Az esélyegyenlőségi törvény magyarázata.

Az esélyegyenlőségi törvény magyarázata

Az Országgylés elismerve minden ember jogát ahhoz, hogy egyenl méltóságú
személyként élhessen, azon szándékától vezérelve, hogy hatékony jogvédelmet
biztosítson a hátrányos megkülönböztetést elszenvedk számára, kinyilvánítva azt, hogy
az esélyegyenlség elmozdítása elssorban állami kötelezettség, tekintettel az
Alkotmány 54. § (1) bekezdésére, 70/A. §-ára, valamint a Köztársaság nemzetközi
kötelezettségeire és az európai közösségi jog vívmányaira a következ törvényt alkotja:
A jogszabályok preambuluma nem más, mint a normaszöveget megel
z
egyfajta bevezet
,
ami esetenként ünnepélyes hangvételével határozza meg a jogszabály jellegét, célját és
bizonyos tekintetben el
zményeit is. Az Ebktv. preambuluma e vonatkozásban els
sorban a
jogszabály céljára, illetve a jogalkotó szándékára utal, amikor meghatározza azt az el
zményt,
illetve célokat, amelyek egy hármas egységet alkotnak. Ezek közül az egyenl
méltóságra
utalás az anti-diszkriminációs jogalkotás el
zményének, míg a hatékony jogvédelem, és az
esélyegyenl
ség el
mozdítása inkább elérend
célnak tekinthet
.
A normaszövegek preambuluma normatív köt
erejének kérdése nem dönthet
el
automatikusan. Az Ebktv. esetében egyrészt közvetetten, az egyenl
méltóságú személyként
való kezelésre utalással hív fel alkotmányos szabályokat, és ehhez kapcsolódó
alkotmánybírósági gyakorlatot a bevezet
, másrészt konkrét alkotmányi joghelyre is utal,
amikor az emberi méltósághoz és az élethez való jogot, valamint a hátrányos
megkülönböztetés tilalmát tartalmazó normaszakaszokat idézi, továbbá utal a nemzetközi
jogra. Ehhez képest az Ebktv. preambuluma alapján jogkérdés, illet
leg jogvita nem dönthet

el, hatósági vagy bírósági döntés kizárólag a preambulumra nem alapítható. A preambulum
kijelöli azt az „értelmezési tartományt”, amiben a jogszabály egésze vizsgálható, elhelyezi az
alkotmányos térben, amivel kijelöli az Ebktv-nek az alaptörvény és az Alkotmánybíróság
esetjoga által megvonható határait.
Meg kell jegyezni, hogy a preambulum normatív erejének hiánya ugyanakkor nem akadálya
annak, hogy adott esetben az Alkotmánybíróság is kiterjessze vizsgálatát egy adott jogszabály
preambuluma alkotmányosságának megítélésére.1
Az Ebktv. bevezet
je ezeken túlmen
en utal hazai és nemzetközi jogszabályokra is.
Az emberi méltósághoz való jog
Az Alkotmány2 54. § (1) bekezdése rögzíti a két legalapvet
bb jogot, amelyek embert
megillethetnek: az élethez és az emberi méltósághoz való jogot. Az Alkotmány e rendelkezése
– normatív módon – kinyilvánítja azt az elvet, hogy e két alapvet
jog az embert születésénél
fogva megillet
jogok.
Mást jelent az emberi méltóság és mást az ahhoz való jog. Leegyszersítve a kérdést a
méltóság az önazonossággal, önrendelkezéssel, illetve az egyéni autonómiával azonosítható,
míg az emberi méltósághoz való jog – kiindulva az Alkotmánybíróság értelmezéséb
l –
általános személyiségi jog, amely a méltóság bármilyen (önkényes) korlátozása esetén
felhívható. Így lesz az emberi méltósághoz való jog az alkotmányos rendszer egyik
„zárószabálya”,3 hasonlóan a diszkrimináció tilalmához. Ez utóbbi két alkotmányos szabály
1 Erre példa a 60/1994. (XII.24.) AB határozat, ABH 1998. 323., 325
2 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya, továbbiakban: Alkotmány
3 Gy
rfi Tamás: Az emberi méltósághoz való jog dogmatikai problémái Fundamentum 2003. I. szám
3
annyiban is ekvivalens, amennyiben kett
s természetek: jogként és alapelvként is
felfoghatók, illet
leg elgondolhatók. Az emberi méltósághoz való jog tehát nem azonosítható
magával a méltósággal, ez utóbbi jóval elvontabb kategória vagy fogalom, míg az ehhez való
jog (jogosultság) tulajdonképpen a méltóság és annak járulékai avagy, inherens értelmezései
védelmének biztosítására szolgál, annak rendkívül tág határait rajzolja meg és ett
l a határtól
való tartózkodásra szólít fel mindenkit, legalábbis a jognak az abszolút jogként, pontosabban
abszolút tilalomként való felfogása esetén, ami végs
soron azt tételezi, hogy a méltósághoz
és az élethez való jog fogalmilag korlátozhatatlan, a jog bármilyen mérték korlátozása kizárt,
ellenkez
esetben a jogosultnak jogvédelmi igénye azonnal feléled – vagyis a jog
igényállapota az el
bbi legminimálisabb sérelme esetén beáll. Nem abszolút jellegek
azonban a méltósághoz való jog (mint „anyajog”) bizonyos származékai – ilyennek tekinti az
Alkotmánybíróság a lelkiismereti szabadsághoz való jogot is, illetve egyéb szabadságjogokat,
ezek korlátozhatósága már – figyelemmel az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére – vizsgálódás
tárgya lehet: más szóval, bizonyos tesztek alkalmazásával igazolható, alkotmányos lehet
egyes szabadságjogok korlátozása.4
Az emberi méltósághoz való jog els
dleges értelmezését az Alkotmánybíróság döntései adják.
Ekként az emberi méltósághoz való jog „egyrészt azt fejezi ki, hogy van egy abszolút határ,
amelyen sem az állam, sem más emberek kényszerít
hatalma nem terjedhet túl, vagyis az
autonómiának, az egyéni önrendelkezésnek egy mindenki más rendelkezése alól kivont
magja, amelynél fogva […] az ember alany maradhat, és nem válik eszközzé vagy tárggyá”,
illetve „a méltósághoz való jog másik funkciója az egyenl
ség biztosítása. A „minden ember
egyenl
méltósága” történelmi vívmánya az egyenl
jogképességet jelentette; azaz a
formálisan egyenl
esélyt. […] „Ez egyben azt jelenti, hogy a méltóság oszthatatlan és
redukálhatatlan, azaz az emberi státus minimális feltétele, amely tehát egyetlen embert
l sem
vehet
el.5”
A 64/1991 (XII.17.) AB határozatban került megfogalmazásra a jog immár általánosan
elfogadottá vált definíciója: „Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén
autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan mindenki más rendelkezése alól kivont magja,
amelynél fogva – a klasszikus megfogalmazás szerint – az ember alany marad, s nem válhat
eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert
a jogi személyekt
l, amelyek teljes szabályozás alá vonhatók, nincs ’érinthetetlen’ lényegük”.
Egy további megközelítés szerint „Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az
ún. „általános személyiségi jog” egyik megfogalmazásának tekinti(…) Az általános
személyiségi jog „anyajog”, azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az
Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának
védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjog egyike sem alkalmazható”6.
Az iménti alapvetés az emberi méltósághoz való jogot kiegészít
avagy hézagpótló jelleg
jogként (is!) helyezi el az alkotmányos rendszerben, aminek – f
leg a 90-es évek elején – az is
lehetett a szerepe és célja, hogy – némiképpen az Alkotmány 70/K szakaszával egységben
szemlélve – az alapjogi bíráskodásnak is teret nyisson. Kétségtelen ugyanis az is, hogy
mindaddig, amíg a jogalkotó megfelel
módon nem alkotja meg azokat az alacsonyabb szint
jogszabályokat, amelyek alapján a jogaiban megsértett személy kell
szint jogvédelemben
részesülhet, kénytelen a jogkeres
közönség – adott jelleg jogsérelem orvoslására –
4 vö. 1234/B/1995. AB határozat.
5 23/1990. (X.31.) AB hat., Sólyom László különvéleménye
6 8/1990. (IV.23.) AB hat.; ABH 1990. 44.
4
alkotmányos szabályt felhívni keresetében. Az idézett AB határozat okfejtése alapján adott
esetben az Alkotmány 54. § (1) bekezdésére alapítva minden további nélkül be kellene
fogadni a keresetet és – bizonyítottság esetén – annak helyt is kellene adni, ha az adott esetre
semmilyen hatályos jogi norma nem biztosít jogvédelmet, viszont az egyéni autonómia
korlátozása – akármilyen mértékben – megállapítható.
Az el
bbi gondolat átvezet az emberi méltósághoz való jog és az élethez való jog
kapcsolatához, illetve e jogok korlátozhatatlanságához. E jellegük kifejtését követ
en pedig
áttérhetünk a jelen értelmezett jogszabály tekintetében legfontosabb jellemvonáshoz: az
egyenl
ség megalapozásához, mint az emberi méltósághoz való jog egyik legfontosabb
funkciójához.
Mint már utaltunk rá, az emberi méltósághoz való jog és az élethez való jog az Alkotmány
alapjogi katalógusának nyitó párosa. Együttes említésük nem véletlen: az Alkotmánybíróság e
két alapvet
jogot összekapcsolta és egységben szemléli. Ebb
l, egyszeren fogalmazva az
következik, hogy bármelyik jog megsértése a másik jog megsértését is okozza. Továbbmenve,
e jogok tekintetében az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében megfogalmazott lényeges tartalom
korlátozásának tilalma abszolút módon jelentkezik, ugyanis mind az élethez való jog, mind az
emberi méltósághoz való jog fogalmilag korlátozhatatlan, legalábbis az Alkotmánybíróság
felfogása szerint.7 Az AB a halálbüntetésr
l szóló döntésben fogalmazta meg az
összekapcsolást, amikor is kifejtette, hogy „az emberi élet és az emberi méltóság
elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megel
z
legnagyobb érték. Az emberi
élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és
korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele”.8
Az emberi méltósághoz való jog az élethez való jog mellett a jogképességgel is együtt
szemlélend
: „e három jog kölcsönösen egymásra vonatkoztatva a sajátos emberi státus jogi
kifejezése”.9
Utóbbi gondolat további folyománya, hogy az emberi méltósághoz való jog az egyenl
ség
alapja – ez a gondolat az úgynevezett halálbüntetés-döntésben is megfogalmazódott. Sólyom
László különvéleményében arra az álláspontra helyezkedett, miszerint „a méltósághoz való
jog […] funkciója az egyenl
ség biztosítása. Az egyenl
méltósághoz való jognak az élethez
való joggal való egységében azt kell biztosítania, hogy ne lehessen „értékes” puszta életeket
jogilag másként kezelni. Az életek egyenl
ségét a méltóság garantálja, melyt
l csakis
életének elvételével lehet megfosztani, s ezzel mindkett
végérvényesen megsznik”.
Ezt megel
z
en azonban már a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatban felbukkan az egyenl
ségre
vonatkozó álláspont, eszerint: „A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak
mindenkit egyenl
ként (egyenl
méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi
méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni
szempontok azonos mérték figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények
elosztásának szempontjait meghatározni.[…]. Az azonos személyi méltóság jogából
esetenként következhet olyan jog is, hogy a javakat és esélyeket mindenki számára
(mennyiségileg is) egyenl
en osszák el”. Hozzá kell tenni, hogy ez a határozat, illetve az
Alkotmánybíróságnak az ebben a határozatban kifejtett, egyenl
ségre és egyenl
ként
kezelésre vonatkozóan kifejtett álláspontja rugalmas megoldást követett, hiszen meghatározta,
hogy „alkotmányba nem ütköz
társadalmi cél vagy alkotmányos jog megvalósítása
7 Egyes (elméleti) kritikák ezt kétségbe vonják.
8 8/1990. AB hat.
9 Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon Osiris, Budapest, 2001. 443.o.
5
indokolhatja a nem egyenl
kezelést, amíg ez más, pozitívan megfogalmazott alkotmányos
jogot nem sért”.10
Az Ebktv. preambuluma az egyenl
méltóságú személyként való kezelésre, mint alapvet

kívánalomra, már-már mint alapvet
jogra utal. Ez pedig nem más, mint a jogegyenl
ség más
módon való megfogalmazása. Az Alkotmány jogegyenl
ségi klauzulája az alaptörvény 70/A.
§-a, amiben a Magyar Köztársaság mindenkinek, aki a területén tartózkodik, biztosítja az
emberi és állampolgári jogokat mindenfajta megkülönböztetés nélkül.11
A jogelméletben is megalapozott felfogás, miszerint a jogegyenl
séget, mint alapvet
jogot az
emberi méltóság tölti meg tartalommal. Az egyenl
ség feltételezésének, illetve
megalapozásának általánosan elfogadott eszköze az egyenl
méltóságra, az emberek
megkülönböztethetetlen méltóságára hivatkozni.12
Az Ebktv. mint azt már említettük, az egyenl
méltóságú személyként kezelést, mint alapvet

kategóriát kiragadja az idézett alkotmánybírósági határozat fogalmi környezetéb
l, és a norma
bevezet
jében helyezi el. Ezzel mintegy elvi megalapozását biztosítja, de jogi köt
er
vel
semmilyen szín alatt nem látja el, mégis, a kifejezés úgyszólván „klauzula” jelleget ölt, más
megfogalmazást adva ezzel a jogegyenl
ség parancsának és a diszkrimináció tilalmának.
A jogegyenl
ség, mint általános tétel elvi szinten mindenkit megillet, közelebb azonban
akkor sem jutunk az eléréséhez, ha a jogrendszeri alapelvet alapvet
jogként gondoljuk el: ez
lenne a jogegyenl
séghez való jog. Az elképzelés nem légb
l kapott, komoly elméleti
megalapozottsága van, annak ellenére, hogy tételesen az Alkotmány egyetlen helyen sem
említi ezt az alapjogot pozitív tételként, leszámítva a jóval konkrétabb és megragadhatóbb
bíróság el
tti egyenl
ség megfogalmazását az 57. §-ban. Ez azonban – figyelembe véve a
szakasz teljes szövegét – a procedurális garanciák sorát jelenti (azzal, hogy konkrétsága miatt
e jogok kikényszeríthet
sége is megoldottabb, már csak azért is, mert a jelent
sebb eljárási
törvények mindegyike, akár expresszív vagy benne foglalt jogként tartalmazza a bíróság el
tti
egyenl
séghez való jogot). Mindezek miatt13 a jogegyenl
ség parancsa által indukálódott a
diszkrimináció tilalma, mint másik jogrendszeri alapelv, ami szintén nem tekinthet
alanyi
jognak, egyrészt közvetlenül, önállóan tulajdonképpen nem sérthet
meg, jóllehet ezt
nemzetközi egyezmény14 lehet
vé teszi, másrészt a tilalom kikényszeríthet
sége szintén
elméleti nehézségeket vet fel.
Az Ebktv. tulajdonképpen abban a körben hozott újat – jogelméleti szinten is – hogy az
el
z
ekben említett logikai lánc végén szerepl
egyenl
bánásmód követelményét immár
10 Sólyom: i.m. 42.o.
11 Az utóbbi vonatkozásban, tehetjük hozzá, a szakasz nem mond igazat, ugyanis egyes állampolgári jogok
gyakorlását a magyar állampolgárság meglétéhez köti a törvény, teljes mértékben egyez
en az európai és
nemzetközi gyakorlattal.
12 Erre példa Ronald Dworkin méltóság felfogása (amely szerint ezen alapjog megsértése azt jelenti, hogy nem
tekintik a jog jogosultját teljes érték embernek, továbbá Kis János megközelítése, aki szerint „egyenl

méltóságon azt [értjük], hogy nincs alap rangkülönbséget tenni a morális közösség tagjai között” (mindkét
megközelítést idézi: Tóth Gábor Attila: Az emberi méltósághoz való jog in: Emberi jogok (szerk.: Halmai Gábor
és Tóth Gábor Attila), Osiris, Budapest, 2003., 259. o.
13 Ti. a jogegyenl
ség alanyi jogként való megfogalmazottságának hiánya, illetve az ilyenként való jogi
konstrukció nehézsége miatt. Hozzá kell tenni, hogy az Alkotmánybíróság diszkrimináció tilalom-értelmezése is
inkább az alapelvi, illetve alapvet
tilalom-funkció megközelítést támasztja alá.
14 Például az Emberi Jogok Európai Egyezménye a 12. kiegészít
jegyz
könyv elfogadása után, mindazonáltal
az Emberi Jogok Európai Bírósága hosszú ideig ellenállt annak a megközelítésnek, miszerint a diszkrimináció
tilalma ne járulékos, hanem önállóan is felhívható jogként kezeltessen.
6
alanyi jogként konstruálta meg. A jogegyenl
ség elvont parancsa, mint jogi eszköz
alkalmatlan arra, hogy jogvédelmet alapítson rá a sérelmet szenvedett fél. A diszkrimináció
tilalma, mint másik jogi alapelv (joglogikai tétel) ugyan elvileg alkalmas a prevencióra, és a
hátrány bekövetkezése esetén a jogorvoslat útja is nyitott,15 mégis, a diszkrimináció
tilalmához való jog, mint jogi konstrukció nehezen tartható. A diszkrimináció tilalmának
azonban mintegy megvalósulási technikája az immár alanyi jogként is elképzelhet
, és
ilyenként gond nélkül funkcionáló egyenl
bánásmódhoz való jog, még akkor is, ha ez utóbbi
is többnyire, mint (eljárási) követelmény jelentkezik mind az Ebktv.-ben, mind az általa
módosított törvényekben és más normákban. Nyilvánvaló, hogy alanyi jogot a
kikényszeríthet
ségét biztosítani hivatott eljárási szabályok nélkül nem lehet, és nem is
érdemes alkotni, minekutána az Ebktv. talán leginkább újat hozó vívmánya az eljárási rend és
a bizonyítási szabályok megalkotása és lefektetése volt.
A hatékony jogvédelem elve
A hatékony jogvédelem preambulumban megfogalmazott igénye azt jelenti a törvény
vonatkozásában, hogy azon hátrányos megkülönböztetést szenvedettek, akik igényüket
érvényesíteni kívánják, rendelkezzenek olyan jogszabály adta lehet
ségekkel, amik
biztosíthatják, hogy igényüket megfelel
eljárásban ki is kényszeríthessék. A hatékony
jogvédelem több mint annak puszta feltevése, hogy a jogsérelmet szenvedettek olyan
személyekhez, szervekhez és szervezetekhez fordulhatnak, akik, vagy amelyek ügyükben
teljes kör felvilágosítást adnak, képviseletükben eljárnak, vagy adott esetben16 eljárást
folytatnak le az eljárás alá vont személlyel szemben. Egyébként az a lehet
ség, illetve annak
biztosítása, hogy ki milyen módon és mértékben él jogaival, érvényesíti igényét, lép fel
jogsérelme esetén a jogvédelem szubjektív oldala: e körben a f
szabály a jogosulton kívüli
harmadik személyekkel szemben az, hogy tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amely
gátolná a jogosultat jogai érvényesítésében.
A jogvédelem lehet
ségét esetünkben maga a jogszabály, és annak anyagi jogi és eljárási jogi
szabályai adják, illetve biztosítják. Ez természetesen nem jelent automatizmust. Az Ebktv.
szk körben ad lehet
séget az Egyenl
Bánásmód Hatóságnak a hivatalból való eljárásra,
példának okáért, amikor a hatósági jogkört gyakorló szervezet sérti meg az egyenl
bánásmód
követelményét.17 Ez adott esetben azt jelenti, hogy a Hatóság eljárása nem az ügyfél, illetve a
kérelmez
akaratán múlik, hanem a törvény alapján kerül erre sor. A jogvédelem hivatalbóli
eljárások esetében kevésbé tekinthet
konkrét, személyre vonatkozó jogvédelemnek. Ez
esetben inkább az eljáró szerv szolgáltató funkciója, ezzel együtt pedig az állam, mint a
jogvédelem alapvet
biztosítójának szolgáltató jellege jelenik meg. Az Alkotmány 8. § (1)
bekezdése szerint az alapjogok tiszteletben tartása és védelme az állam els
rend kötelessége.
De maga a közigazgatási eljárásról szóló törvény18 is hangsúlyozza preambulumában azokat a
kívánalmakat, hogy a „[…] közigazgatási hatósági eljárás […] er
teljesebben juttassa
kifejezésre a közhatalom szolgáltató funkcióját […és] a demokratikus jogállamtól elvárható
módon és mértékben juttassa érvényre az ügyfelek jogait, kötelességek teljesítése pedig
túlnyomórészt önkéntes jogkövetés útján történjék”. A jogvédelem ilyen esetben abban is
15 vö. a Polgári Törvénykönyv korábbi 76.§, vagy a Munka Törvénykönyve korábban, az Ebktv. hatályba
lépéséig érvényben volt 5.§-a.
16 lásd az Egyenl
Bánásmód Hatóságról szóló részt.
17 Ebktv. 15.§ (5) bekezdés, illetve ehhez kapcsolódóan 4.§ a)-d) pontok.
18 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, továbbiakban:
Ket.
7
konkretizálódik, hogy az eljáró (közigazgatási) szerv – ha ismer ilyet – köteles az eljárás
megindításáról az ügyfelet értesíteni.19
A jogvédelem tehát egyrészt alapvet
feltételek biztosítását jelenti: a Magyar Köztársaság
,mint független, demokratikus jogállam legfels
bb államhatalmi és népképviseleti szervén,
valamint a Kormányon keresztül köteles olyan jogszabályokat alkotni, amelyek egyértelmen
és világosan tartalmazzák az állampolgárok jogait és kötelezettségeit, és kell
eligazítást
adnak arra az esetre is, amennyiben e jogokat megsértik vagy nem biztosítják, azok
gyakorlását nem teszik lehet
vé vagy elvonják, tegye ezt bárki vagy bármely szerv.20 Aktuális
és jelent
s kérdés, hogyan biztosítja az állam (annak szervei) azt, hogy az állampolgárok a
lehet
legszélesebb körben ingyenesen hozzáférhessenek a jogszabályokhoz: ez ugyanis
megítélésünk szerint ugyancsak alapvet
joga mindenkinek. Természetesen ez is a hatékony
jogvédelem eleme kellene, hogy legyen, jóllehet a jogvédelemnek ez a kiterjesztett
értelmezése egyrészt benne foglaltatik az Ebktv. preambulumának szövegében, másrészt túl is
megy azon, hiszen a jogvédelem általános és nem kizárólag a diszkrimináció vonatkozásában
meghatározott fogalmára utal.
A hatékony jogvédelemnek azonban egyenl
nek is kell lennie. Ez min
ségileg már valamivel
többet is jelent: azt is magában foglalja, hogy az állam a jogszabályok megalkotása és
végrehajtása során tartózkodjon a hátrányos megkülönböztetést
l, továbbá – és itt térünk
vissza az Ebktv. preambulumához – tiltsa meg és helyezzen szankciót kilátásba
diszkrimináció esetében, ezen felül pedig biztosítson jogorvoslati lehet
séget a diszkrimináció
orvoslására.
A jogvédelem, ezen belül a hatékony jogvédelem fontos aspektusa, hogy a jogkeres

természetes vagy jogi személyek igényüket érvényesíteni tudják. Ehhez egyrészr
l a már
említett normatív háttér megfelel
módon való megalkotása és fenntartása szükséges, azonban
ezt meghaladóan – részben szintén normatív eszközök révén (például a bíróságok szervezeti
és igazgatási rendjére vonatkozó szabályok, eljárási szabályok), részben azonban
infrastrukturális eszközök útján – létre kell hoznia, és fenn kell tartania azokat a szerveket,
szervezeteket és fórumokat, ahol az igény érvényesíthet
és a jogorvoslat igénybe vehet
.
Ilyen értelemben a jogvédelmet széles értelemben kell felfognunk: a végrehajtó eljárása
ugyanúgy része a jogvédelemnek, hiszen a pernyertes fél részére megítélt kárpótlási összeg
behajtása iránt jár el, önkéntes jogkövetés hiányában. De – másik oldalról – ugyanezen
végrehajtási eljárásban a jogvédelem része az is, hogy az, aki, vagy amely jogi személy ellen
a végrehajtás folyik, szükség esetén kifogással élhet, vagy kérheti a végrehajtás
felfüggesztését, hiszen jogorvoslati joga nem vonható el.
A jogvédelem nem szkíthet
le az emberi jogok védelmére. E leszkít
értelmezés helyett a
jogvédelmet nem, mint egyféle tevékenységet kell látnunk, hanem normatív és nem normatív
feltételek és szabályok, garanciák összességeként.
Esélyegyenl
ség
Az esélyegyenl
ség iránti igény, valamint annak el
segítése, annak a ténynek a felismerésén
alapul, miszerint a különböz
társadalmi csoportok, és azok tagjai vagyoni, családi, gazdasági
helyzetük szerint jelent
sen különböznek egymástól, és ez a különböz
ség mindennapjaikra is
kihat: aki hátrányosabb helyzetben van, annak kisebb az esélye a továbbtanulásra, a
19 Ket. 29.§ (3) bekezdés.
20 Ezt a jogvédelem objektív (intézményvédelmi) oldalának is nevezik.
8
munkához jutásra, a szakképzettség elnyerésére, a magasabb fizetésre, a magasabb társadalmi
státusz és presztízs elérésére. Mindez anélkül, hogy általánosan kijelenthetnénk, hogy e
„sújtott” csoportoknak egyébként nincsenek meg az említettek eléréséhez szükséges
képességeik, adottságaik – azt viszont leszögezhetjük, hogy lehet
ségük, esélyük alig, vagy
számottev
en kevesebb van.
Az esélyegyenl
ség gyökere – elméleti megalapozása – az egyenl
ség elvében húzódik meg.
Az egyenl
ség, illet
leg annak egyik oldala, a hátrányos megkülönböztetés tilalma egy régr
l
felismert, filozófiai megalapozottságú (jog)logikai követelmény: lényege az arisztotelészi
formulával írható le, azaz az egyenl
k egyenl
ként való, míg a különböz
ek különböz

módon való kezelése indokolt. Természetesen a modern jog ezt a formulát a pozitív jog
nyelvére fordította, valamint elméleti alapjait is ehhez igazította, azonban az egyenl
ség jogon
túli avagy jog el
tti tétele nem (kizárólag) a modern jog szülöttje. Érdemes e helyt arra utalni,
hogy az Európai Közösségben, annak korai jogában az egyenl
ség, illetve pontosabban a
diszkrimináció tilalmának formulája els
ként a Közösségek gazdasági, kereskedelmi
kapcsolataiban jelent meg, majd „terjedt át” és teljesedett ki fokozatosan a személyek
kapcsolataira21 (mindezt annak figyelembevételével jegyeztük meg, hogy a nemzetközi
okmányok túlnyomó része tartalmazott diszkriminációt tiltó klauzulát).
Az esélyegyenl
ség – a jogegyenl
séggel ellentétben – annak biztosítását jelenti, hogy a
jogok alanyai akkor kapjanak úgymond egyenl
esélyeket, amikor esélyeikkel élni kívánnak,
azaz oktatási intézménybe való felvételkor, munkára jelentkezéskor, stb. Tudvalev
, hogy
egyes társadalmi csoportok esélyegyenl
ségének megteremtése összetett intézkedések és
megoldások kivitelezését igényli. Régóta tárgyalt kérdés, hogy példának okáért a kvótarendszer
képes-e hatékony esélyegyenl
séget teremteni, képes-e egy ilyen el
írás évtizedes
hátrányokat elmosni vagy csökkenteni, és mindezt anélkül, hogy az indokolatlan el
nyben
részesítés, a hátrányban nem lév
csoportokkal szembeni diszkrimináció kérdése fel se
merüljön.22
Ugyanakkor a modern demokráciák arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az
esélyegyenl
ség iránt lépéseket kell tenni, azaz kifejezésre juttatták, hogy az esélyegyenl
ség
megteremtése és el
segítése állami feladat (is – hiszen nem állami intézmények és
szervezetek is részt vehetnek ebben a tevékenységben, de zömében, vagy legalábbis részben,
ezeket a programokat is állami finanszírozás mellett végzik).
A magyar Alkotmány 70/A. §-ának (3) bekezdése rendelkezik arról, hogy a Magyar
Köztársaság a jogegyenl
ség megvalósulását az esélyegyenl
tlenségek kiküszöbölését célzó
intézkedésekkel is segíti. A szakasz arra utal, hogy az Alkotmány fogalmi készletében az
esélyegyenl
ség elérése, mint cél lényegileg a jogegyenl
ség tartalmi kiteljesedésének
hatékony eszköze. Ebb
l következ
en a jogegyenl
ség nem formális, hanem tartalmi,
valóságos létrejöttének valamelyest alárendeli az esélyegyenl
ség el
segítését célzó
intézkedéseket. A kérdés, anélkül, hogy annak megoldására vállalkoznánk, azért is bonyolult,
mert nézetünk szerint a jog- és esélyegyenl
ség két, egymásra kölcsönösen és folyamatosan
ható folyamat: egyenl
esélyek teremtése nélkül valóban nem lehet valóságos a
21 Erre utal: Kardos Gábor: Üres kagylóhéj….
22 A dilemma valós és élénken él a társadalom jelent
s részében, hovatovább annyiban mindenképpen jogosan,
miszerint az egyenl
ség bizonyos fokig a szabadság terhére valósítható meg (ahogyan Sólyom László ezt A
személyiségi jogok elmélete cím munkájában megfogalmazta, 1983. KJK Budapest).
9
jogegyenl
ség, azonban a jogok igénybe vételének, élvezetének, kötelezettségek
kikényszerítésének egyenl
biztosítása nélkül nem teremthet
esélyegyenl
ség.
A 70/A.§ (3) bekezdése az Alkotmány „pozitív diszkriminációs” formulájának is tekinthet
.
Az esélyegyenl
ség megteremtése érdekében alkalmazott el
nyben részesítés nem
többletjogok adományozását jelenti, és természetesen nem is kell, hogy ezt jelentse. A
többségi társadalom egy része azonban ezzel azonosítja az el
nyben részesítést, azaz
feltételezi, hogy az adott intézkedés érintettje, legyen az bármely személy vagy csoport,
kivételes jogokat élvez, másokkal, a többséggel ellentétben. Az el
nyben részesítés lényege
azonban nyilvánvalóan nem ez, hanem annak biztosítása, hogy a hátrányban lév
k azonos
helyzetbe kerüljenek „versenytársaikkal”, azaz ugyanolyan, vagy számottev
különbségekt
l
mentes esélyekkel méressenek meg, például oktatási intézménybe való felvételkor vagy a
munkaer
piacon.
Ennek elérése több mint nehéz. Elegend
talán arra a legközismertebb tényre utalnunk,
miszerint a roma munkavállalók alacsony száma, a munkaer
piacon önmagában alkalmas23
annak megállapítására, hogy a romákat rendszeres diszkrimináció éri a munka területén
(felvétel, alkalmazás, munkaviszony megszüntetése, stb.). A rendszerváltás óta eltelt
id
szakban e területen jelent
s el
relépés nem történt, leszámítva a jogvédelem fokozatos
kiteljesedését e jogterületen (és itt utalhatunk vissza arra, hogy jogegyenl
ség nélkül
esélyegyenl
séget teremteni nem lehet).
Az esélyegyenl
ség el
mozdításának többféle eszköze van, amelyek szintén
megkülönböztethet
k aszerint, hogy a kezd
pont vagy a végeredmény terén kívánnak
eredményt elérni. Közös jellemz
jük, hogy jelent
s állami szerepvállalás mellett van értelme
elindítani esélyegyenl
ségi programokat, hiszen az állam rendelkezik hathatós eszközökkel és
elegend
anyagi forrással. A kezd
pontnál elérni kívánt egyenl
ség alapvet
célja, hogy
különböz
programokkal, támogatásokkal, képzések kedvezményes igénybevételével
igyekezzen a hátrányban lév
k hátrányait felszámolni. Az alapfokú oktatatásban és képzésben
való részvételüket segíteni, azt el
segíteni, hogy az alapoknál ne fokozódjon, hanem
csökkenjen a hátrány, így nagyobb, ha nem is egyenl
eséllyel mozdulhat, léphet tovább az
adott személy, vagy egy adott csoport tagjai. Ezzel szemben a végeredmény tekintetében
elérni kívánt egyenl
ség kissé markánsabban közelíti meg a problémát. Az ún. „arányossági
egyenl
ség” lényege, hogy például bizonyos hátrányos helyzetben lév
csoportokat a
társadalmon belüli arányuk szerint kell foglalkoztatni – vagyis lényegében „feltölt” egy adott
munkaer
-piaci területet az állam. Ez a megvalósítási technika leginkább az Egyesült
Államokban terjedt el.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az esélyegyenl
ség el
mozdítása alapvet
en eltér

jogterületet ölel fel,24 mint az egyenl
bánásmód biztosítása, annak dacára, hogy a jelzettek
szerint szoros összefüggésben állnak. Egy jogszabályon belüli szabályozásuk azonban
üzenetet is hordoz, ami szerint a hátrányos helyzetben lév
, védett tulajdonsággal rendelkez

személyek jogvédelme mellett esélyeik kiegyenlítése is alapvet
feladat, amelynek
támogatása morálisan mindenkire ugyanúgy hárul.
23 Legalábbis egyes elméletek szerint.
24 Amint ez az Ebktv. miniszteri indokolásából is kiderül.
10
Normatív hivatkozások a preambulumban:
Az Alkotmány 54.§ (1) bekezdése az emberi méltósághoz és az emberi élethez való jogot
tartalmazza, e körben nem ismételjük meg a fentebb írtakat. Hasonlóan az Alkotmány 70/A §-
a is szóba került, ez az alaptörvény diszkriminációt teljes körben tilalmazó formulája, a hazai
hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés jogi alapja. Ami a Magyar Köztársaság
nemzetközi kötelezettségeit illeti, többek között ide sorolhatjuk az ENSZ alapokmányát, a
Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, illetve az Emberi Jogok Európai
Egyezményét. A preambulum végezetül utal az európai közösségi jog vívmányaira: utóbbi
körben elegend
nek tartjuk annak a két irányelvnek a megemlítését, amelynek átültetését
hivatott elvégezni az Ebktv. a jogalkotó eredeti szándéka szerint. Ezek pedig a 2000/43/EK
irányelv (a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenl

bánásmód elvének alkalmazásáról25), valamint a 2000/78/EK irányelv (az egyenl

munkahelyi bánásmódról)
1. § Az egyenl bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén
tartózkodó természetes személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és
a jogi személyiséggel nem rendelkez szervezetekkel szemben e törvény rendelkezései
szerint azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mérték
figyelembevételével kell eljárni.
Az Ebktv. els
szakasza az egyenl
bánásmód követelményét határozza meg. Lényegében a
törvényi meghatározás az Alkotmány 70/A. §-án alapszik, hiszen az egyenl
bánásmód
követelménye a diszkrimináció tilalmának megfogalmazása. A törvény e szakasza a Magyar
Köztársaság területén tartózkodó minden személy, azaz természetes személyek és csoportjaik,
továbbá a jogi személyek, és a jogi személyiséggel nem rendelkez
szervezetek
vonatkozásában írja el
az egyenl
bánásmód követelményét. A törvény által védeni rendelt
kör tehát tulajdonképpen „mindenki”,26 aki vagy amely – függetlenül attól, hogy magyar vagy
külföldi honosságú – személy vagy szervezet jogok vagy kötelezettségek jogosultja vagy
érintettje, valamilyen jogviszony alanya.
A törvény e szakasza az egyenl
bánásmód követelményét egyebekben mint
„zsinórmértéket”, mint eljárási követelményt határozza meg, szóhasználatában is egyez
en a
9/1990. (IV.25.) AB határozattal, amely szerint azonos tisztelettel és körültekintéssel, az
egyéni szempontok azonos mérték figyelembevételével kell eljárni mindenkivel szemben. Ez
az alkotmánybírósági határozat egyébként ugyanezt a szempontrendszert a megkülönböztetés
tilalma tekintetében fogalmazta meg, illetve – tekintettel arra, hogy az eljárás körülményeit a
jogosultságok, és kedvezmények elosztása szempontjaiból közelítette meg – nem „a jogok
mennyiségi elosztását, hanem az elosztás módját határozza meg”.27
Jóllehet az egyenl
bánásmód követelményét „e törvény rendelkezései szerint” kell betartani,
maga a követelmény – a hátrányos megkülönböztetés tilalmából ered
en – alkotmányos
alapkövetelmény, ami az egész jogrendszeren keresztülhúzódik.28 Erre utal a 61/1992.
25 Magyar nyelv szövegét közölte: Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja, L 180. szám, 2000. június 19.
26 Csakúgy, mint az Alkotmány 77. § (2) bekezdésében.
27 Tóth Gábor Attila: Az emberi méltósághoz való jog in: Emberi jogok szerk.: Halmai Gábor és Tóth Gábor
Attila, Osiris, Budapest, 2003., 283.o.
28 Az más kérdés, hogy ún. közvetít
szabályok révén célszerbb-e alapvet
el
írásokat meghatározni
részletesen, alacsonyabb szint jogszabályokban, avagy – akár az el
bbi normák léte mellett – teret kell hagyni
11
(XI.20.) AB határozat: „Az Alkotmány 70/A.§ (1) bekezdésében foglalt tilalom nem csak az
emberi, illetve az alapvet
állampolgári jogokra irányadó, hanem e tilalom – amennyiben a
különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot – kiterjed az egész jogrendszerre,
ideértve azokat a jogokat is, amelyek nem tartoznak az emberi jogok, illet
leg az alapvet

állampolgári jogok közé”.
2. § Az egyenl bánásmód követelményére vonatkozó, külön jogszabályokban
meghatározott rendelkezéseket e törvény rendelkezéseivel összhangban kell alkalmazni.
Az Ebktv. indokolása (továbbiakban: Indokolás) szerint „A törvény e rendelkezése biztosítja
az antidiszkriminációs joganyag koherenciáját, mivel úgy rendelkezik, hogy az ágazati
jogszabályokban található, az egyenl
bánásmód követelményére vonatkozó szabályokat a
törvény rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni. Ennek megfelel
en az egyenl

bánásmód követelményének tartalmát külön jogszabály a törvényben szerepl
t
l eltér
en nem
állapíthatja meg, arra azonban külön jogszabálynak lehet
sége van, hogy az egyenl

bánásmód követelményének kötelezetti körét az adott ágazati jogszabály hatálya alá tartozó
jogviszonyok tekintetében a törvényben szerepl
nél tágabban határozza meg, valamint hogy
az egyenl
bánásmód követelményének megsértését az adott ágazati jogszabály hatálya alá
tartozó jogviszonyok tekintetében speciális szankcióval sújtsa.”
A jogalkotó nem csak ezen rendelkezés beillesztésével, hanem az érintett ágazati normák
hátrányos megkülönböztetést tiltó szabályainak módosításával is kifejezte azt, hogy az egyes
jogágakon belül az egyenl
bánásmód terminológiájának és speciális szabályainak (így
például a bizonyításra, kimentésre, a társadalmi és érdek-képviseleti szervek jogállására
vonatkozó szabályoknak) a tekintetében az Ebktv. rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Ebktv.
által az antidiszkriminációs joganyag koherenciájának megteremtése érdekében módosított
ágazati jogszabályok közül a legfontosabbak az alábbiak.
A Polgári Törvénykönyvr
l szóló törvény29 76. §-a szerint „A személyhez fz
d
jogok
sérelmét jelenti különösen az egyenl
bánásmód követelményének megsértése, a lelkiismereti
szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség,
valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése.”
A Munka Törvénykönyvér
l szóló törvény30 5. § (1) bekezdése értelmében „A
munkaviszonnyal kapcsolatban az egyenl
bánásmód követelményét meg kell tartani”.
A közoktatásról szóló törvény31 4/A. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „A közoktatás
szervezésében, irányításában, mködtetésében, feladatainak végrehajtásában közremköd
k a
gyermekkel, tanulóval kapcsolatos döntéseik, intézkedéseik meghozatalakor az egyenl

bánásmód követelményét kötelesek megtartani.” A közoktatási törvény pontosítja, hogy mit
ért a közoktatás kontextusában az egyenl
bánásmód követelményének megtartásán, amikor a
4/A. § (2) bekezdésében rögzíti: „Az egyenl
bánásmód követelménye alapján a
közoktatásban minden gyermeknek, tanulónak joga, hogy vele összehasonlítható helyzetben
lev
más személyekkel azonos feltételek szerint részesüljön velük azonos színvonalú
az alkotmányos alapjogvédelemnek, a rendes bíróságok el
tti érvényesíthet
séggel. A kérdés úgy is feltehet
,
hogy az Alkotmány egyes rendelkezései magánjogi jogviszonyokban hatályosul-e, ez az ún. Drittwirkung
kérdése.
29 1959. évi IV. törvény, továbbiakban: Ptk.
30 1992. évi XXII. törvény, továbbiakban: Mt.
31 1993. évi LXXIX. törvény továbbiakban: Közokt. tv.
12
ellátásban”. Ez azonban nem tekinthet
az Ebktv. alkalmazását szkít
speciális szabálynak,
amit a közoktatási törvény azzal is hangsúlyoz, hogy ugyanezen szakasz (5) bekezdésében
kimondja: „E § alkalmazása során az egyenl
bánásmódról szóló törvény rendelkezéseit is
alkalmazni kell”.
Az egészségügyr
l szóló törvény32 7. § (1) bekezdése szerint „Minden betegnek joga van –
jogszabályban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelel
,
folyamatosan hozzáférhet
és az egyenl
bánásmód követelményének megfelel
egészségügyi
ellátáshoz.”
Mint látható, az antidiszkriminációs szabályozás koherenciájának megteremtése érdekében a
jogalkotó az ágazati normákból kiemelte a hátrányos megkülönböztetés tilalmát – a
különböz
normákban meglehet
sen különböz
módon – kimondó korábbi rendelkezéseket,
és helyükre beillesztette az „egyenl
bánásmód követelményének” való megfelelés
kötelezettségét. E követelmény egységes meghatározását az Ebktv. 1. §-a, megsértésének
aleseteit (közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetés, jogellenes elkülönítés, zaklatás,
ezekre adott utasítás) a 7. § (1) bekezdése, az egyes alesetek meghatározását pedig a törvény
8-10. §-ai tartalmazzák.
A fent felsorolt, kiemelt jelent
ség ágazati normákon túlmen
en az egyenl
bánásmód
követelménye megtartásának kötelezettsége az alábbi jogszabályokba épült be a korábbi
szabályozás módosításával, vagy a követelmény el
zmények nélküli beillesztésével.
· 1979. évi 11. törvényerej rendelet a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról
· 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás el
segítésér
l és a munkanélküliek ellátásáról
· 1992. évi I. törvény a szövetkezetekr
l
· 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
· 1993. évi XLVIII. törvény a bányászatról
· 1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól
· 1996. évi XLIII. törvény a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati
viszonyáról
· 1996. évi LXXV. törvény a munkaügyi ellen
rzésr
l
· 1996. évi CXVI. törvény az atomenergiáról
· 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelmér
l és a gyámügyi igazgatásról
· 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekr
l, a nyilvános könyvtári ellátásról és
a közmvel
désr
l
· 1999. évi XLIII. törvény a temet
kr
l és a temetkezésr
l
· 1999. évi LXXVI. törvény a szerz
i jogról
· 2000. évi CXLI. törvény az új szövetkezetekr
l
· 2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerz
déses állományú
katonáinak jogállásáról
· 2001. évi CX. törvény a villamos energiáról
· 2001. évi CXX. törvény a t
kepiacról
· 2003. évi XLII. törvény a földgázellátásról
· 2003. évi CI. törvény a postáról
· 2003. évi CXXIX. törvény a közbeszerzésekr
l
· 2004. évi CXV. törvény a lakásszövetkezetekr
l
32 1997. évi CLIV. törvény, továbbiakban Eütv.
13
· 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános
szabályairól
· 2005. évi CXXXIX. törvény a fels
oktatásról
· 2005. évi CLXIV. törvény a kereskedelemr
l
· 2005. évi CLXXXIII. törvény a vasúti közlekedésr
l
Ezen túlmen
en az Mt. 5. §-ának felhívása révén jelenik meg az egyenl
bánásmód
követelménye az alábbi jogszabályokban is:
· 1992. évi XXIII. törvény a köztisztvisel
k jogállásáról
· 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról
· 1994. évi LXXX. törvény az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi
adatkezelésr
l
Amint arra az Indokolás is rámutat, az Ebktv. 2. § nem zárja ki annak lehet
ségét, hogy az
ágazati normák az egyenl
bánásmód követelményének megsértését a hatályuk alá tartozó
jogviszonyok tekintetében speciális szankcióval sújtsák. Az Ebktv. bevezetett speciális, az
Egyenl
Bánásmód Hatóság által az egyenl
bánásmód követelményének megsértése esetén
alkalmazható szankciókat (lásd 16. §), de nem érintette az egyes ágazati jogszabályokban már
meglév
jogkövetkezményekre vonatkozó rendelkezéseket. Ennek eredményeként megmaradt
az a meglehet
sen áttekinthetetlen és inkoherens szankciórendszer, amely ugyanakkor számos
lehet
séget kínál a jogsérelemre orvoslást keres
személy számára. Alább ezeket tekintjük át
röviden, az érintett terület szerinti bontásban.
Mivel az Egyenl
Bánásmód Hatóságra és az általa alkalmazható szankciókra külön rész
vonatkozik, ezekre itt nem térünk ki részletesen, annyit azonban szükséges rögzíteni, hogy a
Hatósághoz bármely, az alábbiakban tárgyalt területen elkövetett jogsértés esetén lehet
fordulni.
Munkaügy
Akit a munkavállalással kapcsolatban a munkáltató részér
l hátrányos megkülönböztetés ér,
alapvet
en három módon kereshet orvoslást sérelmére. Munkaügyi per keretében, a
munkaügyi felügyel
ségek útján, vagy szabálysértési eljárás megindításával.
Az Mt. 199. § (1) bekezdése értelmében a munkavállaló a munkaviszonyból származó
igényének érvényesítése érdekében munkaügyi jogvitát kezdeményezhet, amelyben a polgári
perrendtartásról szóló törvény33 22. § (2) bekezdése értelmében a munkaügyi bíróság jár el.
Az, hogy a munkaügyi bíróság milyen szankciót alkalmazhat az egyenl
bánásmód
követelményét megsért
munkáltatóval szemben, attól függ, hogy a jogsértés a munkaviszony
mely aspektusát, fázisát érinti.
A Pp. 349. § (2) bekezdés a) pontja értelmében munkaügyi pernek min
sül a munkaszerz
dés
megkötését megel
z
tárgyalásra, a munkaviszony megsznését követ
en a munkaviszonyból
ered
jogra alapított igény érvényesítése is, tehát olyan személy is indíthat munkaügyi pert,
akivel megítélése szerint hátrányos megkülönböztetés folytán nem létesítettek munkaviszonyt.
Ilyen esetben azonban csak elmaradt jövedelmét, dologi kárát, a sérelemmel, illetve ennek
elhárításával összefüggésben felmerült indokolt költségeit, valamint nem vagyoni kárának
megtérítését követelheti az Mt. 174. és 177. §-ai alapján, nincs módja azt kérni a bíróságtól,
hogy hozza létre a munkaviszonyt, vagy kötelezze a munkáltatót a munkaviszony
33 1952. évi III. törvény, továbbiakban: Pp.
14
létrehozására. Többek közt erre utal az Mt. 5. §-ának (2) bekezdése, amely szerint „az egyenl

bánásmód követelménye megsértésének következményeit megfelel
en orvosolni kell, amely
nem járhat más munkavállaló jogainak megsértésével, illetve csorbításával.”
Ezzel szemben amennyiben a hátrányos megkülönböztetés a munkaviszony megsznésével
van összefüggésben, a munkavállaló a kártérítésen túlmen
en egyéb jogkövetkezmények
alkalmazását is kérheti az Mt. 100. §-ában foglaltaknak megfelel
en. Ha a bíróság
megállapítja, hogy a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg,
a munkavállalót – kérelmére – eredeti munkakörében kell továbbfoglalkoztatni. Ha ezt a
munkavállaló nem kéri, a bíróság a munkáltatót – az eset összes körülményeinek, így
különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelésével – a munkavállaló
legalább két, legfeljebb tizenkét havi átlagkeresetének megfelel
összeg megfizetésére
kötelezi. Ezen túlmen
en a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén meg kell téríteni a
munkavállaló elmaradt munkabérét (egyéb járandóságait) is.
Az egyenl
bánásmódhoz fz
d
jogában megsértett személynek arra is lehet
sége van, hogy
munkaügyi ellen
rzést kezdeményezzen. A munkaügyi ellen
rzésr
l szóló törvény34 3. § (1)
bekezdése értelmében a munkaügyi ellen
rzés kiterjed az egyenl
bánásmód
követelményének megtartására. Szemben a különböz
munkaügyi szabályok többségével, e
követelmény megtartását a munkaügyi felügyel
nem hivatalból, hanem – a 3. § (2)
bekezdése alapján – a jogában sértett fél kérelmére folytathatja le.
Amennyiben a munkaügyi felügyel
megállapítja az egyenl
bánásmód követelményének
megsértését, a Met. 6. §-ának alapján többféle szankciót alkalmazhat, így felhívhatja a
foglalkoztató figyelmét a foglalkoztatásra vonatkozó szabályok megtartására, kötelezheti a
foglalkoztatót a szabálytalanság meghatározott id
n belül történ
megszüntetésére, javaslatot
tehet a területileg illetékes munkaügyi felügyel
ség vezet
jének munkaügyi bírság
kiszabására, amelynek összege a jogsértések és az érintett munkavállaók számától függ
en
harmincezer forinttól nyolcmillió forintig terjedhet.
Ezen túlmen
en a munkaügyi felügyel
szabálysértési eljárást is lefolytathat. Az egyes
szabálysértésekr
l szóló kormányrendelet35 93. §-a szabályozza a munkavállaló hátrányos
megkülönböztetésnek szabálysértését, amelyet az a munkáltató követ el, aki a) a munkavállaló
alkalmazását nemre, korra, nemzetiségre, fajra, származásra, vallásra, politikai
meggy
z
désre, munkavállalói érdek-képviseleti szervezethez való tartozásra, vagy ezzel
összefügg
tevékenységre való tekintettel, továbbá minden egyéb, a munkaviszonnyal össze
nem függ
körülmény miatt jogellenesen megtagadja, vagy b) a munkavállalók között az a)
pontban foglaltak miatt hátrányos megkülönböztetést alkalmaz. Az ilyen munkáltató százezer
forintig terjed
pénzbírsággal sújtható. (A munkaügyi felügyel
n túl – elméletileg –
természetesen a jegyz
, mint általános hatáskör szabálysértési hatóság is eljárhat az ilyen
ügyekben).
Szolgáltatásokhoz és árukhoz való hozzájutás
A fogyasztóvédelemr
l szóló törvény36 6. § a) pontja értelmében a fogyasztóvédelmi
törvényben meghatározott jogkövetkezményeket kell alkalmazni, ha a gazdálkodó szervezet
az áru forgalomba hozatalára, illetve a szolgáltatás nyújtására vonatkozó jogszabályi
34 1996. évi LXXV. törvény, továbbiakban Met.
35 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet ,továbbiakban: szabálysértési rendelet.
36 1997. évi CLV. törvény, továbbiakban: Fgy. tv.
15
el
írásokat megsérti. Tekintettel arra, hogy az Ebktv. 5. § b) pontja alapján az egyenl

bánásmód követelményét a az adott jogviszony tekintetében köteles megtartani az, aki az
ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben szolgáltatást nyújt vagy árut forgalmaz,
megállapítható, hogy az egyenl
bánásmód követelményének megtartására irányuló szabály
az áruk forgalomba hozatalára, valamint a szolgáltatások nyújtására vonatkozó jogszabály,
így megsértése az Fgy. tv. hatálya alá, és így a fogyasztóvédelmi felügyel
ségek hatáskörébe
(is) tartozik.
A fogyasztóvédelmi törvény 47. § (1) bekezdése szerint amennyiben a fogyasztóvédelmi
felügyel
ség eljárása során megállapította a törvényben és más jogszabályokban foglalt
fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértését, jogszabály eltér
rendelkezése hiányában –
többek között – elrendelheti a jogsért
állapot megszüntetését, megtilthatja a jogsért

magatartás további folytatását, valamint – a 48. § értelmében – fogyasztóvédelmi bírságot
szabhat ki, amelynek összegét az eset összes körülményeire – így különösen a fogyasztók
érdekei sérelmének körére, súlyára, a jogsért
állapot id
tartamára és a jogsért
magatartás
ismételt tanúsítására, valamint a jogsértéssel elért el
nyre – tekintettel kell meghatározni.
Áruk eladásával és szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos diszkrimináció esetén a jegyz

eljárását is lehet kezdeményezni az üzletek mködésér
l és a belkereskedelmi tevékenység
folytatásának feltételeir
l szóló kormányrendelet37 alapján. Ennek 23/A. §-a szerint az üzlet
biztonsági
rei a szolgálat teljesítése, továbbá az üzlet dolgozói a munkavégzésük során
tevékenységükkel nem sérthetik a vásárlók személyiségi jogait.
Ha ez mégis megtörténik, a jegyz
höz lehet fordulni, mivel a rendelet 8. §-a szerint az üzletek
mködési engedély szerinti mködését, és a kereskedelmi tevékenység folytatására vonatkozó
jogszabályi rendelkezések betartását els
sorban a jegyz
ellen
rzi. Ha az ellen
rzés során
megállapítást nyer, hogy az üzlet vagy az üzletben kereskedelmi tevékenységet folytatók a
jogszabályokban foglalt el
írásokat nem tartják be, a jegyz
az üzletet az észlelt hiányosság
megszüntetéséig, de legfeljebb 90 napra ideiglenesen bezárathatja, s
t ismételt jogsértés
esetén a mködési engedélyt is visszavonhatja.
Egészségügy, szociális ellátás, gyermekvédelem
Az egészségügyben, illetve a szociális ellátások és a gyermekvédelem területén megvalósított
diszkriminációra alkalmazható specifikus szankció az „egészségügyi, szociális és
gyermekvédelmi tevékenység jogosulatlan végzése” megnevezés szabálysértési alakzat,
amelyet a szabálysértési rendelet 101. § - a szabályoz. Eszerint aki egészségügyi
szolgáltatásban, személyes gondoskodással járó gyermekjóléti, gyermekvédelmi, illet
leg
szociális szolgáltatásban részesül
személyt neme, nemzetisége, etnikai csoporthoz való
tartozása, lelkiismereti, vallási vagy politikai meggy
z
dése, származása, vagyoni helyzete,
cselekv
képességének hiánya vagy korlátozottsága miatt hátrányos helyzetbe hoz, ötvenezer
forintig terjed
pénzbírsággal sújtható. Ez a szabálysértés kizárólag a jegyz
hatáskörébe
tartozik.
Oktatás
Az oktatás területén is létezik speciális szabálysértési szankció az egyenl
bánásmód
követelményének megsértése esetén. A szabálysértési rendelet 142. § - a rendelkezik a
37 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet
16
„nevelési-oktatási tevékenység folytatására vonatkozó szabályok megszegésének
szabálysértésér
l. E szakasz (5) bekezdésének értelmében, aki a gyermeket, tanulót a
közoktatásra vonatkozó rendelkezések szándékos megszegésével hátrányosan
megkülönbözteti, százezer forintig terjed
pénzbírsággal sújtható. A (6) bekezdés kimondja,
hogy e szabálysértés miatti eljárás az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont
(OKÉV) hatáskörébe tartozik, tehát a jegyz
ilyen ügyekben nem járhat el.
Speciális szankció a közoktatási semmisség intézménye. A közoktatási törvény 84. § (7)
bekezdésének értelmében a fenntartói irányítás, illet
leg az intézményi hatáskörben hozott, az
egyenl
bánásmód követelményét sért
döntés semmis. A semmis döntés érvénytelenségére
bárki határid
nélkül hivatkozhat.
A semmisség megállapítását a közoktatási törvény 83. § (4) és (8) bekezdésében szabályozott
eljárás keretében lehet kérni a törvényességi kérelemre irányadó szabályok szerint a fenntartó
képvisel
jét
l, illetve a bíróságtól.
A semmisség megállapítását els
sorban az kérheti, akit a döntés érint, ha pedig ez nem
állapítható meg, bárki. Amennyiben valamely ügyben nincs lehet
ség a fenntartó
képvisel
jéhez fordulni, akkor közvetlenül a bíróságtól kérhet
a semmisség megállapítása,
ezt megel
z
en azonban kötelez
a döntéshozónál egyeztet
eljárást kezdeményezni, és csak
ennek eredménytelensége esetén nyílik meg a bírósági jogérvényesítés útja.
Amennyiben a vitatott döntést helyi önkormányzat, illetve szervei hozták, a semmisség
fennállását az illetékes megyei közigazgatási hivatal vezet
je állapíthatja meg. Ha eljárása
nem vezet eredményre, a sérelmezett döntést a helyi önkormányzatokról szóló törvény
rendelkezései alapján lehet megtámadni a bíróság el
tt. Ilyen esetben a közigazgatási hivatal
vezet
je kérheti a bíróságtól a semmisség megállapítását, és a közoktatási törvényben
meghatározott jogkövetkezmények alkalmazását.
A semmisség megállapítására indított eljárásban a döntéshozónak kell bizonyítania, hogy nem
áll fenn a semmisségi ok, azaz a vitatott döntés nem sérti az egyenl
bánásmód
követelményét.
A közoktatási törvény 84. § (14) bekezdésének értelmében a semmisség vagy érvénytelenség
megállapítása esetén a bíróság elrendelheti
a) a jogsértés abbahagyását és eltilthatja a jogsért
t a további jogsértést
l;
b) hogy a jogsért
nyilatkozattal vagy más megfelel
módon adjon elégtételt, és ennek a saját
költségén megfelel
nyilvánosságot biztosítson;
c) a jogsértés el
tti állapot helyreállítását a jogsért
részér
l vagy költségén, továbbá a
jogsértéssel el
állott dolog megsemmisítését, illet
leg jogsért
mivoltától megfosztását;
d) a jogsértés alapján keletkez
, egy költségvetési évre számított megtakarításnak a
Közoktatási Fejlesztési Célel
irányzatba történ
befizetését.
Általános eszközök
Az Egyenl
Bánásmód Hatóságon kívül egyetlen olyan fórumhoz lehet fordulni, amely attól
függetlenül jogosult eljárni, hogy az egyenl
bánásmód követelményének sérelme milyen
területen következik be. Ez a fórum a személyhez fz
d
jogok megsértése miatt keletkezett
polgári jogi igények érvényesítése iránt indított perekben eljáró polgári bíróság, amely – a
munkavállalással kapcsolatos ügyeket kivéve – valamennyi fenti területen (oktatás,
17
egészségügy, szolgáltatások) és emellett az élet bármely, egyéb szegmensében bekövetkezett
jogsértés esetén jogosult az egyenl
bánásmód követelményének kikényszerítésére.
A Ptk. 76. §-ának értelmében az egyenl
bánásmód követelményének megsértése a
személyhez fz
d
jogok sérelmét jelenti, ezért akit ilyen jelleg sérelem ér, a 84. § (1)
alapján
a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;
b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsért
eltiltását a további jogsértést
l;
c) követelheti, hogy a jogsért
nyilatkozattal vagy más megfelel
módon adjon elégtételt, és
hogy szükség esetén a jogsért
részér
l vagy költségén az elégtételnek megfelel

nyilvánosságot biztosítsanak;
d) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megel
z
állapot helyreállítását
a jogsért
részér
l vagy költségén, továbbá a jogsértéssel el
állott dolog megsemmisítését,
illet
leg jogsért
mivoltától megfosztását;
e) kártérítést követelhet a polgári jogi felel
sség szabályai szerint.
A törvény személyi hatálya
A jogszabályhoz fzött miniszterei indokolás szerint a törvény az egyenl
bánásmód
megtartására kötelezettek körét kett
sen határozza meg. A 4. §-ban felsorolt, tág értelemben
közfeladatot ellátó szervezetek valamennyi jogviszonyukban kötelesek az egyenl
bánásmód
követelményét megtartani (ezt nevezzük a törvény személyi hatályának) , míg az 5. § azokat a
jogviszonyokat határozza meg, amelyek során a törvényben meghatározott fél - függetlenül
attól, hogy a 4. § hatálya alá tartozik-e - köteles megtartani az egyenl
bánásmód
követelményét (tárgyi hatály).
Az alábbiakban ismertetett szervek bármely jogviszonyaira kiterjed a törvény hatálya, így a
bels
szervezeti aktusaira és normáira, a harmadik személyekkel létrejött közigazgatási jogi
vagy polgári jogi viszonyaikra is.
4. § Az egyenl bánásmód követelményét
a) a magyar állam,
b) a helyi és kisebbségi önkormányzatok, ezek szervei,
c) a hatósági jogkört gyakorló szervezetek,
d) a fegyveres erk és a rendvédelmi szervek,
e) a közalapítványok, a köztestületek,
f) a közszolgáltatást végz szervezetek,
g) a közoktatási és a felsoktatási intézmények (a továbbiakban együtt: oktatási
intézmény),
h) a szociális, gyermekvédelmi gondoskodást, valamint gyermekjóléti szolgáltatást
nyújtó személyek és intézmények,
i) a muzeális intézmények, a könyvtárak, a közmveldési intézmények,
j) az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak, a magánnyugdíj pénztárak,
k) az egészségügyi ellátást nyújtó szolgáltatók,
l) a pártok, valamint
m) az a)-l) pontok alá nem tartozó költségvetési szervek
jogviszonyaik létesítése során, jogviszonyaikban, eljárásaik és intézkedéseik során (a
továbbiakban együtt: jogviszony) kötelesek megtartani.
18
a) a magyar állam
A magyar államról közjogi és magánjogi értelemben beszélhetünk Az államra vonatkozó
alapvet
közjogi normákat az Alkotmány tartalmazza: így az államszervezet felépítését, az
államnak az állampolgáraival való kapcsolatrendszerének pilléreit, az önkormányzatiságról
rendelkez
szabályokat, az alapvet
jogok és kötelezettségek katalógusát. Az egyenl

bánásmód követelményének a Magyar Államra, mint szuverén közjogi entitásra vonatkozó
szabályait maga az Alkotmány tartalmazza a 70/A §38-ban.
A Magyar Állam, mint nemzetközi jogi entitásra vonatkozó normákat a nemzetközi jog
szabályai rendezik.
Az Ebktv. 4.§ a) pontjában megfogalmazott követelmények az államra, mint a polgári jogok
alanyára vonatkoznak.
Az állam - mint a vagyoni jogviszonyok alanya - jogi személy. Az államot a polgári
jogviszonyokban - ha jogszabály ett
l eltér
en nem rendelkezik - a pénzügyminiszter
képviseli. Ezt a jogkörét más állami szerv útján is gyakorolhatja, vagy más állami szervre
átruházhatja.39
A kártérítési, megtérítési és kártalanítási kötelezettség, valamint a jóhiszem személyek
irányában vállalt szerz
déses kötelezettség az államot költségvetési fedezet hiányában, vagy
az e célra biztosított költségvetési fedezetet meghaladó mértékben is terheli.
Az állam viszonylag ritkán vesz részt közvetlenül a polgári jogi jogviszonyokban, általában
valamely szerve a jogok és a kötelezettségek címzettje.
Ilyen eset lehet például, ha az állam örökösként lép fel egy jogviszonyban. Az állam öröklése
és az államot megillet
egyéb jogok gyakorlása esetén a Magyar Állam képviseletér
l szóló
rendelet40 értelmében ilyen esetekben az államot a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI)
képviseli.
A KVI jogosult a jogszabály alapján a természetes személyek, lakásszövetkezetek, valamint
egyéb szervezetek ingyenes, és határid
nélküli használatába adott építési telkekre ráépített
lakóépületekre a Magyar Állam javára fennálló el
vásárlási jogot gyakorolni, ideértve az arról
való lemondást is; elidegenítési és terhelési tilalomról rendelkezni.41
A KVI jogosult eljárni a lakás célú támogatásokról szóló rendelet42 hatálybalépését
megel
z
en jogszabály alapján nyújtott lakás célú állami támogatásokból ered
, a lakás célú
hitelhátralékok terheinek mérséklésével kapcsolatos feladatokról szóló kormányrendeletb
l43
38 Alkotmány 70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az
emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás,
politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti
különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan
bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenl
ség megvalósulását az esélyegyenl
tlenségek kiküszöbölését célzó
intézkedésekkel is segíti.
39 Ptk. 28. § (1) bekezdése
40 45/2002. (XII. 25.) PM rendelet
41 45/2002. (XII. 25.) PM rendelet 3. §-a.
42 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet
43 66/2001. (IV. 20.) Korm. rendelet
19
ered
, valamint a gyermekvédelmi törvényben44 meghatározott otthonteremtési támogatással
megszerzett ingatlanra a magyar állam javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett
elidegenítési tilalommal kapcsolatos polgári jogi jogviszonyokban.45
Ha az állam bírósági vagy más hatósági határozattal kártalanítás nélkül szerez tulajdont, a
tulajdon értékének erejéig felel a volt tulajdonosnak a tulajdonszerzéskor jogszabály, bírósági
és más hatósági határozat vagy visszterhes szerz
dés alapján jóhiszem személlyel szemben
fennálló kötelezettségéért. Az állam felel
ssége azonban csak akkor áll fenn, ha a volt
tulajdonosnak egyéb lefoglalható vagyontárgyára vezetett végrehajtás eredménytelen volt.46
Ezekben az esetekben a helytállási kötelezettség a Magyar Államot terheli, amelyet az ezzel
kapcsolatos polgári jogi jogviszonyban a KVI képvisel.47
Habár nem szokványos eset, de nem zárható ki, hogy az állam, mint a polgári jogok alanya
olyan jogviszonyba kerüljön személyekkel, ahol felmerül hátrányos megkülönböztetés
lehet
sége. Ilyenkor az állam – a képviseletét ellátó szerven keresztül- köteles az egyenl

bánásmód követelményének a megtartására. A kérdés felvetése azért is inkább elméleti, mert
a Magyar Állam jognyilatkozatot kizárólag valamely, egyébként jogi személyiséggel
rendelkez
költségvetési szerve útján képes csak tenni, még akkor is, ha a polgári jogok
alanya. Nehezen képzelhet
el olyan helyzet, amikor a Magyar Állam valamely képviseletére
hivatott állami szerv közbejötte nélkül tehetne jognyilatkozatot magánjogi viszonyaiban. A
közigazgatási és költségvetései szervek viszont szintén minden esetben a törvény személyi
hatálya alá tartoznak.
A Magyar Állam kifejezett nevesítése inkább tehát szubszidiárius jelleg.48
b) A helyi és kisebbségi önkormányzatok, ezek szervei
A helyi önkormányzatok és szerveik
A helyi önkormányzat szervezetrendszerének alapelveit az Alkotmány szabályozza, míg a
mködés részleteinek alapvet
normáira az önkormányzati törvény49 rendelkezései irányadók.
Az Alkotmány szövege értelmében a község, a város, a fváros és kerületei, valamint a
megye választópolgárainak közösségét megilleti a helyi önkormányzás joga. A helyi
önkormányzás a választópolgárok közösségét érint
helyi közügyek önálló, demokratikus
intézése, a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlása. A helyi önkormányzati
jogokat és kötelezettségeket törvény határozza meg. A község, a város, a f
város és kerületei,
valamint a megye önkormányzata (a helyi önkormányzat) a feladat- és hatáskörébe tartozó
helyi érdek közügyekben önállóan jár el.50
A települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében különösen: a
településfejlesztés, a településrendezés, az épített és természeti környezet védelme, a
lakásgazdálkodás, a vízrendezés és a csapadékvíz elvezetés, a csatornázás, a köztemet

44 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelmér
l és a gyámügyi igazgatásról, továbbiakban:
Gyermekvédelmi törvény
45 45/2002. (XII. 25.) PM rendelet 5. §-a.
46 Ptk, 120. § (2) bekezdése.
47 45/2002. (XII. 25.) PM rendelet 6. §-a
48 Lásd még kapcsolódó jogesetként: Legfels
bb Bíróság BH. 2002. 235.
49 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, továbbiakban: Ötv.
50 Ötv. 1.§ (1) bekezdés.
20
fenntartása, a helyi közutak és közterületek fenntartása, helyi tömegközlekedés, a köztisztaság
és településtisztaság biztosítása; gondoskodás a helyi tzvédelemr
l, közbiztonság helyi
feladatairól; közremködés a helyi energiaszolgáltatásban, a foglalkoztatás megoldásában; az
óvodáról, az alapfokú nevelésr
l, oktatásról, az egészségügyi, a szociális ellátásról, valamint a
gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás; a közösségi tér biztosítása;
közmvel
dési, tudományos, mvészeti tevékenység, sport támogatása; a nemzeti és etnikai
kisebbségek jogai érvényesítésének a biztosítása; az egészséges életmód közösségi
feltételeinek el
segítése.51
Az önkormányzati feladatokat a képvisel
-testület és szervei: a polgármester, a képvisel
-
testület bizottságai, a részönkormányzat testülete, a képvisel
-testület hivatala látják el.52
A polgármester az önkormányzati, valamint az államigazgatási feladatait, hatásköreit a
képvisel
-testület hivatalának (Polgármesteri Hivatal) közremködésével látja el.53 A
Polgármesteri Hivatal szakmai-közigazgatási vezet
je a jegyz
, akit a képvisel
-testület
pályázat alapján nevez ki.
Az önkormányzat, és szervei bármely jogviszonyára kiterjed a törvény hatálya, akár bels
(az
önkormányzat és szervei közötti) akár küls
(az önkormányzat és állampolgárai közötti)
jogilag szabályozott relációkról van szó.
Az önkormányzat döntése rendelet vagy határozat formájában jelenik meg.
A képvisel
-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére,
továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására önkormányzati rendeletet
alkot.54 Az önkormányzati rendelet: jogszabály.55 Az önkormányzati rendelet
alkotmányossági (törvényességi) szempontú felülvizsgálata az Alkotmánybíróság hatáskörébe
tartozik.56 Amennyiben egy jogszabály nem felel meg az egyenl
bánásmód
követelményének, úgy az Alkotmánybíróság az Alkotmány általános, diszkriminációt tiltó
rendelkezési alapján megsemmisítheti azt; a jogszabályok felülvizsgálatára az Ebktv. alapján
nincs mód.
Az önkormányzat minden olyan döntését, amely nem rendelet, határozat formájában jön létre,
az illetékes közigazgatási hivatal vezet
je törvényességi felügyeleti eljárása keretében
vizsgálhatja. Ennek keretében vizsgálhatja
a) szervezete, mködése, döntéshozatali eljárása,
b) döntései (rendelete vagy határozata),
c) bizottsága, részönkormányzata, polgármestere, f
polgármestere, megyei közgylés
elnöke, társulása által hozott önkormányzati határozat megfelel-e a jogszabályoknak.
Nem terjed ki a közigazgatási hivatal vezet
jének törvényességi ellen
rzési jogköre - azokra a
helyi önkormányzat, illetve szervei által hozott határozatokra, amelyek alapján munkaügyi
51 Ötv. 8. § (1) bekezdés.
52 Ötv. 8. § (2) bekezdés.
53 Ötv. 35. § (1) bekezdés.
54 Ötv. 16. § (1) bekezdés
55 A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 1. § (f) pontja.
56 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény ( Abtv.) 1. § (b) és (c) pont
21
vitának, közszolgálati jogviszonyból származó vitának, vagy külön jogszabályban
meghatározott bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásnak van helye.57
A közigazgatási hivatal vezet
je a törvényességi ellen
rzés körében - határid
tzésével -
felhívja az érintettet a törvénysértés megszüntetésére. Az érintett a felhívásban foglaltakat
köteles megvizsgálni, és a megadott határid
n belül az annak alapján tett intézkedésr
l vagy
egyet nem értésér
l a közigazgatási hivatal vezet
jét tájékoztatni. Ha a megadott határid
n
belül intézkedés nem történt, a közigazgatási hivatal vezet
je kezdeményezheti:
a) az Alkotmánybíróságnál a törvénysért
önkormányzati rendelet felülvizsgálatát és
megsemmisítését;
b) a törvénysért
határozat bírósági felülvizsgálatát;
c) a képvisel
-testület összehívását a törvénysértés megszüntetésére, a képvisel
-testület
tisztségvisel
je felel
sségének megállapítását.
A jogszabálysértés megszüntetésére a pert a helyi önkormányzat, illetve a polgármester ellen
a megadott határid
lejártától számított harminc napon belül lehet megindítani.58
Az önkormányzati rendelet alkotmánybírósági felülvizsgálatát természetesen nem csak a
közigazgatási hivatal vezet
je kérheti, hanem bárki, még a jogi érdekeltség valószínsítése
sem szükséges.59
Lényegesen érdekesebb kérdés, hogy – a közigazgatási hivatal ellen
rzésen kívüli hatáskörén
túl – az Ebktv. alapján az Egyenl
Bánásmód Hatóság vizsgálhatja-e az önkormányzat
diszkriminatív határozatait.
Habár az Ebktv. a hatóság vizsgálódása köréb
l csak az Országgylés, a köztársasági elnök,
az Alkotmánybíróság, az Állami Számvev
szék, az állampolgári jogok országgylési biztosa,
a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgylési biztosa és az adatvédelmi biztos, valamint
a bíróságok és az ügyészség közhatalmi döntéseit és intézkedéseit zárja ki,60 álláspontunk
szerint az Egyenl
Bánásmód Hatóság nem veheti át a közigazgatási hivatalok törvényességi
ellen
rzési hatáskörét, ellenkez
esetben önkormányzati alapjogok sérülnének.61
A kisebbségi önkormányzatok és szerveik
A kisebbségi törvény62 szabályozza a kisebbségi önkormányzatok jogállását. A Magyar
Köztársaságban a kisebbségek joga települési, területi és országos kisebbségi önkormányzat
létesítése. A kisebbségi önkormányzatok alapvet
feladata a kisebbségek érdekeinek védelme
és képviselete az ezen önkormányzatok részére törvényben megállapított feladat- és
hatáskörök gyakorlásával.63
Kisebbségi önkormányzatnak min
sül a törvényben meghatározott közszolgáltatási
feladatokat ellátó, testületi formában mköd
, jogi személyiséggel rendelkez
, demokratikus
választások útján a kisebbségi törvény alapján, külön törvény által meghatározott eljárási
57 Ötv. 98. § (3)-(4) bekezdése.
58 Ötv. 99. § (1)-(3) bekezdés.
59 Abtv. 21. § (2) bekezdése.
60 Ebktv. 14. § (6) bekezdés.
61 Alkotmány 44/C. § A helyi önkormányzatokról szóló törvény elfogadásához a jelenlév
országgylési
képvisel
k kétharmadának szavazata szükséges. Ugyanilyen szavazataránnyal elfogadott törvényben
korlátozhatók az önkormányzatok alapjogai.
62 A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény, továbbiakban: Nek. tv.
63 Nek .tv. 5. § (1); bekezdése, 5/A. §.
22
rendben létrehozott szervezet, amely a kisebbségi közösséget megillet
jogosultságok
érvényesítésére, a kisebbségek érdekeinek védelmére és képviseletére, a kisebbségi közügyek
települési, területi (megyei, f
városi) vagy országos szinten történ
önálló intézésére jön létre,
Az egyes kisebbségek községben, városban és a f
város kerületeiben települési, továbbá a
megyében és a f
városban területi kisebbségi önkormányzatot, valamint országos kisebbségi
önkormányzatot hozhatnak létre.64 A törvény értelmében kisebbségi önkormányzatot
alakíthat a bolgár, a cigány (romani, illetve beás), a görög, a horvát, a lengyel, a német, az
örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán kisebbség.
A kisebbségi önkormányzatnak, a helyi önkormányzatokhoz hasonlóan, minden
jogviszonyában és eljárásában meg kell tartania az egyenl
bánásmód követelményét. A
kisebbségi önkormányzat szervei: a kisebbségi önkormányzati képvisel
, a kisebbségi
önkormányzat elnöke és elnökhelyettese, a kisebbségi önkormányzat bizottsága.
c) a hatósági jogkört gyakorló szervezetek
A hatósági jogkört gyakorló szervezetek eljárása során az egyenl
bánásmód követelményét
meg kell tartani. Az Ebktv. személyi hatályának e szegmense a szervezetek rendkívül széles
körét öleli fel, így célszernek látszik a hatály alá tartozó szervezetek fogalmi meghatározása.
A meghatározás – hatósági jogkört gyakorló szervezetek – alapján nyilvánvaló, hogy a
hatóságok körénél szélesebb szervezeti halmazt von szabályozás alá a törvény. A hatósági
jogkör mint e szervezetek közös jellemz
je els
sorban közigazgatási jogi kategória.
Meghatározásához a közigazgatási eljárásról szóló törvényhez kell fordulnunk, hiszen ez az a
jogszabály, ami normatív definíciót ad arra, mit tekintünk hatóságnak. A hatósági ügy
intézésére hatáskörrel rendelkez
államigazgatási szerv, helyi önkormányzat képvisel

testület és annak szervei, bizonyos körben, a jegyz
, a képvisel
testület hivatalának
ügyintéz
je, a megyei jogú város kerületi hivatalának vezet
je, a hatósági igazgatási társulás,
továbbá a nem közigazgatási feladat ellátására létrehozott egyéb szervezet, köztestület vagy
személy, amelyet (akit) törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kormányrendelet jogosít
fel közigazgatási hatósági jogkör gyakorlására.65 A hatóság e meghatározása során az Ebktv.
személyi hatályára figyelemmel a köztestületet e helyt nem tárgyaljuk, tekintettel arra, hogy
az Ebktv. a köztestületeket önállóan említi.
A fenti definíció azonban csak akkor nyeri el értelmét, ha meghatározzuk, mi a hatósági
ügy:66 minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási hatóság az ügyfelet érint
jogot vagy
kötelességet állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet
vagy hatósági ellen
rzést végez, illetve a tevékenység gyakorlásához szükséges
nyilvántartásba vétel vagy az onnan való törlés (különösen köztestületek, vagy más, a
foglalkozás gyakorlását kötelez
tagsághoz köt
szervezet esetében). A törvényi definícióból
is következ
en a hatósági jogkört gyakorlatilag az adott szervezet törvényben vagy törvény
felhatalmazása alapján kormányrendeletben meghatározott jogok és kötelezettségek
megállapításának lehet
ségét, illetve kötelezettségét magában foglaló jogosítványainak
összességével azonosíthatjuk.
64 Nek. tv. 21. § (1) bekezdés.
65 Ket. 12. § (3) bekezdés a-d) pontok
66 Ket. 12. § (2) bekezdés
23
A Ket maga is szélesebb körben határozza meg a hatóságot, azt nem kizárólag az
államigazgatási szervekkel azonosítja. Ugyanakkor nem vonhatjuk ebbe a tág törvényi keretbe
azokat a szerveket, amelyek hatósági tevékenységet végeznek ugyan – ez okból ide sorolhatók
– azonban els
sorban nem hatósági jogalkalmazó tevékenységük a meghatározó. Utóbbi
körben említhet
az Országgylés, a bíróságok vagy az ügyészségek. Az Ebktv. egyébként
kifejezetten kivonja az Egyenl
Bánásmód Hatóság hatóköréb
l az Országgylés, illetve a
bíróságok és az ügyészségek közhatalmi döntéseit – ami nem jelenti annak korlátját, hogy az
egyéb jogviszonyaikban eljárhasson a Hatóság.
A Ket. 12.§ (2) bekezdéséb
l, illetve a (3) bekezdés els
mondatából adódóan bizonyos
szervek abban az esetben tekintend
k hatóságnak, azaz akkor járnak el hatósági jogkörben, ha
adott hatósági ügy intézésére hatáskörrel rendelkeznek – azaz például a kerületi hivatal
vezet
je, vagy a jegyz
abban az esetben, ha az éppen ellátott tevékenység körében nem
hatósági ügyet (ld. 12.§ (2) a) és b) pontok) intéznek, akkor nem tekinthet
k hatóságnak,
legalábbis a Ket. alkalmazása szempontjából. Példának okáért az a nyilvántartás, ami nem az
ügyfélre67 vonatkozik, hanem a szerv munkavégzését hivatott megkönnyíteni, nem hatósági
jogkörben végzett tevékenység. Mindezek alapján viszont kérdés, hogy az Ebktv. és a Ket.
eme rendelkezéseinek összevetése alapján megállapítható-e, hogy a nem hatósági ügy intézése
során eljáró szervezet, aminek egyébként hatósági ügyintézésre van hatásköre, az egyenl

bánásmód követelményét köteles-e megtartani jogviszonyaiban. Az Ebktv. ugyanis nem
határozza meg, hogy a hatósági ügyben eljárva kell az alapkövetelményt megtartani, ellenben
úgy rendelkezik, hogy „jogviszonyaikban, jogviszonyaik létesítése, eljárásaik és intézkedéseik
során” kötelesek azt megtartani. Csakhogy, a hatósági jogkörrel rendelkez
szervezet azzal
nyeri el ebbéli min
ségét, hogy hatósági ügyben jár el, arra van hatásköre. A hatósági ügy
viszonylag szk definíciója pedig meghatározza, hogy milyen tevékenység végzése min
sül
hatósági ügyintézésnek. Összefoglalva: bizonyos hatósági jogkörrel rendelkez
(gyakorló)
szervezetek tipikus eljárása éppen nem tekinthet
hatósági eljárásnak. Ennek ellenére
hatáskörrel bír hatósági ügyintézésre. Kérdés, hogy az Ebktv. azzal, hogy hatósági jogkörrel
rendelkez
szervezetként személyi (szervi) hatályát kiterjeszti ezekre a szervezetekre. Olyan
eljárásaikban és jogviszonyaikban is el
írja-e számukra az egyenl
bánásmód követelményét,
amikor nem hatósági ügyben járnak el, hatósági jogkörüket nem gyakorolják. A választ a
jogviszony igen széles meghatározásából bonthatjuk ki: mivel a jogviszonyok jelent
s része
nyilvánvalóan nem köthet
hatósági ügyintézéshez, ezért a jogalkotó szándéka a hatósági
jogkörhöz kötéssel valójában csak a személyi hatály minél precízebb meghatározása volt. A
tulajdonképpeni tárgyi hatály által, azaz amikor meghatározta az Ebktv., hogy a személyi
hatály alá es
szervek és szervezetek milyen ”ügyekben”, illetve eljárásokban és
jogviszonyokban kötelesek az egyenl
bánásmód követelményét megtartani, valójában
nagyon széles körben határozták meg e szervek kötelezettségét, azaz az egyenl
bánásmód
követelményét nem kizárólag hatósági jogkörük gyakorlásával összefüggésben kell
megtartaniuk.
Tipikus hatósági jogalkalmazónak tekinthetjük a jegyz
t, aki például els
fokú építésügyi
hatósági jogkörben jár el. Példaként hozhatjuk fel a bányahatóságokat, hírközlési felügyelet,
Versenyhivatalt, környezetvédelmi hatóságokat. Ugyanakkor az önkormányzatokat nem
sorolhatjuk az Ebktv. jelen pontjának hatálya alá, mert – jóllehet adott esetben hatósági
jogkörrel is rendelkeznek – a törvény önállóan nevesíti az önkormányzatokat a hatály
tekintetében.
67 Ket. 15. § (1) bekezdés
24
Hozzá kell tenni, hogy a Ket. maga is el
írja a hatóságoknak az egyenl
bánásmód
követelményének megtartását.68 Azonban ez a kitétel, még ha különös szabálynak is min
sül
az Ebktv-hez képest gyakorlatilag deklaráltan nem több alapelvi rendelkezésnél, vagyis a Ket.
további különös szabályokat nem állapít meg az egyenl
bánásmód megsértésének esetére
(azon túlmen
en, hogy az Ebktv. szerint az EBH els
sorban a Ket. alapján jár el).
Hatósági jogkört gyakorló szervezeteknek min
sülnek az Ebktv. értelmében azok a
szakigazgatási szervek, amelyek alapvet
en szakmai tevékenységet végeznek, azonban e
tevékenységük mellé államigazgatási, illetve hatósági feladatok is társulnak. Itt említhetjük
például az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, az állategészségügyi és
élelmiszerellen
rz
állomásokat, vagy a növény-egészségügyi állomásokat.
A törvény jelen fejezetben tárgyalt pontja a mondottak szerint igen széles körben határozza
meg a törvény hatályának kiterjedését. A megfogalmazás alapján – hatósági jogkörrel való
felruházás, e jogkörrel rendelkezés – esetleg felmerülhet olyan esetek vizsgálata is az Ebktv.
alapján, amelyben az egyébként hatóságként soha el nem járó személy szerepel, akihez
törvény vagy kormányrendelet bizonyos esetekre hatósági jogkört delegál. Az állatorvos,
vagy a légi járm parancsnoka bizonyos esetekben jogosult, s
t köteles hatósági jogkörével,69
intézkedési lehet
ségével élni. Az Ebktv. azonban a hatósági jogkörrel rendelkez

szervezeteket vonja hatókörébe, az el
bbi esetek pedig személyekre vonatkoznak,70 így ilyen
esetekre a hatály nem terjed ki, legalábbis nem az Ebktv. 4.§ c) pontja alapján (ugyanis adott
esetben nyilvános szolgáltatás-nyújtás keretében az állatorvosra kiterjedhet a törvény hatálya).
a) A fegyveres erk és rendvédelmi szervek
Az Alkotmány VIII. fejezete szól a Magyar Honvédségr
l, mint fegyveres er
r
l és a
rendvédelmi szervekr
l.
A Magyar Honvédség alapvet
kötelessége a haza katonai védelme és a nemzetközi
szerz
désb
l ered
kollektív védelmi feladatok ellátása.71 A Határ
rségnek, mint sajátos
jogállású fegyveres szervnek alapvet
feladata az államhatár
rzése, rendjének fenntartása.72
A Rend
rségnek, mint legf
bb rendvédelmi szervnek alapvet
feladata a közbiztonság és a
bels
rend védelme.73
Ezen túlmen
en – a Polgári védelemr
l szóló jogszabályok fogalom-meghatározása szerint74-
rendvédelmi szervnek tekintjük a Vám- és Pénzügy
rséget,75 a polgári nemzetbiztonsági
szolgálatokat,76 a büntetés-végrehajtási szervezetet,77 a hivatásos polgári védelmi szerveket,78
valamint a hivatásos állami és önkormányzati tzoltóságot.79
68 Ket. 2. § (1)-(2) bekezdések
69 Ez azonban nem hatósági jogalkalmazást jelent.
70 Amint a Ket. szintén külön említi a személyeket, akiket közigazgatási hatósági jogkörrel ruházhatnak fel
anélkül, hogy ab ovo ezzel foglalkoznának.
71 Alkotmány 40/A. § (1) bekezdés.
72 Alkotmány 40/A. § (3) bekezdés, lásd még a határ
rizetr
l és Határ
rségr
l szóló 1997. évi XXXII. törvény 2.
§. A 3. 0 értelmében a Rend
rség központi, országos határkör szerve az Országos Rend
r-f
kapitányság,
területi szervei a megyei rend
r-f
kapitányságok, helyi szervei az önálló hatáskör helyi rend
rkapitányságok.
73 Alkotmány 40/A. § (2) bekezdése. Lásd még a Rend
rségr
l szóló 1994. évi XXXIV. törvény 1. §-át.
74 A polgári védelemr
l szóló 1996. évi XXXVII. törvény 2. § (1) bekezdés g) pontja.
75 A Vám- és Pénzügy
rségr
l szóló 2004. évi XIX. törvény 1. § (1) bekezdés.
76 A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 1. §-a szerint 1. § A Magyar Köztársaság
nemzetbiztonsági szolgálatai: az Információs Hivatal, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a Katonai Felderít
Hivatal, a
Katonai Biztonsági Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat; ezeken belül polgári nemzetbiztonsági szolgálat
az Információs Hivatal, a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. A Katonai Felderít

25
e) A közalapítványok és köztestületek
A közalapítvány olyan alapítvány, amelyet az Országgylés, a Kormány, valamint a helyi
önkormányzat vagy kisebbségi önkormányzat képvisel
-testülete közfeladat ellátásának
folyamatos biztosítása céljából hoz létre. Törvény közalapítvány létrehozását kötelez
vé
teheti.80
A köztestület önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkez
szervezet, amelynek
létrehozását törvény rendeli el. A köztestület a tagságához, illet
leg a tagsága által végzett
tevékenységhez kapcsolódó közfeladatot lát el. A köztestület jogi személy. Köztestület
különösen a Magyar Tudományos Akadémia, a gazdasági, illetve a szakmai kamara.81
Gazdasági kamaráknak tekintjük a kereskedelmi és iparkamarákat, az agrárkamarákat,82 de
ilyennek min
sül pl. a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Gyógyszerész Kamara, a Magyar
Állatorvosi Kamara, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara, ügyvédi kamarák stb.
g) A közoktatási és felsoktatási intézmények
A közoktatás szakmailag önálló nevelési intézményei az óvodák, nevelési-oktatási
intézményei az iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló bizonyítvány kiadására jogosult
iskolák, továbbá az alapfokú mvészetoktatási intézmények és a kollégiumok.83
Közoktatási intézményt az állam, a helyi önkormányzat, a települési, területi kisebbségi
önkormányzat, az országos kisebbségi önkormányzat, a Magyar Köztársaságban
nyilvántartásba vett egyházi jogi személy, továbbá a Magyar Köztársaság területén alapított és
itt székhellyel rendelkez
, jogi személyiséggel rendelkez
gazdálkodó szervezet, alapítvány,
egyesület és más jogi személy, továbbá természetes személy alapíthat és tarthat fenn, ha a
tevékenység folytatásának jogát - jogszabályban foglaltak szerint - megszerezte. Természetes
személy egyéni vállalkozóként alapíthat és tarthat fenn közoktatási intézményt.84
Közoktatási intézmények: az óvoda, az általános iskola, a szakiskola, a gimnázium, a
szakközépiskola, a gyógypedagógiai konduktív nevelési–oktatási intézmény, az alapfokú
mvészetoktatási intézmény, a diákotthon és a kollégium.85
Fels
oktatási intézmény egyetem vagy f
iskola lehet.86 A magyarországi fels
oktatási
intézmények listáját a Fels
oktatási törvény melléklete tartalmazza.87
Hivatal, a Katonai Biztonsági Hivatal katonai nemzetbiztonsági szolgálatnak min
sül, és országos hatáskör
költségvetési szervként terjed ki rá a törvény hatálya.
77 A büntetés-végrehajtási szervezetr
l szóló 1995. évi CVII. törvény 1. § (1) bekezdés.
78 A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetér
l és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos
balesetek elleni védekezésr
l szóló 1999. évi LXXIV. törvény 25. §-a a katasztrófavédelem polgári védelmi
szervei az Országos Katasztrófavédelmi F
igazgatóság és ennek területi szervei.
79 A tz elleni védekezésr
l, mszaki mentésr
l és tzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 30. § (1)
bekezdése. A 23. § (1) bekezdése szerint a tzoltóság országos irányítását a Országos Katasztrófavédelmi
F
igazgatóság látja el.
80 Ptk. 74/G. § (1)
81 Ptk. 65. § (1) és (2) bekezdés.
82 A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 3. § (3) bekezdés.
83 Közokt. tv. 3. § (1) bekezdés.
84 Közokt. tv. 3. § (2) bekezdés.
85 Közokt. tv., lásd még az Ebktv. 27. és 28. §-ához fzött magyarázatot.
26
Fels
oktatási intézményt önállóan vagy más jogosulttal együttesen a magyar állam, helyi
önkormányzat, országos kisebbségi önkormányzat, a Magyar Köztársaságban nyilvántartásba
vett egyházi jogi személy, beleértve a jogi személyiséggel rendelkez
szervezeti egységét is (a
továbbiakban: egyházi jogi személy), a Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkez

gazdálkodó szervezet, a Magyar Köztársaságban nyilvántartásba vett alapítvány vagy
közalapítvány alapíthat.88
A fels
oktatási intézmények által a tanulókkal létesített viszony: hallgatói jogviszony, így az
egyetemek, f
iskolák jogviszonyai elkülönülnek az alapítóik és fenntartóik egyéb
jogviszonyaitól.
A Háttér Társaság a Melegekért egyesület felperesnek a Károli Gáspár Református Egyetem
alperes ellen indított, egyenl
bánásmód megsértésének megállapítása iránti közérdek
igényérvényesítési perében a Legfels
bb Bíróság az alábbiakra mutatott rá elvi éllel:
Az Ebktv. 4. § g) pontja értelmében az egyenl
bánásmód követelményét a közoktatási és a
fels
oktatási intézmények jogviszonyaik létesítése során, jogviszonyaikban, eljárásaik és
intézkedéseik során kötelesek megtartani. E rendelkezés az egyház által alapított, és a
fels
oktatásról szóló 1993. évi LXXX. tv.89 szerint mköd
, államilag elismert fels
oktatási
intézményekre is irányadó. Az Ebktv. személyi és tárgyi hatálya alól kivételt jelent
6. § (1)
bekezdés c) pontja, mely szerint az Ebktv. hatálya nem terjed ki az egyházi jogi személyeknek
az egyházak hitéleti tevékenységével közvetlenül összefügg
jogviszonyaira, az egyház által
alapított fels
oktatási intézményre abban az esetben sem vonatkozik, ha egyébként van olyan
(önálló jogi személyiséggel nem rendelkez
) kara, ahol csak hitéleti képzés folyik. Az Ebktv.
alkalmazásában egyházi jogi személynek az egyház és szervezeti egysége min
sül, melyet a
lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. tv. 8. § (1)
bekezdés, 9. § (1) bekezdés és 13. § szerint az azonos hitelveket követ
k vallásuk gyakorlása
céljából hoztak létre. A Magyarországi Református Egyház által alapított alperes ezért az
Ebktv. alkalmazása körében nem min
sül egyházi jogi személynek, reá tehát az Ebktv.
személyi és tárgyi hatálya kiterjed.90
h) A szociális, gyermekvédelmi gondoskodást, valamint gyermekjóléti szolgáltatást
nyújtó személyek és intézmények
A szociális törvény91 a szociális biztonság megteremtése és meg
rzése érdekében
meghatározza az állam által biztosított egyes szociális ellátások formáit, szervezetét, a
szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit, valamint érvényesítésének garanciáit.
Ápolást, gondozást nyújtó intézmény az id
sek otthona, a pszichiátriai betegek otthona, a
szenvedélybetegek otthona, a fogyatékos személyek otthona, valamint a hajléktalanok
otthona.92
86 A fels
oktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 18. § (1) bekezdés, továbbiakban: Fels
oktatási törvény
87 Fels
oktatási törvény 1. számú melléklete.
88 Fels
oktatási törvény 7. § (1) bekezdés.
89 Az 1993. évi LXXX. törvényt a fels
oktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 2006. március 1-jével
hatályon kívül helyezte.
90 Lásd Legfels
bb Bíróság EBH 2005. 1216. és BH. 2006. 14.
91 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról, továbbiakban: Szoctv.
92 Szoctv. 67. § (2) bekezdés.
27
Ha a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejl
déséhez szükséges ellátás a szül

beleegyezésével nem biztosítható és ez a helyzet a gyermek fejl
dését veszélyezteti, a
települési önkormányzat jegyz
je, illetve a gyámhivatal a veszélyeztetettség mértékét
l
függ
en az alább felsorolt intézkedések valamelyikét megteszi: védelembe vétel, családba
fogadás, ideiglenes hatályú elhelyezés, átmeneti nevelésbe vétel, tartós nevelésbe vétel, a
nevelési felügyelet elrendelése, utógondozás elrendelése, utógondozói ellátás elrendelése.93
A személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátás – egyebek mellett - a
gyermekjóléti szolgáltatás.94
A gyermekvédelmi törvényben és a külön jogszabályban meghatározott személyi és tárgyi
feltétellel rendelkez
bármely, az alábbiakban felsorolt természetes személy, jogi személy és
jogi személyiség nélküli gazdasági társaság95 folytathat gyermekjóléti és gyermekvédelmi
szolgáltató tevékenységet, illetve ennek érdekében intézményt létesíthet, helyettes szül
t
foglalkoztathat, illetve helyettes szül
i vagy nevel
szül
i hálózatot mködtethet. A
szolgáltatást nyújthatja: a közigazgatási szerv, a helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi
önkormányzat és az egyéb állami szerv, a magyarországi székhely egyházi jogi személy, a
gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedéllyel rendelkez
természetes személy, a
magyarországi székhely jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, az a jogi
személyiséggel rendelkez
gazdálkodó szervezet, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági
társaság, amelynek székhelye, központi ügyvezetése vagy üzleti tevékenységének f
helye az
Európai Gazdasági Térségr
l szóló megállapodásban részes, illetve nemzetközi szerz
dés
alapján azonos jogállást élvez
más államban van, ha az e törvényben és más jogszabályban
meghatározott feltételek szerint, mködési engedély alapján gondoskodik a gyermekjóléti és
gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység biztosításához szükséges feltételekr
l.
a) a muzeális intézmények, a könyvtárak, a közmveldési intézmények,
Ezen intézmények meghatározását, és a mködésükre vonatkozó alapvet
szabályokat a
muzeális intézményekr
l, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmvel
désr
l szóló
törvény96 tartalmazza. A törvény egyébként maga is rögzíti a diszkrimináció bármely
formájának tilalmát, amikor 2. §-ában kimondja: „Az e törvényben meghatározott jogok
érvényesítése során az egyenl
bánásmód követelményét meg kell tartani.” E jogok
felsorolása a 4. §-ban található, amely – többek között – a kulturális örökség javainak
megismeréséhez, a nyilvános könyvtári ellátás rendszerének valamint a muzeális és
közmvel
dési intézmények szolgáltatásainak igénybevételéhez fz
d
jogokat emeli ki.
Az Egyenl
Bánásmód Hatóság esetjogában található könyvtárral kapcsolatos panasz,
amelyet a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége nyújtott be egy f
városi
könyvtár látássérültek számára biztosított szolgáltatásaival kapcsolatban. A beadvány azt
sérelmezte, hogy bár a könyvtár a speciális eszközök igénybevételét a látássérültek számára
hozzáférhet
, akadálymentes szolgáltatásként kínálja, ezen eszközök a használatra sok
esetben alkalmatlannak bizonyulnak, a könyvtár alkalmazottai pedig igénybevételükhöz nem
minden esetben tudtak maradéktalanul segítséget nyújtani.
93 Gyermekvédelmi törvény 15. § (4) bekezdés.
94 Gyermekvédelmi törvény 165. § (2) bekezdés.
95 Gyermekvédelmi törvény 98. § (1) bekezdés és 5. § s) pont.
96 1997. évi CXL. törvény
28
A konkrét esetben a könyvtár és a panaszos között a hatóság által jóváhagyott egyezség jött
létre, amely többek között kiterjedt a könyvtárnak azon kötelezettségvállalására, hogy
mködése során legalább két, speciális felkészültség szakember igénybevételének
lehet
ségét biztosítja a látássérült látogatók számára.
j) az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak, a magánnyugdíj pénztárak
Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak meghatározását és a mködésükre vonatkozó
alapvet
szabályokat az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény,97 a
magánnyugdíjpénztárak definícióját és alapvet
mködési szabályait pedig a magánnyugdíjról
és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény98 tartalmazza.
k) az egészségügyi ellátást nyújtó szolgáltatók
A különböz
egészségügyi ellátásokat az Eütv. sorolja fel. Az ilyen ellátásokat nyújtó
szolgáltatók - az Eütv. terminológiája szerint „egészségügyi szolgáltatók” - definícióját az
Eütv. 3. § f) pontja tartalmazza: a tulajdoni formától és a fenntartótól függetlenül minden,
egészségügyi szolgáltatás nyújtására és az egészségügyi hatóság által kiadott mködési
engedély alapján jogosult egyéni egészségügyi vállalkozó, jogi személy vagy jogi
személyiség nélküli szervezet.
Amint arra a 2. §-hoz fzött kommentárban utaltunk, az Eütv. expressis verbis rögzíti az
egyenl
bánásmód követelményét, amikor a 7. § (1) bekezdésében kimondja, hogy „minden
betegnek joga van – jogszabályban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által
indokolt, megfelel
, folyamatosan hozzáférhet
és az egyenl
bánásmód követelményének
megfelel
egészségügyi ellátáshoz.”
l) a pártok
A pártok mködésér
l és gazdálkodásáról szóló törvény99 1. §- a értelmében a pártok olyan
társadalmi szervezetek, amelyek nyilvántartott tagsággal rendelkeznek, és amelyek a
nyilvántartásba vételüket végz
bíróság el
tt kinyilvánítják, hogy a pártok mködésér
l és
gazdálkodásáról szóló törvény rendelkezéseit magukra nézve kötelez
nek ismerik el.
A pártok alapvet
en társadalmi szervezetek, f
szabály szerint irányadók rájuk az egyesülési
jogról szóló 1989. évi II. törvénynek (egyesülési törvény) a társadalmi szervezetekre
vonatkozó általános szabályai. A pártalapításhoz ennek megfelel
en az szükséges, hogy
legalább tíz alapító tag a párt megalakítását kimondja, alapszabályát megállapítsa, ügyintéz

és képviseleti szerveit megválassza. A párt a többi társadalmi szervezethez hasonlóan bírósági
nyilvántartásba vétellel jön létre, amelynek a speciális szabályok kötelez
ként való elismerése
sajátos többletfeltétele.
A pártok ugyanakkor sajátos, az Alkotmány 3. §-ában is rögzített státuszuknak és
funkciójuknak (a népakarat kialakításában és kinyilvánításában, azaz a politikai hatalom
gyakorlásában való közvetlen részvételüknek) köszönhet
en több vonatkozásban privilegizált
helyzetben vannak a többi társadalmi szervezethez képest.
97 1993. évi XCVI. törvény
98 1997. évi LXXXII. törvény
99 1989. évi XXXIII. törvény
29
Az egyesülési törvény 14. §-a szerint például – szemben a többi társadalmi szervezettel – a
párt mködése felett az ügyészség nem gyakorol közvetlen törvényességi felügyeletet: az
ügyésznek csupán arra van lehet
sége, hogy a párt törvénysért
mködése esetén keresetet
indítson a párt ellen.
Szintén jelent
s különbséget jelent, hogy a pártok mködésér
l és gazdálkodásáról szóló
törvény 5. §-ának alapján a pártok (legalábbis az országgylési választáson, a szavazáson
részt vett választók szavazatának legalább 1%-át megszerz
pártok) jelent
s és rendszeres
állami támogatásban részesülnek.
Mindezekre való tekintettel a jogalkotó azon, „tág értelemben közfeladatot ellátó szervezetek”
között helyezte el a pártokat, amelyek kivétel nélkül „valamennyi jogviszonyukban kötelesek
az egyenl
bánásmód követelményét megtartani”.100
A pártok vonatkozásában még egy sajátosságra kell felhívni a figyelmet. Noha az Ebktv. 6. §
(1) d) pontja értelmében a törvény hatálya nem terjed ki a társadalmi szervezetek tagjai között
fennálló, a tagsággal összefügg
jogviszonyokra, ugyanezen szakasz (2) b) pontja kifejezetten
kimondja, hogy e rendelkezés a pártok jogviszonyai vonatkozásában nem alkalmazható, azaz
a pártok a tagok között fennálló, tagsággal összefügg
jogviszonyok tekintetében sem
mentesülnek az egyenl
bánásmód követelményének megtartása alól.
Ugyanakkor, mivel a pártok értelemszeren politikai értékek mentén szervez
dnek, az Ebktv.
8. § j) pontjában meghatározott tulajdonság („politikai vagy más vélemény”) alapján a pártok
jogszeren alkalmazhatnak különbségtételt: az ilyen alapú megkülönböztetés nem ütközik az
egyenl
bánásmód követelményébe.
m) az a)-l) pontok alá nem tartozó költségvetési szervek
jogviszonyaik létesítése során, jogviszonyaikban, eljárásaik és intézkedéseik során (a
továbbiakban együtt: jogviszony) kötelesek megtartani.
Az államháztartásról szóló törvény101 87. § (1) bekezdésében foglalt definíció szerint a
költségvetési szerv az államháztartás részét képez
olyan jogi személy, amely a társadalmi
közös szükségletek kielégítését szolgáló jogszabályban, határozatban, alapító okiratban
meghatározott állami feladatokat alaptevékenységként, nem haszonszerzés céljából, az alapító
okiratban megjelölt szerv szakmai és gazdasági felügyelete mellett, az alapító okiratban
rögzített illetékességi és mködési körben, feladatvégzési és ellátási kötelezettséggel végzi.
Ugyanezen szakasz (2) bekezdése szerint a költségvetési szerveknek öt altípusa létezik:
a) a központi költségvetési szerv;
b) helyi önkormányzati valamint a helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv;
c) a társadalombiztosítási költségvetési szerv;
d) az országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv;
e) a köztestületi költségvetési szerv.
Az Áht. 88. § (1) bekezdése értelmében költségvetési szervet az Országgylés, a Kormány, a
fejezet felügyeletét ellátó szerv vezet
je, a helyi önkormányzat, a települési önkormányzatok
többcélú kistérségi társulása, a helyi kisebbségi önkormányzat, az országos kisebbségi
100 Indokolás az Ebktv. 4-5. §-hoz
101 1992. évi XXXVIII. törvény, továbbiakban Áht.
30
önkormányzat, valamint a köztestület alapíthat. Az (5) bekezdés szerint a költségvetési szerv
a Magyar Államkincstár által vezetett törzskönyvi nyilvántartásba történ
bejegyzéssel jön
létre. Az Áht. 88/A. § (1) bekezdése értelmében a költségvetési szervek törzskönyvi
nyilvántartása közhiteles és nyilvános. Amennyiben valamely szervr
l el kell dönteni, hogy az
Ebktv. 4. § m) pontjának hatálya alá tartozik-e, erre a Magyar Államkincstárnál vezetett
törzskönyvi nyilvántartás alapján van lehet
ség.
A törvény tárgyi hatálya
5. § Az egyenl bánásmód követelményét a 4. §-ban foglaltakon túl az adott jogviszony
tekintetében köteles megtartani,
a) aki elre meg nem határozott személyek számára szerzdés kötésére ajánlatot tesz
vagy ajánlattételre felhív,
b) aki az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben szolgáltatást nyújt vagy árut
forgalmaz,
c) az állami támogatás felhasználása során létrejöv jogviszonyai tekintetében az állami
támogatásban részesül egyéni vállalkozó, jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem
rendelkez szervezet az állami támogatás igénybevételétl kezdden mindaddig, amíg
az állami támogatás felhasználását az arra jogosult szerv a rá vonatkozó szabályok
szerint ellenrizheti, valamint
d) a munkáltató a foglalkoztatási jogviszony, az utasításadásra jogosult személy a
munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony, illetve az ezekkel közvetlenül összefügg
jogviszonyok tekintetében.
Amint az a 4. §-hoz fzött kommentárból látható, a közszféra tekintetében a jogalkotó
széleskören határozza meg a törvény személyi hatályát: az egyenl
bánásmód követelményét
a tág értelemben vett közfeladatot ellátó szervezetek valamennyi jogviszonyukban, eljárásuk
és intézkedésük során kötelesek érvényesíteni.
Ezzel szemben az Ebktv. 5. §-a azt határozza meg, hogy mely magánjogi jogviszonyokban, a
tipikusan magánjogi szerepl
k milyen csoportjainak vonatkozásában követelhet
meg és
kényszeríthet
ki az egyenl
bánásmód elvének megtartása. Az Ebktv. 5. §-a alapján a
magánszféra szerepl
inek négy csoportja esik az Ebktv. hatálya alá.
5. § a) pont
Az 5. § a) pontjában szabályozott esetben – az Indokolás szerint – „a jogviszony nyilvános
jellege [...] indokolja a követelmény megtartásának kötelezettségét.” Az a személy, aki el
re
meg nem határozott személyek számára szerz
dés kötésére ajánlatot tesz, vagy ajánlattételre
felhív, az egyébként magánjogi jelleg jogviszonyt nyilvánossá teszi, kilép tehát abból a
körb
l, amelyen belül a magánszféra védelméhez er
sebb érdek fz
dik, mint az egyenl

bánásmód követelményének kikényszerítéséhez.
Az a) pont kétféle magatartást von az Ebktv. hatálya alá: a szerz
déskötésre irányuló
ajánlattétel szabályait a Ptk. 211. §-a szabályozza. A Ptk. kommentárjának értelmében „az
ajánlat olyan megállapodást kezdeményez
nyilatkozatot jelent, amely legalább a törvény
alapján lényegesnek tekintett szerz
déses elemeket tartalmazza, s egyértelmen kitnik
31
bel
le, hogy az abban foglaltak ügyletkötési akaratot tükröznek, tehát a nyilatkozó –
elfogadás esetén – azt magára nézve kötelez
nek ismeri el.”102
Az Ebktv. gyakorlati alkalmazásának szempontjából nagyobb jelent
ség csoport azoké, akik
el
re meg nem határozott személyeket ajánlattételre felhívnak, hiszen ajánlattételre való
felhívásnak min
sül például az „eladási vagy vételi szándék hirdetése az újságban, [vagy]
árulista, árjegyzék megküldése több címre”.103 Mindez azt jelenti, hogy amennyiben valaki az
ismer
sei körében keres a tulajdonában álló lakásához bérl
t, nem vonható jogi felel
sségre
azért, mert például a magasabb bérleti díjat kínáló színes b
r jelentkez
helyett, inkább a
kevesebbet fizet
fehér személlyel köt bérleti szerz
dést. Abban az esetben azonban, amikor a
lakástulajdonos újsághirdetést ad fel (tehát el
re meg nem határozott személyeket
ajánlattételre felhív), és ennek nyomán jár el ugyanígy, úgy a törvény hatálya alá tartozik,
tehát vele szemben az egyenl
bánásmód megsértése miatt szankciók érvényesíthet
k.
5. § b) pont
Az 5. § b) pontja azokat vonja kötelezettként a törvény személyi hatálya alá, akik az
ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeikben szolgáltatást nyújtanak vagy árut
forgalmaznak. Az Indokolás szerint itt is nyilvános jellege miatt vonta a jogalkotó e
jogviszony-típust az Ebktv. szabályozási körébe. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy az
egyéneknek a különböz
fizikai és kulturális javakhoz való megkülönböztetés nélküli
hozzáféréséhez fz
d
joga sem érvényesülhetne megfelel
en a személyi hatály ilyen irányú
b
vítése nélkül. Valójában már az Ebktv. hatálybalépése el
tt következetesen érvényesült a
bírói gyakorlatban az a szemlélet, hogy a szerz
déskötési szabadságra, a tulajdonhoz fz
d

jogra való hivatkozás nem alapozhatja meg az egyenl
bánásmód követelményének sérelmét.
Az áruk forgalmazása és szolgáltatások nyújtása körében az ügyfelek közötti jogszer
különbségtételre általában nincsen mód.
Az EBH 2002. 625. számú eseti döntésében például a Legfels
bb Bíróság, a felülvizsgálati
eljárás során nem fogadta el az alperes azon érvét, hogy a felpereseknek az általa üzemeltetett
szórakozóhelyre való belépését nem cigány származásuk, hanem klubtagságuk hiánya miatt
tagadták meg. A Legfels
bb Bíróság leszögezte: a keresetben a felperesek nem azt
sérelmezték, hogy tagsági viszony vagy meghívás hiányában
ket nem engedték be, hanem
azt, hogy a bejutást olyan feltételhez kötötték, amelynek teljesítését népcsoporthoz való
tartozás szerint biztosították az érdekl
d
knek. A felpereseket tehát cigány származásuk miatt
megkülönböztették, így minden tekintetben helytálló a felülvizsgálattal támadott joger
s
ítélet, amely szerint magatartásukkal az alperesek a felpereseket származásuk miatt
hátrányosan megkülönböztették, ezzel megsértetve a felpereseknek a Ptk. 76.§-ában
biztosított személyhez fz
d
jogait.
A BH 2003. 150. számú eseti döntésében a Legfels
bb Bíróság megállapította, hogy az
alperes az I. rend felperessel szemben konkrétan, de a perben nem álló más személyekkel
szemben általánosságban is roma származásuk miatt hátrányos megkülönböztetést
alkalmazott, amikor
ket nem szolgálta ki. A Legfels
bb Bíróság leszögezte: „A nyilvános
helyen, tehát mások el
tt ismételten tanúsított diszkrimináció az emberi méltóságot különösen
súlyosan sérti, mert azzal, hogy a minden embert megillet
jogegyenl
séget figyelmen kívül
hagyja, egyúttal a sérelmet szenvedett fél (az I. r. felperes) önbizalmát is jelent
sen csorbítja”.
Ez olyan indokolatlanul súlyos, felróható magatartáson alapuló jogsértést jelent, amely a
102 Complex Jogtár: kommentár a Ptk.-hoz
103 Eörsi Gyula: Kötelmi jog – általános rész, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996., 81. o.
32
sérelmet szenvedett fél által el
terjesztett kártérítési igény hiányában is lehet
vé teszi
közérdek bírság kiszabását, mivel annak a jöv
re nézve visszatartó ereje lehet.
Az Ebktv. 5. § a) és b) pontjával kapcsolatban fel kell még hívni a figyelmet az Egyenl

Bánásmód Tanácsadó Testület állásfoglalására,104 amely e pontok alapján vonta a törvény
hatálya alá a hitelintézetnek min
sül
jogi személyeknek a hitelintézeti törvényben
szabályozott jogviszonyait.
Az állásfoglalás szerint „a hitelintézetek által nyújtott szolgáltatások körét az erre vonatkozó
jogszabály pontosan meghatározza. A tevékenységi körök egy részének gyakorlásához
elengedhetetlenül szükséges, hogy az az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségekben
történjék (pl. pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása, letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás), más
tevékenységi körökhöz pedig az szükséges, hogy a hitelintézet el
re meg nem határozott
személyek számára szerz
dés kötésére ajánlatot tegyen (pl. betét gyjtése és más
visszafizetend
pénzeszköz – saját t
két meghaladó mérték – nyilvánosságtól történ

elfogadása; hitel és pénzkölcsön nyújtása).” Az állásfoglalás szerint „mindezek alapján az
Ebktv. rendelkezései a hitelintézetek jogviszonyaira kiterjednek, az ezekkel kapcsolatos
ügyeket a[z Egyenl
Bánásmód] Hatóságnak érdemben kell vizsgálnia”.
5. § c) pont
Az Ebktv. 5. § c) pontja alapján szintén köteles az egyenl
bánásmód követelményének
betartására az állami támogatás felhasználása során létrejöv
jogviszonyai tekintetében az
állami támogatásban részesül
egyéni vállalkozó, jogi személy, illetve jogi személyiséggel
nem rendelkez
szervezet. Az Indokolás szerint „a c) pont esetében az állami támogatás ténye
indokolja a követelmény megtartásának kötelezettségét”. Tehát hiába magánjogi szerepl

például az egyéni vállalkozó, az állami támogatás fejében a jogalkotó szigorúbb feltételeket
támaszt vele szemben, legalábbis a támogatás felhasználása során létrejöv
jogviszonyok
tekintetében.
Az állami támogatások felhasználásának diszkrimináció-mentességét törekszik er
síteni az
Áht. is, amelynek értelmében eleve csak akkor nyújtható támogatás a központi
költségvetésb
l, és az elkülönített állami pénzalapokból, ha a támogatás iránti kérelem
benyújtója megfelel a „rendezett munkaügyi kapcsolatok” követelményének.
Az Áht. 15. § (9) bekezdése szerint a munkáltató munkaügyi kapcsolatrendszere akkor
min
sül rendezettnek, ha – többek között – a munkáltatóval szemben a Met. 3. §-a (1)
bekezdése d) pontja vagy az Ebktv. alapján az egyenl
bánásmód követelményének
betartásáról rendelkez
szabályok megsértése miatt a támogatás igénylésének id
pontját
megel
z
két éven belül meghozott joger
s és végrehajtható közigazgatási határozat, illet
leg
– a határozat bírósági felülvizsgálata esetén – joger
s bírósági határozattal elbírált
közigazgatási határozat nem szabott ki munkaügyi, más közigazgatási vagy szabálysértési
bírságot vagy munkaügyi bíróság nem állapított meg jogsértést. Err
l a tényr
l az Egyenl

Bánásmód Hatóság állít ki hatósági bizonyítványt.
104 10.007/2/2006. számú állásfoglalás
33
5. § d) pont
Széles körben ismert tény, hogy egyes társadalmi rétegek fokozottan ki vannak téve a
hátrányos megkülönböztetésnek a munka világában – elég e helyt röviden utalni a
magyarországi cigányok 70% feletti munkanélküliségi rátájára, a fiatal n
k elhelyezkedési
problémáira, vagy az azonos, illetve hasonló munkakörben dolgozó férfiak és n
k bérezése
közötti különbségekre.
Ennek megfelel
en természetszer volt, hogy az Ebktv. a „munkáltató” magán- vagy közjogi
természetére való tekintet nélkül hatálya alá vonta a foglalkoztatási jogviszonyokat, a
munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyokat, és az ezekkel összefügg
egyéb
jogviszonyokat.105
Noha az Indokolás szerint „az 5. § d) pontja nem jelent változást a jelenlegi [azaz a törvény
hatálybalépését megel
z
] szabályozáshoz képest, mivel az Mt. 5. §-a e jogviszonyok
tekintetében a hátrányos megkülönböztetés tilalmát jelenleg is el
írja”, valójában újdonsága a
szabályozásnak, hogy az egyenl
bánásmód követelményét a munkaviszonyon és ahhoz
hasonló egyéb jogviszonyokon túl, a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyokra, így a
munkavégzésre irányuló vállalkozási és megbízási szerz
dés alapján létrejött jogviszonyokra
is kiterjesztette, ezzel megteremtve többek között az úgynevezett kényszervállalkozók
fokozott védelmét is.
Annyi azonban igaz, hogy a férfiakkal és n
kkel szembeni egyenl
bánásmód követelményét
megfogalmazó közösségi irányelvek magyar jogba való átültetésének következményeként az
Mt.-ben már hosszú id
óta létezett a hátrányos megkülönböztetés tilalma, amellyel
kapcsolatban számos eseti döntés is született (pl. BH 1997. 210., BH 1998. 449., BH 1998.
610., BH 2001. 593., BH 2003. 86., BH 2004. 255., BH 2004. 123., EBH 1999. 135., EBH
2002. 792.). Ezek egy része a jogszabályváltozással sem vesztette érvényét.
A közösségi jog és a magyar szabályozás ellentmondásai a személyi hatály tekintetében
A közösségi jog egyik sajátos, a nemzeti jogrendszerekben megszokott normatípusoktól eltér

jogforrása az úgynevezett irányelv, amely az Európai Közösséget létrehozó Szerz
dés
(továbbiakban: Szerz
dés) 249. cikke értelmében „az elérend
célokat illet
en minden
címzett tagállamra kötelez
, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti
hatóságokra hagyja”. Az irányelv tehát a Közösség hatáskörébe tartozó területeken úgy
szolgálja a tagállamok jogrendszereinek közelítését, és így a közösségi célok megvalósítását,
hogy meghatároz egy szabályozási keretcélt, de azt nem írja el
, hogy e célt a tagállamok
milyen jogalkotási eszközökkel, és pontosan milyen tartalommal valósítsák meg.
Például álljon itt a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli
egyenl
bánásmód elvének végrehajtásáról szóló irányelv106 13. cikke, amely a következ
t
mondja ki:
(1) A tagállamok kijelölnek egy vagy több szervet, amelyek feladata annak ösztönzése, hogy a
személyek faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetés nélküli egyenl

bánásmódja megvalósuljon. Ezek a szervek az emberi jogok vagy az egyének jogainak
védelmére nemzeti szinten hivatott intézmények részét képezhetik.
105 Ezek részletes elemzését lásd a 3. §-hoz fzött kommentárban.
106 2000/43/EK irányelv továbbiakban: Faji Egyenl
ségi Irányelv
34
(2) A tagállamok biztosítják, hogy a testületek hatásköre kiterjedjen arra, hogy:
– az áldozatok és a 7. cikk (2) bekezdésében említett egyesületek, szervezetek vagy más jogi
személyek jogainak sérelme nélkül önálló segítséget nyújtsanak a megkülönböztetés
áldozatainak a megkülönböztetés miatti panaszaik érvényesítése során;
– független vizsgálatokat folytassanak a megkülönböztetés tárgyában;
– független jelentéseket adjanak ki, és javaslatot tegyenek bármely kérdésben, amely
összefügg az ilyen megkülönböztetéssel.
Az el
bbi irányelv meghatározza, hogy minden tagállamban léteznie kell egy (vagy több), a
faji diszkrimináció elleni küzdelem céljára létrehozott szervezetnek, és azt is, hogy e
szervezetnek minimálisan milyen jogkörökkel kell rendelkeznie. Azt azonban az irányelv nem
írja el
, hogy törvénnyel, rendelettel, vagy más aktussal kell létrehozni, sem azt, hogy miként
épüljön fel, bizottság legyen vagy hivatal, milyen módon viszonyuljon a különböz
hatalmi
ágakhoz. (pl. független, parlamentnek alárendelt szerv legyen, mint az ombudsman, vagy a
kormányzati struktúrába illeszked
államigazgatási szerv, mint a magyar Egyenl
Bánásmód
Hatóság), pontosan mik legyenek a jogkörei és így tovább. Ha létrejön egy olyan testület,
amely a 13. cikkben foglalt minimális követelményeknek megfelel, az irányelvet a tagállam
megfelel
en átültette.
Az átültetés olyan, a közösségi jogból, közelebbr
l a Szerz
désb
l fakadó kötelezettség,
amelynek megszegése esetére a Szerz
dés különböz
szankciókat (amely végs
soron az
átültetést elmulasztó tagállam Európai Bíróság általi megbírságolása is lehet) irányoz el
.
Ugyanakkor a közösségi jognak az Európai Bíróság által kidolgozott elvei (mindenek el
tt a
közvetlen és a közvetett hatály, valamint a közösségi jog els
bbségének elve) azonban
lehet
vé teszik, hogy az irányelvek által meghatározott célok az egyéni jogérvényesítés révén
akkor is megvalósuljanak valamely tagállamban, ha az adott állam az irányelv átültetésére
vonatkozó kötelezettségét nem vagy csupán részlegesen teljesítette.107
Az Ebktv. 65. §-a rögzíti, hogy a törvény – többek között – a Faji Egyenl
ségi Irányelvvel, a
Nemi Egyenl
ségi Irányelvvel,108 valamint a Foglalkoztatási Keret Irányelvvel109
összeegyeztethet
szabályozást tartalmaz, tehát – mások mellett – ezen irányelvek átültetését
célozza.
A közösségi normák és a magyar szabályozás tárgyi hatályának, és a különböz
normák által
védett tulajdonságok körének összehasonlítása azonban rávilágít arra, hogy az Ebktv. a
hatálya alá tartozó magánszemélyek tekintetében nem felel meg tökéletesen az irányelveknek.
A Faji Egyenl
ségi Irányelv 1. cikke a következ
képpen rendelkezik: „[e]nnek az irányelvnek
a célja a faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetés elleni küzdelem
keretrendszerének kialakítása azzal a szándékkal, hogy az egyenl
bánásmód elve a
tagállamokban megvalósuljon.” Ezek szerint a védett tulajdonság (vagyis az a sajátosság,
amelynek alapján az irányelv tiltja a hátrányos megkülönböztetést) a faji vagy etnikai
származás. A szabályozás tárgyi hatálya alá tartozó területeket a 3. cikk sorolja fel.
107 Err
l részéletesen lásd a 7. §-hoz fzött kommentárt.
108 2002/73/EK irányelvvel módosított, a n
kkel és a férfiakkal való egyenl
bánásmód elvének a munkavállalás,
a szakképzés és az el
menetel lehet
ségei, valamint a munkafeltételek terén történ
végrehajtásáról szóló
76/207/EGK irányelv, továbbiakban: Nemi Egyenl
ségi Irányelv
109 foglalkoztatási és munkahelyi egyenl
bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78/EK
irányelv, továbbiakban: Foglalkoztatási Keretirányelv.
35
(1) A Közösségre ruházott hatáskörök keretein belül ez az irányelv vonatkozik minden
személyre, mind a köz-, mind a magánszektorban, beleértve az állami szerveket is, a
következ
k tekintetében:
a) a nem önálló és az önálló keres
tevékenységhez, illetve a foglalkoztatáshoz való
hozzáférés feltételei – beleértve a kiválasztás kritériumait és a munkaer
-toborzás feltételeit –,
a tevékenység fajtájától és a szakmai hierarchiában elfoglalt helyt
l függetlenül, beleértve a
szakmai el
menetelt;
b) hozzáférés minden fajtájú és szint pályaválasztási tanácsadáshoz, szakmai
továbbképzéshez, a fels
fokú szakmai továbbképzéshez és átképzéshez, beleértve a szakmai
gyakorlatot;
c) foglalkozási- és munkakörülmények, beleértve az elbocsátási feltételeket és a munkabért;
d) tagság és részvétel munkaadói vagy munkavállalói szervezetben, vagy bármely
szervezetben, amelynek tagjai egy bizonyos foglalkozást znek, beleértve az ilyen
szervezetek által nyújtott el
nyöket;
e) szociális védelem, beleértve a szociális biztonságot és az egészségügyi ellátást;
f) szociális el
nyök;
g) oktatás;
h) az árukhoz és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés és azok nyújtása, amelyek a
nyilvánosság számára hozzáférhet
ek, beleértve a lakhatást.
A Faji Egyenl
ségi Irányelv hatálya a széles értelemben vett foglalkoztatásra és az ahhoz
kapcsolódó jogviszonyokra, a szociális védelemre (ezen belül többek között az
egészségügyre) és szociális el
nyökre, az oktatásra, illetve a köz számára elérhet
árukhoz és
szolgáltatásokhoz (többek között a lakhatáshoz) való hozzáférésre terjed ki. Ezeken a
területeken tiltja mind a magán - mind pedig a közszféra szerepl
i számára a faji vagy etnikai
alapon való diszkriminációt.
A Foglalkoztatási Keretirányelv szélesebb kört véd szkebb területen. Az irányelv 1. cikke az
alábbiakat mondja ki: „Ennek az irányelvnek a célja a valláson, meggy
z
désen,
fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és
munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános
kereteinek a meghatározása az egyenl
bánásmód elvének a tagállamokban történ

megvalósítására tekintettel”. E négy védett sajátosság (vallás vagy más meggy
z
dés;
fogyatékosság, életkor, szexuális orientáció) hordozói számára a tág értelemben vett
foglalkoztatás tekintetében nyújt védelmet a hátrányos megkülönböztetés ellen az irányelv 3.
cikke.
(1) A Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre
alkalmazni kell, mind a köz-, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket
is a következ
kre tekintettel:
a) a munkavállaláshoz, önálló vállalkozáshoz, a foglalkozáshoz való hozzájutás feltételei,
beleértve a kiválasztási és toborzási feltételeket, bármely tevékenységi ágban és a szakmai
hierarchia minden szintjén, beleértve az el
menetelt is,
b) a pályaválasztási tanácsadás, a szakképzés, a szakmai továbbképzés és az átképzés –
beleértve a szakmai gyakorlatot – minden formájához való hozzájutás,
c) alkalmazási és munkakörülmények, beleértve az elbocsátást és a díjazást,
d) tagság vagy részvétel a munkavállalók vagy a munkaadók szervezeteiben vagy bármely
szervezetben, amelynek tagjai egy bizonyos szakmát gyakorolnak, beleértve az ilyen
szervezetek által nyújtott ellátásokat is.
36
Amint látható, az oktatás, az egészségügy, a lakhatás, az árukhoz és szolgáltatásokhoz való
hozzáférés nem tartozik az irányelv hatálya alá, tehát arra az esetre a közösségi jog nem
irányoz el
specifikus védelmet, ha például egy diákot a vallása, homoszexualitása,
fogyatékossága miatt nem vesznek fel egy oktatási intézménybe.
A Nemi Egyenl
ségi Irányelv 1. cikke a nemi hovatartozást jelöli meg központi védett
tulajdonságként, amikor kimondja: „Ezen irányelv célja, hogy a tagállamokban a férfiak és
n
k közötti egyenl
bánásmód elve érvényesüljön az el
menetelt is magában foglaló
munkavállalás, szakképzés, munkafeltételek, valamint – a (2) bekezdésben említett feltételek
esetén – a szociális biztonság tekintetében.”
Itt is a 3. cikk sorolja fel az irányelv tárgyi hatálya alá tartozó területeket:
(1) Az egyenl
bánásmód elvének alkalmazása azt jelenti, hogy nemi alapon semmiféle
hátrányos megkülönböztetés nem állhat fenn a köz- vagy a magánszektorban, ideértve a
közigazgatási intézményeket, a következ
k vonatkozásában:
a) a nem önálló és az önálló keres
tevékenységhez, illetve a foglalkoztatáshoz való
hozzáférés feltételei – beleértve a kiválasztás kritériumait és a munkaer
-toborzás feltételeit –,
a tevékenység fajtájától és a szakmai hierarchiában elfoglalt helyt
l függetlenül, beleértve a
szakmai el
menetelt;
b) hozzájutás a pályaválasztási tanácsadás, a szakképzés, a szakmai továbbképzés és az
átképzés, ideértve a szakmai gyakorlatot, minden típusához és szintjéhez;
c) foglalkozási és munkakörülmények, ideértve az elbocsátásokat, valamint a 75/117/EGK
irányelvben el
írt díjazást;
d) tagság és részvétel munkaadói vagy munkavállalói szervezetben, illetve olyan
szervezetben, amelynek tagjai egy bizonyos szakmát képviselnek, ideértve az ilyen
szervezetek nyújtotta el
nyöket.
Az irányelvekkel szemben a magyar szabályozás hatóköre rendkívül széles. Az Ebktv. 8. §-a
(amely a közvetlen hátrányos megkülönböztetés definícióját tartalmazza) nem kevesebb, mint
tizenkilenc védett tulajdonságot sorol fel (az irányelvekben megjelen
sajátosságokon
túlmen
en például a sérelmet szenvedett személy anyanyelvét, egészségi állapotát, politikai
vagy más véleményét, családi állapotát és helyzetét társadalmi származását, vagyoni
helyzetét, és így tovább), ráadásul a lista nem zárt, hiszen védelemben részesíthet
az egyén
egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemz
je alapján is.
A védett tulajdonságok sokfélesége mellett a jogszabály tárgyi hatálya is rendkívül széles
kör. Ellentétben az irányelvekkel, amelyek – amint azt fent láttuk – tételesen felsorolják,
mely területeken alkalmazandó a megkülönböztetés tilalma, az Ebktv. a tárgyi hatály kérdését
valójában a személyi hatály fel
l közelíti meg, amikor kimondja, hogy a tág értelemben vett
(az Ebktv. 4. §-ában felsorolt) közfeladatot ellátó szervezetek az érintett területt
l függetlenül,
valamennyi jogviszonyukban, eljárásuk és intézkedésük során kötelesek megtartani az
egyenl
bánásmód követelményét, illetve, hogy a magánszektor szerepl
inek jogviszonyaira
az Ebktv. 5. §-ában felsorolt négy esetben terjed ki a törvény hatálya.
Ennek eredményeként az irányelvek által lefedett területeken (a faj vonatkozásában a
foglalkoztatás, oktatás, egészségügy, és így tovább, a másik két irányelv vonatkozásában a tág
értelemben vett foglalkoztatás) a magyar szabályozás – ellentétesen az uniós
követelményekkel – nem írja el
valamennyi magánszemély számára az egyenl
bánásmód
37
követelményének betartását, amit nem kompenzál, hogy olyan szektorokra is kiterjed a tárgyi
hatálya, amelyeket az irányelvek nem vonnak a diszkrimináció tilalmának körébe.110
A törvény hatálya alól kivett jogviszonyok
6. § (1) E törvény hatálya nem terjed ki
a) a családjogi jogviszonyokra,
b) a hozzátartozók közötti jogviszonyokra,
c) az egyházi jogi személyeknek az egyházak hitéleti tevékenységével közvetlenül
összefügg jogviszonyaira, valamint
d) e törvény 4. §-ának alkalmazása során - jogszabály eltér rendelkezése hiányában - a
társadalmi szervezetek, a jogi személyek, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkez
szervezetek tagjai közötti, a tagsággal összefügg jogviszonyokra.
(2) Az (1) bekezdés d) pontja
a) a tagsági jogviszony létesítése és megszüntetése, továbbá
b) a 8. § j) pontjában meghatározott tulajdonság kivételével a pártok jogviszonyai
vonatkozásában nem alkalmazható.
A törvény 6. §-a határozza meg azon jogviszonyokat, amelyekre nem terjed ki az egyenl

bánásmód követelménye, még akkor sem, ha az el
z
rendelkezések hatálya alá esnének. A
jogszabályhoz fzött miniszteri indokolás szerint a családjogi jogviszonyok, a hozzátartozók
közötti jogviszonyok, valamint egyes esetekben a szervezetek bels
jogviszonyai olyan
szorosan függenek össze a természetes személyek vagy a szervezetek privátautonómiájával,
hogy e jogviszonyok tekintetében az egyenl
bánásmód követelményének érvényesülésénél
nagyobb érdek fz
dik a privátautonómia által védett szféra háborítatlanságához.
Számos olyan körülmény és motiváció lehet jelen egy család bels
viszonyaiban, aminek
feltárása gyakorlatilag lehetetlen kívülálló személyek számára.
A családjogi jogviszonyok
A Családjogi törvény nem határozza meg kifejezetten a család fogalmát, a jogszabály a
rokonság és a házasság fogalmát használja. Szociálpszichológiai értelemben a család egymást
támogató, egymásra utalt, egymásért felel
s, egymással tartós érzelmi és gazdasági
közösségben együtt él
személyek közössége. Családi kapcsolatot – szkebb, hatályos jog
szerinti értelmezésben – jobbára házasság és, vagy leszármazás alapíthat meg (kivételesen
egyéb jogi aktus, így például az örökbefogadás is).
Házasságot két különnem, házasságban nem él
, nem teljesen cselekv
képtelen, általában
nagykorú személy köthet érvényesen, megfelel
alakiságok megtartása mellett. 111
Egyenesági a rokonság azok között, akik közül az egyik a másiktól származik. (felmen
k,
leszármazók) (2) Oldalágon rokonok azok, akiknek legalább egy közös felmen
rokonuk van,

k maguk azonban egyeneságon nem rokonok (testvérek, unokatestvérek, nagybácsik,
nagynénik stb.). 112
110 A közösségi és a magyar jog ütközése esetén igénybe vehet
jogi eszközökkel a 7. §-hoz fzött
kommentárban foglalkozunk behatóan.
111 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról 2-10. §, továbbiakban: Csjt.
112 Csjt. 34. § (1) bekezdés.
38
Az örökbefogadó, valamint annak rokonai és az örökbefogadott között családi kapcsolatot
létesít.113
A hozzátartozók közötti jogviszonyok
A hozzátartozók körét a Polgári Törvénykönyv pontosan meghatározza. Ennek értelmében
közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és
neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevel
szül
, valamint a testvér.
Hozzátartozónak min
sül továbbá: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a
házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa.114
A nem pontosan körülírható család-fogalom alkalmazhatóságát megkönnyíti a hozzátartozók
körének kizárása a törvény hatálya alól. Látható, hogy a két csoport jelent
s része egybeesik,
így számos értelmezési kérdés megoldódik.
Így is kérdéses lehet azonban, hogy a távolabbi rokonság milyen foka esetén lehet még jogi
értelemben családról beszélni. Habár elméletinek látszik a kérdés, el
fordulhat például, hogy
egy ingatlan nyilvános vételi ajánlata körül támad vita távoli rokonok közt, ami nehéz
helyzetbe hozhatja a jogalkalmazót.
Az egyházi jogi személyeknek az egyházak hitéleti tevékenységével közvetlenül
összefügg jogviszonyai
Az egyházi jogi személy fogalmát a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény adja
meg, így ennek min
sülnek a Magyarországon nyilvántartásba vett egyházak és ezek jogi
személyiséggel rendelkez
szervezeti egységei.115 Az egyházi fenntartású intézmények nem
osztják a fenntartó jogi sorsát: így az iskolák, kórházak jogviszonyaira kiterjed a törvény
hatálya.
A másik, konjunktív feltétel: a hitéleti tevékenység gyakorlásával való közvetlen összefüggés.
Ez jobbára a szakrális vagy ehhez közvetlenül kapcsolódó funkciók gyakorlását jelenti, az
egyházak bels
normái határozzák, meg, melyek lehetnek ezek. Nem min
sül hitéleti
tevékenységgel közvetlenül összefügg
jogviszonynak, az egyháznak a nem szakrális
funkciót betölt
dolgozójával létesített munkaviszonya (pl. ft
, takarítón
.)
A törvény 4. §-ának alkalmazása során - jogszabály eltér rendelkezése hiányában –
nem terjed ki a törvény hatálya a társadalmi szervezetek, a jogi személyek, valamint a
jogi személyiséggel nem rendelkez szervezetek tagjai közötti, a tagsággal összefügg
jogviszonyokra
A 4. §-hoz fzött általános felvezet
ben utaltunk rá, hogy az ott felsorolt szervek minden
jogviszonyukban kötelesek megtartani az egyenl
bánásmód követelményét. Ez a szakasz
kivételeket fogalmaz meg: a társadalmi szervezetek (alapítványok, egyesületek,
sportegyesületek) a jogi személyek és a jog személyiséggel nem rendelkez
szervezetek tagjai
közötti, a tagsággal összefügg
jogviszonyait kiveszi a hatály alól, azzal, hogy a tagsági
jogviszony létesítésére vagy megszüntetésére ez nem vonatkozik. Egy köztestület, példának
okáért a gazdasági kamara, a tagfelvétel kérdésében nem diszkriminálhat, de egyes tagjainak a
többit
l eltér
szavazati jogot biztosíthat, még akkor is, ha ennek külön indoka nincs. Pártok
113 Csjt. 46. §.
114 Ptk. 685. §.
115 A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény 13. §.
39
kizárólag politikai vagy más vélemény, mint védett tulajdonság alapján tehetnek
különbségtételt bármely jogviszonyukban: azaz egy konzervatív világnézet párt kizárhatja
tagjai köréb
l a párt eszmeiségével ellentétes nézeteket hangoztató tagját.
7. § (2) Nem sérti az egyenl bánásmód követelményét az a 8. §-ban felsorolt
tulajdonságon alapuló magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás vagy
gyakorlat (a továbbiakban együtt: rendelkezés), amelynek tárgyilagos mérlegelés szerint
az adott jogviszonnyal közvetlenül összefügg, ésszer indoka van.
Az Ebktv. – a magyar jogtörténetben el
ször – rendszerezi és átfogóan meghatározza a
diszkriminatív magatartásokat. Amint azt az (1) bekezdés elemzésében láttuk, a jogalkotó
ötféle magatartást vont a szabályozás hatálya alá.
Elképzelhet
k azonban olyan esetek, amelyek formálisan az el
bbiekben felsorolt öt kategória
valamelyike alá sorolhatók ugyan, ám a jogalkotó szándéka szerint mégsem min
sülnek
jogellenesnek. Az ilyen eseteket a törvény úgy veszi ki az egyenl
bánásmód
követelményének hatálya alól, hogy kimentési okokat fogalmaz meg, azaz olyan okokat,
amelyekre alappal hivatkozva a jogszabály hatálya alá es
személy anélkül alkalmazhat
valamely védett tulajdonságon alapuló különbségtételt, hogy az jogellenesnek min
sülne.
Lényeges, hogy a kimentési ok fennállásának kérdése csak akkor merül fel, ha az már
megállapítást nyer, hogy a különbségtétel oka valóban az adott személy valamely védett
sajátossága volt. Ha tehát a fordított bizonyítási teher rendszerében, az Ebktv. 19. § (2) a)
pontja alapján a diszkriminációval „vádolt” személynek sikerül bizonyítania, hogy az egyenl

bánásmód követelményét megtartotta, azaz a hátrányos megkülönböztetést sérelmez
fél nem
valamely valós vagy vélt védett tulajdonsága miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben
lév
személyhez képest kedvez
tlenebb bánásmódban, akkor a kimentési okok vizsgálatára
nincs szükség. A kimentési okok vizsgálatára a következ
lépésben, azaz csak akkor kerül
sor, amikor az már igazolódott, hogy a különbségtétel alapja valamely védett (azaz a 8. §-ban
felsorolt) tulajdonság.
A probléma az alábbi példákkal szemléltethet
. Egy közvéleménykutató cég
kérdez
biztosokat keres egy mosópor-reklám hatékonyságának felmérésére. Az állásra
jelentkezik egy roma férfi, de elutasítják és egy világos b
r és hajú fiatalembert vesznek fel
helyette. A roma férfi eljárást indít az egyenl
bánásmód követelményének megsértése miatt
arra hivatkozva, hogy az etnikai hovatartozása miatt nem alkalmazták. Az Ebktv. 19. § (1)
bekezdése értelmében két dolgot kell bizonyítania: 1) hogy hátrány érte (nem vették fel, míg
valaki mást igen); 2) hogy rendelkezik valamely védett tulajdonsággal (roma származású).
Miután ezt bizonyítja, megfordul a bizonyítási teher, és a 19. § (2) bekezdése alapján a cégnek
kell bizonyítani, hogy megtartotta az egyenl
bánásmód követelményét, vagy azt, hogy erre
nem volt köteles (azaz fennállt egy olyan kimentési ok, amely miatt az általa alkalmazott
különbségtétel jogszer).
Ha a cég bizonyítja, hogy nem azért nem alkalmazta a panaszost, mert cigány, hanem azért,
mert a helyette felvett személynek jelent
s kérdez
biztosi tapasztalata van, akkor a felel
sség
alól a 19. § (2) a) pont alapján mentesül, hiszen megtartotta az egyenl
bánásmód
követelményét, mivel – a 8. § definícióját az esetre vetítve – a panaszost nem etnikai
kisebbséghez való tartozása (hanem kevesebb tapasztalata) miatt részesítette más,
összehasonlítható helyzetben lev
személyhez (a felvett kérdez
biztoshoz) képest
kedvez
tlenebb bánásmódban.
40
Ha ugyanakkor a cég például egy, a telepeken él
cigányság helyzetét felmér
kutatás
lebonyolításához keres kérdez
biztosokat, és – arra hivatkozva, hogy a kutatás érdekében
hatékonyabb, ha roma kérdez
biztosokkal dolgoznak, mert
k sokkal könnyebben elnyerik a
telepi romák bizalmát, így valószínbb, hogy érvényes válaszokat kapnak – valamennyi
helyet romákkal tölti be, majd egy nem roma jelentkez
eljárást indít, a bizonyítás folyamat
másként alakul. A panaszosnak ugyanúgy viszonylag könny lesz a bizonyítás ráes
részét
teljesíteni (hátrány, védett tulajdonság), a cég azonban nem állíthatja, hogy megtartotta az
egyenl
bánásmód követelményét, hiszen valóban az etnikai hovatartozása miatt részesítette a
felvett roma kérdez
biztosokhoz képest hátrányos elbánásban a nem roma jelentkez
t. Emiatt
a cég csak akkor mentesülhet, ha valamelyik kimentési okhoz folyamodik: például az Ebktv.
22. § a) alapján azt állítja, hogy a megkülönböztetés a munka jellege vagy természete alapján
indokolt volt.
Ezt rögzíti az Egyenl
Bánásmód Tanácsadó Testületnek a bizonyítási kötelezettség
megosztásával kapcsolatban elfogadott állásfoglalása,116 amely kimondja: „A bizonyítási
kötelezettség megosztása [...] azt jelenti, hogy ha az igényt érvényesít
bizonyítja a hátrányt
és azt, hogy rendelkezik valamely védett tulajdonsággal, de nem bizonyítja a védett
tulajdonság és a hátrány közötti oksági összefüggést, ez utóbbi bizonyítatlanságának terhe
nem reá hárul a bizonyítási kötelezettség megfordulása okán. Az eljárás alá vont személy
akként mentesülhet a felel
sség alól – azaz mentheti ki magát – ha bizonyítja, hogy a két tény
közt nincs oksági összefüggés: ebben az esetben azt igazolja sikeresen, hogy az egyenl

bánásmód követelményét megtartotta. Ugyanakkor lehet
sége van arra is, hogy az oksági
összefüggés elismerése mellett azt bizonyítsa, hogy nem volt köteles az egyenl
bánásmód
követelményét megtartani. Ez utóbbi kötelezettségének akként tehet eleget, hogy vagy
rámutat arra a kifejezett törvényi rendelkezésre, amely lehet
vé teszi a megkülönböztetést,
vagy igazolja, hogy a megkülönböztetésre az adott jogviszonnyal közvetlenül összefügg
,
tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszer indoka volt.”
Az Ebktv. alapvet
en háromfajta kimentési ok között tesz különbséget: 1) általános kimentési
ok; 2) speciális kimentési okok; 3) el
nyben részesítés.
Az általános kimentési ok megfogalmazására az Ebktv. széles hatókörére tekintettel van
szükség. Az Ebktv. 7. § (2) bekezdése szerint nem sérti az egyenl
bánásmód követelményét
az a védett tulajdonságon alapuló rendelkezés, amelynek „tárgyilagos mérlegelés szerint az
adott jogviszonnyal közvetlenül összefügg
, ésszer indoka van”.
A törvény speciális kimentési okokat is elismer a tárgyi hatálya alá es
területek némelyikére
nézve. Ezen területek a foglalkoztatás (22. §), az oktatás (28. §), valamint a szolgáltatásokhoz
való hozzájutás (30. §). A harmadik típusú kimentési ok az úgynevezett el
nyben részesítés
(köznyelvi formában: „pozitív diszkrimináció”), amelyet az Ebktv. 11. §-a szabályoz.117 Az
alábbiakban a 7. § (2) bekezdésében foglalt általános kimentési okkal kapcsolatos kérdéseket
vizsgáljuk.
Az általános kimentési ok meglétének vizsgálata során alkalmazott teszt (a tárgyilagos
mérlegelés szerinti ésszerség) az Alkotmánybíróság gyakorlatán alapul. 61/1992 (XI. 20.)
számú határozatban az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. §-ában nevesített emberi és
állampolgári jogokon túlmen
en az egész jogrendszerre kiterjesztette a diszkrimináció
116 10.007/1/2006. TT. számú állásfoglalás
117 Ezekkel az adott §-ok alatt foglalkozunk részletesen.
41
tilalmát: „Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt tilalom nem csak az emberi, illetve
az alapvet
állampolgári jogokra irányadó, hanem e tilalom – amennyiben a különbségtétel
sérti az emberi méltósághoz való jogot – kiterjed az egész jogrendszerre, ideértve azokat a
jogokat is, amelyek nem tartoznak az emberi jogok, illet
leg az alapvet
állampolgári jogok
közé.” Ez a kiterjeszt
értelmezés szükségessé tette, hogy a testület különböz
mércéket
dolgozzon ki egyfel
l az alkotmányos alapjogokat érint
diszkriminációra, másfel
l pedig
azokra az esetekre, amikor a hátrányos megkülönböztetés az alapjogokon kívüli egyéb
jogokat érint. Az Alkotmánybíróság az el
bbi eseteket a szükségesség/arányosság tesztje
alapján vizsgálja, míg az utóbbi esetekben a 35/1994 (VI. 24.) számú határozatban
megfogalmazott elvet alkalmazza, amely szerint „...az alapjognak nem min
sül
egyéb jogra
vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás
alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely
alapjoggal, végs
soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a
megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszer
indoka, vagyis önkényes.”
Ezt a tesztet vette át a jogalkotó az Ebktv. szövegezése során, kiegészítve azzal a
követelménnyel, hogy az oknak az adott, tehát az intézkedést alkalmazó és a
megkülönböztetéssel érintett személy között fennálló jogviszonnyal közvetlenül össze kell
függenie. Arra nézve, hogy ez milyen szoros összefüggést jelent, nem alakult ki egyértelm
gyakorlat. Az eddigi jogalkalmazói döntések a szk értelmezés irányába mutatnak.
Kerekesszékkel közleked
mozgássérült az Egyenl
Bánásmód Hatósághoz írt kérelmében azt
sérelmezte, hogy a lakóhelyén mköd
helyi bíróság bejárata a mozgáskorlátozottak által
akadálymentesen nem közelíthet
meg. A kérelmez
beadványában el
adta, hogy a
folyamatban lév
polgári peres ügyében a bíróság épületébe kitzött tárgyaláson azért nem
jelent meg, mert az épületben nem tudott akadálymentesen bejutni, és a bíróság alkalmazottai
sem nyújtottak számára megfelel
, illetve elfogadható segítséget.
A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenl
ségük biztosításáról szóló törvény118 5. § (1)
bekezdése a fogyatékos személyt megillet
jogok körében úgy rendelkezik, hogy a fogyatékos
személynek joga van a számára akadálymentes, továbbá érzékelhet
és biztonságos épített
környezetre. E rendelkezés érvényesítése érdekében a Fot. el
írta a törvény hatálybalépésekor
már meglév
, közszolgáltatást nyújtó, épületek akadálymentesítését 2005. január 1-i
határid
vel, amely az eljárás alá vont bíróság esetében eredménytelenül telt el. A bíróság
képvisel
je az akadálymentesítés elmaradásával kapcsolatban – többek között – azzal érvelt,
az állam semmilyen feltételt nem biztosított a bíróságok számára ahhoz, hogy az
akadálymentesítés megtörténjen.
Az Egyenl
Bánásmód Hatóság azonban nem fogadta el kimentési okként tárgyilagos
mérlegelés szerinti ésszer indoknak az eljárás alá vont bíróság kedvez
tlen költségvetési
helyzetét, és megállapította, hogy a bíróság megsértette az egyenl
bánásmód követelményét
azzal, hogy a mozgássérült, kerekesszékkel közleked
kérelmez
számára a bíróság
épületének bejáratainál az akadálymentes bejutást nem biztosította.
Úgy tnik tehát, hogy a kialakulóban lév
joggyakorlat a megkülönböztetést megvalósító
személyek anyagi helyzetét a konkrét jogviszonyhoz képest túlságosan távolinak tekinti
ahhoz, hogy a 7. § (2) bekezdés szerinti kimentés elfogadható legyen.
118 1998. évi XXVI. törvény, továbbiakban: Fot.
42
A BH 2006. 14. számú eseti döntésében ugyanakkor az egyház által alapított egyetemnek a
homoszexuálisokat a hittudományi képzésb
l gyakorlati hatását tekintve kizáró állásfoglalását
kimenthet
nek találta a Legfels
bb Bíróság, azon az alapon, hogy az egyház hitelveinek,
homoszexualitással kapcsolatos valláserkölcsi felfogásának az állásfoglalásban való
megjelenítése tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszer oka a homoszexuálisokat érint
,
egyébként a bíróság által is elfogadottan hátrányos különbségtételnek.
Az alperes egy a homoszexualitását felvállaló hallgatót a lelkészi pályára alkalmatlannak
talált, és az egyetemr
l kizárt.
Ezt követ
en alperes egyetem lelkészeket és vallástanárokat képez
hittudományi karának
kari tanácsa 2003. október 10-én a homoszexualitás valláserkölcsi szempontok szerinti
megítélésével foglalkozó állásfoglalást fogadott el, amely kimondta, hogy „az egyház a Biblia
alapján nem helyeselheti [...] a homoszexuális életet folytató, vagy azt propagáló
vallástanárok és lelkészek képzését, szolgálatba állítását, illetve szolgálatban tartását”. Ezután
pedig az alperes egyetemi tanácsa alkotott egy szabályzatot 2004. április 1-jén a Hittudományi
Karon lelkészi és vallástanári szakon képzésben részesül
hallgatók alkalmassági min
sítési
eljárásáról, amelyen a kar hallgatóinak meghatározott id
szakonként annak megítélése
érdekében kell átesniük, hogy megfelelnek-e a lelkipásztori, vallástanári feladatok támasztotta
követelményeknek. A vizsgálat a hallgatók életvitelére is kitért.
Az egyetem ellen a Háttér Társaság a Melegekért 2004. február 10-én keresetet indított az
Ebktv. közérdek igényérvényesítést lehet
vé tév
20. §-a alapján. A Ptk. 76. §-ára alapított
kereseti kérelem szerint az alperes Hittudományi Kara kari tanácsának állásfoglalásában
kifejtett tézisek „elvi alapját jelentik annak a gyakorlatnak, mely az oktatásba történ

bekapcsolódás lehet
ségét szexuális orientációtól teszi függ
vé. Azáltal, hogy az alperes a
lelkészi és vallástanári képzésb
l a homoszexuális életet folytató vagy azt propagáló
személyeket kirekeszti, ezzel lényegében a heteroszexualitást képzési feltételnek tekinti. A
felperes ezért a keresetében az alperessel szemben a jogsértés megállapítását, az alperes
nyilvános elégtétel adására, és az elvi állásfoglalás visszavonására kötelezését, továbbá nem
vagyoni kártérítésben, és közérdek célra fordítható bírságban való marasztalását kérte.”
A keresetet mind els
, mind másodfokon elutasították, ezért a felperes felülvizsgálati kérelmet
nyújtott be arra hivatkozva, hogy „az eljárt bíróságok az alperes Hittudományi Kara kari
tanácsa által hozott állásfoglalást véleménynek min
sítették, és a perbeli jogvitát a szabad
véleménynyilvánításhoz fz
d
alkotmányos jog alapján bírálták el”. Ezzel szemben az
alperesi állásfoglalásban kifejtett tételek nem tekinthet
k véleménynek, mivel gyakorlati
hatásukat tekintve kizárják a homoszexualitásukat vállaló személyeket abból a lehet
ségb
l,
hogy a Hittudományi Kar hallgatói lehessenek vagy maradhassanak, amit az egyetemr
l
ténylegesen kizárt hallgató példája is alátámaszt. A felperes álláspontja az volt, hogy „mivel a
lelkészképzésben való részvételnek nem szükségszer következménye a lelkészi hivatás
gyakorlása, ezért az alperes által alkalmazott hátrányos megkülönböztetésnek nincsenek
méltányolható indokai.” A felperes ezen túlmen
en hivatkozott az Ebktv.-nek a bizonyítási
kötelezettség megfordításáról rendelkez
19. §-ára, hogy a maga részér
l eleget tett
bizonyítási kötelezettségének (bizonyította a hátrány fennállását és a védett tulajdonság
fennállását), az alperes tehát csak akkor mentesülhet a felel
sség alól, ha bizonyítani tudja (a
19. § (2) b) pontban foglaltaknak megfelel
en), hogy az egyenl
bánásmód követelményét az
adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani.
43
A felülvizsgálati eljárásban a Legfels
bb Bíróság elfogadta, hogy az állásfoglalás gyakorlati
következményei miatt nem tekinthet
véleménynek, és hátrányos különbségtételt jelent a
homoszexuális (illetve homoszexualitásukat nyíltan felvállaló) személyekkel szemben, mivel
a hittudományi oktatásból való kizárásukat eredményezi, ezért megvizsgálta, hogy az Ebktv.
7. § (2) bekezdése alapján tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszer oknak min
sül-e az
alperesnek az alapító egyház hitelveire, erkölcsi felfogására való hivatkozása. A Legfels
bb
Bíróság e kérdésben a következ
ket mondta ki: „Az egyház által alapított fels
oktatási
intézményben folyó hitéleti (lelkészi és vallástanári) képzés elválaszthatatlan kapcsolatban
van az adott egyház vallási (hit) felfogásával, morális kérdésekben kialakult elveivel, a
lelkészeivel, hittanáraival szembeni elvárásaival. [...] Az egyház által alapított alperes
(tekintet nélkül arra, hogy állami támogatásban is részesül) a lelkészi és vallástanári képzés
során legitim és [az állam által] felülbírálhatatlan módon jeleníti meg az egyház e kérdésben
vallott felfogását. Ezt fejezi ki a per tárgyává tett állásfoglalásában, amely szerint a hitéleti
képzést
l a homoszexualitásukat nyíltan vállaló személyeket távol kívánja tartani. Az alperes
állásfoglalásának ezért a lelkészi és vallástanári képzéssel kapcsolatos jogviszonyban az
egyház hitelveihez igazodó olyan ésszer indoka volt, amely miatt nem volt köteles
megtartani az egyenl
bánásmód követelményét. A Ptk. 76. §-ra alapított személyiségvédelem
ezért a felperest nem illette meg.”
Az általános kimentési ok és a közösségi jog összhangjának kérdése
Tekintettel arra, hogy az egyenl
bánásmód a közösségi jog által nagy mértékben szabályozott
terület, és hogy a közösségi jog (a közösségi hatáskörbe tartozó területeken) els
bbséget élvez
a hazai szabályozással szemben, alapvet
fontosságú felhívni rá a figyelmet, hogy a kimentési
okok Ebktv.-ben szabályozott rendszere nincs tökéletes összhangban a közösségi jogban
támasztott elvárásokkal. Amint azt az 5. §-hoz fzött kommentárban részletesen ismertettük,
az irányelvek által védett tulajdonságok köre, és tárgyi hatályuk sokkal szkebb, mint a
magyar diszkrimináció ellenes kódexé. Ennek megfelel
en a kimentési okokat is szigorúbban
lehetett meghatározni: olyasfajta rugalmas általános kimentési ok, mint az Ebktv.-ben a
tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszer ok, az irányelvekben csak a közvetett hátrányos
megkülönböztetéssel kapcsolatban létezik, míg a közvetlen hátrányos megkülönböztetést csak
nagyon speciális, jól körülhatárolható esetekben lehet kimenteni. Az alábbiakban ezt a kérdést
külön vizsgáljuk a közvetlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetés vonatkozásában.
A közvetlen hátrányos megkülönböztetés kimentése a Faji Egyenl
ségi Irányelvben
A Faji Egyenl
ségi Irányelv 2. cikk (2) bekezdés b) pontja szerint közvetlen
megkülönböztetés áll fenn, ha egy személlyel szemben faji vagy etnikai alapon kevésbé
kedvez
en járnak el, mint ahogyan egy másik személlyel szemben hasonló helyzetben
eljárnak, eljártak vagy eljárnának.
Kimentési ok csak kétféle létezik. Az els
, a valódi és dönt
foglalkozási követelmény,
amelyet a 4. cikk szabályoz: „A 2. cikk (1) és (2) bekezdése ellenére a tagállamok
rendelkezhetnek úgy, hogy az eltér
bánásmód, amely valamely faji vagy etnikai
származáshoz kapcsolódó tulajdonságon alapul, nem jelent megkülönböztetést, amennyiben a
vonatkozó konkrét foglalkozási tevékenység természetéb
l vagy végzésének a
körülményeib
l adódóan ez a tulajdonság valódi és dönt
foglalkoztatási követelménynek
számít, feltéve, hogy a cél jogszer és a követelmény arányos”.
44
A másik a pozitív intézkedés, amelyr
l az 5. cikk szól. „A teljes egyenl
ség gyakorlati
megvalósításának biztosítása céljából az egyenl
bánásmód elve nem akadályoz meg egyetlen
tagállamot sem olyan különleges intézkedések fenntartásában és elfogadásában, amelyek a
faji vagy etnikai származásból adódó hátrányok kiküszöbölésére és ellensúlyozására
irányulnak.”
Az irányelv értelmében tehát a közvetlen hátrányos megkülönböztetést, ha az faji vagy etnikai
származáson alapul, kizárólag a foglalkoztatás területén, és itt is csak a valódi és dönt

foglalkoztatási követelményekre hivatkozva lehet kimenteni. Ilyennek min
sül, ha például
egy afrikai tánccsoport felvételt hirdet, és csak fekete b
rek jelentkezését várja. A magyar
törvényben van is olyan speciális kimentési ok, amely ennek az irányelvi rendelkezésnek
megfelel: ez az Ebktv. már idézett 22. § a) pontja.
A Faji Egyenl
ségi Irányelv tárgyi hatálya alá es
egyéb, fentebb felsorolt területeken
(szociális védelem, oktatás, lakhatás stb.) a közvetlen hátrányos megkülönböztetés bármiféle
kimentésének lehet
vé tétele ellentétes az irányelvek átültetésére irányuló kötelezettséggel.
Ennek megfelel
en, azokon a foglalkoztatáson kívüli területeken, amelyek az irányelv hatálya
alá tartoznak, a faji vagy etnikai származás vonatkozásában nem alkalmazható a közösségi
joggal koform módon sem az Ebktv. 7. § (2) bekezdése, sem a speciális kimentési okok
valamelyike, hiszen amint már kifejtésre került, az irányelv a közvetlen hátrányos
megkülönböztetés semmiféle kimentését nem ismeri el ezekben az összefüggésekben.
Ha tehát valaki azt állítja, hogy roma mivolta miatt nem vették fel egy oktatási intézménybe,
vagy etnikai hovatartozása miatt nem engedték be egy diszkóba, és ennek az ellenkez
jét nem
sikerül bizonyítani, a bepanaszolt fél számára a magyar jog olyan kimentési lehet
ségeket is
felkínál, amelyeket a közösségi jog nem enged meg. Példaként hivatkozhatunk az elhíresült
Tiszavasvári esetre, amikor a roma diákok különballagását és kizárását a tornaterem
használatából az alperes önkormányzat a körükben elterjedt tetvességgel indokolta.119 Noha a
per idején az Ebktv. nem volt hatályban, ha a mai magyar szabályozást vetítjük az
alaphelyzetre, azt mondhatjuk, hogy az önkormányzat az általános kimentési okkal, az
egészségügyi célú intézkedés tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerségével próbálta
megmagyarázni a tagadhatatlanul etnikai alapú hátrányokozást. Erre az alperes
önkormányzatnak ma is lehet
sége volna az Ebktv. 7. § (2) bekezdése alapján (az más kérdés,
hogy a bíróság elfogadná-e ezt a hivatkozást, mint ahogy annak idején mind els
-, mind
másodfokon elutasították az alperesi védekezést). Ugyanakkor, mivel az irányelv az etnikai
alapú közvetlen hátrányos megkülönböztetés esetén csak a foglalkoztatás körében ismer
kimentési okot, az oktatás esetében viszont nem, az a tény, hogy – elvileg – egy ilyen
kimentési lehet
ség az alperes rendelkezésére áll, önmagában ellentétes a közösségi joggal.
Ugyancsak ellentétes a közösségi joggal, a foglalkoztatással összefüggésben bármilyen, a
valódi és dönt
foglalkoztatási követelményekt
l eltér
kimentési ok, ideértve az Ebktv. 7. §
(2) bekezdésében jelenleg megfogalmazott tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszer okot is,
amely tagadhatatlanul kevésbé szigorú mérce, mint a 22. § a) pontjában megfogalmazott, a
valódi és dönt
foglalkozási követelménynek megfelel
kimentési ok.
Példa lehet erre annak a roma származású fodrász-tanulónak az esete, aki azért nem tudott
végzettséget szerezni, mert nem talált olyan helyet, ahol gyakorlati idejét letölthette volna. A
t-i gyermekvárosban él
fiú, illetve nevel
tanára számos környékbeli fodrászt keresett fel,
119 Lásd: EBH 2001.515
45
azonban mindenhol nemet mondtak. Végül egy t-i fodrász hajlandó volt felvenni, azonban
néhány nap múlva sajnálkozva ugyan, de elküldte. Mint mondta: vendégei nem vennék
szívesen, ha cigány fiú nyúlna a hajukhoz, ezért választás elé állították, és
kénytelen volt így
dönteni.120 Bár ez a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvéd
Iroda (NEKI) gyakorlatában
felmerült eset oktatáshoz kapcsolódó gyakorlat során történt, könnyen elképzelhet
analóg
helyzet a munkáltatással összefüggésben is. A magyar szabályozás alapján egy ilyen –
hipotetikus –munkaügyi perben a fodrászüzlet tulajdonosa hivatkozhatna arra, hogy
tárgyilagos mérlegelés szerint ésszer oknak min
sül, hogy ügyfélköre megtartása (azaz
megélhetése biztosítása) érdekében alkalmazott megkülönböztetést (bár a kialakulóban lév

joggyakorlat fent ismertetett tendenciái alapján a bíróság vagy az Egyenl
Bánásmód Hatóság
feltehet
en nem fogadná el ezt tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszer okként), a közösségi
szabályozás ilyesfajta általános kimentést azonban nem tesz lehet
vé.
A közvetlen hátrányos megkülönböztetés kimentése a Foglalkoztatási Keret Irányelvben
Hasonló a helyzet a magyar szabályozás és a Foglalkoztatási Keret Irányelv összefüggésében
is. Amint fent említettük, az irányelv a valláson vagy más meggy
z
désen, fogyatékosságon,
életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetéssel foglalkozik, de
tárgyi hatálya csak a foglalkoztatásra és munkavégzésre terjed ki (tehát pl. az oktatásra vagy
az árukhoz való hozzájutásra nem). A fenti tulajdonságokon alapuló közvetlen hátrányos
megkülönböztetés vonatkozásában az irányelv négyféle kimentési okot ismer, ezek a
következ
k.
1) Valódi és dönt
foglalkozási követelmények. A 4. cikk (1) bekezdése szerint „[...] a
tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az 1. cikkben említett okokkal kapcsolatos jellemz

alapján történ
megkülönböztetés nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha az érintett
foglalkozási tevékenység jellege vagy végrehajtásának feltételrendszere ilyen jellemz
, valódi
és meghatározó foglalkozási követelményt kíván meg, feltéve, hogy a cél jogszer és a
követelmény arányos.”
2) A vallási alapon létrejöv
szervezetek éthoszához kapcsolódó követelmények. A 4. cikk (2)
bekezdése értelmében „[...] az egyházak és egyéb, valláson vagy meggy
z
désen alapuló
szellemiség köz- vagy magánszervezetek esetében egy személy vallásán vagy
meggy
z
désén alapuló eltér
bánásmód nem min
sül hátrányos megkülönböztetésnek,
amennyiben – ezeknek a tevékenységeknek a jellege vagy végrehajtásuk feltételrendszere
miatt – egy személy vallása vagy meggy
z
dése valódi, törvényes és igazolt foglalkozási
követelmény, tekintettel a szervezet szellemiségére”. Fontos elvet fogalmaz meg a bekezdés
második fordulata, amely szerint „az ilyen jelleg eltér
bánásmód esetében figyelembe kell
venni a tagállamok alkotmányos rendelkezéseit és elveit, továbbá a közösségi jog általános
elveit, de nem igazolhat más alapokon nyugvó hátrányos megkülönböztetést”. Ez azt jelenti,
hogy a vallási alapon létrejöv
szervezetek csak az érintett személy vallásán alapuló
megkülönböztetést alkalmazhatnak a felvétel során, más védett tulajdonság alapján nem
tehetnek megkülönböztetést.
3) Életkoron alapuló megkülönböztetés egyes kiemelt társadalmi célok érdekében. Az irányelv
6. cikke kimondja: „[...] a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az életkoron alapuló eltér

bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha az – a nemzeti jog keretein belül – egy
törvényes cél által objektíven és ésszeren igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a
120 B
vebben lásd: www.neki.hu
46
munkaer
piaci és a szakképzési célkitzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelel
k és
szükségesek”.
4) Pozitív intézkedések. A Foglalkoztatási Keret Irányelv a Faji Egyenl
ségi Irányelvhez igen
hasonló megfogalmazásban teszi lehet
vé, hogy az egyenl
ség gyakorlati biztosítása
érdekében a tagállamok valamely védett csoport hátrányainak kompenzálását célzó, külön
meger
sít
intézkedéseket fogadjanak el, vagy tartsanak fenn.
Látható, hogy az Ebktv. 7.§ (2) bekezdése itt sem felel meg a közösségi jog
követelményeinek. A tág értelemben vett foglalkoztatás területén e négy védett tulajdonság
(vallás, fogyatékosság, életkor, szexuális orientáció) tekintetében csak a fent ismertetett, szk
és szigorú kimentési okok alkalmazhatók, a tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszer ok
általános mércéje nem. Még az életkori alapú megkülönböztetés esetében sem, hiszen annak
ellenére, hogy az irányelv szóhasználata az életkoron alapuló speciális kimentési ok
vonatkozásában hasonlít a magyar törvényére, többletfeltételként szerepel, hogy a
megkülönböztetésnek a törvényes cél elérésére megfelel
nek és szükségesnek kell lennie,
amit a magyar szabályozás már nem köt ki.
A közvetett hátrányos megkülönböztetés kimentése
Az Ebktv. 9. § (1) bekezdése értelmében közvetett hátrányos megkülönböztetésr
l akkor
beszélhetünk, ha valamilyen látszólag semleges rendelkezés egyes személyeket vagy
csoportokat aránytalanul hátrányos helyzetbe hoz más, összehasonlítható helyzetben lév

személyekhez vagy csoportokhoz képest. Ilyen volt például a tiszaújvárosi önkormányzat
azon rendelete, amely szabálysértésnek min
sítette a szemétgyjt
k tartalmának kiöntése és
szétszórása mellett a szemét elvitelét, tehát a kukázást, guberálást is. Mivel a környék roma
lakosságának jelent
s része ilyen módon egészítette ki megélhetését, ez a látszólag semleges,
mindenkire egyaránt vonatkozó rendelet, aránytalanul nagyobb mértékben sújtotta
ket, mint
a nem romákat.121 A közvetett hátrányos megkülönböztetéssel összefüggésben fontos, hogy
elegend
a kifogásolt intézkedés hatását vizsgálni, nem lényeges tehát, hogy az azt meghozó
személy szándéka megkülönböztetésre irányult-e. Ennek megfelel
en – amennyiben a
tiszaújvárosi eset az Ebktv. hatálybalépése után történt volna – a közvetett hátrányos
megkülönböztetés megtörténtének megállapítása szempontjából nem lett volna jelent
sége
annak, hogy az önkormányzat jó- vagy rosszhiszemen járt el rendeletének megalkotásakor.
A közvetett hátrányos megkülönböztetéssel szemben létezik általános, objektív kimentési ok a
közösségi jogban is. A Faji Egyenl
ségi Irányelv 2. cikk (2) b) pontja szerint „közvetett
megkülönböztetés áll fenn, ha egy látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat
bizonyos faji vagy etnikai származású személyeket más személyekhez képest különösen
hátrányosan érint, kivév,e ha ez a rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat jogszer céllal objektív
módon igazolható, továbbá e cél megvalósításának eszközei megfelel
ek és szükségesek”.
Gyakorlatilag ugyanezt a szabályt ismétli meg a Foglalkoztatási Keret Irányelv 2. cikk (2) b)
pontja is a hatálya alá tartozó védett tulajdonságok tekintetében.
Összehasonlítva ezt az Ebktv. 7.§ (2) bekezdésével, látjuk, hogy a közösségi jogban jelent
s
többletfeltételeket követel meg a kimentés. Nem elég az objektív ésszerség: jogszer célra,
valamint a cél eléréséhez való szükségességre és megfelel
ségre van szükség.
121 Részletesen lásd: Beszámoló a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgylési biztosának tevékenységér
l,
2000. január 1.–december 31. Országgylési Biztosok Hivatala, Budapest, 2001, 83–86. o.
47
A fentiekb
l kitn
en az a sajátos helyzet áll el
, hogy a faji vagy etnikai származás
vonatkozásában a Faji Egyenl
ségi Irányelv tárgyi hatálya alá es
területeken (foglalkoztatás,
egészségügy, oktatás, árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, stb.), míg a vallás vagy
más meggy
z
dés, fogyatékosság, életkor és szexuális irányultság vonatkozásában a
Foglalkoztatási Keret Irányelv hatálya alá es
területeken (foglalkoztatás és kapcsolódó
jogviszonyok) nem alkalmazható a közösségi joggal összhangban a 7. § (2) bekezdése, sem a
közvetlen, sem a közvetett hátrányos megkülönböztetés tekintetében. Az egyéb, Ebktv.-ben
felsorolt védett tulajdonságok, és az irányelvek által nem érintett területek vonatkozásában
nem ütközik a közösségi jogba az Ebktv. általános kimentési rendelkezése, mivel ezeket a
viszonyokat az acquis szabályozatlanul hagyja.
A jogalkalmazás lehet
ségei a közösségi jog és a hazai jog összeütközésének eseteiben
Tekintettel a fentiekre, felmerül a kérdés, hogy mit tehet a magyar jogalkalmazó, ha egy, az
irányelvek hatálya alá tartozó esetben (például romákkal szembeni oktatási diszkrimináció,
vagy fogyatékos személy ellen munkavállalással összefüggésben alkalmazott hátrányos
megkülönböztetés miatt indított perben) valamely fél az Ebktv. 7. § (2) bekezdésében
alkalmazott általános kimentési okra hivatkozik.
E probléma vizsgálatához mindenekel
tt a közösségi jog érvényesítésének két kulcsfogalmát,
a közösségi jog els
bbségének kérdését, és a közvetlen hatály fogalmának jelentését kell
tisztáznunk. A közösségi jog érvényesítésének modellje az érintett egyének jogérvényesítésén
alapul. Ennek biztosítása érdekében forrottak ki ezen elvek a Szerz
dés értelmezésére
kizárólagosan jogosult Európai Bíróság esetjogában.
A közösségi jog els
bbségének elve szerint amennyiben a közösségi jog valamely normája és a
tagállam nemzeti joga ellentétes, a bíróságok a közösségi jogba ütköz
hazai jogszabály
helyett a közösségi normát kötelesek alkalmazni (akkor is, ha a közösségi szabállyal ellentétes
hazai normát kés
bb alkották). Értelemszeren ez csak olyan közösségi jogi szabályokra
vonatkozik, amelyeket a felek a hazai bíróságaik el
tt felhívhatnak. Ebb
l a szempontból bír
kiemelt jelent
séggel a közvetlen hatály elve, amelynek lényege, hogy a magánszemélyek a
közösségi jogra (illetve annak bizonyos normatípusaira) nemzeti bíróságaik el
tt közvetlenül
hivatkozhatnak, és kérhetik, hogy a nemzeti bíróság döntését a közösségi jogra alapozza.122 A
közvetlen hatály elvét az Európai Bíróság el
ször a Szerz
dés rendelkezéseinek
vonatkozásában fektette le, de kés
bb kiterjesztette a Közösség intézményeinek rendeleteire
is.123
Az irányelvek vonatkozásában azonban bonyolultabb a helyzet. Mint azt az 5. §-hoz fzött
kommentárban jeleztük, az irányelvben a közösségi jogalkotó els
sorban a célt határozza
meg, a végrehajtás (átültetés) módjáról való döntés a tagállamok kezében marad. Ezért a
közösségi jogfejl
dés során felmerült a kérdés, hogy lehet-e, és ha igen, milyen módon lehet
egy irányelv rendelkezéseire hivatkozni a tagállami bíróság el
tt. Az Európai Bíróság erre a
kérdésre igenl
választ adott. Az irányelvek közvetlen hatályát a bíróság az úgynevezett Van
122 A közvetlen hatály elvét egészíti ki a közvetett hatály elve. Ennek lényege, hogy a nemzeti jogalkalmazó
köteles úgy értelmezni a nemzeti jogot, hogy az összhangban álljon a nem megfelel
en végrehajtott közösségi
normával. A közvetett hatály elvét a Bíróság a Marleasing-esetben mondta ki: Case C-106/89, Marleasing SA v.
La Comercial Internacionale de Alimentacion SA [1990] ECR I-4135
123 Szerz
dés, 249. cikk: „A rendelet általános hatállyal bír. Teljes egészében kötelez
és közvetlenül
alkalmazandó valamennyi tagállamban.” (A közvetlen alkalmazhatóság nem azonos a közvetlen hatállyal. Azt
jelenti, hogy a rendeleteknek minden további tagállami inkorporációs aktus, pl. kihirdetés nélkül érvényesülniük
kell a nemzeti jogban.)
48
Duyn-esetben124 mondta ki azzal a megszorítással, hogy az irányelvek nem egészükben
hatályosulnak közvetlenül, hanem rendelkezéseiket egyedileg meg kell vizsgálni, és közvetlen
hatálya csak azoknak a normáknak lehet, amelyek kell
en világosan és pontosan határozzák
meg az egyének jogait.
Kés
bbi esetjogában a Bíróság tovább pontosította az irányelvek közvetlen hatályának
koncepcióját, és az alábbiakat mondta ki. Az irányelv csak akkor hatályosul közvetlenül, ha
az átültetésére megszabott határid
eredménytelenül eltelt (vagyis az irányelvet ezen
id
pontig az állam nem, vagy nem megfelel
en ülteti át), ezt megel
z
en nem lehet az
irányelvi rendelkezéseket a nemzeti bíróság el
tt felhívni.125 Ugyanakkor sokáig töretlenül
érvényesült az a megközelítés, hogy az irányelv csak vertikálisan hatályosul közvetlenül, azaz
csak az állammal és állami szervekkel szemben hivatkozhat rá az egyéni jogkeres
,
magánszemélyekkel szembeni jogvitájában nem (az irányelveknek nincs tehát horizontális
közvetlen hatályuk),126 hiszen a magánszemélyt nem lehet ilyen módon felel
ssé tenni az
állam mulasztásáért. Ugyanakkor viszont az állami szerv fogalmát a Bíróság jelent
sen
kiterjesztette, mégpedig minden olyan szervre, amelyet állami intézkedéssel és állami
ellen
rzés mellett valamilyen közszolgáltatás ellátására hatalmaztak fel, s amely e célból
olyan jogosítványokkal rendelkezik, amelyek meghaladják az egyének közötti
jogviszonyokban szokásos felhatalmazások körét.127
A korábbi állásponthoz képest új fejleményt jelent az Európai Bíróságnak az úgynevezett
Mangold-esetben elfoglalt álláspontja, amely lehet
vé teszi, hogy a diszkrimináció tilalmára
vonatkozó irányelveket magánszemélyek az egymás közötti hazai jogvitáikban is
alkalmazhassák. Az ügy lényege a következ
: 2003 júniusában egy német jogász, az akkor 56
éves Werner Mangold munkavállalóként határozott idej (3003. július 1-t
l 2004. február 28-
ig tartó) munkaszerz
dést kötött Rüdiger Helmmel, egy ügyvédi iroda vezet
jével. A
munkaviszony határozott tartamának alapja egy német törvény volt, amely lehet
vé teszi,
hogy amennyiben a munkavállaló a munkaszerz
dés megkötésekor betöltötte 52. életévét,
vele a munkáltató határozott idej munkaszerz
dést kössön minden további objektív
indokolási kötelezettség nélkül (egyébként a német munkajog csak objektíve indokolható
esetekben teszi lehet
vé határozott idej munkaszerz
dés megkötését).
Mangold úr álláspontja az volt, hogy munkaszerz
dése hiába felel meg a vonatkozó német
jogszabályi rendelkezéseknek, mivel azok ellentétesek a közösségi joggal, többek között a
Foglalkoztatási Keret Irányelv már idézett 6. cikkével, amely szerint „[...] a tagállamok
rendelkezhetnek úgy, hogy az életkoron alapuló eltér
bánásmód nem jelent hátrányos
megkülönböztetést, ha az – a nemzeti jog keretein belül – egy törvényes cél által objektíven és
ésszeren igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaer
piaci és a szakképzési
célkitzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelel
k és szükségesek”.
A munkaügyi perben a német munkaügyi bíróság több el
zetes kérdést intézett az Európai
Bírósághoz. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy a határozott tartamú munkaszerz
désekre
vonatkozó német jogszabály összeegyeztethet
-e a Foglalkoztatási Keret Irányelv 6. cikkével,
a másik pedig arra, hogy amennyiben nem, úgy a magánszemélyek közötti jogvitában
félretehet
-e az irányelvvel ellentétes hazai jog.
124 Case 41/74, Van Duyn v. Home Office [1974] ECR 1337
125 Case 148/78, Pubblico Ministero v. Tullio Ratti [1979] ECR 1629
126 Case 152/84, Marshall v. Southampton and South-West Hampshire Area Health Authority (Teaching) [1986]
ECR 723
127 Case C-188/89, A. Foster and Others v. British Gas plc [1990] ECR I-3313
49
Az Európai Bíróság elfogadta, hogy az id
s munkavállalókkal kötött határozott tartamú
munkaszerz
déseket lehet
vé tév
német szabályozás olyan megkülönböztetés, amely az id
s
munkavállalók elhelyezkedésének el
segítése, mint törvényes cél által objektíve igazolható
(hiszen feltehet
en növeli a munkáltatók hajlandóságát arra, hogy id
s munkavállalókat
alkalmazzanak). Ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a német megoldás e cél
elérésének nem „megfelel
és szükséges” eszköze, mivel az életkoron kívül más tényez
ket (a
munkaer
piaci szerkezetet, a munkavállaló konkrét egyéni körülményeit, például
munkanélküliségének tartamát) egyáltalán nem vesz figyelembe. Ezért a vonatkozó német
szabályozást az Európai Bíróság ellentétesnek találta a Foglalkoztatási Keret Irányelv 6.
cikkével.
Ezután kellett megválaszolni azt a kérdést, hogy két magánszemély jogvitájában félretehet
-e
a közösségi joggal ellentétes hazai szabályozás, amennyiben a vonatkozó közösségi jog egy
irányelv rendelkezését jelenti. Az Európai Bíróság anélkül oldotta meg ezt a problémát, hogy
az irányelvek horizontális (tehát magánfelek közötti) közvetlen hatályának kizártságát
kimondó korábbi gyakorlatától eltért volna. A testület okfejtése a következ
volt. Nem a
Foglalkoztatási Keret Irányelv mondja ki a foglalkoztatási diszkrimináció tilalmát – az
irányelv csupán arra szolgál, hogy (a foglalkoztatás területén és a négy védett tulajdonság
vonatkozásában) rögzítse a konkrét kereteit egy olyan általánosabb elv (a hátrányos
megkülönböztetés tilalma) megvalósulásának, amelyet egyfel
l maga a Szerz
dés rögzít 3.
cikkének (2) bekezdésében,128 másfel
l pedig része a tagállamok közös alkotmányos
hagyományainak, valamint a tagállamok részvételével megkötött, és az irányelv
preambulumának (4) bekezdésében felsorolt nemzetközi emberi jogi szerz
déseknek.
Ennél fogva az életkori diszkrimináció tilalma a közösségi jog olyan alapvet
elvének
min
sül, amelynek a közösségi hatáskörbe tartozó területeken - a vele ellentétes nemzeti
joggal szemben - a magánfelek között is érvényesülnie kell. Az Európai Bíróság
értelmezésében tehát itt nem az irányelvnek van horizontális közvetlen hatálya, hanem annak
a magában a Szerz
désben is rögzített jogelvnek, amelynek az irányelv csupán kifejtése,
konkretizálása. Az Európai Bíróság ezen az alapon azt az álláspontot foglalta el, hogy a
nemzeti bíróságnak kötelessége az egyén számára az ilyesfajta hátrányos megkülönböztetés
ellen nyújtott közösségi jogi védelmet érvényre juttatni abban az esetben is, ha ehhez a
közösségi joggal ellentétes nemzeti jog félre tétele szükséges.
A Mangold-ügyben vázolt logikát alkalmazva tehát megállapítható, hogy azokon a
területeken, ahol a magyar kimentési rendszer általános kimentési okának alkalmazása
ellentétes lenne a közösségi joggal, ott a jogalkalmazónak (úgy a bíróságnak, mint a
közigazgatási szerveknek) az adott ügyben figyelmen kívül kell hagynia a 7. § (2) bekezdését,
mint a közösségi joggal ellentétes rendelkezést, függetlenül attól, hogy magánfelek között
folyik a jogvita vagy sem.
Az el
zetes kérdés intézménye
Amennyiben a bíróság bizonytalan a közösségi jog és a hazai jog összhangjának kérdésében,
lehet
sége (illetve kötelezettsége) van arra, hogy úgynevezett el
zetes kérdést intézzen az
Európai Bírósághoz. A Szerz
dés 234. cikke szerint az Európai Bíróság rendelkezik
hatáskörrel el
zetes döntés meghozatalára a Szerz
dés értelmezését, és a közösségi
128(„A Közösség [...] törekszik az egyenl
tlenségek kiküszöbölésére, valamint a férfiak és n
k közötti
egyenl
ség el
mozdítására”
50
intézmények jogi aktusainak (tehát többek között az irányelveknek) az érvényességét és
értelmezését illet
en. Ha egy tagállam bírósága el
tt ilyen kérdés merül fel, és ez a bíróság
úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére, kérheti a
Bíróságot, hogy hozzon ebben a kérdésben döntést. Ha egy tagállam olyan bírósága el
tt
folyamatban lév
ügyben merül fel ilyen kérdés, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog
értelmében nincs jogorvoslati lehet
ség, e bíróság köteles a Bírósághoz fordulni.
A Pp. 155/A.§-a kimondja, hogy a magyar bíróság az Európai Bíróság el
zetes döntéshozatali
eljárását az Európai Közösséget létrehozó Szerz
désben foglalt szabályok szerint
kezdeményezheti. Az Európai Bíróság el
zetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezésér
l
a bíróság végzéssel határoz, egyidejleg a per tárgyalását felfüggeszti. A bíróság a végzésben
meghatározza azt a kérdést, amely az Európai Bíróság el
zetes döntését igényli, valamint – a
feltett kérdés megválaszolásához szükséges mértékben – ismerteti a tényállást és az érintett
magyar jogszabályokat. Az el
zetes döntéshozatali eljárást kezdeményez
végzés ellen külön
fellebbezésnek van helye, míg az el
zetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére irányuló
kérelem elutasítása ellen külön fellebbezésnek nincs helye.
Közvetlen hátrányos megkülönböztetés
8. § Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minsül az olyan rendelkezés,
amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt
a) neme,
b) faji hovatartozása,
c) brszíne,
d) nemzetisége,
e) nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása,
f) anyanyelve,
g) fogyatékossága,
h) egészségi állapota,
i) vallási vagy világnézeti meggyzdése,
j) politikai vagy más véleménye,
k) családi állapota,
l) anyasága (terhessége) vagy apasága,
o) életkora,
p) társadalmi származása,
q) vagyoni helyzete,
r) foglalkoztatási jogviszonyának vagy munkavégzésre irányuló egyéb
jogviszonyának részmunkaids jellege, illetve határozott idtartama,
s) érdekképviselethez való tartozása,
t) egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzje (a továbbiakban együtt:
tulajdonsága)
miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben lev személyhez vagy csoporthoz
képest kedveztlenebb bánásmódban.
A törvény a magyar jogtörténetben el
ször adja meg a közvetlen hátrányos megkülönböztetés
definícióját. A fogalom lényeges elemei a következ
k:
a) A törvény 7. § (2) bekezdésének megfelel
en közvetlen hátrányos megkülönböztetéshez
bármely magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás vagy gyakorlat (együtt:
rendelkezés) vezethet. A közvetlen hátrányos megkülönböztetés megvalósulásához tehát nem
51
szükséges a célzatos magatartás, hiszen a mulasztás is megvalósíthatja e diszkriminációs
formát. „A magatartás jogellenes min
sége, értékelése objektív, tehát a magatartás
tanúsítójának akaratától és tudatától függetlenül min
sül a jogi norma alapján a magatartás
jogellenesnek”.129
b) A közvetlen hátrányos megkülönböztetés valamely rendelkezés eredményeként, annak
következtében jön létre. A definíció nem véletlenül nem említi a rendelkezés célját, csupán
annak eredményét. A releváns nemzetközi egyezmények értelmében diszkriminációhoz nem
csupán az e célból kifejtett magatartás, hanem az ezt eredményez
magatartás is vezethet.
Diszkriminatív lehet tehát egy rendelkezés akkor is, ha hatása diszkriminatív.
Erre példa a n
kkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló
egyezmény 130 1. cikke, mely szerint:
Az Egyezmény vonatkozásában a „n
kkel szemben alkalmazott megkülönböztetés
(diszkrimináció)” a nemi hovatartozás miatti minden olyan megkülönböztetést,
kizárást vagy korlátozást jelent, amelynek az a hatása vagy célja, hogy csorbítsa
vagy megsemmisítse a politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális, polgári vagy
bármely más területen fennálló emberi jogoknak és alapvet
szabadságjogoknak
elismerését és megvalósítását a férfiak és a n
k közötti egyenl
ség alapján, n
k
által való gyakorlatát, függetlenül családi állapotuktól.
c) A közvetlen hátrányos megkülönböztetés alapját egy, a 8. §-ban felsorolt védett
tulajdonsággal rendelkez
, és egy más tulajdonságaiban azonos illetve kielégít
en hasonló, a
törvény hatálya alá nem tartozó személy illetve személyek csoportja közötti összehasonlítás
adja. A diszkriminációval kapcsolatos eljárások kulcsa az összehasonlítás alapjának megfelel

meghatározása. Amíg bizonyos tulajdonságok esetén viszonylagosan egyszernek tnhet az
összehasonlítandó személyek kiválasztása – így például egy n
i és egy férfi munkavállaló
esetében – nincs ez így például a kor alapú diszkrimináció – egy ötven éves munkavállalót
nem feltétlenül tanácsos egy huszonöt éves munkavállalóval összehasonlítani
munkaviszonyának megszüntetése körében. Az utóbbi példánál maradva, releváns lehet, hogy
amíg a pályakezd
munkavállaló nagyobb valószínséggel töltheti próbaidejét, illetve lehet
rövidebb a szolgálati ideje, s szkebb az ehhez kapcsolódó munkaügyi kedvezmények köre,
addig egy, az ötvenéves munkavállalóhoz korban közelebbi személynél egészen más
eredményre vezethet az összehasonlítás. Más körülmények is relevanciával bírhatnak, így
például a munkáltatónál eltöltött szolgálati id
hossza.
A többes diszkrimináció (multiple discrimination) esetén szintén nagy körültekintéssel
szükséges az összehasonlítás alapját meghatározni. Eltér
eredményhez juthatunk ugyanis
akkor ha egy cigány n
t egy nem cigány férfival hasonlítunk össze, nem pedig egy nem
cigány n
vel. Míg ugyanis az el
z
esetben az összehasonlítás meg tudja ragadni a nemi és
faji diszkriminációt, az utóbbi csupán a hátrányos megkülönböztetés faji aspektusát képes
kiemelni.
Az összehasonlítás a törvény alapján csupán jelen idej lehet, tehát megszorító nyelvi
értelmezés szerint a munkáltatóhoz egy id
ben jelentkez
k, az iskolában egy id
ben tanulók,
a kórházban egy id
ben kezeltek, stb. körére terjed ki. Elengedhetetlen azonban észben
129 Lábady Tamás: A magyar magánjog általános része, Budapest-Pécs, 1998, 301. o.
130 1979. december 18-án New Yorkban elfogadott egyezmény kihirdetésér
l szóló 1982. évi 10. törvényerej
rendelet a n
kkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról.
52
tartanunk, hogy a törvény 65. §-ában hivatkozott közösségi normák - így a Faji Egyenl
ségi
és a Foglalkoztatási Irányelv – által lefedett védett tulajdonságok esetén – természetesen az ott
irányadó tárgyi hatályon belül – az összehasonlítás jelen idejre való korlátozása nem felel
meg a közösségi jogi elvárásoknak.
A Faji Irányelv 2. cikk (2) bekezdés a) pontja rendelkezik a közvetlen hátrányos
megkülönböztetés fogalmáról. E szerint közvetlen megkülönböztetés áll fenn, ha egy
személlyel szemben faji vagy etnikai alapon kevésbé kedvez
en járnak el, mint ahogyan egy
másik személlyel szemben hasonló helyzetben eljárnak, eljártak vagy eljárnának. A
közösségi jog értelmében tehát nem csupán a jelen idej, hanem a múltbeli, s
t a feltételes
(hipotetikus) összehasonlítás is alapot adhat a közvetlen hátrányos megkülönböztetés
megállapítására.
A múltbeli összehasonlításra példa az, amikor például jelenleg nem található egy cégnél olyan
személy, aki a fogyatékkal él
munkavállalóhoz hasonló munkakört tölt be és
maga nem
fogyatékos. Ilyen esetben sikerre vihet
a fogyatékkal él
személy igénye, amennyiben a
múltban a cégnél az általa betöltött, vagy azzal egyenérték munkakörben foglalkoztatott nem
fogyatékos munkavállaló foglalkoztatási körülményeire alapozza azt.
Elképzelhet
azonban olyan szituáció is, amikor a fenti módon sem konstruálható
összehasonlítási alap. Ilyenkor a közösségi jog megengedi a hipotetikus összehasonlítást, azaz
az igénynek a releváns körülményekb
l egy valóságban nem létez
személy körülményeire
való alapozását. Ilyen összehasonlítás mködhet például egy olyan iskola tanára esetén, ahol
egy bizonyos pedagógusi állást mindig is n
k töltöttek be, ott férfit soha nem is
foglalkoztattak. Ilyen esetben az iskola fenntartójánál foglalkoztatott férfi kollégákkal
szembeni bánásmód alapul vételével, feltételezéseken alapuló összehasonlítás segítheti a
diszkriminációs igény megalkotását.
d, A bánásmód kedvez
tlen volta szükséges a közvetlen hátrányos megkülönböztetés
megvalósulásához.
e, Vannak olyan ágazati rendelkezések, amelyek az itt ismertetett tesztnél szigorúbbak. Ilyen
például a Közokt. tv. 4/A § (2) bekezdésén alapuló próba. Ennek megfogalmazásában ugyanis
„az egyenl
bánásmód követelménye alapján a közoktatásban minden gyermeknek, tanulónak
joga, hogy vele összehasonlítható helyzetben lev
más személyekkel azonos feltételek szerint
részesüljön velük azonos színvonalú ellátásban”.
f, Végül, a jogalkalmazás körében megkerülhetetlen kérdés, hogy a Faji Irányelv az Ebktv.
tárgyi hatályától kissé szkebb körben, de a nevesített területeken – így a foglalkoztatás és
szolgáltatásokhoz való hozzáférés során is - felmerül
közvetlen hátrányos megkülönböztetés
esetén a vonatkozó magyar szabályozással ellentétben nem ad lehet
séget kimentésre. A
fentiek miatt az Európai Közösségek Bíróságának a Marshall ügyben (C-152/84) hozott
döntése alapján az állami hatóságokkal szembeni eljárásban bármely irányelvnek a tagállam
jogába át nem ültetett, illetve nem megfelel
en átültetett rendelkezése közvetlenül hatályosul,
amennyiben az feltétel nélküli és elegend
en pontos ahhoz, hogy azt valamely magánszemély
az állammal szemben felhívhassa (46-56. pontok). A közvetlen diszkrimináció meghatározása
a Faji Irányelv 2 (2)a, cikkében, és a 3 cikk tárgyi hatályra vonatkozó rendelkezéseib
l a 4.
cikkben található egyetlen kimentési okra is figyelemmel következik, hogy a közvetlen
hátrányos megkülönböztetés esetén e területeken nem lehetséges kimentés.
53
Az irányelv rendelkezéseinek magánszemélyekre is kiterjed
közvetett hatályosulását
biztosítja a Marleasing ügyben megfogalmazott elv. E szerint a tagállami hatóságokra illetve
bíróságokra hárul annak biztosítása, hogy „a nemzeti jog alkalmazásakor, függetlenül attól,
hogy a kérdéses rendelkezéseket az irányelv el
tt vagy után fogadták el, az a bíróság,
amelynek azt értelmeznie kell, köteles, amennyire csak lehetséges, az irányelv
megfogalmazásának és céljának fényében értelmezni azt, hogy az irányelv által el
irányzott
eredményt elérje, és ezáltal betartsa az EK Szerz
dés 249. cikkét” (6-7. pontok). Ez utóbbi
rendelkezés szerint az „irányelv az elérend
célt tekintve valamennyi címzett tagállamot
kötelez, de átengedi a nemzeti hatóságoknak a módszerek és az eszközök megválasztásának
hatáskörét”. A magánszemélyek közötti hatályosulás kérdésében az Európai Bíróság Mangold
ügyben hozott ítélete még tisztább vizet öntött a pohárba. Ezek szerint „a nemzeti bíróságok
felel
ssége, hogy a kor alapú egyenl
bánásmód általános elvének teljes hatékonyságát
biztosítsák oly módon, hogy mell
znek minden olyan hazai jogszabályi rendelkezést, amely
ellentétes lehet a közösségi joggal, még akkor is, ha az adott irányelv nemzeti jogba való
átültetésére nyitva álló határid
nem járt le”.131
2. A védett tulajdonságok nyílt felsorolásban jelennek meg, amely követi, s egyben kiszélesíti
az Alkotmány 70/A §-ában nyújtott listát, és összhangban van az Emberi Jogok Európai
Egyezményének 14. cikkében foglalt, szintén nyílt felsorolással.
a) nem
a férfi és a n
közötti különbséget jelöli. Miután a magyar törvény külön nevesíti a nemi
identitást és a szexuális irányultságot, ezért elkerülhet
az a fajta, a nem fogalmát kiterjeszt

értelmezés, melynek alkalmazására az Európai Bíróság hajlamosnak mutatkozott.132
b) faji hovatartozás,
c) brszín,
d) nemzetiség,
e) nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás,
E négy tulajdonságot a közbeszédben és a jogalkalmazásban egyaránt uralkodó félreértések és
a használatuk során megnyilvánuló óvatosság, valamint a nemzetközi jogban és a
jogelméletben egyaránt tisztázatlan jelentéstartalmuk miatt érdemes és szükséges együtt
tárgyalnunk. Jogszabályaink ugyanis hajmereszt
en sokoldalúan használják lényegében
ugyanazon emberek csoportjára az alábbi kifejezéseket: etnikai csoporthoz való tartozás,
nemzetiséghez való tartozás, etnikai hovatartozás, etnikai származás, nemzeti származás,
nemzetiségi származás, származás.
Hazánkban az 1969. évi 8. törvényerej rendelettel kihirdetett, tehát hazai jogi normaként
megjelen
, a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöbölésér
l New Yorkban
1965. december 21-én elfogadott nemzetközi egyezmény (Faji Tvr.) 1. cikke adja az egyik
határozott pozitív jogi útmutatót e négy tulajdonság összefüggésire. E szerint:
131 Case C-144/04, Werner Mangold v Rüdiger Helm, 78. bekezdés
132 Lásd a P. c. S. és Cornwall, valamint a K.B. v. National Health Service Pensions Agency and Secretary of
State for Health esetet, C-117/01 sz. El
bbit és a 13. cikk alapján létrejöv
intézkedések létrejöttét megel
z

helyzetet elemzi Jeney Petra, Az összehasonlítás nehézségei: Az Európai Bíróság szexuális kisebbségeket érint

joggyakorlata, Fundamentum 2002/3-4. szám, INDOK, Budapest, 147-153. o.
54
„a ’faji megkülönböztetés’ kifejezés minden olyan különbségtételt, kizárást,
megszorítást vagy el
nyben részesítést jelent, amelynek alapja a faj, a szín, a
leszármazás, a nemzetiségi vagy etnikai származás, és amelynek célja vagy eredménye
politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális téren vagy a közélet bármely más terén az
emberi jogok és alapvet
szabadságjogok elismerésének, egyenrangú élvezetének vagy
gyakorlásának megsemmisítése vagy csorbítása.”
Láthatjuk, hogy e fenti összefüggésben a faj nem a náci ideológia alapját adó biológiai
különbségtételt jelenti, s hogy a fogalom jogi eljárásokban való alkalmazásánál megfelel

jogszabályi hivatkozás mellett nem kell tartanunk a negatív felhangoktól. A másik pozitív jogi
támpontot, a Nek. tv. 1. § (2) bekezdése adja. E szerint:
„nemzeti és etnikai kisebbség minden olyan, a Magyar Köztársaság területén legalább egy
évszázada honos népcsoport, amely az állam lakossága körében számszer kisebbségben van,
tagjai magyar állampolgárok és a lakosság többi részét
l saját nyelve és kultúrája,
hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely
mindezek meg
rzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és
védelmére irányul.”
A Nek. tv. 42. §-a gyakorlati eligazítást ad arról, hogy mely kisebbségek eshetnek beszélt
nyelvük alapján a fenti körbe: kisebbségek által használt nyelvnek számít a bolgár, a cigány
(romani, illetve beás), a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a
szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nyelv.
A nemzeti és etnikai kisebbségen alapuló megkülönböztetés tehát egyben faji
megkülönböztetés is, s a faj, mint tulajdonság alapján olyan kisebbségek is védelmet
élveznek, amelyek a Nek. tv. 1. § (2) bekezdésében foglalt szkítés miatt a nemzeti és etnikai
kisebbség, mint tulajdonság alapján nem részesülhetnének védelemben a diszkrimináció ellen.
A leszármazás olyan személyek esetében bír jelent
séggel, akiknek
sei között találhatunk
eltér
fajút, b
rszínt, stb. Ebbe a körbe eshetnek például a kisebbségi és többségi vegyes
házasságokból születettek.
A Nek. tv-vel kapcsolatban három további körülménynek van jelent
sége. A zsidók nem
tartoznak a Nek. tv. hatálya alá. A Nek. tv. 42. §-a három olyan kisebbségi nyelvet is említ
(beás, romani és ruszin), melynek beszél
i nem rendelkeznek úgynevezett anyaországgal,
kisebbségi jogaik védelmében tehát nem léphet fel olyan nemzetállam, amelynek
seik
állampolgárai voltak – jelenleg kizárt tehát, hogy
ket nemzeti kisebbségként definiáljuk. Igaz
ez a romungró cigányokra is, akik magyarul beszélnek - tehát anyanyelvként nem beszélik
egyetlen, a Nek. tv. 42. §-ában felsorolt kisebbségi nyelvet sem - mégis kétség kívül etnikai
kisebbségnek tekintend
k.
A színesb
r külföldiek mellett hazánkban van egy olyan nemzeti illetve etnikai kisebbség,
amelynek tagjai b
rszínükben eltérnek a többségi lakosságtól: ezek a cigányok.
Természetesen vannak kivételek, s az is elképzelhet
, hogy amíg szkebb környezetében
valakir
l tudják, hogy cigány – esetleg azért, mert a cigánytelepen lakik, vagy, mert olyan
ruhában jár, amelyet az adott közegben cigányok viselnek – lakóhelyét
l távolabb kisebbségi
hovatartozását nem észlelik. Miért fontos, hogy a védett tulajdonság látható? Egyrészt
szociológiai tanulmányok sora bizonyítja, hogy ez sokszor feler
sítheti a diszkriminációt a
látható kisebbséggel szemben, másrészt olyan feltételezésekre adhat okot, amelyek ritkábbak
például egy olyan nemzeti kisebbség esetén, mint a lengyelek.
55
Amikor arra keresünk választ, hogy egy cigány honfitársunkat milyen tulajdonsága alapján
érte diszkrimináció, pontosan fel kell tárnunk, hogy ebben eltér
b
rszíne, vagy inkább eltér

anyanyelve, kultúrája, illetve kisebbségi közösséghez való – esetlegesen megvallott –
tartozása játszott-e szerepet. Ennek a bizonyítás során – annak meghatározásánál, hogy a
védett tulajdonság vélt vagy valós - ugyanis jelent
sége lehet. Kétség esetén természetesen a
faj, mint valamennyi szempontot magában foglaló tulajdonság adja a megkülönböztetés
alapját.
f) anyanyelv
A kisebbségek által beszélt nyelvekre lásd a fentebb írtakat. Természetesen az anyanyelv, mint
védett tulajdonság bármely beszélt nyelv esetében is jelent
séggel bírhat. Kérdés, hogy
kiterjed-e a védelem a különböz
dialektusokra – például elutasítható egy tájszólással beszél

jelentkez
televíziós vagy rádiós alkalmazása.
g) fogyatékosság
A fogyatékosságot, mint védett tulajdonságot az Alkotmány 70/A §-a nem tartalmazza, s
egzakt, valamennyi jogágra kiterjed
definícióját sem találjuk. A fogyatékos személyek
jogairól és esélyegyenl
ségük biztosításáról szóló törvény133 4. § a) pontja értelmében
fogyatékos személy az, aki érzékszervi - így különösen látás-, hallásszervi, mozgásszervi,
értelmi képességeit jelent
s mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja, illet
leg a
kommunikációjában számottev
en korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a
társadalmi életben való aktív részvétel során. A Fot. 23. §-a a fogyatékossági támogatáshoz
kapcsolódóan meghatározza a súlyosan fogyatékos személy fogalmát is, amely orvos szakmai
definíció. Ezt a definíciót cizellálja a 141/2000. (VIII.9.) számú kormányrendelet és az orvos -
szakmai megközelítés 15/1990. (IV.23.) SZEM rendelet, amely szintén kedvezmény
centrikus.
A fogyatékkal él
kkel szembeni egyenl
bánásmóddal foglalkozó szakemberek között egyre
nagyobb teret nyer az a nézet, hogy a fogyatékosságot oly módon szükséges definiálni, amely
elszakítja azt az orvos szakmai tartalmaktól. Ily módon a fogyatékosság nem a fogyatékkal
nem él
k viszonyában kerülne meghatározásra – azaz nem az kapna hangsúlyt, hogy a
fogyatékkal él
k mit nem tudnak megtenni – hanem egy társadalmi definíciót adva a vizsgálat
arra összpontosítana, hogy milyen korlátok akadályozzák a fogyatékkal él
t a fogyatékkal
nem él
kkel egyenl
bánásmód élvezetében. Ez utóbbi megközelítés a fogyatékosság
társadalmi és gazdasági hatásaira helyezi a hangsúlyt. Mint látható, a Fot. releváns
rendelkezése középutas megoldást alkalmaz, amikor nem csupán a fogyatékosság típusát,
hanem az azzal járó társadalmi hátrányt is a fogalom részévé teszi. Lényeges eleme a
definíciónak a hátrány tartós volta. A jogalkalmazó szervekre vár, hogy kidolgozzák, mi
min
sül tartós hátránynak, s hogy vajon a fogyatékosság valamennyi típusánál azonos-e ez az
id
tartam.
A Foglalkoztatási Irányelv elemz
i felhívják a figyelmet, hogy az annak 5. cikkében található
rendelkezés, amely el
írja a fogyatékos személyek igényeihez való ésszer alkalmazkodást,
lényegében egy sui generis diszkriminációs formát hoz, ahol az akadálymentesítés
elmulasztása jelenthet diszkriminációt. A törvény értelmezése során az Egyenl
Bánásmód
Tanácsadó Testület hasonló véleményt alakított ki az akadálymentesítési kötelezettség
133 1998. évi XXVI. törvény, továbbiakban: Fot.
56
tekintetében. Az állásfoglalás134 szerint „a Fot. nem korlátozza az akadálymentesítési
kötelezettséget az épített környezetre, hanem kiterjed a hozzáférhet
ség biztosításához
szükséges jogokra. Az Ebktv. szabályait az akadálymentesítési kötelezettség elmulasztása
esetén a hatálya alá tartozó személyi kör, illetve jogviszonyok tekintetében lehet alkalmazni.
A mentességi határid
a középületek és a Fot.-ban meghatározott szolgáltatások tekintetében
lejárt, ezért a kötelezettek jogi felel
ssége 2005. január elseje óta valamennyi középület
tekintetében fennáll. A Fot. nem tesz különbséget ebben a tekintetben közszféra és
magánszféra között. Mivel az akadálymentesítési kötelezettségre alkalmazni kell az Ebktv.
szabályait, a kötelezett a 7. § (2) bekezdése alapján részben vagy teljesen mentesülhet a jogi
felel
sség alól.” Az alábbiakban az állásfoglalást foglaljuk össze.
Az akadálymentesítési kötelezettség és annak kötelezettjei
A Fot. 5. § (1) bekezdésében szabályozott akadálymentesítési kötelezettség szerint „a
fogyatékos személynek joga van a számára akadálymentes, továbbá érzékelhet
és
biztonságos épített környezetre”. Az 5. § (2) bekezdés értelmében ez a jog vonatkozik
különösen a közlekedéssel és az épített környezettel kapcsolatos tájékozódási lehet
ségekre.
Az akadálymentesítési határid
knél a Fot. jogokat teremt a tömegközlekedési eszközök,
utasforgalmi létesítmények, speciális közlekedési hálózat, speciális oktatás, stb. tekintetében.
Az akadálymentesség fogalmát tehát szélesen kell értelmezni, és az semmiképpen nem
korlátozható az épületek akadálymentesítésére.
Az épített környezet alakításáról és védelmér
l szóló törvény135 szerint akadálymentes az
épített környezet, ha annak kényelmes, biztonságos, önálló használata minden ember számára
biztosított, ideértve azokat az egészségkárosodott egyéneket vagy embercsoportokat is,
akiknek ehhez speciális létesítményekre, eszközökre, illetve mszaki megoldásokra van
szükségük (2. § 1. pontja). A közhasználatú építmények esetében biztosítani kell a
mozgásukban korlátozott személyek részére is a biztonságos és akadálymentes
megközelíthet
séget (31. § (1) bekezdés).
A Fot. nem korlátozza a kötelezettek körét. Amíg az 5. § (1) bekezdése általában az „épített
környezetre” határoz meg kötelezettséget, s a határid
r
l rendelkez
29. § a középületekre
vonatkozik, a Fot. nem határozza meg a középület fogalmát. E definíció hiányában az Étv.
irányadó azzal, hogy az épületek tekintetében fennálló akadálymentesítési kötelezettség az
Étv. 2. § 9. pontjában meghatározott közhasználatú épületek tekintetében kötelez
.
Az akadálymentesség és a hozzáférhet
ség biztosításának elmulasztása az Ebktv. 8. § g,
pontja szerint közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek min
sül, mert a fogyatékossággal
él
személy(ek) mozgásuk, szolgáltatásokhoz való hozzáférésük akadályozottsága, illetve
korlátozottsága miatt a fogyatékossággal nem él
(k)höz képest kedvez
tlenebb bánásmódban
részesül(nek). Az akadálymentesítési kötelezettség elmulasztása azért is min
sül közvetlen
hátrányos megkülönböztetésnek, mert jogszabályi kötelezettség megszegését jelenti. Az
egyenl
bánásmód követelményére vonatkozó külön jogszabályokban – így a Fot-ban -
meghatározott rendelkezéseket az Ebktv-vel összhangban kell alkalmazni. Ennek megfelel
en
az akadálymentesítési kötelezettség elmulasztása esetén az Ebktv. szabályait a hatálya alá
tartozó személyi kör, illetve jogviszonyok tekintetében lehet alkalmazni.
134 TT 10.007/3/2006.
135 1997. évi LXXVIII. törvény, továbbiakban: Étv.
57
Az akadálymentesítési kötelezettség kötelezettje tekintetében nincs egyértelm jogszabályi
rendelkezés. El
fordulhat, hogy elválik egymástól az eljárással érintett középület tulajdonosa
és üzemeltet
je. Amennyiben az eljárást indító személy szerz
déses jogviszonyban áll a
középület üzemeltet
jével, akkor az eljárást az üzemeltet
vel szemben kell megindítani.
Egyéb esetben az eljárás egyaránt megindítható a középület tulajdonosával és üzemeltet
jével
szemben. Amennyiben az építési és használatba vételi engedélyezési eljárás során az illetékes
hatóság megsértette az akadálymentesítésre vonatkozó jogszabályi el
írásokat, akkor az
illetékes hatósággal szemben a középület tulajdonosa államigazgatási jogkörben okozott kár
megtérítése iránt kezdeményezhet eljárást.
Id
beli hatály a Fot. alapján
A Fot. két mentességi határid
t tartalmaz: 2005. és 2010. január elsejét. Mivel az utóbbi
határid
még nem járt le, az ezzel kapcsolatos szabályok alkalmazása nem vet fel problémát.
2005. január 1-jéig azonban (i) akadálymentessé kell tenni a törvény kihirdetésekor már
meglév
középületeket (Fot. 29. § (6) bekezdés); (ii) - kell megteremteni a fogyatékos
személy speciális oktatásának a Fot. 13. §-ában szabályozott tárgyi, személyi feltételeit (Fot.
29. § (3) bekezdés); és (iii) kell megteremteni a fogyatékos személy speciális munkahelyen
történ
foglalkoztatásának a Fot. 16. §-a szerinti feltételeit (Fot. 29. § (4) bekezdés). A 2005.
január elsejei határid
a középületek és szolgáltatások tekintetében lejárt, s azóta a Fot.
jelenleg hatályos rendelkezései értelmében egyaránt érvényesíthet
a kötelezettek jogi
felel
ssége a törvény hatályba lépése el
tt meglév
és az utána átadott középületek
tekintetében.
Mentesülési lehet
ség az Ebktv. alapján
Mivel az akadálymentesítési kötelezettségre alkalmazni kell az Ebktv. szabályait, a kötelezett
a 7. § (2) bekezdése alapján mentesülhet a jogi felel
sség alól. Nem sérti az egyenl

bánásmód követelményét az a mulasztás - így az akadálymentesítés elmulasztása - amelynek
tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefügg
, ésszer indoka
van. Az akadálymentesítési kötelezettség elmulasztásának vagy nem szabályszer
teljesítésének tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefügg
,
ésszer indoka lehet például az, ha a kötelezett anyagi okból nem tud, vagy csak részlegesen
tud eleget tenni kötelezettségének. Ezt a kivételt azonban megszorítóan kell értelmezni, hogy
az akadálymentesítésre vonatkozó kötelezettség ne veszítse értelmét. Az Ebktv. 19. §-a szerint
a kötelezettnek kell bizonyítania, hogy pontosan milyen költséggel jár az akadálymentesítés,
illetve ez aránytalan terhet jelent-e az er
forrásait figyelembe véve. Az akadálymentesítésnek
több megoldása lehet, így a kimentési bizonyításnak valamennyi lehetséges megoldásra ki
kell terjednie. Ha a kötelezett bizonyítja, hogy valamennyi lehetséges megoldás aránytalan
terhet jelent számára, akkor mentesülhet a jogi felel
sség alól. Ésszer indok lehet továbbá az,
ha az akadálymentesítés mszaki okokból (például memléki védelem miatt) kielégít

formában nem valósítható meg.
Az átépítés alatt álló épületek esetében merülhet fel kötelezetti oldalon az az érv, hogy az
akadálymentesítési kötelezettségnek azért nem tettek eleget, mert az átépítés még folyamatban
van. Ha az átépítés hosszú id
szakra elnyújtva valósul meg, és az átépítés költségeinek csak
kis hányadát teszi ki az akadálymentesítés, akkor az átépítés megindítása után évekkel a
kötelezett már nem mentesülhet az Ebktv. 7. § (2) bekezdése alapján a jogi felel
sség alól.
58
h) egészségi állapot
Az egészségi állapot jelentheti például valamely fert
z
betegség fennállását.
i) vallási vagy világnézeti meggyzdés
A vallási és a világnézeti meggy
z
dés közötti különbség lényegi eleme, hogy a vallásban
egy fels
bb, isteni hatalom megléte központi helyet foglal el, s hogy a vallásnak több követ
je
van. Természetesen a világnézeti meggy
z
désnek is összefügg
rendszert kell alkotnia
ahhoz, hogy e pont alapján védelemben részesüljön.
j) politikai vagy más vélemény
A politikai vagy más vélemény tekintetében fontos rámutatni arra, hogy a szabad
véleménynyilvánítás is eredményezhet diszkriminációt.
k) családi állapot
A családi állapotra vonatkozhat egyrészt a családjogi törvényben szabályozott házasságban
él
kre, csakúgy, mint az egyedülállókra és az élettársi viszonyban él
kre.
l) anyaság vagy apaság
Az anyaság (terhesség) vagy apaság tulajdonságánál és az ezen tulajdonságokhoz kapcsolódó
európai bírósági esetjog hazai alkalmazásánál érdemes kiemelni, hogy a magyar szabályozás
szélesebb kör védelmet nyújt e körben, mint a közösségi jog, amely az anyaságot és a
terhességet csak id
beli korlátok között védi.
m) szexuális orientációja
n) nemi identitása
A szexuális orientáció kifejezett nevesítésére és védelmére az Amszterdami Szerz
dés 13.
cikkelyének felhatalmazása alapján a Foglalkoztatási Keretirányelv szabályai kötelezik a
tagállamokat, de kizárólag a foglalkoztatás és az ehhez kapcsolódó képzés területén. A
magyar Ebktv. ezzel szemben a szexuális orientáció szerinti megkülönböztetés tilalmát
kiterjeszti minden olyan jogviszonyra vagy személyre, amelyek vagy akik kötelesek
megtartani az egyenl
bánásmód követelményét.
Szexuális orientáció: egy személy érzelmi-szexuális vonzódásának és, vagy
viselkedésének iránya.136 Ennek alapján szokás, hetero-, homo- és biszexuális emberekr
l
beszélni. A homoszexuális férfiak számukra is elfogadható és köznyelvinek min
síthet
,
korrekt megnevezése: melegek. A szexuális orientáció, a tévhitekkel ellentétben egyáltalán
nem feltétlenül szembetn
, azaz els
látásra nem feltétlenül beazonosítható tulajdonság. A
szexuális orientáció, legyen az bármilyen is, azaz a másik nemhez vonzódó ( heteroszexuális),
saját neméhez vonzódó (homoszexuális) vagy mindkét nemhez vonzódó (biszexuális), az
emberi személyiség, az emberi méltóság lényegi vonásának tekinthet
a Legfels
bb Bíróság
legújabb gyakorlata szerint.137
136 Takács Judit Ph. D. által rendelkezésre bocsátott meghatározás.
137 Legfels
bb Bíróság EBH 2005. 1216. és BH. 2006. 14.
59
A Legfels
bb Bíróság álláspontja szerint a hitéleti képzés elválaszthatatlan kapcsolatban van
az adott egyház hitelveivel, amelyet az állam intézményei nem bírálhatnak felül. A hitelveken
alapuló különbségtétel az oktatási rendszerbe bekapcsolódó hallgatók szexuális irányultsága
szerint, nem sért jogszabályt.138
A nemi identitás nem jelenik meg kifejezetten az Európai Unió irányelveiben, mint külön
védett tulajdonság, a jogszabály el
készítése során a magyarországi civil szervezetek
tevékenykedése folytán nyert külön nevesített védelmet ez a csoport.
A nemi identitás: egy személy önértékelése és önazonosság-tudata n
ként, illetve
férfiként. Egyszerbben: nemi önazonosság-tudat.139 A biológiai nemükt
l eltér
nemi tudatú
személyek a transszexuálisok, számukra is elfogadható és köznyelvinek min
síthet
, korrekt
megnevezésük: transznem személyek.
o) életkor
Az életkor, mint tulajdonság nem csupán az id
sebb, hanem a fiatalabb korosztályokat is
érintheti, lásd például a foglalkoztatás körében elkövetett diszkriminációt.
p) társadalmi származás
q) vagyoni helyzet
A társadalmi származás és a vagyoni helyzet értelmezésére irányadó például a Közokt. tv.
121. § (1) bekezdésének 14. pontjában definiált hátrányos helyzet, mely az oktatási
jogviszonyokban számos esetben alapot jelent az el
nyben részesítésre. E szerint hátrányos
helyzet gyermek, tanuló az, akit családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyz

védelembe vett, illetve akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát
megállapította, ezen belül halmozottan hátrányos helyzet az a gyermek, az a tanuló, akinek a
törvényes felügyeletét ellátó szül
je, illetve szülei - az iskolai felvételi körzet
megállapításával összefüggésben a gyermekek védelmér
l és a gyámügyi igazgatásról szóló
törvény szerint vezetett nyilvántartás alapján készült statisztikai adatszolgáltatás, a gyermeket,
tanulót megillet
szolgáltatás megállapításához a szül
nyilatkozata szerint - legfeljebb az
iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be, fejezték be sikeresen, továbbá
az a gyermek, az a tanuló, akit tartós nevelésbe vettek;
r) foglalkoztatási jogviszonynak vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak
részmunkaids jellege, illetve határozott idtartama.
s) érdekképviselethez való tartozás
Az érdekképviselethez való tartozás tipikusan a szakszervezeti, üzemi tanácsi tagság, illetve
kisebbségi önkormányzati, valamint érdekvédelmi feladatokat ellátó alapítványi, egyesületi
tisztség, tagság.
t) egyéb helyzet, tulajdonság vagy jellemz
138 Legfels
bb Bíróság EBH 2005. 1216. és BH. 2006. 14.
139 Takács Judit Ph. D. által rendelkezésre bocsátott meghatározás.
60
Az egyéb helyzet, tulajdonság vagy jellemz
(a továbbiakban együtt: tulajdonsága) jelentheti
például az állampolgárságot, amely a közösségi jogban a munkavállalók, a vállalkozók és a
szolgáltatók szabad mozgásával kapcsolatban kifejezetten védett tulajdonság. Lényeges
hangsúlyozni, hogy habár a védett tulajdonságok sora nyílt, az mégis véges. Nem lehet védett
az a tulajdonság, amely megegyezik a kedvez
tlen bánásmóddal. Így például, nem részesülhet
a törvény alapján védelemben egy olyan vállalkozó, aki a többi vállalkozóval szemben nem
nyert egy közbeszerzési pályázaton, ha
t a többiekt
l kizárólag ez a momentum különbözteti
meg, azaz az összehasonlítás alapjául szolgáló tulajdonsága az, hogy
a vesztes vállalkozó.
Közvetett hátrányos megkülönböztetés
9. § Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minsül az a közvetlen hátrányos
megkülönböztetésnek nem minsül, látszólag az egyenl bánásmód követelményének
megfelel rendelkezés, amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságokkal rendelkez
egyes személyeket vagy csoportokat más, összehasonlítható helyzetben lév személyhez
vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz.
A hátrányos megkülönböztetés többnyire rejtetten valósul meg, azaz a megkülönböztetés és a
hátrányt szenvedett személy vagy csoport védett tulajdonsága közötti összefüggés egyáltalán
nem nyilvánvaló. Az Ebktv. törvényi definíciója szerint a közvetett megkülönböztetésnek
olyan, közvetlen megkülönböztetésnek nem tekinthet
, látszólag semleges (azaz az egyenl

bánásmód követelményét nem sért
) rendelkezés min
síthet
, ami a védett tulajdonsággal
rendelkez
személyt vagy személyeket a velük összehasonlítható helyzetben lév
khöz képest
hátrányosabb helyzetbe hoz. A definíció nem zárja ki, hogy ez a semleges rendelkezés a
védett tulajdonsággal nem rendelkez
ket is hátránnyal sújtsa, azonban „többlettényállási
elemként” hozza be a lényegesen nagyobb arány kitételét, azaz a védett személyt vagy
csoportot a közvetett diszkrimináció esetében nagyobb arányban ér hátrány a rendelkezés
miatt.
A közvetett diszkrimináció magyar jogban hatályos fogalma alapvet
en a közösségi jogi
definíciókon alapul. Ezt egyrészt a Faji Egyenl
ségi Irányelv 2. cikk (2) bekezdés b)
pontjában, valamint a Foglalkoztatási Keretirányelv 2. cikk (2) bekezdés b) pontjában
található meghatározások alapján írhatjuk le. Az ún. Faji irányelv szerint „közvetett
megkülönböztetés áll fenn, ha egy látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat az
egy faji vagy etnikai származású személyeket más személyekhez képest különösen
hátrányosan érint”.140 Az iménti definíciót vette át tulajdonképpen az Ebktv., azzal a
különbséggel, hogy míg az irányelv „más személyhez képest” rendeli vizsgálni a hátrányt –
ellentétben az irányelv közvetlen diszkrimináció fogalmával, amiben a „más személlyel
szemben hasonló helyzetben” formula az összehasonlítás alapja - , addig az Ebktv. mind a
közvetlen, mind a közvetett diszkrimináció meghatározása esetében a helyzetek
összehasonlíthatóságát mint tényállási elemet tartalmazza.
A hatályos jog, azaz az Ebktv. számos jogszabályt módosított, így többek között az Mt. is. Az
Ebktv. hatályba lépését megel
z
en a hazai normaanyagban az Mt. tartalmazta els
ként a
közvetett hátrányos megkülönböztetés fogalmát, ez a meghatározás viszont (normatív módon)
csak a munkajogban volt használható.141
140 Az irányelv definíciója a kimentési lehet
séget is meghatározza, de azzal e helyt nem foglalkozunk.
141 Mt. 5.§ (2) E törvény alkalmazása során közvetett hátrányos megkülönböztetés valósul meg, ha az érintett
munkavállalói kör - az (1) bekezdésben felsorolt jellemz
k alapján - túlnyomórészt egységes csoportnak
tekinthet
és a munkaviszonnyal kapcsolatos, formálisan mindenkivel szemben azonos követelményt támasztó
61
A közvetett hátrányos megkülönböztetés feltárása lényegesen nehezebb, mint a
diszkrimináció közvetlen formájáé.
A közvetett diszkrimináció hazai gyakorlata elenyész
. A korábbi hatályos joganyag – az Mt.-
n túlmen
en – nem írta le a diszkrimináció ezen formáját, minek következtében a közvetett
diszkriminációnak bírósági gyakorlata tulajdonképpen nincsen. Ett
l függetlenül (els
sorban
jogvéd
szervezetek esetjogában) számos olyan ügy áll rendelkezésünkre, amelyben közvetett
diszkriminációt eredményez
tényállásra bukkanunk. Közvetett hátrányos megkülönböztetés
valósult meg példának okáért abban az ügyben, amelyben a települési önkormányzat helyi
rendeletében úgy határozott, hogy a megítélt és kifizetett szociális segélyek mintegy
ellentételezéseként jelzálogot jegyeztet be a segélyben részesített tulajdonában álló ingatlanra,
amit aztán például a segélyezett halála után hagyatéki teherként is érvényesítettek. Ez a –
jogszerségében egyébként is kérdéses – rendelkezés látszólag semleges, ugyanis bárki, aki
szociális segélyben részesült egyben a terheléssel, mint hátránnyal is számolnia kell –
tekintettel azonban arra, hogy a szociális segélyt els
sorban a roma lakosok voltak
kénytelennek igénybe venni, ez a hátrány lényegesen nagyobb arányban sújtotta a helyi
romákat.
A közvetett diszkriminációnak mindazonáltal az Európai Bíróság el
tt gazdagabb esetjoga
van. Ennek példája a Bilka Kaufhaus-eset (170/84. [1986] ECR 1607.).142 A Bilka áruházlánc
alkalmazottai számára szakmai kiegészít
nyugdíjalapot hozott létre, és az ennek keretében
biztosított juttatások, szolgáltatások a munkaszerz
dés elválaszthatatlan részét képezték. A
részmunkaid
sök tekintetében azonban úgy rendelkeztek, hogy csak azok a részmunkaid
s
foglalkoztatottak jogosultak az alap juttatásaira, akik a megel
z
20 évb
l legalább 15 évet
teljes munkaid
ben dolgoztak. Weber asszony 1961 és 1976 között a Bilkánál eladóként
dolgozott, kezdetben teljes, azonban 1972. október elsejét
l 1976-ig részmunkaid
ben.
Tekintettel arra, hogy esetében nem állt meg az el
írt 15 év, ezért a vállalat szerint nem jár az
alapból a kiegészít
nyugellátás. Weber asszony álláspontja azonban az volt e vonatkozásban,
hogy ez a szabály a n
k és férfiak közötti egyenl
bánásmód elvébe ütközik, mert a n
ket
aránytalanul hátrányosabban érinti, mint a férfiakat. A Bilka vállalat utalt arra, hogy a
részmunkaid
sök kizárása a rendszerb
l nem diszkriminatív, ugyanis ez az intézkedés tisztán
gazdasági érdekekkel objektíve indokolható a teljes munkaid
sök esetében alacsonyabbak a
járulékos költségek és a nyitvatartási id
ben folyamatosan rendelkezésre állnak.
Az Európai Bíróság úgy foglalt állást az ügyben, hogy a fenti munkáltatói intézkedés sérti a
Római Szerz
dés 119. cikkelyét, tekintettel arra, hogy a részmunkaid
sök kizárása az alap
juttatásaiból aránytalanul hátrányosabban érinti a n
ket. A Bíróság azonban felállított egy
kritériumrendszert is, amelynek teljesülése esetén a munkáltató kimentheti magát a felel
sség
alól, feltéve, hogy bizonyítja:
– a cél elérését szolgáló intézkedés megfelel a vállalat tényleges igényeinek,
– az intézkedés alkalmas a vállalat által kitzött célok elérésére, és
– a megkülönböztetés valóban szükséges a cél érdekében.
E három feltétel bizonyítása esetén a rendelkezés nem min
sül közvetett
diszkriminációnak.143
vagy mindenkinek azonos jogot biztosító rendelkezés, intézkedés, feltétel, gyakorlat rájuk nézve aránytalanul
kedvez
tlen, kivéve, ha ez megfelel
és szükséges, illetve objektív tényez
kkel indokolható. (a jelen bekezdés
2004. január 27-t
l hatályát vesztette)
142 Ismerteti: Gyulavári Tamás: A közvetlen és a közvetett diszkrimináció, Kézirat 2006.
143 Az Európai Bíróság azonban ennek megítélését a nemzeti bíróságok feladatának min
sítette.
62
Zaklatás
10. § (1) Zaklatásnak minsül az az emberi méltóságot sért magatartás, amely az
érintett személynek a 8. §-ban meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy
hatása valamely személlyel szemben megfélemlít, ellenséges, megalázó, megszégyenít
vagy támadó környezet kialakítása.
Az Ebktv. 7. § (1) bekezdése szerint az egyenl
bánásmód követelményének megsértését
jelenti a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a
zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás. A törvény e
szakasza meghatározza azokat a formákat, típusokat, amelyekben az egyenl
bánásmód
követelményének megsértése megvalósulhat. E felsorolással a jogszabály szélesebb kört
rajzol meg a hátrányos megkülönböztetés két alapvet
típusánál, ugyanis az egyenl

bánásmód követelményét sért
, így jogellenes magatartásnak min
síti az ún. zaklatást,
jogellenes elkülönítést és a megtorlást is.
A zaklatás korábban – az Ebktv. hatályba lépését megel
z
en – szabályozatlan jogi fogalom
volt a magyar jogszabályokban. A szó egyébként a Ptk. 5. §-ában fordul el
, amikor is joggal
való visszaélésnek min
síti a törvény a jog gyakorlását, ha például személyek zaklatására
irányul vagy arra vezetne (példaként hozta fel a Ptk. magyarázata azt az esetet, amikor a
haszonélvez
ellen
rzése az el
bbi zaklatásával járt, ez ugyanis joggal való visszaélést valósít
meg).
A hazai jogirodalomban azonban természetesen ismert és ismertetett fogalom volt, ugyanis a
Faji irányelv 2. cikk (3) bekezdése144 szabályozta e magatartásokat. Az ún. faji direktíva
szerint a zaklatás megkülönböztetésnek min
sül, amikor faji vagy etnikai származáshoz
kapcsolódó nem kívánt magatartás történik azzal a céllal vagy hatással, hogy egy személy
méltóságát megsértse, és megfélemlít
, ellenséges, megalázó, megszégyenít
vagy támadó
környezetet alakítson ki. Látható, hogy az Ebktv. tulajdonképpen szó szerint vette át a Faji
irányelv zaklatás-fogalmát azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a tilalmazott
magatartás nem pusztán faji vagy etnikai származáshoz kapcsolódóan valósít meg zaklatást,
hanem az Ebktv. 8. §-ában felsorolt valamennyi védett tulajdonsággal összefüggésben.
A törvény az emberi méltóságot sért
magatartást vonja szabályozás alá. Az emberi méltóság
megsértését eredményez
magatartás változatos módon valósulhat meg. Általánosságban azt
mondhatjuk, hogy az emberi méltóságot sértik az embert lealacsonyító, megalázó, lekicsinyl
,
sért
, bántó magatartások. A megsértett személy elválaszthatatlan tulajdonságán való
élcel
dés, e tulajdonság „kifigurázása”, gúny vagy durva tréfa tárgyává tétele, megjegyzések,
de természetesen a verbális sérelmeken túl, a fizikai kontaktus révén való megalázás is ide
sorolható. Egyebekben az adott eset összes körülményeit, az esetlegesen elhangzó
kijelentéseket, azok jellegét, valamint azt a helyzetet, amelyben elhangzanak, történnek,
figyelembe kell venni, és alaposan meg kell vizsgálni. Különös körültekintést igényel a
zaklatás megítélése azért is, mert a joghely felépítése alapján megállapítható, hogy a jogalkotó
a sérelmet szenvedett személy szubjektív benyomásait vonja értékelés alá, amikor egyrészt
méltóságot sért
magatartásról, másrészt ellenséges és megalázó, megszégyenít
,
megfélemlít
vagy éppen támadó környezetr
l beszél. Azt ugyanis, hogy az adott magatartás
célja vagy hatása az el
z
ekben felsorolt jelleg környezet kialakítása vagy kialakulása lett
144 Továbbá Foglakoztatási Keretirányelv 2. cikk (3) bekezdése, ezen túlmen
en az angol Faji Kapcsolatok
Törvény is tartalmazza a zaklatás fogalmát.
63
volna, végs
soron a sérelmet szenvedett személy el
adására alapítva lehet el
zetesen
eldönteni.
Az Egyenl
Bánásmód Hatóság egyik döntésében145 a zaklatást eredményez
magatartás
természetér
l fejtette ki álláspontját: „A zaklatás a hátrányos megkülönböztetés – ebben az
ügyben nemi alapon megvalósuló - egyik formája. A zaklató viselkedése nem kifejezetten
szexuális célzatú, nemi kapcsolatra irányuló, de hatásában sérti a környezetében él
k,
dolgozók intim szféráját. A zaklatás eszközeire, módszereire jellemz
a többféle
értelmezhet
ség, a kett
s erkölcs, a bizonyíthatatlanság kihasználása és a szexualitás el
térbe
helyezése ott, ahol annak semmi relevanciája nincs. A zaklató visszaél munkahelyi, hatalmi,
hierarchikus helyzetével. A zaklatás módszere különösen akkor jellemz
, ha az adott
szituációban szerepl
n
(a zaklatást elszenved
) öntudata, identitása, személyisége elég er
s
és fejlett ahhoz, hogy az önérvényesítés megfogalmazódjon szavakban vagy tettekben.
Zaklatás nem csak testi érintés folytán valósulhat meg, hanem szexuális, nemiségre utaló
tartalmú viccek, megjegyzések, esetleg képek formájában is. Az Európa Tanács döntési
gyakorlata szerint a szexuális zaklatás olyan nem kívánt nemi jelleg viselkedés, amely
hatással van a dolgozó munkahelyi integritására, és megfélemlít
ellenséges vagy megalázó
munkakörülményeket teremt.”
A zaklatás gyakorlatban való megvalósulása tekintetében a közvélekedés els
sorban a
szexuális zaklatást tekinti jogellenes cselekménynek, mindenekel
tt a külföldi (azon belül is
az Egyesült Államok-béli) esetek révén. Az Ebktv. szabályozása természetesen a szexuális
zaklatást is tilalmazza, hiszen a nem mint védett tulajdonság a törvény 8. §-ában található
nyílt taxáció els
helyén szerepel. Ugyanakkor nyomatékosan utalni kell arra, hogy a zaklatást
megvalósító magatartás nem kizárólag a nem-hez mint diszkriminációs okhoz kapcsolódhat.
A jogvéd
irodák tapasztalatai szerint nem ritka a munkahelyeken a cigány származású
munkatársakon való élcel
dés, vagy az a gyakran el
forduló eset, amikor a munkahelyen
eltnt vagy ellopott dolgok ügyében els
ként a roma munkatársakat gyanúsítják anélkül, hogy
bármilyen, a gyanút megalapozó információ állna rendelkezésre. Az Ebktv. zaklatás-fogalmát
tekintve nyilvánvaló, hogy amennyiben utóbbi esetek a sérelmet szenvedett személy
méltóságát sért
módon,146 e személynek az Ebktv.-ben felsorolt valamely tulajdonságával
összefüggésben valósulnak meg, és az érintett szubjektív benyomása alapján e magatartás
ellenséges vagy megszégyenít
környezet kialakulásához vezetett vagy kialakítását célozta, a
zaklatást meg kell állapítani.
A joggal való visszaélés törvényi meghatározása annyiban is kiindulási pontunk lehet,
miszerint a Ptk. 5. §-ának értelmében a tilalmazott magatartás az aktív, passzív, ezeken belül
pedig a jogszer magatartásokat is magában foglalta. Az Ebktv. 7. § (2) bekezdése határozza
meg a rendelkezés fogalmát. A rendelkezés els
sorban a közvetlen és a közvetett hátrányos
megkülönböztetés meghatározásában jut szerephez. A rendelkezés magatartás, intézkedés,
feltétel, mulasztás, utasítás vagy gyakorlat lehet, amely meghatározásból vagy felsorolásból
egyértelmen kiderül, hogy mind aktív, mind passzív magatartás lehet rendelkezés. A zaklatás
fogalma azonban nem rendelkezést említ, hanem magatartást, ami felveti annak lehet
ségét,
hogy a rendelkezés meghatározásába tartozó egyéb fogalmak nem esnek a szakasz hatályába.
Tekintettel azonban a magatartás már említett polgári jogi definíciójára, valamint az Ebktv.
7.§-ának felépítésére (amelyben például a zaklatásra adott utasítást kifejezetten az egyenl

bánásmód megsértésének egyik formájaként említi), véleményünk szerint a magatartás a
zaklatás vonatkozásában a rendelkezéssel azonos körben értelmezhet
. Intézkedés, feltétel,
145 Ügyszám: EBH/69 /2006; arról, hogy a határozat ellen bírósághoz fordultak-e nincs információnk.
146 Eseteinkben meglehet
sen nehéz lenne méltóságot kímél
en e magatartásokat megvalósítani.
64
vagy gyakorlat mint emberi méltóságot sért
magatartás a zaklatás törvényi
meghatározásának tekintetében nehezebben képzelhet
el, azonban fogalmilag nem zárható
ki, hogy ezeken keresztül valósuljon meg az egyenl
bánásmód követelményének megsértése,
csakúgy, mint a mulasztás vagy az utasítás esetében.
A mulasztás, mint passzív magatartás különösen abban a tekintetben lehet érdekes,
amennyiben egy munkahelyen a munkáltató tudomást szerez ugyan arról, hogy alkalmazottai
„zaklatják” munkatársukat, azonban semmilyen lépést nem tesz ennek megakadályozása
érdekében. Amennyiben abból indulunk ki, hogy nem tevéssel is megvalósítható a zaklatás,
amennyiben a passzív magatartás hatása vagy célja megfélemlít
, ellenséges, megalázó,
megszégyenít
vagy támadó környezet kialakítása, akkor a munkáltatói jogkör gyakorlója
felel
sségre vonható zaklatás miatt, hiszen mulasztása vezetett ahhoz. Hozzátehetjük
mindehhez, hogy abban a feltételezett esetben, ha az alkalmazottak között merül fel a zaklatás
kérdése hasonlóan a fentiekhez, a munkáltató mulasztása esetén felel
ssége mindenképpen
megállapítható, hiszen a munkajog egyik alapvet
követelménye, hogy a munkáltató
biztosítsa a biztonságos és korrekt munkavégzés feltételeit, amelybe beleértend
annak
biztosítása is, vagy a munkavállalók egymásnak se okozzanak kárt. Ez esetben a felel
sségre
vonás jogi alapja, a tényállás lehet kérdéses, azonban más országok joggyakorlatát is
tekintetbe véve fogalmilag nem zárható ki a mulasztó munkáltató zaklatás miatti
elmarasztalása.
A fentiekben vázolt kérdés felmerült a külföldi jogalkalmazók el
tt is. Angliában a Jones v
Towe Boot Co Ltd.147 esetben a munkavállalót az egyik munkahelyen töltött egy hónap alatt
folyamatosan zaklatták, mind fizikailag, mind verbálisan. Az ügyben eljárt els
fokú bíróság
megállapította a munkáltató felel
sségét a munkavállalók által elkövetett zaklatás miatt, mivel
az a munkavégzés során valósult meg. A munkaügyi fellebbviteli bíróság ezt a döntést
megváltoztatva arra az álláspontra helyezkedett, hogy a zaklatás nem a munkavégzéssel
kapcsolatban valósult meg, így a munkáltatói felel
sség nem állapítható meg. A Fellebbviteli
Bíróság azonban kifejtette, hogy a Munkaügyi Fellebbviteli Bíróság helytelen következtetésre
jutott, ugyanis a „munkavégzés során” kifejezést a szavak mindennapos jelenésének
megfelel
en kell értelmezni és nem azt a jelentését kell figyelembe venni, amit a bíróságok a
munkáltatók másodlagos felel
ssége esetén egyébként vizsgálnak. Rendkívül nagy horderej
további megállapítás volt a Fellebbviteli Bíróság részér
l, hogy leszögezte: a zaklatás (akár
faji, akár nemi alapú) jogellenes magatartássá nyilvánításának oka éppen az, hogy
megakadályozza annak megtörténtét például a munkahelyeken, és ennek érdekében szélesíti ki
a munkáltató felel
sségét, és állapíthatja meg azt a hasonló cselekményekért. A munkáltatók
számára biztosított a kimentési lehet
ség, mégpedig akkor, ha bizonyítják, hogy minden
ésszer lépést megtettek annak érdekében, hogy hasonló cselekmények, azaz zaklatás ne
forduljon el
a munkahelyen.
Irányadó lehet a hazai jogértelmezésben a holland gyakorlat is. A Holland Egyenl
Bánásmód
Bizottság a 2004/11. sz. véleményében kifejtette, hogy a munkáltató azon kötelezettsége, hogy
tartózkodjon a diszkriminációtól annak biztosítását is magában foglalja, hogy munkavállalói
is tartózkodjanak a diszkriminatív cselekményekt
l, illetve védelmet élvezzenek az ilyen
cselekményekkel szemben.
Gyakorlatilag ugyanezt az álláspontot foglalta el az EBH is a már hivatkozott ügyben, amikor
is kifejtette: „[az eljárás alá vontnak] közvetlen munkahelyi vezet
ként tisztában kellett azzal
147 Fellebbviteli Bíróság 1997.
65
lennie, hogy felel
s az egyenl
bánásmód követelményének biztosításáért a munkafeltételek
megállapítása és biztosítása során, amit az Ebktv. 21.§ e) pontja fogalmaz meg. A munkahelyi
felettes által tanúsított magatartás közvetlenül befolyásolja az irányítása alatt dolgozók
munkahelyi körülményeit, munkafeltételeit. Egy olyan munkahelyi légkör, amelyben a
munkahelyi vezet
obszcén viccekkel, történetekkel „szórakoztatja” a beosztottait, nem
tekinthet
normális – az egyenl
bánásmód követelményét biztosító – munkakörülménynek,
illetve munkafeltételnek”.
Zaklatás esetén is irányadó ugyanis az Ebktv. 19. §-a, azaz a jogsérelmet szenvedett félnek
kell bizonyítania, hogy hátrány érte, ami a zaklatás esetén álláspontunk szerint arra terjed ki,
miszerint méltóságát sért
magatartással szembesült, illetve érzése szerint a megfélemlít
,
illetve támadó, megalázó, ellenséges környezet kialakult vele szemben, továbbá a jogsértéskor
a sérelmet szenvedett személy rendelkezett valamilyen védett tulajdonsággal. Ezt követ
en a
másik fél az, akinek lehet
sége van annak bizonyítására, hogy megtartotta, vagy az adott
jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani az egyenl
bánásmód követelményét. Ez
utóbbi körben a munkáltató el
adhatja például (maradva a már ismertetett példánál), hogy mit
tett, vagy éppen miért nem tett lépéseket az alkalmazottak részér
l megnyilvánuló
magatartások észlelése esetén. Annak cáfolatára is lehet
ség nyílik, hogy az adott magatartás
emberi méltóságot sért
-e, vagy, hogy kialakult-e a megfélemlít
környezet, illet
leg a
méltóságot sért
magatartás eredményeképpen, annak hatására alakult-e ki. Elvileg nem kizárt
az Ebktv. 7. § (2) bekezdésének felhívása sem a védekezés körében, azaz az eljárás alá vont
bizonyíthatja, hogy az állítólagosan zaklatáshoz vezet
magatartásnak tárgyilagos mérlegelés
szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefügg
ésszer indoka van, természetesen a
durva, megalázó és lealacsonyító magatartások esetén e kimentési ok alkalmazása kizárható.
Jogellenes elkülönítés
10. § (2) Jogellenes elkülönítésnek minsül az a magatartás, amely a 8. §-ban
meghatározott tulajdonságai alapján egyes személyeket vagy személyek csoportját
másoktól - tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszer indok nélkül - elkülönít.
A szegregáció sui generis diszkriminációs forma, amely az alábbi lényegi elemeket
tartalmazza.
a. A közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetést
l eltér
en a törvény nem a
rendelkezést, hanem a magatartást helyezi középpontba, amikor a szegregáció megvalósulását
vizsgálja. Miután a magatartást a törvény nem definiálja, az a polgári jogi dogmatikának
megfelel
en lehet tevés, nem tevés, vagy mulasztás. A közvetlen hátrányos
megkülönböztetéshez hasonlóan nem szükséges, hogy a magatartás célzatos legyen, hiszen a
mulasztás is megvalósíthatja e diszkriminációs formát.
b. A definíció egy állapotot ír le, amely egy magatartás eredményeként, annak következtében
jön létre. A magatartás eredménye, következménye a jogellenes elkülönítés. Egyebekben
pedig a hazánkban kihirdetett nemzetközi egyezmények – így például a Faji Tvr. - nyomán
irányadó, hogy a hátrányos megkülönböztetés nemcsak az azt célzó, hanem az azt
eredményez
magatartásokat is magában foglalja. Miután a szegregáció nemcsak ezen
egyezményekben, hanem a törvényben is a hátrányos megkülönböztetés egyik formája, e
megállapítások e formára is irányadók.
c, Mi min
sül jogellenes elkülönítésnek, milyen mértéknek kell lennie az elkülönítésnek
ahhoz, hogy jogellenes legyen? A törvényi definíció szerint bármilyen mérték elkülönítés
66
jogellenes, ha az nélkülözi a tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszer indokot. Valójában tehát a
szegregáció vizsgálatakor nem a védett tulajdonsággal rendelkez
személyt vagy csoportot
kell a védett tulajdonsággal nem rendelkez
vel összehasonlítani, hanem azt kell tesztelni,
hogy az elkülönítés, mint állapot vajon tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszer indokon alapule.
A jogellenesség mindaddig nem állapítható meg, amíg a kimentési bizonyításra sor nem
került. Láthatjuk, hogy ez a teszt nagyjából megfeleltethet
a törvény 7 § (2) bekezdésében
foglaltaknak, amelyek a 19. § (2) bekezdése alapján a kimentésre szolgáltatnak alapot. Fontos
eltérés azonban, hogy amíg az általános kimentési teszt megkívánja, hogy az indok az adott
jogviszonnyal közvetlen összefüggésben legyen, ez a szegregáció esetén nincs így. A
jogalkalmazás során elvárható azonban, hogy a szegregációhoz, mint a törvény által
szabályozott legveszélyesebb diszkriminációs formához kapcsolódó kimentés során az
elkülönítés társadalmi következményeinek súlya a mérlegelés kiemelt szempontja legyen.
Fontos továbbá, hogy a kimentésnél az ágazati szabályokra és az ágazathoz kapcsolódó
nemzetközi normákra is figyelemmel legyen a jogalkalmazó, mert azok szkíthetik a
jogellenes elkülönítés definíciójába beépített kimentés körét. Utóbbira példa a törvény 26. §
(3) bekezdése, valamint a 27. § (3) bekezdése és a 28. §. A meger
sít
intézkedésekkel
kapcsolatban – feltéve, hogy azok megfelelnek a törvény rendelkezéseinek és az
Alkotmánybíróság, valamint az Európai Bíróság esetjogának – a jogellenes elkülönítés
fennállása nem állapítható meg.
A jogitól némileg eltér a szegregáció szociológiai meghatározása. A törvényhez fzött
miniszteri indokolás és számos szociológiai tanulmány148 szerint a szegregáció hazánkban
leggyakrabban az oktatásban fordul el
, f
képp cigány gyerekekkel szemben. A cigány
gyerekek iskolai szegregációját is el
segíti a cigányokat sújtó, és a rendszerváltás óta er
söd

lakóhelyi szegregáció is, mely az oktatásügyhöz hasonlóan szintén a törvény hatálya alá
tartozik.149 A hazai szociológusok egy-egy oktatási intézményen – függetlenül a tagozatok és
az épületek számától – azaz egy adminisztrációs egységen belül vizsgálják a cigány gyerekek
nem cigány gyerekekhez viszonyított arányát, s intézményi szinten az 50%-on felüli arányt
tekintik olyanként, amely felett már szegregált oktatásról beszélhetünk. Természetesen osztály
illetve tanítási épület szinten megvalósulhat a szegregáció akkor is, ha a cigány gyerekek
intézményen belüli aránya nem éri el az 50%-ot. Havas és Liskó 2004-es, még nem publikált
kutatása szerint a szegregált általános iskolák száma folyamatosan emelkedik, jelenleg pedig
eléri a 178-at. Adataik szerint minden negyedik vagy ötödik cigány gyerek olyan iskolába jár,
ahol a cigányok aránya meghaladja a 40%-ot.
A kérdés megválaszolásához érdemes az Ebktv. ágazat-specifikus rendelkezéseire, valamint a
hazai jogszabályokban megjelen
nemzetközi egyezmények releváns szakaszaira is
figyelemmel lenni. A Faji Tvr. 3. cikke értelmében „a részes államok különösen elítélik a faji
elkülönítést és az apartheidet, és vállalják, hogy a joghatóságuk alá tartozó területeken minden
ilyen természet gyakorlatot megakadályoznak, eltiltanak és megszüntetnek.” A faji
elkülönítés e megfogalmazásból is kitn
en egyértelmen a faji diszkrimináció egyik
legsúlyosabb formája. Ahogy azt a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgylési biztosa
egy iskolai szegregációs perben kifejtette150 „nagyon fontos, hogy e cikk nem csupán a
kifejezett, állami akaratból létez
apartheid-rendszerekre utal, hanem a „spontán szegregáció”
jelenségére is”.
148 Havas Gábor, Kemény István és Liskó Ilona, Cigány gyerekek az általános iskolában, Oktatáskutató Intézet,
Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest 2002.
149 Kemény István és Janky Béla, A 2003. évi cigány felmérésr
l: Települési és lakásviszonyok, letölthet
:
http://beszelo.c3.hu/04/04/13kemeny.htm
150 Ügyszám:5852/2005, Adalékok a diszkrimináció fogalmához, Beszámoló a nemzeti és etnikai kisebbségi
jogok országgylési biztosának tevékenységér
l, 2005. január 1-december 31, 2. sz. függelék, 223-239. o.
67
A ENSZ faji diszkrimináció felszámolásáért felel
s bizottságának 19. számú általános
ajánlása „felhívja a figyelmet arra, hogy a szegregáció állami szándéktól függetlenül,
magánszemélyek cselekményei következtében is kialakulhat, például a lakhatás terén
jövedelmi különbségek következtében. A jövedelmi különbségek azonban gyakran járnak
együtt származásbeli vagy b
rszín szerinti különbségekkel, így bizonyos területek lakói
többszörösen stigmatizálódnak. Ezért az államoknak a ’spontán szegregáció’ elleni fellépést is
javasolja.151 A Bizottság 29. számú általános ajánlásában külön figyelmet szentel a
szegregáció jelenségének, és felhívja a figyelmet annak szükségességére, hogy az államok
megfelel
lépéseket tegyenek a lakhatási, oktatási és foglalkoztatási diszkrimináció
megszüntetésére, valamint a vegyes közösségek kialakítására.152
A szegregáció elleni fellépés szükségességére az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia
Elleni Bizottsága, az ECRI antidiszkriminációs jogalkotásról szóló 7. számú általános
politikai ajánlásában a tiltott magatartások körében szintén megjelenik a szegregáció.153 Az
ajánláshoz fzött magyarázat a szegregáció fogalmát a következ
képpen határozza meg:
„olyan magatartás, amellyel valaki személyeket objektív és ésszer indok nélkül elkülönít
egymástól faji, etnikai származáshoz kapcsolódó alapon. Az ajánlás hangsúlyozza, hogy az
önkéntes elkülönülés nem valósít meg szegregációt.”154
d, A szegregáció megvalósulásának nem feltétele az elkülönített csoporttal szembeni
kedvez
tlen bánásmód. A jogellenes elkülönítés törvényi definíciója nem tartalmazza a
hátrány elemét. A hátrány bizonyítását a jogalkotó feltehet
leg azért nem kívánja meg, mert a
szegregáció közismerten, s tudományos eredmények alapján is önmagában hátrány.155
Megtorlás
10. § (3) Megtorlásnak minsül az a magatartás, amely az egyenl bánásmód
követelményének megsértése miatt kifogást emel, eljárást indító vagy az eljárásban
közremköd személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem
okozására irányul vagy azzal fenyeget.
A megtorlás törvényi fogalma szintén az Európai Unió irányelveiben szerepl
definíción
alapszik. A Faji Irányelv 9. cikke szerint „A tagállamok a nemzeti jogrendszerükbe olyan
intézkedéseket vezetnek be, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az egyéneket megvédjék a
panaszra vagy egyenl
bánásmód elvének betartására indított eljárásra válaszként alkalmazott
hátrányos bánásmódtól vagy a hátrányos következményekt
l”. A Faji irányelv egyébként a
megtorlás meghatározását a jogorvoslatok között helyezte el, nem a hátrányos
megkülönböztetés egyes típusainak meghatározásai között.
151 General Recommendaton No.19: Racial segragation and apartheid (Art.3.) 18/08/95 – www.unhchr.ch
152 General Recommendation No.29.: Art.1., paragraph 1 of the Convention (Descent) 01/11/2002. 14.-17. –
www.unhchr.ch
153 ECRI General Policy Recommendation No.7. on national legislation to combat racism and racial
discrimination.
154 Explanatory Memorandum to ECRI General Policy Recommendation No.7 on national legislation to combat
racism and racial discrimination. 16.
155 Err
l b
vebben lásd: Kertesi Gábor, A társadalom peremén: Romák a munkaer
piacon és az iskolában, Osiris
Kiadó, Budapest, 2005.
68
Viktimizációként (vagy gyötrelemokozásként) az angol Race Relations Act, valamint a
holland Egyenl
Bánásmódról Szóló Törvény is ismeri a diszkrimináció ezen formáját.156
Az egyenl
bánásmód megsértésének e formában való tilalmazásának alapvet
célja, hogy
fellépési lehet
séget biztosítson azon magatartások ellen, amelyek azoknak okoznak hátrányt,
akik a diszkrimináció ellen fellépnek, vagy a fellépésben, eljárás megindításában
közremködnek. A hatékony jogvédelemnek ki kell terjednie azokra is, akik ugyan nem
rendelkeznek az Ebktv.-ben meghatározott valamely védett tulajdonsággal, azonban hátrányt
azért szenvednek, mert az egyenl
bánásmód követelményének megsértése miatt emeltek
kifogást, avagy segédkeztek valamilyen eljárás megindításában, lefolytatásában (ennyiben
természetszerleg felmerül a sérelmet szenvedettnek az egyéb helyzete szerinti
megkülönböztetése is, bár a megtorlás külön szabálya, mint speciális tényállás nézetünk
szerint szükségtelenné teszi ennek vizsgálatát).
A megtorlás esetében a magatartással kapcsolatban a zaklatásnál mondottak irányadóak. Így a
magatartás fogalmát a rendelkezéssel (Ebktv. 7. § (2)) azonos körben értelmezhetjük.
A megtorlás törvényi definíciója hangsúlyt helyez arra, hogy a tilalmazott magatartásnak
olyan személy vagy személyek ellen (természetesen a törvény által védeni rendelt személyi
kör alapján mind a természetes, mind a jogi személyekkel szemben megvalósulhat a
megtorlás, ellentétben a zaklatással, ahol az emberi méltóság sérelme mint tényállási elem
tulajdonképpen gyakorlatilag teljesen, de fogalmilag is kizárttá teszi a jogi személlyel
szembeni zaklatást) kell irányulnia, aki vagy akik (amely vagy amelyek) az egyenl

bánásmód követelménye miatt léptek fel.
A fellépés formáit példálózva sorolja fel a törvény.
1. Kifogás emelése, ez a panasz, bejelentés vagy észrevétel formájában, akár írásban, akár
szóban megtörténhet. Például munkahelyen a munkatársak egyike a folyamatosan zaklatásnak
kitett kollegája érdekében szót emel a munkáltatónál.
2. Eljárás indítása: min
ségileg ez már egy más kategória, amint itt már valamilyen fórum
(fegyelmi bizottság, hatóság, bíróság) el
tt érvényesíti jogait az adott személy (a zaklatott
munkatárs bejelentése nyomán fegyelmi eljárás indul, vagy az Egyenl
Bánásmód
Hatósághoz fordul az Ebktv. megsértése miatt).
3. Közremködés az eljárásban: ez szintén mást jelent, ugyanis e körben a jogalkotó azt a
személyi kört is védeni rendeli, aki(k) az adott eljárásban segít
ként, képvisel
ként, de akár
tanúként vagy az eljárás lefolytatásáért, a döntéshozatalért felel
s személyként vesznek részt
az eljárásban. Álláspontunk szerint – figyelembe véve a jogszabályhely szövegét – a
jogalkotó, szándéka szerint, minél szélesebb körben kívánta védelemben részesíteni az
eljárásban közremköd
ket, ebb
l fakadóan ezt a kategóriát kiterjeszt
en kell értelmeznünk.
E joghely hatálya alá tartozhat például az az ülnök, aki az egyenl
bánásmód megsértése miatt
indított eljárásban a szakbíró mellett eljár, majd – ezen eljárás miatt, akár az eljárás alatt vagy
azt követ
en – megfenyegetik azzal, hogy összetörik az autóját; az a körülmény, miszerint ez
utóbbi tényállás más jogágakban is szankcionálható nem zárja ki az Ebktv. alkalmazását.
A megtorlást megvalósító magatartások köre sem határozható meg teljes kören: a jogsérelem
okozása jelenthet károkozást, vagy jogellenes bércsökkentést csakúgy, mint például testi
épség elleni bncselekmény megvalósítását. Megtorlásnak min
sül, ha a munkaviszony
megszüntetésére azért kerül sor, mert a munkavállaló korábban – akár saját helyzete, akár
munkatársa helyzete miatt – diszkriminatív bánásmódra panaszkodott, azt jelezte. Ez esetben
156 E jogszabályokban pedig éppenséggel a viktimizáció a hátrányos megkülönböztetés harmadik, alapvet

formája a közvetlen és a közvetett diszkrimináció mellett.
69
a megtorlás megállapítása mellett helye lehet a munkaviszony jogellenes megszüntetése
megállapításának is munkaügyi bíróság el
tti eljárásban.
Annyit azonban érdemes leszögezni, hogy – tekintetbe véve az Ebktv. 19. § (1) bekezdését – a
sérelmet szenvedettnek nem pusztán hátrányt kell elszenvednie, hanem jogsérelmet. Kérdés,
hogy a bizonyítási szabályok körében elégséges-e a hátrány bizonyítása, hiszen az egyenl

bánásmód megsértése formáinak meghatározásakor a jogalkotó sem a közvetlen, sem a
közvetett diszkriminációnál nem használja a jogsérelem kategóriáját, míg a bizonyítási
szabályoknál már kifejezetten jogsérelmet szenvedett személyt említ. Ez utóbbi szabályt
figyelembe véve azonban úgy tnik, hogy a megtorlást állítónak is csak hátrányt kell
bizonyítania, továbbá azt a tényt, hogy kifogást emelt, eljárást indított vagy abban
közremködött és az eljárás az egyenl
bánásmód megsértése miatt vagy azzal
összefüggésben indult és folyik. Ezt követ
en fordul a bizonyítási teher. Érdekes, hogy
Hollandiában a megtorlás miatti eljárásokban a bizonyítási kötelezettség nem a bepanaszoltat
terheli, azaz nem fordul meg a bizonyítási teher.
Az angol megtorlás-fogalom annyiban különbözik a Faji irányelv meghatározásától és ily
módon az Ebktv.-beli fogalomtól, hogy az eljárás miatt kedvez
tlenebb bánásmódban
részesítettnek más, hasonló helyzetben lév
höz képest kell ilyen bánásmódban részesülnie. A
Kirby v. Manpower Services Commission 1980-as ügyben a munkaügyi fellebbviteli bíróság
éppen azért nem állapított meg megtorlást azon munkavállaló esetében (aki a faji
megkülönböztetést tiltó rendelkezések esetleges megsértésével kapcsolatos bizalmas
információkat hozott nyilvánosságra, amiért alacsonyabb kategóriába sorolták), mert a bíróság
szerint a munkáltató ugyanígy kezelte volna azt a munkavállalót, aki más jelleg bizalmas
információkat szell
ztet meg.
A megtorlással kapcsolatos angol gyakorlat leginkább a Chief Constable of West Yorkshire
Police v. Khan (2001) ügyben érhet
tetten. A felperes, a rend
rségnél dolgozó indiai
származású Khan el
léptetési kérelmeit a szervezeten belül sorra elutasították. Khan
meggy
z
dése volt, hogy minderre származása miatt kerül sor, ezért pert indított a
munkáltatója ellen diszkrimináció miatt. A per során azonban egy másik rend
r
rsre
jelentkezetett munkavállalás céljából, ahonnan referenciát kértek, amit azonban jelenlegi
munkavállalója nem adott ki, tekintettel a folyamatban lév
perre, aminek központi kérdése a
munkavállaló képességeinek értékelése. Erre tekintettel Khan új eljárást indított, mivel
véleménye szerint a referenciát megtorlásból nem adták ki.
Az ügyben a Lordok Háza hozott ítéletet, ebben lefektette azt a hármas kritériumrendszert,
amit megtorlási ügyekben a bíróságoknak vizsgálniuk kell. Els
ként azt kell eldönteni, hogy
megvalósult-e a hátrány okozása (Khan esetében ezt a kérdést igenl
en döntötte el a bíróság
tekintettel a referencia ki nem adására). A második eldöntend
kérdés, hogy van-e a
felperessel összehasonlítható helyzetben lév
más személy. E körben kétféle megközelítés
nyerhet teret: az egyik alapján az összehasonlítás alapja pusztán az, hogy például az egyik
munkavállalót elbocsátják – azaz a hátrány bekövetkezik – míg munkatársát nem. A másik
típusú megközelítés körében azonban az összehasonlítást az alapján végzik el, miszerint az
egyik munkavállaló eljárást indít faji megkülönböztetés miatt a munkáltatója ellen, míg az
ezzel összehasonlított munkatárs szintén eljárást kezdeményezett, de más alapon – kérdés,
hogy melyikük milyen bánásmódban részesült.
Khan ügyében a bíróság arra jutott, hogy az el
bbi megközelítés alapos és helyes, erre
tekintettel Khan esetében a hátrányos bánásmódot megállapította. Végezetül azt vizsgálta a
70
bíróság, hogy miért alkalmazta ezt a munkáltató: ha azért, mert a munkavállaló eljárást
indított, akkor a megtorlás megvalósul. Khan esetében viszont a bíróság kifejtette, hogy a
munkáltató jogszeren nem adta ki a referenciát, ezzel ugyanis el akarta kerülni, hogy a
folyamatban lév
per befejezését megel
z
en más tudomására hozza a (per tárgyát képez
)
munkavállaló képességeinek értékelését.
Megtorlásnak min
sül, ha a munkaviszony megszüntetésére azért kerül sor, mert a
munkavállaló korábban – akár saját helyzete, akár munkatársa helyzete miatt – diszkriminatív
bánásmódra panaszkodott, azt jelezte. Ez esetben a megtorlás megállapítása mellett helye
lehet a munkaviszony jogellenes megszüntetése megállapításának is munkaügyi bíróság el
tti
eljárásban.
El
nyben részesítés
11. § (1) Nem jelenti az egyenl bánásmód követelményének megsértését az a
rendelkezés, amely egy kifejezetten megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos
értékelésen alapuló esélyegyenltlenségének felszámolására irányul, ha az
a) törvényen vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeleten,
illetve kollektív szerzdésen alapul, és határozott idre vagy határozott feltétel
bekövetkeztéig szól, vagy
b) a párt ügyintéz és képviseleti szervének megválasztása, valamint a pártnak a
választási eljárásról szóló törvényben meghatározott választásokon történ
jelöltállítása során a párt alapszabályában meghatározott módon érvényesül.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezés nem sérthet alapvet jogot, nem
biztosíthat feltétlen elnyt, és nem zárhatja ki az egyéni szempontok mérlegelését.
A törvény 11. §-a az Alkotmány 70/A § (3) bekezdésével összhangban rendelkezik a
meger
sít
intézkedések (a Faji és Foglalkoztatási Irányelvekben: positive action)
megengedhet
ségér
l, nem tekintve az ilyen intézkedéseket hátrányos megkülönböztetésnek.
Amennyiben valakit egy el
nyben részesít
rendelkezés miatt ér hátrányos megkülönböztetés,
igényét nem viheti sikerre, amennyiben a rendelkezés megfelel a törvényi feltételeknek. Ilyen
esetben a rendelkezést hozó mentesül a felel
sség alól.
A 11. § általános szabályát ágazat-specifikus szabályok cizellálják a foglalkoztatás (23. § -
el
nyben részesítési kötelezettség), a szociális biztonság és egészségügy (25. § (2) bekezdés -
többletjuttatások), valamint az oktatás területén (29. § - el
nyben részesítési kötelezettség),
amelyek azonban nem teremtenek többletfeltételeket az el
nyben részesítés jogszersége
tekintetében. A többi, a törvény által kiemelt illetve nem érintett ágazatra szintén a 11. §
rendelkezései irányadók.
Az el
nyben részesítés csak az általános és különös feltételek megléte esetén jogszer. E
feltételek követik az Alkotmánybíróság és az Európai Bíróság vonatkozó esetjogát. Az
általános és az ágazat-specifikus el
nyben részesít
rendelkezés jogszerségének feltétele
egyaránt, hogy
· az kifejezetten megjelölt társadalmi csoportot célozzon meg,
· e csoport tárgyilagos értékelésen alapuló esélyegyenl
tlenségének felszámolására
irányuljon,
· törvényen vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeleten,
illetve kollektív szerz
désen alapuljon és határozott id
re vagy határozott
71
feltétel bekövetkeztéig szóljon, vagy a párt ügyintéz
és képviseleti szervének
megválasztása, valamint a pártnak a választási eljárásról szóló törvényben
meghatározott választásokon történ
jelöltállítása során a párt alapszabályában
meghatározott módon érvényesüljön, és
· ne sértsen alapvet
jogot, ne biztosítson feltétlen el
nyt, és ne zárja ki az egyéni
szempontok mérlegelését.
A munkaügyi kapcsolatok rendezésének európai hagyományait követve a törvény nem csupán
a törvényben, illetve a törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben biztosított
el
nyben részesítést tekinti jogszernek, hanem, biztosítva a munkavállalók és a munkáltatók
szervezeteinek autonómiáját, a kollektív szerz
désben el
írt rendelkezéseket is. Ezzel
megjeleníti az átültetett közösségi joganyagban például a szakszervezeteknek biztosított
szélesebb érdekvédelmi mozgásteret. Ugyanez a bels
autonómia érvényesül a politikai
pártok esetében is, teret engedve a néhány európai országban már bevett, a n
k és
kisebbségek politikai szerepvállalását el
segít
jelöltállítási gyakorlat meghonosodásának is.
A n
k és férfiak esélyegyenl
ségével foglalkozó európai bírósági esetjogban kimunkált
tesztet emeli át a törvény 11. § (3) bekezdése, amikor elvárja, hogy az el
nyben részesít

rendelkezés ne biztosítson feltétlen el
nyt, és ne zárja ki az egyéni szempontok
mérlegelését.157
Fontos hangsúlyozni, hogy az el
nyben részesítés nem téveszthet
össze az állami
társadalompolitika egyes intézkedéseivel, amelyek például a szociális ellátások, az iskolai
integrációs állami normatíva vagy a kedvezményes lakáshitelek jogosulti körét érinthetik. E
társadalompolitikai intézkedések a költségvetési források újraelosztását szolgálják, nem pedig
olyan célszámokat, illetve arányokat határoznak meg, mint az európai bírósági gyakorlatból
ismert ügyek. Míg utóbbiakban általában egy munkáltató vonatkozásában el
írt, a n
knek a
munkavállalókon belüli meghatározott arányának eléréséig tartó, a férfiakkal szemben
fennálló el
nyben részesítési kötelezettséggel kapcsolatban merültek fel viták. A
társadalompolitikai intézkedések els
dleges célja nem az esélyegyenl
tlenségek ilyetén
kiegyenlítése, hanem szociális alapellátások illetve olyan szolgáltatások biztosítása,
amelyekb
l korábban sem részesülhetett a célcsoport tagjain kívül más. Ilyen például az
Oktatási Minisztérium roma ösztöndíj programja. Amíg tehát a n
i munkavállalók arányának
kiegyenlítését célzó intézkedés többletszolgáltatást nem nyújt, s csak bizonyos ideig zárja el a
férfi munkavállalókat a munkához jutástól, addig a szociálpolitikai intézkedés lényege a
többletszolgáltatás, és az, hogy az intézkedés meghozatala nem zár el addigi jogosultakat e
szolgáltatástól.
A törvényi megfogalmazásból egyértelmen kitnik, hogy annak megítélésénél, vajon
el
nyben részesítést biztosító rendelkezésr
l van-e szó, és ennek megfelel
en a rendelkez

mentesülhet-e egy esetleges hátrányos megkülönböztetés miatt indított eljárásban a felel
sség
alól, a jogalkalmazóknak tekintettel kell lenniük a magyar Alkotmánybíróság irányadó
tesztjén kívül az Európai Bíróság állandóan fejl
d
és csiszolódó esetjogára is. Amennyiben
törvény, vagy törvényi felhatalmazáson alapuló kormányrendelet el
nyben részesít

rendelkezéseit in abstracto támadják, arra a törvény személyi hatálya miatt továbbra is az
alkotmányossági normakontroll szabályai az irányadók.
157 Lásd például Case C-450/93 Kalanke v Bremen, [1995] ECR I-3051, Case C-490/95 Marschall v Land
Nordrhein-Westfalen, [1997] ECR I-6363, Case C-158/97 Badeck v Hessischer Ministerprasident, [2000] All ER
(EC) 289 és Case C-407/98 Abrahamsson v Fogequist, Judgement of 6 July 2000.
72
El
fordulhat a gyakorlatban, hogy egy látszólag el
nyben részesít
rendelkezés nem felel
meg a törvényi feltételeknek. Ez a helyzet állhat el
akkor, amikor például egy munkáltató
írásban úgy rendelkezik, hogy a fogyatékkal él
munkavállalók munkaügyi helyzetének
el
segítése érdekében a munkavállalók maximum 10 százalékát fogyatékkal él
knek kell
kitennie, ám ezen arány elérését követ
en további fogyatékkal él
munkavállalók nem
vehet
k fel. E rendelkezés két szempontból sem felelne meg a törvényi feltételeknek.
Egyrészt, nem a megfelel
jogforráson alapul, másrészt a 10% fölötti fogyatékkal él

munkavállalók egyenl
bánásmódhoz és munkához való jogát sérti.
Az egyenl
bánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárások
12. § Az egyenl bánásmód követelményének megsértése miatti igények az e
fejezetben, valamint külön jogszabályokban meghatározott eljárások során - így
különösen személyiségi jogi per, munkaügyi per, fogyasztóvédelmi, munkaügyi
vagy szabálysértési hatóságok eljárása során - érvényesíthetek.
Az elmúlt id
szakban jelent
sen változtak a közigazgatási hatóságok eljárását szabályozó
rendelkezések, s az egyenl
bánásmód követelményének érvényesítése során az eljárás az
általánostól nagymértékben eltér
szabályok szerint folyik.
A törvény 12. §-a értelmében az egyenl
bánásmód követelményének megsértése miatti
igények különösen személyiségi jogi per, munkaügyi per, fogyasztóvédelmi vagy
szabálysértési hatóságok eljárása során érvényesíthet
ek. A törvény 13. § (1) bekezdése
értelmében az egyenl
bánásmód követelményének érvényesülését országos hatáskör
közigazgatási szerv ellen
rzi. Annak megállapítása során, hogy megsértették-e az egyenl

bánásmód követelményét, az Egyenl
Bánásmód Hatóság a 14. § (2) bekezdése szerint a Ket.
rendelkezései szerint jár el.
Az oktatási jogok miniszteri biztosa a végrehajtó hatalomtól függ
intézmény. Hatásköre
eleddig kiterjedt lényegében valamennyi, olyan kisebbség elleni diszkrimináció vizsgálatára,
melyeket a törvény is véd,158 ám a fogyatékos tanulókon túl ezzel a hatáskörével igen
korlátozottan élt.159 Mind a munkaügyi, mind pedig a fogyasztóvédelmi felügyelet
államigazgatási szervek, melyek rendkívül széles kör vizsgálati és bírságolási jogosultsággal
rendelkeznek.160 A fogyasztóvédelmi eljárásokban régóta bevett szokás a tesztelés egy
formája, a próbavásárlás.161 Ezeket azonban eddig sem a romák, sem a n
k védelmében nem
gyakorolták elég gyakran.162
A munkaügyi ellen
rzés kiterjed többek között a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, a
n
k és fiatalkorúak, valamint a megváltozott munkaképességek foglalkozatásával
kapcsolatos jogszabályoknak, a munkabérre vonatkozó rendelkezéseknek és a szakszervezeti
tisztségvisel
k többletjogainak megtartására.163 A hátrányos megkülönböztetés tilalmának
megtartását azonban csak személyes bejelentésre vizsgálhatja a felügyelet.164 Itt érdemes
158 Vö. a Közokt. tv. törvénynek az Ebktv. 45. § (1) bekezdésével hatályon kívül helyezett 4. § (7) bekezdését az
Ebktv. 8. §-ával.
159 Lásd éves jelentéseit az alábbi címen: http://www.oktbiztos.hu/ugyek.
160 Lásd: Met. és Fgy. tv.
161 Fgy. tv. 47. § (2) bekezdés
162 Lásd például O. I. G. és Cs. J. fogyasztóvédelmi ügyét a Magyar Helsinki Bizottság 2003-as aktái között.
163 Met. 3. § (1) bekezdés d, e, g, és m, pontok.
164 Met. 3. § (2) bekezdés
73
kiemelni, hogy az Ebktv. a közszférában való foglalkoztatás területén a Hatóság hivatalbóli
eljárását is engedi.165 Az jogértelmezési kérdés, hogy a Hatóság e körben vizsgálatot
hivatalból csak a magyar állam, a helyi és kisebbségi önkormányzatok, valamint ezek szervei,
a hatósági jogkört gyakorló szervezetek, illetve a fegyveres er
k és rendvédelmi szervek,
vagy az összes törvényben kötelezett szerv ellen indíthat-e.166 Lényeges, hogy a megszorító
értelmezés gy
zelme esetén a magánmunkáltatók diszkriminatív gyakorlata ellen hivatalból
nem lehet majd eljárni.
A munkaügyi felügyel
a foglalkoztató valamennyi munkahelyén külön engedély és el
zetes
bejelentési kötelezettség nélkül ellen
rzést tarthat és ezzel összefüggésben hang - és
képfelvételt készíthet, valamint a nyilvántartásokat legfeljebb három munkanapra
bevonhatja.167 A hátrányos megkülönböztetés megtartásával kapcsolatban folytatott vizsgálat
során megfordul a bizonyítási teher.168
A fogyasztóvédelmi eljárás az alábbi tényállásokon keresztül érintheti az egyenl
bánásmód
követelményét: a szolgáltató a nyitva tartásra vonatkozó szabályokat megszegi, a szolgáltatás
nyújtását jogosulatlanul megtagadja illetve a vásárlók könyvét szabálytalanul kezeli – tehát
például nem engedi a diszkrimináció tényét oda bejegyezni.169 Bár a fogyasztóvédelemben
kitüntetett szerephez jut a békéltetés, az vitatott lehet, hogy vonatkozik-e az egyenl

bánásmód követelményéhez kapcsolódó tényállásokra is.170
A fogyasztóvédelmi felügyel
ség ellen
rzést tarthat, és próbavásárlást végezhet.171 Ennek
keretében példának okáért tesztelheti, hogy a szolgáltató cigány ügyfeleket beenged illetve
kiszolgál-e, s hogy a kerekes kocsisok be tudnak-e jutni a szolgáltatás helyére. Vizsgálhatja
azt is, hogy a szolgáltató által megfogalmazott viselkedési szabályok úgy érvényesülnek-e,
hogy a szegényesebben öltözköd
ket kizárják a szolgáltatás igénybevételéb
l. Ez esetben
ugyanis felmerül a társadalmi helyzeten alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetés
gyanúja.
Mindkét felügyel
ség szabhat ki bírságot és szabálysértési eljárásokat is indíthat.172 A
Fogyasztóvédelmi F
felügyel
ség pedig keresetet indíthat a szolgáltató ellen, ha annak
jogellenes tevékenysége a fogyasztók széles körét érinti, jelent
s nagyságú hátrányt okoz,
vagy a sérelmet szenvedett fogyasztók személye nem állapítható meg.173
Az Ebktv. és a fogyasztóvédelmi, valamint a munkaügyi ellen
rzésr
l szóló szabályozás nem
határoz meg határid
t az igényérvényesítéssel kapcsolatosan.174 Egyedül a közérdek
keresetindítás esetén állapít meg határid
t a jogszabály a fogyasztóvédelmi hatóság részére.175
165 Ebktv. 15. § (5) bekezdés
166 Vö. az Ebktv. 14. § (1) bekezdés a, pontját, a 15. § (5) bekezdését és a 18. § (2) bekezdését.
167 Met. 4. § (1) bekezdés és (2) bekezdés d, pont, valamint (3) bekezdés
168 Met. 8. § (4) bekezdés
169 Fgy. tv. 6. § c, f, és g, pontok.
170 Fgy. tv. 19. § (1) bekezdés „A békéltet
testület hatáskörébe az áruk és szolgáltatások min
ségével,
biztonságosságával és a termékfelel
sségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerz
dések megkötésével és
teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése tartozik.” A szolgáltatás
nyújtásának megtagadása például a szerz
dés megkötésével kapcsolatos jogvitára adhat alapot.
171 Fgy. tv. 47. § (2) és (3) bekezdés
172 Fgy. tv. 48. § (1) bekezdés és Met. 6. §.
173 Fgy. tv. 39. §. A keresetindítás határideje egy év. A közérdek igényérvényesítés nem érinti az egyéni vásárló
polgári igényérvényesítéshez való jogát.
174 Lásd: Fgy. tv. X. fejezete és Met. szabályai.
74
A munkaügyi hatóság jogosult a tényállás felderítését követ
en a foglalkoztató és a részére
munkát végz
személy közötti jogviszony min
sítésére,176 ennek keretében akár
megállapíthatja a foglalkoztatási jogviszonynak a munkába lépés napjától történ
fennállását
is.177 Ez a szankció rendkívül konstruktív lehet például felvétel diszkriminatív megtagadása
esetén, és hasonló alkalmazását az Ebktv. a Hatóság részére nem teszi lehet
vé.
A Hatóság rendelkezésére álló els
három típusú szankciót a munkaügyi felügyelet is
alkalmazhatja, bár a jogsért
magatartás folytatásának tiltására ágazat-specifikus szankciói is
vannak. A munkaügyi ellen
rzés során kiszabható bírság els
körben ötvenezert
l kett
millió
forintig terjed, több norma megsértése, illetve újabb jogsértés esetén azonban hatmillió forint
a fels
határ.178 A munkaügyi ellen
rzés szankcióiról elmondottak igazak a fogyasztóvédelmi
felügyel
ségekre is, bár itt a törvény nem határozza meg a fogyasztóvédelmi bírság
mértékét.179 Noha vitatható, hogy az egyenl
bánásmód sérelmének esetében is érvényesíthet

ez a szankció, a kisebbségi biztos szankciókkal kapcsolatban tett megjegyzéseinek fényében
kiemelend
, hogy a fogyasztóvédelem elrendelheti az üzlet bezárását is.180
A gyakorlatban természetesen felmerül majd a kérdés, hogy a panaszosnak közigazgatási
eljárást vagy pert érdemes-e indítania. A döntéshez az alábbi szempontokat érdemes
figyelembe venni. A Hatóság és a felügyeletek eljárásában is megjelen
szankciókat
megtalálhatjuk a peres jogérvényesítés alapját adó személyiségi jogi igényeknél. A
magánszemélyek bármilyen hátrányos megkülönböztetése esetén lehet polgári bíróság el
tt
követelni a jogsértés megállapítását; a jogsértés abbahagyását és a jogsért
eltiltását a
jöv
beni jogsértést
l; nyilatkozat adását; a jogsértést megel
z
állapot helyreállítását;
kártérítést és közérdek bírság kiszabását.181
A per kontra közigazgatási eljárás kérdéséhez kapcsolódik, hogy a sérelmet szenvedett fél felé
történ
teljes kör reparációt nem lesz könny biztosítani a törvény szankciórendszerén belül,
de nem lenne ez könnyebb feladat más közigazgatási eljárásokban sem, hiszen a sérelmet
szenvedett félnek fizetett kártérítéssel való reparáció ezekben szóba sem jöhet, ehhez
mindenképpen polgári illetve munkaügyi pert kell indítani. A kártérítés megállapítása bírósági
hatáskörbe tartozik. A reparáció másik formája azonban megtalálható valamennyi itt vizsgált
hatóság rendelkezésére álló szankciók között, ugyanis mindegyik elrendelheti a jogsért

állapot megszüntetését. Ez konkrét ügyekben jelentheti a szolgáltatásra, iskolai felvételre,
szegregált osztályok felszámolására, azonos munkáért azonos bér fizetésére, stb. kötelezést.
A munkajogban érdekes helyzet állhat el
, ha a felvétel diszkriminatív megtagadása miatt kéri
a panaszos a Hatóság eljárását. A munka törvénykönyve szerint ugyanis ekkor nem lehet
t
felvenni, ha az állást már mással betöltötték.182 Hasonló tiltást azonban nem találunk a
Hatóság eljárására vonatkozó szabályok között. A Hatóság el
tti eljárás mellett szól az is,
hogy az itt felhalmozódó specializált szaktudás miatt a bizonyítás könnyebb lesz. Miután a
Hatóság el
tti eljárás nem zárja ki a kés
bbi perlést, az eljárási kockázatok minimalizálása
175 Fgy. tv. 39. § (2) bekezdés, vö. 114. számú lábjegyzettel.
176 Met.1. § (5) bekezdés
177 Met. 6. § (1) bekezdés h) pontja.
178 Met. 6. § (1) bekezdés a, b, c, és f, pontok és 7. § (3) bekezdés A (4) bekezdés értelmében húsz f
nél
kevesebb foglalkoztatott esetében a bírság maximum hárommillió forint.
179 Fgy. tv. 47. § (1) bekezdés a-d, pont és 48. §.
180 Fgy. tv. 47. § (1) bekezdés e, pont.
181 Ptk. 84. § (1) és (2) bekezdés
182 Mt. 5. § (2) bekezdés
75
érdekében érdemes el
ször mindenképp a Hatósághoz fordulni, természetesen a határid
k
figyelemmel kísérése mellett.
Eljárás e törvény megsértése esetén
13. § (1) Az egyenl bánásmód követelményének érvényesülését országos hatáskör
közigazgatási szerv (a továbbiakban: hatóság) ellenrzi.
(2) A hatóság a Kormány irányítása alatt mködik, felügyeletét a Kormány kijelölt
tagja látja el.
(3) A hatóság az e törvényben meghatározott feladatkörében nem utasítható.
(4) A hatóság költségvetése a felügyeletét ellátó miniszter költségvetési fejezetén belül
önálló címet képez.
A törvényhez fzött magyarázat szerint speciális antidiszkriminációs intézményként a hatóság
részt vesz a tárgykört érint
kormányzati tevékenység alakításában (jogszabálytervezeteket
véleményez, döntési és szabályozási javaslatokat tehet), a közvélemény tájékoztatásában, és
az egyenl
bánásmód érvényesítésének hazai helyzetér
l tudósító jelentések elkészítésében.
Ez utóbbi feladatok teljesítésével a faji diszkrimináció területén betölti a Faji Egyenl
ségi
Irányelvben létrehozni rendelt nemzeti szerv szerepét. Az irányelv 13. cikke szerint a
tagállamok kijelölnek egy vagy több szervet, amelyek feladata annak ösztönzése, hogy a
személyek faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetés nélküli egyenl

bánásmódja megvalósuljon.
Az egyenl
bánásmód követelményének érvényesülését országos hatáskör közigazgatási
szervként az Egyenl
Bánásmód Hatóság ellen
rzi. Az Egyenl
Bánásmód Hatóságot a
Kormány 2005. január 1. napján hatályba lépett rendeletével állította fel.183
A hatóságot elnök vezeti, akit a esélyegyenl
ségért felel
s miniszter és az igazságügy
miniszter együttes javaslatára a miniszterelnök nevez ki és ment fel. A kinevezés a
köztisztvisel
k jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény megfelel
rendelkezéseinek
alkalmazásával határozatlan id
re történik.184 A hatóságot az esélyegyenl
ségi ügyekért
felel
s miniszter felügyeli, aki jelenleg az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenl
ségi
Miniszter.
A hatóság utasíthatóságának tilalma a függetlenségének garanciáját hivatott biztosítani, a
pénzügyi függetlenség mértéke azonban vitatott, tekintettel arra, hogy a korábban hatályos,
nagyobb pénzügyi függetlenséget biztosító rendelkezéseket megváltoztatták.185
13. § (1) Az egyenl bánásmód követelményének érvényesülését országos
hatáskör közigazgatási szerv (a továbbiakban: hatóság) ellenrzi.
(2) A hatóság a Kormány irányítása alatt mködik, felügyeletét a Kormány kijelölt
tagja látja el.
(3) A hatóság az e törvényben meghatározott feladatkörében nem utasítható.
(4) A hatóság költségvetése a felügyeletét ellátó miniszter költségvetési fejezetén
belül önálló címet képez.
183 362/2004. (XII.26.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés.
184 362/2004. (XII.26.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés.
185 Az Ebktv. 13. § (4) bekezdésének korábbi szövege: A hatóság fejezeti jogosítványokkal felhatalmazott
költségvetési szerv, amelynek költségvetése a Miniszterelnöki Hivatal költségvetési fejezetén belül önálló címet
képez. Hatályos: 2005. május 9. napjáig, jelenlegi szöveget beillesztette: 2005. évi XXVI. törvény 65. §-a.
76
Az Egyenl
Bánásmód Hatóságról és eljárásának részletes szabályairól szóló
kormányrendelet186 1. § (1) bekezdése értelmében az egyenl
bánásmód követelményének
érvényesülését országos hatáskör közigazgatási szervként az Egyenl
Bánásmód Hatóság
ellen
rzi. A hatóság alapfeladataiként a törvény 14. §-ának (1) bekezdésében meghatározott
feladatokat látja el. Az 1. § (2) bekezdés alapján az Egyenl
Bánásmód Hatóság felügyeletét
jelenleg az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenl
ségi Miniszter, valamint az
Igazságügyminiszter látja el. A Hatóság címe: Budapest, Margit krt. 85. VII. em.
Telefonszámai: 336-7843, 336-7851. Faxszáma: 336-7445. Honlapja elérhet
a
www.egyenlobanasmod.hu címen.
A kormányrendelet az alábbiak szerint rendelkezik a Hatóság szervezetér
l és vezet
ir
l187:
2. § (1) A hatóságot elnök vezeti, akit a miniszter és az igazságügyminiszter együttes
javaslatára a miniszterelnök nevez ki és ment fel. A kinevezés a köztisztvisel
k jogállásáról
szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) megfelel
rendelkezéseinek
alkalmazásával határozatlan id
re történik.
(2) Elnökké és elnökhelyettessé az a magyar állampolgárságú, büntetlen el
élet,
választójoggal rendelkez
, az egyenl
bánásmód követelményének érvényesítése vagy az
emberi jogok védelme területén kiemelked
tudással rendelkez
jogász nevezhet
ki, aki jogi
szakvizsgával és legalább ötéves, jogi végzettséghez kötött munkakörben vagy a
közigazgatásban eltöltött szakmai gyakorlattal rendelkezik.
(3) Az elnök a vonatkozó jogszabályoknak megfelel
en irányítja a hatóság gazdálkodását,
ellátja képviseletét és gyakorolja a munkáltatói jogokat az elnökhelyettes és a hatóság
köztisztvisel
i tekintetében.
(4) Az elnök tekintetében a munkáltatói jogokat - a kinevezés és a felmentés kivételével - a
miniszter gyakorolja.
3. § A hatóság elnökhelyettesét a Ktv. megfelel
rendelkezéseinek alkalmazásával az elnök
határozatlan id
re nevezi ki és menti fel.
4. § (1) A hatóság szervezeti és mködési szabályzatát az elnök állapítja meg, és azt a
miniszter hagyja jóvá.
(2) A hatóság szervezeti és mködési szabályzatát a hatóság honlapján közzé kell tenni.
14. § (1) A hatóság
a) kérelem alapján, illetve az e törvényben meghatározott esetekben hivatalból
vizsgálatot folytat annak megállapítására, hogy megsértették-e az egyenl
bánásmód követelményét, a vizsgálat alapján határozatot hoz;
b) a közérdek igényérvényesítés joga alapján pert indít a jogaikban sértett
személyek és csoportok jogainak védelmében;
c) véleményezi az egyenl bánásmódot érint jogszabályok tervezeteit;
d) javaslatot tesz az egyenl bánásmódot érint kormányzati döntésekre, jogi
szabályozásra;
e) rendszeresen tájékoztatja a közvéleményt és a Kormányt az egyenl bánásmód
érvényesülésével kapcsolatos helyzetrl;
f) feladatainak ellátása során együttmködik a társadalmi és érdek-képviseleti
szervezetekkel, valamint az érintett állami szervekkel;
186 362/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet
187 A kormányrendeletb
l idézett részek d
lt, míg az Ebktv.-b
l idézett részek vastag betvel szerepelnek.
77
g) az érintettek számára folyamatos tájékoztatást ad és segítséget nyújt az egyenl
bánásmód megsértése elleni fellépéshez;
h) közremködik az egyenl bánásmód követelményével kapcsolatban nemzetközi
szervezetek, így különösen az Európa Tanács számára készül kormányzati
jelentések elkészítésében;
i) közremködik az Európai Unió Bizottsága számára az egyenl bánásmódra
vonatkozó irányelvek harmonizációjáról szóló jelentések elkészítésében;
j) évente jelentést készít a Kormánynak a hatóság tevékenységérl és e törvény
alkalmazása során szerzett tapasztalatairól.
A kormányrendelet 5. §-a értelmében a Hatóság a törvény 14. §-a (1) bekezdésének a)
pontjában biztosított hatáskörében lefolytatott eljárásokban a vonatkozó jogszabályokban
foglaltak mellett a 6-15. §-okban foglaltak szerint jár el.
Az eljárásban részt vev ügyfelek
6. § E rendelet alkalmazásában:
a) kérelmez
: az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli
szervezet, aki vagy amely az Ebktv. 15. § (1) bekezdés a) pontja vagy 20. § (1) bekezdés b)
pontja alapján az egyenl
bánásmód követelménye megsértésének magállapítását maga
kezdeményezte, vagy arra jogosult lett volna és az eljárásban ügyfélnek min
sül;
b) eljárás alá vont személy: az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség
nélküli szervezet is, akivel vagy amellyel szemben az egyenl
bánásmód követelményét
biztosító rendelkezések megsértésének megállapítására irányuló eljárást folytatják.
A kérelmez
megfelel a törvény sérelmet szenvedett fél fogalmának.
Elintézési határid
7. § (1) A hatóság az érdemi határozatot a kérelem el
terjesztését
l, illet
leg az eljárás
hivatalból történ
megindításától számított hetvenöt napon belül hozza meg.
(2) A hatóság az érdemi határozatot soron kívül, de legkés
bb a kérelem el
terjesztését
l,
illet
leg az eljárás hivatalból történ
megindításától számított negyvenöt napon belül hozza
meg, ha
a) az ügyfél kiskorú,
b) az eljárás megindítását az állampolgári jogok országgylési biztosáról szóló 1993. évi
LIX. törvény 18. §-ának (3) bekezdése alapján az országgylési biztos kezdeményezte, vagy
c) az eljárás megindítását az ügyész kezdeményezte.
Idézés
8. § (1) A hatóság a székhelyén lakcímmel nem rendelkez
személyt, ha személyes
meghallgatása az eljárás során szükséges, azon önkormányzat polgármesteri hivatalának a
székhelyére idézi, amelynek székhelyén lakik vagy tartózkodik. Az idézett személy
meghallgatását a hatóság foganatosítja.
(2) Ha az eljárás során a hatóság tárgyalást tart, az ott meghallgatandó személyeket azon
önkormányzat polgármesteri hivatalának a székhelyére idézi, amelynek székhelyén a
kérelmez
lakik vagy tartózkodik.
(3) Amennyiben az eljárás alá vont személy az (1)-(2) bekezdésekben megjelölt
a) önkormányzat vagy az önkormányzat részvételével mköd
önkormányzati társulás,
b) az a) pont alatti szervek által fenntartott költségvetési szerv,
78
c) az a) pont alatti szervek által alapított vagy támogatott alapítvány, közalapítvány,
társadalmi szervezet, vagy
d) az a)-b) pontok alatti szervek részvételével mköd
gazdasági társaság,
a személyeket a lakóhelyér
l, illet
leg tartózkodási helyér
l legjobban megközelíthet
, nem
érintett települési önkormányzat polgármesteri hivatalának a székhelyére kell idézni.
(4) Amennyiben az (1)-(3) bekezdés szerinti rendelkezések alkalmazása aránytalan
nehézséggel vagy az eljárás elhúzódásával járna, a meghallgatandó személyeket a hatóság - a
megjelenéssel járó költségek megtérítése mellett - székhelyére is idézheti.
Az idézésre vonatkozó rendelkezések a sérelmet szenvedett felek igényérvényesítésének
megkönnyítése érdekében f
szabályként azt írják el
, hogy a Hatóság a személyes
meghallgatást is igényl
eljárási cselekményét a fél lakóhelyéhez legközelebb folytassa le.
Tárgyalás a bejelentésre indult eljárásban
9. § (1) A hatóság a bejelentésre indult eljárásban - a (2) bekezdésben meghatározott esetek
kivételével - tárgyalást tart.
(2) A hatóság a tárgyalás tartását mell
zheti, ha
a) a kérelem nyilvánvalóan alaptalan,
b) az ügy ténybeli és jogi megítélése egyszer és annak eldöntésére az iratok alapján mód
van,
c) a tárgyalás tartása - különös tekintettel a 8. § (2) bekezdésében meghatározottakra -
aránytalan nehézséggel jár
d) a kérelmez
érdekeit sérti, vagy
e) azt a kérelmez
kifejezetten kéri.
(3) A hatóság az ügyfelek között létrejött egyezséget csak a kérelmez
és az eljárás alá vont
személy együttes jelenléte mellett megtartott tárgyaláson foglalhatja határozatba.
(4) A hatóság a tárgyalás mell
zésér
l külön határozatban dönt. A tárgyalás mell
zését
elrendel
határozattal szemben bírósági felülvizsgálatnak nincs helye.
A Hatóság f
szabályként tárgyalást tart, amely azonban számos esetben nem szolgálja az
eljárást kezdeményez
ügyfél érdekeit. Ezeket az eseteket a 9. § (2) bekezdése sorolja fel, és
egyben adja meg a lehet
séget a tárgyalás tartásának mell
zésére. A fentebb kifejtettek szerint
a közigazgatási eljárás biztosítása azon hátrányokat hivatott ellensúlyozni, amelyek a
diszkriminációt jellemz
en elszenved
ket köztudomásúan elrettentik a jogérvényesítést
l. A
hátrányos megkülönböztetés számtalan esetben stigmatizációval jár együtt, illetve magában
hordozza a megtorlás veszélyét. Az esetek jelent
s részében pontosan rossz igényérvényesít

képességük miatt szenvednek el bizonyos társadalmi csoportok tagjai gyakrabban hátrányos
megkülönböztetést. Ilyen körülmények mellett irracionális lenne a Hatóság el
tti eljárásban a
kontradiktórius bírósági eljárás szabályait automatikusan leképezni.
10. § (1) A hatóság tárgyalása - ha e kormányrendelet másként nem rendelkezik - nyilvános.
(2) A hatóság a nyilvánosságot indokolt határozatával az egész tárgyalásról vagy annak
egy részér
l kizárhatja, ha az államtitok, szolgálati titok, üzleti titok vagy külön törvényben
meghatározott más titok meg
rzése végett feltétlenül szükséges.
(3) A hatóság a nyilvánosságot a közerkölcs védelmében, valamint az ügyfél kérelmére
abban az esetben is kizárhatja, ha az a fél személyiségi jogainak védelme érdekében indokolt.
(4) A hatóság - kérelmére - a kérelmez
t és az egyenl
bánásmód követelményének
megsértését bejelent
más személyt az eljárás alá vont személy távollétében hallgatja meg.
79
(5) A hatóság a zárt tárgyalás elrendelésér
l, valamint az eljárás alá vont személy
távollétében történ
meghallgatásról határozatot hoz. A zárt tárgyalást, illet
leg a (4)
bekezdés szerinti módon történ
meghallgatását elrendel
határozata ellen bírósági
felülvizsgálatnak nincs helye.
11. § (1) A tárgyalás megnyitása után a hatóság röviden ismerteti a tárgyalás el
készítése
során keletkezett azon iratokat, amelyekbe a jelen lév
ügyfelek külön jogszabály
rendelkezései szerint betekinthetnek.
(2) A kérelmez
álláspontjának ismertetése után az eljárás alá vont személy ismerteti az
üggyel kapcsolatos álláspontját.
(3) A hatóság - ha ez a tényállás megállapításához szükséges - az ügyfeleket felhívja
nyilatkozataik megtételére, és lefolytatja a bizonyítási eljárást.
(4) A tárgyalás berekesztése el
tt a hatóság köteles az ügyfeleket erre figyelmeztetni és
megkérdezni, hogy kívánnak-e még valamit el
adni.
Szakért közremködése az eljárásban
12. § Ha az eljárás során szakért
kirendelése szükséges, a hatóság - megfelel

szakértelemmel rendelkez
saját köztisztvisel
hiányában, ha ez az ügyfél érdekeit nem sérti -
els
sorban azt a szervet keresi meg, amelynél a jogaiban sértett személy az Ebktv. 15. §-a (1)
bekezdésének b) pontja alapján az eljárást szintén megindíthatta volna.
A társszerv szakért
jének bevonásáról rendelkez
szakasz célja egyrészt az eljárás
költségeinek csökkentése, másrészt az egyenl
bánásmód követelménye iránti érzékenyítés
el
segítése a Hatósággal együttmköd
közigazgatási hatóságok tisztségvisel
i körében.
A bizonyítási eljárás különös szabályai
13. § (1) A hatóság az egyenl
bánásmód követelménye megtartásának ellen
rzésére
tesztelést végezhet, amelynek során az eljárás alá vont személy magatartásának,
intézkedésének, feltételének, mulasztásának, utasításának vagy gyakorlatának (a
továbbiakban együtt: rendelkezésének) vonatkozásában azonos helyzetbe hoz valamely, az
Ebktv. 8. §-ában meghatározott helyzetükben, tulajdonságukban vagy jellemz
jükben (a
továbbiakban együtt: tulajdonság) különböz
, de egyéb tekintetben hasonló tulajdonságú
személyeket, és az eljárás alá vont személy rendelkezését az egyenl
bánásmód
követelményének való megfelelés szempontjából megvizsgálja.
(2) A tesztelés eredménye az egyenl
bánásmód követelményének megsértése miatt indított
eljárások során bizonyítékként felhasználható.
(3) A hatóság az (1) bekezdésben megjelölt vizsgálat során, munkavégzésre irányuló egyéb
jogviszony keretében közremköd
t, továbbá az alkalmi munkavállalói könyvvel történ

foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszersített befizetésér
l szóló 1997. évi
LXXIV. törvényben meghatározottak alapján alkalmi munkavállalói könyvvel rendelkez

munkavállalót is igénybe vehet. A közremköd
személy részére a hatóság megbízólevelet állít
ki, amely tartalmazza a közremköd
nevét, továbbá, hogy mely eljárás alá vont személynél
milyen típusú ellen
rzést folytathat le.
A közvetlen hátrányos diszkrimináció, illetve a diszkriminatív gyakorlat bizonyításában
kiemelked
szerepe van az ún. tesztelési eljárásnak, amelyet a kormányrendelet 13. §-ában
nevesít, és részletesen szabályoz. A tesztelés bevett gyakorlat az Európai Unió számos
tagországában, leginkább faji és fogyatékosságon alapuló diszkrimináció bizonyítására.
Hazánkban civil szervezetek honosították meg alkalmazását, s a polgári és közigazgatási
80
eljárás szabad bizonyítási rendszere alapján semmi nem zárja ki azt, hogy bizonyítékként
felhasználják.
A tesztelés lényege, hogy miután a diszkriminatív rendelkezéseknek, incidenseknek ritkán
akad szemtanúja, azok ellen
rzött körülmények közötti rekonstruálásával tanúbizonyítékot
szerezzenek be a korábbi, illetve a tesztelés idején fennálló hátrányos megkülönböztetésre. Az
eljárás hasonlít a fogyasztóvédelmi eljárásból ismert próbavásárlásra. A Hatóság eljárásában
alkalmazott tesztel
k és a Hatóság között a tesztelés lefolytatására és a kés
bbi
tanúvallomások megtételére a (3) bekezdésben szabályozottak szerint külön jogviszony jön
létre, a tesztelés folyamatának dokumentációja az esetleges megbízási szerz
déseket magában
foglalja.
A teszteléssel kapcsolatban két f
fenntartást említenek meg a jogalkalmazók. Egyrészt, hogy
a múltbéli, eredeti diszkrimináció megtörténtét a jogalkalmazói mérlegelés szerint nem
minden esetben képes egy id
ben kés
bb játszódó tesztelés bizonyítani. Másrészt, hogy a
tesztelés lényegében egy provokációval ér fel: ezen álláspont szerint a tesztelés valódi célja
az, hogy rábírjon egy munkáltatót, hogy a tesztelés körülményei között diszkrimináljon a
felvételi rendben, illetve egy adott vendéglátót, hogy a szórakozóhelyre való beengedés során
hátrányos megkülönböztetést tegyen. Mindkét fenntartással kapcsolatban relevanciája van
annak, hogy milyen módon válik egy adott munkáltató vagy szolgáltató tesztelés
’célpontjává’. A tesztelés eredményeinek mérlegelése érdekében alaposan fel kell tárni tehát a
tesztelés el
zményeit, és azt, hogy rendelkezésre állt-e bármilyen alternatív bizonyítási
eszköz.
A Hatósághoz hasonló holland szerv teszteléssel kapcsolatos gyakorlata az egyik
legkiforrottabb kontinentális jogi gyakorlat. E szerint szükséges, hogy a tesztelést végz
két
csoport a védett tulajdonságot kivéve külalakjában – ruházatában és hajviseletében –
összehasonlítható legyen, hogy mindkett
azonos körülmények között próbáljon munkához
vagy szolgáltatáshoz jutni – végzettség, illetve az esetlegesen igényelt klubtagsági, szükség
esetén pedig nyelvtudás tekintetében – és hogy mindezt szinte azonos id
ben tegyék, nem
hagyva hosszabb szünetet a két csoport fellépése között.188
A holland bírósági esetjogból pedig két korai, a magyar ügyekhez nagyon hasonló tényállású
eset tnik relevánsnak. Egy faji diszkrimináció ellen küzd
civil szervezet tagjai egy diszkóba
próbáltak bejutni, ahová a fehér hollandokat gond nélkül beengedték, míg a színesb
rekt
l
tagsági igazolványt kértek, amellyel azok a többségi tesztel
khöz hasonlóan nem
rendelkeztek. A holland bíróság megállapította a faji diszkriminációt és az alperesi diszkó
azon védekezésére, hogy a tesztelés provokáció volt, a tanács elnöke az alábbi megállapítást
tette: „nem életszer, hogy a felperesek érdekeltek lettek volna abban, hogy szakmája
gyakorlása során az alperes faji alapon megtagadja szervezetük bizonyos tagjainak
beengedését”.189 Szintén szolgáltatás faji alapú megtagadásával kapcsolatban, ám egy
büntet
perben a védelem hasonló állítására az amszterdami bíróság a fenti bírói értékelésen
túl az alábbiakat találta relevánsnak: „a sértetteknek nem állt szándékában a diszkrimináció
létrehozása”.190
Szintén a diszkriminációs ügyekre ’kifejlesztett’ bizonyítási eszköz az angol jogban kérd
íves
bizonyításként ismert eljárás (questionairre procedure). Ennek lényege, hogy a
188 CGB Opinion 97-133, 98-39.
189 Zuthpen Járási Bíróság, 1980. június 26, NJ 1981, 29. szám.
190 Amszterdami Városi Bíróság, 1982. január 4., RR 36. sz.
81
diszkrimináció megtörténtét követ
rövid id
n belül – f
képp munkaügyi perekben a felperes
helyzetének bebiztosítása érdekében – a sikertelen munkakeres
egy részletes kérd
ívet küld
meg a munkáltatónak, amelyb
l az elutasítása valós indokait igyekszik rekonstruálni. A
válasz, illetve annak esetleges hiánya kedvez
helyzetbe hozza az álláskeres
t annak
eldöntésekor, hogy van-e alapja perelni, s a bíróság számára lehet
vé teszi, hogy
’következtetéseket vonjon le’ a munkáltató magatartásáról.
Eljárási költség
14. § (1) Az eljárás költségét - a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével - az állam
viseli.
(2) Az eljárás alá vont személy viseli az eljárás költségét, ha a hatóság határozatában
megállapította, hogy az eljárás alá vont személy az egyenl
bánásmód követelményét
megsértette.
(3) A nyilvánvalóan alaptalan kérelmet benyújtó kérelmez
viseli az eljárás költségeit, ha a
hatóság indokolt határozatában megállapította, hogy a kérelmez
rosszhiszem volt.
Szintén a jogérvényesítés megkönnyítését szolgálja az eljárás költségeinek állam általi
viselésér
l rendelkez
f
szabály. A költségviselési kedvezménnyel kapcsolatos visszaéléséket
hivatottak a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivételek visszaszorítani.
A hatóság javaslatai és jelentései, tevékenységének nyilvánossága
15. § A jogi szabályozás tartalmára vonatkozó javaslatait a hatóság a jogszabály
el
készítéséért felel
s miniszternek és az igazságügyminiszternek teszi meg.
16. § (1) A hatóság a közvélemény folyamatos tájékoztatása érdekében jelentéseit,
javaslatait, valamint a mködésével kapcsolatos részletes információkat honlapján
rendszeresen közzéteszi.
(2) A hatóság határozatát - a jogsért
azonosításához szükséges adatok kivételével
anonimizáltan - nyilvánosságra hozza, ha ez az egyenl
bánásmód követelménye
megsértésének megel
zése, illetve a sérelem mértékének csökkentése érdekében szükséges.
A Tanácsadó Testület
14. § (3) A hatóság az (1) bekezdés c)-j) pontjaiban megjelölt feladatait az emberi
jogok védelme és az egyenl bánásmód követelményének érvényesítése területén
kiemelked tapasztalatokkal rendelkez, a miniszterelnök által felkért tagokból
álló tanácsadó testülettel együttmködve látja el.
Az Egyenl
Bánásmód Tanácsadó Testülettel kapcsolatban a kormányrendelet az alábbi
rendelkezéseket tartalmazza. A Tanácsadó Testület tagjaival és állásfoglalásaival kapcsolatos
információk a Hatóság honlapján nyilvánosan elérhet
k.
17. § (1) A hatóság mködését segít
Egyenl
Bánásmód Tanácsadó Testület (a
továbbiakban: Testület) hat tagból áll.
(2) A hatóság az Ebktv. 14. §-ának (3) bekezdésében megjelölt feladatok végrehajtására
irányuló jelentések, javaslatok és állásfoglalások (a továbbiakban együtt: jelentések)
tervezeteit minden esetben megküldi a Testületnek.
(3) Az Ebktv. 14. §-a (1) bekezdésének d) és h)-j) pontjai alapján készített jelentéseknek a
hatóság által történ
elfogadásához a Testület egyetértése szükséges.
82
(4) A (3) bekezdésben nem említett jelentések tervezetér
l a Testület véleményt nyilvánít. Ha
e vélemény a hatóság álláspontjától eltér, azt a hatóság a jelentéséhez mellékeli.
(5) A Testület mködésével kapcsolatos titkársági feladatokat a hatóság látja el.
18. § (1) A Testület három tagjának felkérésére a miniszter, három tagjának felkérésére az
igazságügyminiszter tesz javaslatot a miniszterelnöknek. A felkérni javasolt személyekr
l a
miniszter és az igazságügyminiszter az egyenl
bánásmód követelménye érvényesítésében
részt vev
szervekkel és szervezetekkel el
zetes egyeztetést folytat.
(2) A megbízatás ellátására büntetlen el
élet, a választási eljárásról szóló törvény hatálya
alá tartozó valamely választáson választójoggal rendelkez
személy kérhet
fel.
(3) Nem kérhet
fel a Testület tagjává az, aki a felkérés id
pontjában vagy az azt megel
z

két évben
a) országgylési képvisel
,
b) a Kormány tagja, politikai államtitkár, vagy
c) párt alkalmazottja vagy tisztségvisel
je
volt.
(4) A Testület tagjának megbízatása a felkérés elfogadásával keletkezik, és hat évre szól.
19. § (1) A Testület tagjának megbízatása megsznik, ha
a) a tisztségér
l lemond,
b) a megbízatási id
tartam [18. § (4) bekezdés] letelik,
c) a tisztségének ellátása alól felmentik, vagy
d) meghal.
(2) A miniszterelnök a Testület tagját a kinevezésére javaslatot tev
miniszter javaslatára -
a (3) bekezdésben meghatározott esetek kivételével - akkor mentheti fel, ha egyidejleg új
tagot kér fel. Ebben az esetben a korábbi tag megbízatása az új tag megbízatásának
keletkezésével sznik meg.
(3) A Testület tagja felmentésének kezdeményezése kötelez
, ha a 18. §-ban meghatározott
feltételeknek már nem felel meg.
(4) A Testület tagjának lemondását követ
harminc napon belül kell javaslatot tenni az új
tag személyére.
20. § (1) A Testület saját tagjai közül elnököt választ.
(2) A Testület elnöke összehívja és vezeti a Testület üléseit, továbbá ellátja a Testület
döntéseinek el
készítésével és azok végrehajtásával kapcsolatos feladatokat.
(3) A Testület elnöke és tagjai költségtérítésre jogosultak.
(4) Az elnököt akadályoztatása esetén az általa kijelölt tag teljes jogkörben helyettesíti.
21. § (1) A Testület döntéseit összes tagja többségének szavazatával hozza.
Szavazategyenl
ség esetén az elnök szavazata dönt.
(2) A Testület mködésének részletes szabályait ügyrendjében állapítja meg.
15. § (1) Az egyenl bánásmód követelménye e törvény hatálya alá tartozó
megsértésének vizsgálatát a sérelmet szenvedett fél választása szerint
a) a hatóság, vagy
b) az egyenl bánásmód követelménye megsértésének elbírálására külön törvény
alapján hatáskörrel rendelkez más közigazgatási szerv
folytatja le.
(2) Az eljárás megindításáról a hatóság a külön törvény alapján hatáskörrel
rendelkez közigazgatási szervet, illetve e közigazgatási szerv a hatóságot értesíti.
A sérelmet szenvedett fél választása szerint indíthat eljárást a Hatóság, illetve a fentebb
ismertetett szervek el
tt. Az eljárás megindításakor érdemes megfontolni a fentebb kiemelt
szempontokat: a speciális szakértelem meglétét, az eljárás várható hosszát, költségét, a
83
kiszabható szankciókat, illetve azt, hogy amennyiben több eljárás is indítható, melyiket
érdemes els
ként kezdeményezni. Az eljárások hatékonysága és gyorsasága érdekében
mindenképp szükséges az ügyfeleknek tartózkodni attól, hogy egyszerre ugyanazon ügy miatt
több helyre nyújtsanak be panaszt.
15. § (3) Ha az (1) bekezdés alapján valamely közigazgatási szerv eltt eljárás
indult, úgy más közigazgatási szerv ugyanazon törvénysértés tekintetében
a) azonos személy ellen elkövetett törvénysértés esetén nem járhat el,
b) más személy ellen elkövetett törvénysértés esetén megindult eljárását az ügy
jogers elbírálásáig felfüggeszti.
A panasz több helyre való benyújtása visszafelé sülhet el, hiszen a törvény takarékossági és
eljárás racionalizálási szempontok miatt fékeket épített be a párhuzamos eljárásokba. Ezek
szerint ugyanazon panaszos ügye miatt csak egy szerv jár el, míg ugyanazon ügy több
panaszosa érdekében áll, hogy egyeztesse jogi lépéseit, egyébként a leggyorsabb panaszos
által megkeresett hatóság végzi a vizsgálatot, s a többi szerv addig eljárását felfüggeszti.
15. § (4) Ha az ügyet valamely közigazgatási szerv elbírálta, úgy más közigazgatási
szerv ugyanazon törvénysértés tekintetében
a) azonos személy ellen elkövetett törvénysértés esetén nem járhat el,
b) más személy ellen elkövetett törvénysértés esetén megindult eljárásában a
jogers határozatban megállapított tényállást alapul véve jár el.
Az egy ügy több panaszos esetére ad megoldást a b) pont, mely szerint a legkorábban
benyújtott panaszos panaszát vizsgáló szerv által megállapított tényállás lesz valamennyi
panaszos ügyében az irányadó.
15. § (5) A hatóság hivatalból is eljár az egyenl bánásmód követelményének a 4. §
a)-d) pontjaiban meghatározott szervek általi megsértésével kapcsolatban, ha az
adott ügyben más közigazgatási szerv eltt nincs folyamatban eljárás.
15. § (6) A hatóság nem vizsgálhatja az Országgylés, a köztársasági elnök, az
Alkotmánybíróság, az Állami Számvevszék, az állampolgári jogok országgylési
biztosa, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgylési biztosa és az
adatvédelmi biztos, valamint a bíróságok és az ügyészség közhatalmi döntéseit és
intézkedéseit.
15. § (7) A hatóság a más közigazgatási szerv által az egyenl bánásmód
követelményével kapcsolatban hozott közigazgatási határozat bírósági
felülvizsgálata során a perben beavatkozóként részt vehet.
A Hatóság más, mint egy klasszikus közigazgatási szerv, hiszen lehet közigazgatási és polgári
peres ügyekben eljárási képvisel
meghatalmazás alapján, valamint közérdek
igényérvényesítés keretében önálló felperes munkaügyi vagy személyiségi jogi perben. A
törvény 15. § (7) bekezdése alapján arra is lehet
sége van, hogy a más közigazgatási szerv
által az egyenl
bánásmód követelményével kapcsolatban hozott közigazgatási határozat
bírósági felülvizsgálata során a perben beavatkozóként részt vegyen – mint ahogy tette ezt a
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal oldalán a szegregált jászladányi iskola
ügyében – a törvény alapján indult más közigazgatási eljárásban pedig megilletik az ügyfél
jogai.
84
A Hatóság is jogosult közérdek igényérvényesítésre, habár szkebb körben, mint a
fogyasztóvédelmi szervezet. A Hatóság önálló keresetindítási joga nem függ például az
okozott hátrány nagyságától, hanem annak csak az a feltétele, hogy az egyenl
bánásmód
megsértése olyan tulajdonságon alapuljon, amely az egyes ember személyiségének lényegi
vonása és a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható csoportját érintse.
16. § (1) Ha a hatóság megállapította az e törvényben foglalt, az egyenl bánásmód
követelményét biztosító rendelkezések megsértését
a) elrendelheti a jogsért állapot megszüntetését,
b) megtilthatja a jogsért magatartás további folytatását,
c) a jogsértést megállapító határozatát nyilvánosságra hozhatja,
d) bírságot szabhat ki,
e) külön törvényben meghatározott jogkövetkezményt alkalmazhat.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkövetkezményeket az eset összes
körülményeire - így különösen a sérelmet szenvedettek körére, a sérelem
következményeire, a jogsért állapot idtartamára, a jogsért magatartás ismételt
tanúsítására és a jogsért teljesítképességére - tekintettel kell meghatározni.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmények együttesen is
alkalmazhatóak.
(4) Az (1) bekezdés d) pontja alapján kiszabott bírság összege ötvenezer forinttól
hatmillió forintig terjedhet. A bírság a Köztársasági Esélyegyenlségi Program
költségvetési elirányzatát illeti.
A Hatóság vizsgálata alapján határozatot hoz, amelyben jogsértés esetén elrendelheti a
jogsért
állapot megszüntetését, megtilthatja a jogsért
magatartás további folytatását,
bírságot szabhat ki, határozatát nyilvánosságra hozhatja, valamint külön törvényben
meghatározott jogkövetkezményt alkalmazhat. Kérdéses, hogy a jogsértés megállapításán és
megszüntetésére való kötelezésen túlmen
en pozitív cselekvésre való kötelezést is el
írhat-e a
Hatóság közigazgatási határozat formájában?
A szankciókat az eset körülményeire tekintettel kell meghatároznia, s a jogkövetkezményeket
együtt is alkalmazhatja. A bírság összege ötvenezert
l hatmillió forintig terjedhet. A befizetett
bírság a Köztársasági Esélyegyenl
ségi Program költségvetési el
irányzatát illeti.
Mind a hatósági eljárás, mind a peres eljárás esetén felvet
dik, hogy egyes esetekre
különleges jogkövetkezmények megalkotására lenne szükség. Amennyiben a bíróság vagy a
Hatóság megállapítja a szegregáció tényét, és a jöv
re nézve eltiltja ett
l a jogsért
t, kérdéses,
hogy ennek eleget tud-e tenni a bepanaszolt iskola, pontosan milyen módszerrel lehet a már
kialakult helyzetet reparálni, az intézményi szegregációt megszüntetni? A törvény lehet
séget
ad elvben arra is, hogy a Hatóság külön törvényben meghatározott jogkövetkezményeket
alkalmazzon, ilyen törvény azonban egyel
re nem létezik. A megtorlás és a szegregáció által
okozott sérelmek valós ellentételezése, ennek mind elméleti, mind gyakorlati kérdései komoly
feladat elé állítják a jogalkalmazót.
A Hatóság rendelkezésére álló, a polgári anyagi jog személyiségi jogi részéb
l jól ismert els

három típusú szankciót a munkaügyi felügyelet is alkalmazhatja, bár a jogsért
magatartás
folytatásának tiltására ágazat-specifikus szankciói is vannak. A munkaügyi ellen
rzés során
kiszabható bírság els
esetben ötvenezert
l kett
millió forintig terjed, több norma megsértése
85
illetve újabb jogsértés esetén azonban hatmillió forint a fels
határ.191 A munkaügyi
ellen
rzés szankcióiról elmondottak igazak a fogyasztóvédelmi felügyel
ségekre is, bár itt a
törvény nem határozza meg a fogyasztóvédelmi bírság mértékét.192 Noha vitatható, hogy az
egyenl
bánásmód sérelmének esetében is érvényesíthet
ez a szankció, a kisebbségi biztos
szankciókkal kapcsolatban tett megjegyzéseinek fényében kiemelend
, hogy a
fogyasztóvédelem elrendelheti az üzlet bezárását is.193
17. § (1) A hatóság határozata és végzése ellen közigazgatási eljárás keretében
fellebbezésnek nincs helye.
(2) A hatóságnak az egyenl bánásmód követelményének megsértése tárgyában
hozott határozatát és végzését felügyeleti jogkörben megváltoztatni vagy
megsemmisíteni nem lehet.
(3) A hatóság határozata és végzése ellen a közigazgatási döntésekre vonatkozó
általános szabályok szerint bírósági felülvizsgálatnak van helye. Az eljárás a
Fvárosi Bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékességébe tartozik.
(4) A perben a Fvárosi Bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el.
Képviselet, ügyféli jogok
18. § (1) Az egyenl bánásmód követelményének megsértése miatt indult eljárásokban a
társadalmi és érdek-képviseleti szervezet, valamint a hatóság a jogsérelmet szenvedett
fél meghatalmazása alapján - törvény eltér rendelkezése hiányában - képviselként
járhat el.
(2) Az egyenl bánásmód követelményének megsértése miatt indult közigazgatási
eljárásban a társadalmi és érdek-képviseleti szervezetet megilletik az ügyfél jogai.
Más személy (képvisel
) útján is lehet szerz
dést kötni, vagy más jognyilatkozatot tenni,
kivéve, ha jogszabály szerint a jognyilatkozat csak személyesen tehet
meg. A képvisel

cselekménye által a képviselt válik jogosítottá, illet
leg kötelezetté.194
Képviseleti jogot - a törvényen, a hatósági rendelkezésen, és az alapszabályon alapuló
képviseleten felül - a képvisel
höz, a másik félhez vagy az érdekelt hatósághoz intézett
nyilatkozattal (meghatalmazás) lehet létesíteni.195
A meghatalmazáshoz olyan alakszerségek szükségesek, amilyeneket jogszabály a
meghatalmazás alapján kötend
szerz
désre el
ír. Az általános meghatalmazás csak írásban
érvényes. A meghatalmazás eltér
kikötés hiányában visszavonásig érvényes, visszavonása
jóhiszem harmadik személy irányában csak akkor hatályos, ha azt vele közölték. A
visszavonás jogáról érvényesen nem lehet lemondani. A meghatalmazás bármelyik fél
halálával megsznik.196 A törvény értelmében nem szükséges, hogy ügyvéd képviselje az
ügyfelet a hatóság el
tti eljárásban, amennyiben ügyvéd jár el, a meghatalmazás alakiságára a
reá vonatkozó jogszabályok az irányadók.
191 Met. 6. § (1) bekezdés a) b) c) és f) pontok és 7. § (3) bekezdés. A (4) bekezdés értelmében húsz f
nél
kevesebb foglalkoztatott esetében a bírság maximum hárommillió forint.
192 Fgy. tv. 47. § (1) bekezdés a-d, pont és 48. §.
193 Fgy. tv. 47. § (1) bekezdés e, pont.
194 Ptk. 219. § (1) és (2) bekezdés.
195 Ptk. 222. §
196 Ptk. 223. §
86
Az ügyvédnek adott meghatalmazás csak akkor érvényes, ha írásba foglalták. A
meghatalmazást a megbízónak és az ügyvédnek saját kezleg alá kell írnia. Ha a megbízó írni,
olvasni nem tud, vagy nem képes, a meghatalmazást közokiratba vagy olyan, teljes bizonyító
erej magánokiratba kell foglalni, amelyen két tanú az aláírásával igazolja, hogy a megbízó a
megbízás létrejöttét el
ttük elismerte. A meghatalmazás feljogosítja az ügyvédet minden
olyan cselekményre, amely a rábízott ügy szabályszer ellátásával jár, így okirat, pénz és más
vagyontárgy átvételére is. Az ügyvéd képviseleti jogkörének korlátozása a hatóság vagy a
harmadik személy irányában annyiban hatályos, amennyiben a korlátozás a
meghatalmazásból kitnik.197
A törvény értelmez
rendelkezései szerint társadalmi és érdek-képviseleti szervezetnek
min
sül az a társadalmi szervezet vagy alapítvány, amelynek alapszabályában, illetve alapító
okiratában a szervezet céljai között a hátrányos helyzet csoportok társadalmi
esélyegyenl
ségének el
segítése vagy az emberi és állampolgári jogok védelme szerepel,
valamint az adott nemzeti és etnikai kisebbség tekintetében a kisebbségi önkormányzat,
továbbá a munkavállalók anyagi, szociális és kulturális, valamint élet- és
munkakörülményeivel összefügg
ügyeiben a szakszervezet.
Az Ebktv. a képviselet szabályai között helyezi el az ügyféli jogosítványt, noha nyilvánvalóan
teljesen más intézményr
l van szó.
Ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkez

szervezet, akinek (amelynek) jogát, jogos érdekét vagy jogi helyzetét az ügy érinti, akit
(amelyet) hatósági ellen
rzés alá vontak, illetve akire (amelyre) nézve - tulajdonát, jogait és
vagyontárgyait is ideértve - a hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz.198 Álláspontunk szerint
a törvény hatálya alá tartozó társadalmi szervezetnek külön jogi érdekeltséget nem kell
igazolnia, csupán be kell jelentenie, hogy az eljárásban ügyfélként kíván részt venni.
A bizonyítás szabályai
19. § (1) Az egyenl bánásmód követelményének megsértése miatt indított
eljárásokban a jogsérelmet szenvedett félnek vagy a közérdek
igényérvényesítésre jogosultnak kell bizonyítania, hogy
a) a jogsérelmet szenved személyt vagy csoportot hátrány érte, és
b) a jogsérelmet szenved személy vagy csoport a jogsértéskor - ténylegesen vagy a
jogsért feltételezése szerint - rendelkezett a 8. §-ban meghatározott valamely
tulajdonsággal.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak bizonyítása esetén a másik felet terheli annak
bizonyítása, hogy
a) megtartotta, vagy
b) az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani
az egyenl bánásmód követelményét.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglalt rendelkezések nem alkalmazhatóak a
bünteteljárásokban, illetve a szabálysértési eljárásokban.
A törvény 19. §-a értelmében a Pp. általános szabályaitól jelent
sen eltér
a bizonyítási
kötelezettség megoszlása az egyenl
bánásmód követelményének megsértése miatt indított
eljárásokban. A bizonyítási kötelezettség ilyetén megosztása mentén szükséges lefolytatni a
197 Az ügyvédekr
l szóló 1998. évi XI. törvény 26. §.
198 Ket. 15. § (1) bekezdése.
87
bizonyítást a személyiségi jogi per, munkaügyi per, fogyasztóvédelmi, munkaügyi hatóságok
és az Egyenl
Bánásmód Hatóság eljárása során. Az idézett rendelkezés (3) bekezdése
értelmében a bizonyítási kötelezettség megosztása nem alkalmazható a szabálysértési
eljárásokban. Ilyen eljárás indítható például a nevelési-oktatási tevékenység folytatására
vonatkozó szabályok megszegése miatt a 218/1999 (XII.28.) Korm. rendelet 142. § (5)
bekezdése alapján. Az eljárást a rendelkezés (6) bekezdése szerint az Országos Közoktatási
Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) folytatja le.
Miután a fogyasztóvédelmi és a munkavédelmi felügyel
ségek, valamint az EBH eljárásában
hozott joger
s közigazgatási döntések ellen bírósági felülvizsgálatnak van helye, a
felülvizsgálat során figyelembe kell venni a bizonyítási kötelezettség ügytípusra jellemz

megosztottságát.
Közösségi jogi vívmány
A bizonyítási kötelezettség megosztása a közösségi jogban bíró alkotta jog. Az Európai
Bíróságnak a közvetett nemi diszkriminációt érint
ítéleteiben jelent meg el
ször (lásd
például Enderby v Frenchay Health Authority, C-127/92 ECJ) abból a célból, hogy
megkönnyítse az egyenl
bánásmódhoz való jog bíróság el
tti érvényesítését. Az Enderby
esetet Craig és De Búrca az alábbiak szerint foglalta össze.199
Enderby asszonyt a Frenchay-i Egészségügyi Hatóság beszédterapeutaként foglalkoztatta.
Nemi alapú diszkrimináció miatt nyújtott be keresetet, arra hivatkozva, hogy az

szakmájának tagjai – akik túlnyomó többségükben n
k – érzékelhet
en kevesebbett kerestek,
mint a velük összehasonlítható szakmák tagjai – például gyógyszerészek és klinikai
szakpszichológusok – akiknek a munkája az övével egyenl
érték volt. Az utóbbi szakmát
túlnyomó többségükben férfiak zték. Az angol Fellebbviteli Bíróság el
zetes döntéshozatali
eljárásban az Európai Bírósághoz küldte fel az ügyet, amelyben az alábbi ítélet született.
Amennyiben azonban a beszédterapeuták munkabére szignifikánsan alacsonyabb, mint a
gyógyszerészeké, és ha az el
bbi szakma tagjai szinte kivétel nélkül n
k, míg az utóbbiak
meghatározó aránya férfi, akkor megállapítható a prima facie nemi diszkrimináció, legalábbis
azokban az esetekben, ahol a két szóban forgó munka egyenl
érték és a helyzetet leíró
statisztikák érvényesek.
A nemzeti bíróság hatáskörébe esik annak meghatározása, hogy értékelhet
ek-e ezek a
statisztikai adatok, azaz, hogy elegend
számú egyént foglalnak-e magukban, vagy csupán
rövidtávú illetve átmeneti jelenséget írnak-e le, és hogy általánosságban szignifikánsnak
tnnek-e.
Amennyiben a diszkrimináció prima facie megállapítható, a munkáltató terhére esik annak
bizonyítása, hogy objektív okai vannak a munkabérekben tapasztalható
különbségeknek. A munkavállalók a nemzeti bíróságok el
tt képtelenek lennének
érvényesíteni az egyenl
munkáért egyenl
bér elvét, ha a prima facie diszkrimináció
bizonyítása nem telepítené a munkáltatóra annak terhét, hogy bizonyítsa: a munkabérek
közötti különbség valójában nem diszkriminatív.
199 Paul Craig and Gráinne De Búrca: EU Law: Text, Cases and Materials, Oxford University Press, Third
Edition, pp. 860-861.
88
Az esetjogból a bizonyítási kötelezettség megosztását a nemi diszkriminációs esetekben
alkalmazandó bizonyítási teherr
l szóló irányelve200 vette át. Kés
bb részévé vált a Faji
Egyenl
ségi (8. cikk) és a Foglalkoztatási Keretirányelvnek is (10. cikk). Ezen közösségi
joganyag átvétele tette szükségessé a megosztott bizonyítási teher megjelenítését a magyar
jogban is.
A közösségi jogi szabály hazai értelmezése: BH 2004. 255
A törvény hatályba lépését megel
z
en, a Munka Törvénykönyvének korábban hatályos 5. §
(2) bekezdésére alapított, a felperes etnikai származásán alapuló hátrányos megkülönböztetés
miatt nem vagyoni kártérítés megfizetése iránt indított munkaügyi perben a Legfels
bb
Bíróság az alábbiakat állapította meg.201
A Pp. 164. § (1) bekezdésében meghatározott általános szabály szerint a per eldöntéséhez
szükséges, jogi szempontból jelent
s tényt annak kell bizonyítania, aki a per során arra
hivatkozik, akinek érdekében áll, hogy azt a bíróság valónak fogadja el. Az általános
szabályok alkalmazása esetén diszkriminációs ügyekben is a jogsérelmet szenvedett
munkavállalónak kellene bizonyítania, hogy a munkáltató megsértette a jogát. A hátrányos
megkülönböztetés körülményeirl azonban túlnyomórészt a munkáltató rendelkezik
bizonyítási eszközökkel, ami szinte lehetetlenné tehetné a bizonyítást, ezért az Mt. perbeli
ügyben hatályos 5. § (2) bekezdése a bizonyítási teher megfordításával „rákényszeríti” a
munkáltatót a rendelkezésére álló valamennyi tény és körülmény feltárására, mert így
mentesülhet a felel
sség alól. …
Az Mt. 5. § (2) bekezdésén alapuló, a munkáltatóra háruló bizonyítási teherb
l következ
en a
per eldöntéséhez szükséges tények bizonyításának sikertelensége a munkáltató terhére esik.
…
A hátrányos megkülönböztetésre való puszta hivatkozás nem elégséges, azonban a bizonyítási
teher megfordításából következ
en elegend, ha a jogsérelemre hivatkozó fél bizonyítja
azt a tényt, hogy hátrány érte, ezt követ
en a másik félnek kell kimentenie magát:
bizonyítania, hogy az egyenl bánásmód követelményét megtartotta. Ennek
sikertelenségét a terhére kell értékelni. A bíróság az alapos munkáltatói kimentést fogadhatja
el a bizonyítékok összességében való értékelése során.
A törvény 19. §-a értelmében a bizonyítás a Legfels
bb Bíróság e döntésének
megfelel
en folyik, noha a rendelkezés szövege némileg eltér az Mt. korábban hatályos
5. § (2) bekezdésének megfogalmazásától. A most hatályos szöveg a jogalkalmazást
segítend
valójában tovább pontosítja, hogy az ellenérdek felekre milyen tények
bizonyítása esik, s hogy a kimentési bizonyítás milyen körben folytatható le.
Alkalmazás a közigazgatási eljárásban
Az egyenl
bánásmód követelményének megsértésére „szakosodott” EBH eljárását az
alábbiak szerint modellezhetjük. A Ket. 50. § (1) bekezdése értelmében az EBH köteles a
döntéshozatalához szükséges tényállást tisztázni. Ha ehhez nem elegend
ek a rendelkezésre
álló adatok, hivatalból vagy kérelemre bizonyítási eljárást folytat le. A (3) bekezdés
értelmében az EBH által hivatalosan ismert és a köztudomású tényeket nem kell bizonyítani.
200 az Európai Tanács 97/80/EK irányelve
201 A korábban hatályos Mt. 5. § (2) bekezdése értelmében amennyiben a hátrányos megkülönböztetés tilalmával
kapcsolatosan a munkáltató eljárását illet
en vita merül fel, a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy nem sértette
meg az egyenl
bánásmód elvét, eljárása nem ütközött a hátrányos megkülönböztetés tilalmába.
89
Noha az idézett rendelkezés (4) bekezdése példálózva felsorol bizonyítékokat, az
alkalmazandó bizonyítási eszközt az (5) bekezdés értelmében az EBH szabadon választhatja
meg.
A Ket. 3. § (2) bek. b, pontja értelmében az EBH hivatalból állapítja meg a tényállást,
határozza meg a bizonyítás módját és terjedelmét, ennek során nincs kötve az ügyfelek
bizonyítási indítványaihoz, ugyanakkor a tényállás tisztázása során minden, az ügy
szempontjából fontos körülményt figyelembe kell vennie.
Az Ebktv. 19. §-ában megállapított bizonyítási szabályok irányadók az EBH eljárására is. A
miniszteri indokolás szerint a törvény el
írja, hogy a jogsérelmet szenvedett fél vagy a
közérdek igényérvényesítésre jogosult bizonyítja, hogy a jogsérelmet szenved
személyt
vagy csoportot hátrány érte, és a jogsérelmet szenved
személy vagy csoport rendelkezik a
törvény 8. §-ában meghatározott valamely védett tulajdonsággal. Utóbbi feltétel bizonyítása
során tiszteletben kell tartani a jogaiban sértett személynek vagy csoportnak azon jogát,
amely önazonosságuk szabad megválasztáshoz, illetve kinyilvánításához fz
dik.
A sérelmet szenvedett személy sikeres bizonyítása esetében az eljárás alá vont kimentési
bizonyítást folytathat le: mentesül a jogsértés megállapítása alól, ha bizonyítja, hogy az
egyenl
bánásmód követelményét megtartotta, vagy az adott jogviszony tekintetében azt nem
volt köteles megtartani.
· Kimentési bizonyítás
Az Ebktv. 19. §-a kategorikusan fogalmaz. A sérelmet szenvedett félnek csupán a
rendelkezésben meghatározott két tényt kell bizonyítania. A kimentési bizonyítás célja az,
hogy kizárja a védett tulajdonság és a hátrány közötti ok-okozati összefüggés meglétét. A
bírói esetjog szerint a diszkrimináció fennáll, ha a bizonyítékok alapján a hátrányt nem lehet a
védett tulajdonságtól „függetleníteni” (BH 2002. 90. és EBH 2001. 515.). A kimentési
bizonyítás tehát csak akkor vezethet eredményre, ha az eljárás alá vont sikeresen bizonyítja,
hogy a védett tulajdonság semmilyen módon nem játszott közre a hátrány okozásában, azzal
nem függ össze. Amennyiben a kimentési bizonyítás kétséget hagy afel
l, hogy a védett
tulajdonság szolgálhatott-e akár más okok mellett is alapjául a hátránynak, a kimentési
bizonyítást nem lehet sikeresnek tekinteni.
Az Ebktv. 7. § (2) bekezdése értelmében általában véve nem sérti az egyenl
bánásmód
követelményét az a védett tulajdonságon alapuló magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás,
utasítás vagy gyakorlat (rendelkezés), amelynek tárgyilagos mérlegelés szerint az adott
jogviszonnyal összefügg
, ésszer indoka van.
Általános kimentési ok továbbá a törvény 11. §-ában szabályozott el
nyben részesítés is. Ez
olyan rendelkezés lehet, amely egy kifejezetten megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos
értékelésen alapuló esélyegyenl
tlenségének felszámolására irányul, ha az megfelel az idézett
rendelkezésben foglalt feltételeknek.
Különleges kimentési okokat is meghatároz a törvény, amelyek ágazat-specifikusak, s tovább
szkítik az általános szabályok között definiált kimentési lehet
ségeket. Ilyen ágazat
specifikus, s az általánost rendkívül leszkít
kimentési okot fogalmaznak meg a
foglalkoztatás területén a törvény 22. és 23. §-ai. A törvény 22. § a) pontja értelmében a
foglalkoztatási jogviszonyokban csupán a közösségi jogban valós és meghatározó alkalmazási
90
feltételként definiált, a b, pont szerint pedig a vallási meggy
z
désen illetve az etnikai
hovatartozáson alapuló, a szervezet jellegét alapvet
en meghatározó alkalmazási feltétel
meglétének bizonyításával lehet mentesülni az egyenl
bánásmód megsértésének felel
ssége
alól.
Az Ebktv. 23. §-a az el
nyben részesítést, mint a foglalkoztatás területén lehetséges kimentési
okot engedi munkavállalók meghatározott körére. A 25. § (2) bekezdése a védett tulajdonság
alapján a társadalom egyes csoportjai részére enged többletjuttatásokat a szociális és az
egészségügyi ellátórendszer keretein belül.
Az oktatás és képzés területén a törvény 28. § (1) bekezdése értelmében az önkéntesen
szervez
d
nem koedukált oktatás – amennyiben emiatt az oktatásban résztvev
ket semmilyen
hátrány nem éri – kimentési ok lehet. A kimentési bizonyítás során elengedhetetlen annak
vizsgálata, hogy valóban önkéntesen szervez
dött-e az ilyen típusú oktatás. Az önkéntesség
elengedhetetlen feltétele a megfelel
tájékozottság.202
Szegregált osztályok illetve csoportok megléte esetén szintén kimentési ok lehet a 28. § (2)
bekezdése szerint az önkéntesen szervezett vallási vagy más világnézeti meggy
z
désen
alapuló, továbbá a kisebbségi vagy a nemzetiségi oktatás, feltéve, hogy emiatt az oktatásban
résztvev
ket semmilyen hátrány nem éri és az oktatás megfelel az állami el
írásoknak.
Az oktatásba való bekapcsolódás feltételeinek meghatározása illetve a felvételi kérelmek
elbírálása esetében a törvény 28. § (3) bekezdése alapján a nyelvi vagy kulturális önazonosság
meg
rzését szolgáló, illetve egyházi, kisebbségi vagy nemzetiségi oktatási intézmény
tekintetében jogszabály megengedheti a kimentést. Végül, az Ebktv. 29. §-a értelmében az
iskola rendszeren belüli, valamint azon kívüli oktatásban részt vev
k meghatározott köre
el
nyben részesíthet
.
Az oktatás területén folyó ügyekben a kimentési bizonyítás során további jelent
séggel bír
egy ágazat specifikus szabály. A Közokt. tv. 4/A. § (2) bekezdése értelmében „az egyenl

bánásmód követelménye alapján a közoktatásban minden gyermeknek, tanulónak joga, hogy
vele összehasonlítható helyzetben lev
más személyekkel azonos feltételek szerint
részesüljön velük azonos színvonalú ellátásban”. Ez a rendelkezés az oktatás feltételei
szempontjából nem csupán egyenl
, hanem azonos bánásmódot kíván meg.
Az el
nyben részesítés, mint kimentési ok esetében jelent
séggel bír, hogy az csak törvény,
törvény felhatalmazása alapján megalkotott kormányrendelet illetve a foglalkoztatás esetében
kollektív szerz
dés rendelkezésén alapulhat. Fontos annak vizsgálata, hogy e normák valóban
az Ebktv. releváns rendelkezésében meghatározott csoportra vonatkoznak-e.
A bizonyítási kötelezettség telepítésének a törvény 19. §-ában megfogalmazott szabályai nem
vonatkoznak a büntet
eljárásokra és a szabálysértési eljárásokra.
· Együttmködési kötelezettség
A bizonyítási kötelezettség megosztása a közigazgatási hatósági eljárásban is érvényesül. Az
EBH ugyan hivatalból állapítja meg a tényállást, s köteles a tényállást tisztázni, a
bizonyítékok beszerzése során azonban az ügyfeleknek kötelezettsége az EBH-val
202 Err
l b
vebben lásd a Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgylési biztosának 2004-es jelentésének 3.
sz. mellékletét.
91
együttmködve lehet
vé tenni, hogy az eleget tudjon tenni tényállás tisztázási
kötelezettségének. Az ügyfelekkel való együttmködés körében lényeges, hogy noha az EBHt
nem kötik az ügyfelek bizonyítási indítványai, az ügy szempontjából fontos valamennyi
körülményt csak akkor tudja figyelembe venni, ha azokat az ügyfelek elé tárják.
Az Ebktv. 19. §-ának megfogalmazásából egyértelm, hogy amíg a hátrány és a védett
tulajdonság bizonyítása szempontjából a sérelmet szenvedett ügyfél együttmködési
kötelezettsége bír kiemelked
jelent
séggel, addig a kimentés körében – tehát annak
bizonyítása során, hogy az eljárás alá vont megtartotta, illetve az adott jogviszony
tekintetében nem volt köteles megtartani az egyenl
bánásmód követelményét – az eljárás alá
vont együttmködése a fontos.
A kimentési bizonyítás körében különleges jelent
sége van annak, hogy az eljárás alá vont az
ügy szempontjából általa fontosnak tekintett körülményekre az EBH figyelmét felhívja és
bizonyítási indítványait id
ben el
terjessze. Miután a bizonyítás módjának és terjedelmének
meghatározása hivatalból is az EBH feladata, ám az eljárás alá vontak mködésével
összefügg
iratok és bels
nyilvántartások egyénenként jelent
s mértékben eltérhetnek, a
bizonyítékok pontos meghatározásában utóbbiaknak az együttmködés keretein belül a lehet

legaktívabban kell eljárniuk. Ahhoz, hogy ezt meg tudják tenni, természetesen az EBH-nak a
kimentési bizonyítás megkezdésér
l
ket tájékoztatnia kell.
Az ügyfelek együttmködési kötelezettsége megsértésének következményeit az egyes
bizonyítékok esetében a Ket. meghatározza. Így például, amennyiben az ügyfél felhívásra
nem nyilatkozik, akkor az EBH az 51. § (1) bekezdése értelmében a rendelkezésre álló
bizonyítékok alapján dönthet.
A sértettnek nem valamely joghátrány, csupán bármely, köznapi értelemben vett hátrány
bekövetkeztét kell bizonyítania. Nem szükséges tehát a sértett félnek bizonyítania, hogy a
vele szembeni bánásmód jogellenes volt, valamely jogszabályba ütközött. Elegend

bizonyítania, hogy az rá nézve hátrányos volt.
A bizonyítékok értékelése során a Hatóságnak figyelemmel kell lennie a Legfels
bb Bíróság
irányadó esetjogára (BH 2004. 255 és Mfv.I.10.642/2004/3. sz. végzés). Az utóbbi döntés
értelmében a „sajátos bizonyítási szabályok megfelel
érvényesüléséhez, a nem egyszer
egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és bizonyítékok miatt különös jelent
sége van az
összes bizonyíték egyenkénti és egymással összevetett összességében elbírálásának az
okszerség, az életszerség és a logika szempontjai figyelembevételével, és nem mell
zhet

ennek során a közvetett bizonyítékok számbavétele sem.”
· Különleges adatok
Noha a legtöbb védett tulajdonság annak kinyilvánítása illetve felvállalása nélkül is látható, és
mint adat, külön hozzájárulás nélkül kezelhet
, találunk kivételeket. Példának okáért a nem, a
kor, a b
rszín és a testi fogyatékosság általában jól látható tulajdonságok. Nem mondható
azonban el ugyanez a családi állapot, a vallási illetve világnézeti meggy
z
dés, a szexuális
irányultság illetve az egészségi állapot esetében.
92
A személyes adatok védelmér
l és a közérdek adatok nyilvánosságáról szóló törvény203 2. §
2. pontja értelmében különleges adat a faji eredetre, a nemzeti és etnikai kisebbséghez
tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti
meggy
z
désre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, valamint az egészségi állapotra, a
kóros szenvedélyre, a szexuális életre vonatkozó adat, valamint a bnügyi személyes adat. Az
Atv. 3. § (2) bekezdése értelmében a különleges adat akkor kezelhet
, ha az adatkezeléshez az
érintett írásban hozzájárul, vagy ha azt törvény elrendeli.
Noha számos védett tulajdonság, mint adat kezelését garanciákhoz köti a törvény, azt nem
tiltja jogszabály, hogy a feltételezett tulajdonságot, mint adatot kezeljék. Ezt ismeri fel a
jogalkotó, amikor a vélt, nemcsak a valós védett tulajdonságról rendelkezik az Ebktv.19. §-
ában.
Amikor az eljárás alá vont olyan adat (védett tulajdonság) alapján diszkriminál, amelynek
kezelésére egyébként nem jogosult, adatvédelmi szabályokat nem sért. Amennyiben az eljárás
ilyen alapon indul meg, az eljárás alá vont nem mentheti ki magát azzal, hogy a védett
tulajdonságot, mint adatot, nem kezelheti, a bizonyítás tehát t
le el nem várható. Az eljárást
magától kezdeményez
személy esetében az adatkezeléssel kapcsolatban az Atv. 3. § (6)
bekezdése értelmében szükséges eljárni.
Az Atv. 3. § (6) bekezdése értelmében az érintett kérelmére indult eljárásban a szükséges
adatainak kezeléséhez való hozzájárulását vélelmezni kell – amellett, hogy erre a tényre az
érintett figyelmét fel kell hívni. Az érintettnek egyébként is érdekében áll, hogy ne gördítsen
akadályokat különleges adatainak kezeléséhez. Ellenkez
esetben saját ügyének kivizsgálását
nehezítheti meg illetve lehetetlenítheti el.
Ugyanez a helyzet, amikor több, védett tulajdonsággal rendelkez
személyr
l van szó, akik
együtt kezdeményezték az eljárást, illetve hozzájárultak különleges adataik kezeléséhez. Más
azonban a helyzet a közvetett diszkriminációs illetve a szegregációs ügyekben, amelyekben
több, védett tulajdonsággal rendelkez
személy érintett, ám csupán néhány indított eljárást.
Ilyenkor a védett csoporthoz tartozó valamennyi munkavállaló különleges adatait individuális
beazonosításra alkalmas módon az eljárás alá vonttól nem lehet beszerezni. Amennyiben
azonban van nyilvántartás és nem szükséges az individualizált adatfelmérés, a statisztikai
bizonyításnak sincs akadálya.
Alkalmazás polgári perekben
Az egyenl
bánásmód követelményének megsértése miatt indított polgári, munkaügyi és
közigazgatási perekben a lex specialis derogat legi generali elv alapján nem alkalmazható a
Pp. 164. § (1) bekezdése, melynek értelmében a tényeket általában annak a félnek kell
bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el.
A bizonyítási teher megosztásáról fentebb elmondottak tehát ezen bírósági eljárásokban is
érvényesek. A megosztott bizonyítási teher miatt kiemelt jelent
sége van az egyenl

bánásmód követelményének megsértése miatt folyó perekben a bíróság Pp. 3. § (3)
bekezdésén alapuló kioktatási kötelezettségének. A közigazgatási perekben a KK. 31. számú
közigazgatási kollégiumi állásfoglalás értelmében a hatósági tényfeltárást a fent ismertetett
megfontolások szerint kell felülvizsgálni. A mérlegelés tekintetében, figyelemmel a
203 1992. évi LXIII. törvény, továbbiakban: Atv.
93
bizonyítékok értékelésér
l alkotott legfels
bb bírósági álláspontra és a töretlen bírósági
gyakorlatra (BH 1999. 237. és BH 2000. 331.) pedig azt kell vizsgálni, hogy a tényállást a
hatóság kell
en feltárta-e, tisztázta-e, a bizonyítékokat okszeren mérlegelte-e, s a mérlegelés
szempontjait megadta-e.
Noha a kimentési bizonyítás okán az egyenl
bánásmód követelményének megsértése miatt
indított perekben a bizonyítás látszólag számos hasonlóságot mutat a kártérítési felel
sség
megállapítására irányuló ügyekével, alapvet
különbségeket tapasztalunk a bizonyítandó
tények között. Míg az el
bbi esetben a felperes – illetve bírósági felülvizsgálat során a
sérelmet szenvedett személy vagy csoport tekintetében az alperes hatóság - terhére két tény
bizonyítása esik: a vélt vagy valós védett tulajdonság és a hátrány megléte, addig a kártérítési
perekben a felperesnek kell bizonyítania, hogy fennáll a jogellenesség, a kár, a kett
közötti
ok-okozati összefüggés és az alperesi oldalon a felróhatóság.
A hátrány bekövetkeztének megállapításához az Ebktv. a saját rendelkezéseinek – tehát az
egyenl
bánásmód követelményének - megsértésén kívül nem kíván meg ágazati
jogellenességet, s
t, a 19. § (1) bekezdésének a, pontja kifejezetten kerüli a joghátrány
kifejezést. A fentebb kifejtettek szerint a védett tulajdonság és a hátrány közötti ok-okozati
összefüggést sem a felperesnek kell bizonyítania. Amennyiben ezt kellene tennie, a
bizonyítási kötelezettség megosztása veszítené el az értelmét. Az sem mondható azonban,
hogy az alperesnek negatív bizonyítást kellene lefolytatnia, hiszen nem az okozati
összefüggés meg nem létét, hanem azt kell bizonyítania, hogy az adott esetben megtartotta
illetve nem volt köteles megtartani az egyenl
bánásmód követelményét.
A kártérítési felel
sség ex-culpációs rendszeréhez képest a legnagyobb eltérést az jelenti,
hogy a felróhatóság az egyenl
bánásmód követelményének megsértése miatt indított
perekben nem releváns, nem vizsgálandó körülmény. A diszkrimináció ugyanis a
diszkrimináló tudattartalmától függetlenül is megvalósulhat, s ilyen esetekben is
szankcionálandó.
· Mulasztás is vezethet diszkriminációhoz
Az Ebktv. 7. § (2) bekezdése értelmében rendelkezés a magatartás, az intézkedés, a feltétel, a
mulasztás, az utasítás és a gyakorlat. A 8. §-ban definiált közvetlen és a 9. §-ban
meghatározott közvetett diszkrimináció egyaránt a 7. § (2) bekezdésében meghatározott
rendelkezés fogalmára épül. Így például a 8. § és a 7. § együtt helyesen csak úgy
értelmezhet
, hogy közvetlen diszkriminációnak min
sül minden olyan mulasztás,
magatartás, intézkedés, stb., amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy
vélt védett tulajdonsága miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben lev
személyhez
vagy csoporthoz képest kedvez
tlenebb bánásmódban.
A közvetett diszkrimináció lényeges eleme, s ez megjelenik az Ebktv. 8. §-ában is, hogy
kizárólag a rendelkezés hatására összpontosít (lényegesen nagyobb arányú hátrány). Sem a
közvetlen, sem a közvetett diszkriminációt nem úgy határozza meg a törvény, mint aktív,
szándékos, vagy célzatos cselekményt.
A definíciókból egyértelm, hogy a kártérítési jogban ismert felróhatóság – az aktív
cselekmény, a szándék illetve a célzat - nem alkothatja vizsgálat tárgyát, hiszen az egyenl

bánásmód megtartására irányuló jogviszonyok miatti felel
sség alól nem akkor lehet
mentesülni, ha az alperes bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában
94
elvárható. Az ex-culpáció és a kimentés között ugyan vonható analógia, a kimentés azonban
sokkal kötöttebb bizonyítást feltételez, mert az Ebktv. meghatározza azokat a helyzeteket,
amelyekben a kimentés egyáltalán szóba jöhet. Amennyiben az Ebktv. ágazat specifikus
kimentési okai relevánsak az ügyben, azok fennállását kell az alperesnek bizonyítania.
A közoktatási semmisségi eljárás
A közigazgatási perek között el
fordulhat olyan is, amelyet diszkriminatív iskolai illetve
iskola fenntartói döntés miatt indítanak a Közokt. tv. 84. § (7) bekezdése alapján. A
rendelkezés (8) és (9) bekezdéseiben foglalt feltételek fennállása esetén a nem önkormányzati
fenntartású iskola ellen nemcsak a sérelmet elszenvedett fél, hanem „bárki” indíthat pert. A
(11) bekezdés értelmében a semmisség megállapítására indított eljárásban a döntéshozónak
kell bizonyítania, hogy nem áll fenn a semmisségi ok.204
Az önkormányzati fenntartású iskolák esetén a fenntartói irányítás, illet
leg az intézményi
hatáskörben hozott, az egyenl
bánásmód követelményét sért
, illetve a gyermek mindenek
felett álló érdekével ellentétes döntés ügyében az eljárásra a Közigazgatási Hivatalnak van
hatásköre.
Semmisségi eljárást a fenntartói irányítás körében hozott döntések és az intézményi
hatáskörben hozott döntések ellen lehet kezdeményezni. Ha a döntést az önkormányzat vagy
szervei hozták, az illetékes közigazgatási hivatal törvényességi ellen
rzési jogkörében
állapíthatja meg a semmisség fennállását.
Ha a fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat a fenntartói döntést képvisel
testületi
határozattal hozza meg, úgy az illetékes közigazgatási hivatal vezet
je, a Közokt. tv. 99. § (1)
bekezdése alapján felhívhatja az érintettet a törvénysértés megszüntetésére, kérheti a
törvénysért
határozat bírósági felülvizsgálatát a 99. § (2) bekezdés b) pontja alapján, vagy
kezdeményezheti a képvisel
testület összehívását a törvénysértés megszüntetésére, a
képvisel
testület tisztségvisel
je felel
sségének megállapítása mellett.
Semmisség vagy érvénytelenség megállapítása esetén a Közokt. tv. 84. § (14) bekezdése
alapján a bíróság elrendelheti:
a) a jogsértés abbahagyását és eltilthatja a jogsért
t a további jogsértést
l;
b) hogy a jogsért
nyilatkozattal vagy más megfelel
módon adjon elégtételt, és ennek a
saját költségén megfelel
nyilvánosságot biztosítson;
c) a jogsértés el
tti állapot helyreállítását a jogsért
részér
l vagy költségén, továbbá a
jogsértéssel el
állott dolog megsemmisítését, illet
leg jogsért
mivoltától megfosztását;
d) a jogsértés alapján keletkez
, egy költségvetési évre számított megtakarításnak a
Közoktatási Fejlesztési Célel
irányzatba történ
befizetését.
A Közökt. tv. 84. § (15) bekezdése értelmében a jogsért
döntés érvényessé nyilvánítható, ha
a semmisség, illetve az érvénytelenség oka megszüntethet
.
204 Noha e rendelkezés szövegezése eltér az Ebktv. 19. §-ában megfogalmazottaktól, a BH 2004. 255 számú,
fentebb ismertetett döntés alapján – ahol a hasonló megfogalmazású, korábban hatályos Mt. 5. § (2) bekezdését
értelmezte a Legfels
bb Bíróság – a bizonyítást valójában az Ebktv. releváns rendelkezése alapján kell
lefolytatni.
95
A Ket. nem tartja semmisségi okként számon a közoktatásban az egyenl
bánásmód
megsértését vagy a gyermek mindenek feletti érdekének figyelmen kívül hagyását, és nem is
hatalmaz fel más jogszabályt arra, hogy anyagi jogi jogszabálysértést külön közigazgatási
semmisségi okként kezeljen. A közoktatási semmisség esetén azonban nem lehet pusztán
közigazgatási semmisségr
l beszélni: a tanuló és az oktatási intézmény közötti jogviszony
nem közigazgatási jogviszony, még ha bizonyos közigazgatási jelleg elemeket tartalmaz is.
A közoktatási semmisség fenti két oka – a gyermek mindenek feletti érdekének sérelme és az
egyenl
bánásmód követelményének sérelme – tartalmában a polgári jogi semmisség speciális
típusának tekinthet
: a jogszabályba és a nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközés okán el
álló
feltétlen érvénytelenségre emlékeztet.
Közérdek igényérvényesítés
20. § (1) Az egyenl bánásmód követelményének megsértése miatt bíróság eltt
személyiségi jogi pert, valamint munkaügyi pert indíthat
a) az ügyész,
b) a hatóság,
c) a társadalmi és érdek-képviseleti szervezet,
ha az egyenl bánásmód követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapult,
amely az egyes ember személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés személyek pontosan
meg nem határozható, nagyobb csoportját érinti.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásával indult perben megállapított kártérítés, illetve
közérdek bírság a központi költségvetést illeti.
A közérdek igényérvényesítés lényege, hogy nem közvetlenül a jogsérelmet szenvedett
személy fordul jogainak érvényesítése érdekében a bírósághoz vagy más hatósághoz, hanem
valamely szervezet a saját jogán lép fel vagy indít eljárást. Ezt a lehet
séget a jog azért adja
meg a szervezetnek, mert valamely fontos társadalmi érdek fz
dik ahhoz, hogy bizonyos
jogsértések feltétlenül kivizsgálásra kerüljenek.
Az Ebktv. biztosítja a közérdek igényérvényesítést az egyenl
bánásmód megsértése esetén,
ugyanakkor nem kizárólag ez a jogszabály az, amelynek alapján civil szervezetek vagy más,
állami szervek saját jogukon perelhetik a jogsért
szervezetet vagy személyt. A teljesség
igénye nélkül néhány jellemz
példát az alábbiakban ismertetünk.
Az 1999. január 1. napjától hatályos, állatok védelmér
l és kíméletér
l szóló törvény205
rendelkezései szerint az állatvédelmi jogszabályok megsértése esetén az állatvédelmi célú
társadalmi szervezetek jogosultak fellépni, és az állami szervekt
l, önkormányzatoktól a
hatáskörükbe tartozó intézkedés megtételét kérhetik, s
t polgári pert is kezdeményezhetnek a
jogsért
vel szemben az ilyen jelleg magatartástól való eltiltás érdekében. Ez a megoldás
azért is érdekes, mert az egyébként jogi értelemben személyiséggel nem rendelkez
állatok
elleni jogellenes cselekmények esetén egy, a személyiségvédelemb
l ismert szankció
alkalmazható.
Az 1998. március 1. napjától hatályos egységes fogyasztóvédelmi jogszabály206 lehet
séget
ad a Fogyasztóvédelmi F
felügyel
ségnek bizonyos esetekben a Pénzügyi Szervezetek
Állami Felügyeletének és a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetnek
205 Az 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelmér
l és kíméletér
l, 48. §.
206 Fgy. tv. 39. §.
96
vagy az ügyésznek, hogy a fogyasztók széles körét érint
vagy jelent
s hátrányt okozó
tevékenység miatt- a fogyasztók széles körének védelme, illet
leg a hátrány kiküszöbölés
céljából – pert indítson. Ilyen per akkor is indítható, ha a sérelmet szenvedett fogyasztók
személye nem állapítható meg.
A versenyjog területén is találunk hasonló megoldásokat. Ezzel részben összefüggésben a
gazdasági kamarákról és a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról
szóló törvény207 rendelkezései szerint – egyéb intézkedések mellett - ha a gazdálkodó
szervezet gazdasági tevékenysége a fogyasztók széles körét érint
vagy jelent
s nagyságú
hátrányt is okoz, pert indíthatnak a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt a
gazdasági kamarák, a fogyasztók érdekvédelmi szervezetei és a Gazdasági Versenyhivatal is,
akkor is, ha a sérelmet szenvedett fogyasztók személye nem állapítható meg. A bíróság
kötelezheti a jogsért
t az ár leszállítására, az áru kijavítására vagy kicserélésére, illet
leg az ár
visszafizetésére. A bíróság az ítéletben feljogosíthatja az igény érvényesít
jét, hogy a jogsért

költségére az ítéletet országos napilapban közzétegye. A jogsért
köteles a sérelmet
szenvedett fogyasztó igényét az ítéletnek megfelel
en kielégíteni. Ez nem érinti a
fogyasztónak azt a jogát, hogy a jogsért
vel szemben a polgári jog szabályai szerint más
igényt érvényesítsen.
Az 1997. január 1. napjától hatályos természetvédelmi törvény208 szerint a természeti területek
és értékek jogellenes károsítása vagy veszélyeztetése esetén a természet védelme érdekében a
természetvédelmi célú társadalmi szervezetek jogosultak fellépni, és kérhetik állami
szervekt
l, önkormányzatoktól a megfelel
és hatáskörükbe tartozó intézkedés megtételét,
vagy a védett természeti érték, terület károsítója, veszélyeztet
je ellen pert indíthatnak. Ebben
a perben a társadalmi szervezet felperesként kérheti a bíróságot, hogy a veszélyeztet
t,
károsítót tiltsa el a jogsért
magatartástól és kötelezze a kár megel
zéséhez szükséges
intézkedések megtételére.
A közérdek igényérvényesítés lehet
ségének gyakorlatilag minden esetben fontos
követelménye, hogy valamely nagyobb hatású, széles körben hátrányt okozó jogsértés el
zze
meg. Ezt az adott ágazati jogszabályok mindenhol másként fogalmazzák meg, esetenként a
fogyasztók széles körét érint
jogsérelemr
l beszélnek, másutt személyek nagyobb
csoportjáról.
Az egyenl
bánásmód területén a közérdek igényérvényesítéssel korábban is próbálkoztak
civil szervezetek, különböz
jogi megoldásokat keresve. 2001-ben egy, a melegek és
leszbikusok érdekképviseletét és jogvédelmét is ellátó civil szervezet pert indított egy
polgármester és az általa vezetett önkormányzat ellen, mert az önkormányzat területén
szervezett kulturális-szabadid
s fesztiválról a polgármester a fesztivál szervez
ivel kötött
megállapodás alapján a homoszexuális jelleg rendezvényeket ki akarta tiltani. A felperes
saját nevében, szerz
dés érvénytelenségére hivatkozva, mint jogi érdekelt terjesztette el

keresetét. A perindítás lehet
ségét – a jogi érdekeltség okán - a bíróság elismerte, és a civil
szervezet részben pernyertes lett.209
A prostituáltak egyik hazai érdekvédelmi szervezete az államigazgatási eljárásról szóló
törvény rendelkezései alapján kívánt a prostituáltak érdekében általánosságban eljárva
hatósági bizonyítványt igényelni több f
városi kerületi jegyz
t
l abból a célból, hogy ezen
207 Az 1999. évi CXXI. törvény a gazdasági kamarákról, 10. §.
208 Az 1996. évi LIII. törvény a természet védelmér
l, 65. §; 1996. évi LVII. törvény, 92-93. §.
209 Lásd részletesebben Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 17. P. III. 22429/2001./19. számú ítélete, hozzáférhet
:
Fundamentum, 2002/3-4. száma, 122-125. oldal.
97
okirattal tanúsíttassa a hatósággal, hogy mely területeken lehet szexuális szolgáltatást
nyújtani. Az egyfokú bírósági eljárásban az egyesületet a jogi érdekeltség miatt ügyfélnek,
illet
leg felperesnek elfogadták. A felülvizsgálati bíróságként eljárt Legfels
bb Bíróság
azonban rámutatott, hogy csak olyan szervezetek lehetnek ügyfelek az államigazgatási
eljárásban, és a határozat megtámadása esetén peres felek a bírósági közigazgatási perben,
amelyeknek erre az ágazati jogszabály kifejezetten lehet
séget ad. A perbeli legitimációt tehát
a jogszabályi felhatalmazás hiányában vitatta.210
Az Európai Unió két irányelve írta el
a tagállamok részére, hogy bizonyos hátrányos
megkülönböztetés megállapítása iránt indított eljárásokban a bizonyítási szabályok
könnyítését kell a nemzeti jogrendszerekbe illeszteni. A Faji Egyenl
ségi Irányelv
preambulumának (19) bekezdése szerint a faji vagy etnikai származáson alapuló
megkülönböztetés áldozatainak megfelel
jogi védelemmel kell rendelkezniük. A
hatékonyabb védelem nyújtása érdekében az egyesületeket vagy egyéb jogi személyeket is fel
kell hatalmazni, hogy — a bíróságok el
tti képviseletre és védelemre vonatkozó nemzeti
eljárási szabályok sérelme nélkül — a tagállamok által meghatározott módon bármilyen
áldozat nevében, illetve támogatójaként eljárásokban részt vegyenek. A 7. cikk (2) bekezdése
értelmében a tagállamok biztosítják, hogy azok az egyesületek, szervezetek vagy egyéb jogi
személyek, amelyeknek a nemzeti jog által szabályozott kritériumokkal összhangban
törvényes érdekükben áll az ebben az irányelvben el
írt rendelkezések betartásának
biztosítása, a sértett személy nevében vagy támogatójaként, annak beleegyezésével, az ebb
l
az irányelvb
l ered
kötelezettségek teljesítéséért folytatott bírósági és/vagy közigazgatási
eljárásban részt vehessenek.
A Foglalkoztatási Keretirányelv 9. cikkének (2) bekezdése akként fogalmaz, hogy a
tagállamok biztosítják, hogy azok a szövetségek, szervezetek vagy egyéb jogi személyek,
amelyeknek – a nemzeti jogban meghatározott el
írásoknak megfelel
en – törvényes érdeke,
hogy ezen irányelv rendelkezéseit betartsák, részt vehessenek az ezen irányelv által el
írt
kötelezettségek betartatására létrehozott, bármilyen jogi és/vagy közigazgatási eljárásban,
akár a panaszos helyett, akár a panaszos mellett fellépve, annak jóváhagyásával.
Az irányelvek idézett cikkelyei egyértelm kötelezettséget róttak a tagállamokra abban a
tekintetben is, hogy az átültetésre el
írt határid
re, azaz 2003. december 2. napjáig, az
irányelv hatálya alá tartozó jogviszonyok esetén az igényérvényesítési eljárásokban ezeket a
szabályokat át kell ültetni.
A magyar jogalkotó az Ebktv. közérdek igényérvényesítésre vonatkozó rendelkezéseivel
igyekezett eleget tenni a közösségi jog által el
írt átültetési kötelezettségének.
A jogszabály 20. §-a az alábbiak szerint rendelkezik: az egyenl
bánásmód követelményének
megsértése miatt bíróság el
tt személyiségi jogi pert, valamint munkaügyi pert indíthat az
ügyész, az Egyenl
Bánásmód Hatóság továbbá a társadalmi és érdek-képviseleti szervezet,
ha az egyenl
bánásmód követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapult, amely az
egyes ember személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés személyek pontosan meg nem
határozható, nagyobb csoportját érinti. Az ilyen perben megállapított kártérítés, illetve
közérdek bírság a központi költségvetést illeti.
A törvény értelmez
rendelkezései szerint társadalmi és érdek-képviseleti szervezetnek
210 Lásd a Legfels
bb Bíróság EBH. 2004/1086. szám alatt közzétett elvi döntését.
98
min
sül az a társadalmi szervezet vagy alapítvány, amelynek alapszabályában, illetve alapító
okiratában a szervezet céljai között a hátrányos helyzet csoportok társadalmi
esélyegyenl
ségének el
segítése vagy az emberi és állampolgári jogok védelme szerepel,
valamint az adott nemzeti és etnikai kisebbség tekintetében a kisebbségi önkormányzat,
továbbá a munkavállalók anyagi, szociális és kulturális, valamint élet- és
munkakörülményeivel összefügg
ügyeiben a szakszervezet.211
A magyar jogalkotó viszonylag széleskören szabályozza a közérdek igényérvényesítést: az
említett szervezetek saját jogú perlésére sok esetben van lehet
ség. A közösségi szabályokhoz
képest szkít
az a feltétel, amely szerint akkor indítható ilyen eljárás, éspedig a hatályos
szabályozás szerint csak bíróság el
tt, ha a jogsértés olyan tulajdonságon alapult, amely az
egyes ember személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés személyek pontosan meg nem
határozható, nagyobb csoportját érinti. Ez az a két szempont, amely a jogalkotó szerint olyan
jelent
ség kérdéssé teszi a jogsértést, hogy az igazság érvényre jutását valamely társadalmi
szervezet perindítási lehet
ségével is segíti.
Az els
, hazai közérdek igényérvényesítés alapján indult perben 2005-ben született joger
s
ítélet. A Háttér Társaság a Melegekért felperesnek a Károli Gáspár Református Egyetem
alperes ellen, az egyenl
bánásmód megsértése miatt indított perében212 a keresetet végs

soron elutasító, felülvizsgálati bíróságként eljáró Legfels
bb Bíróság számos ponton
értelmezte az esélyegyenl
ségi törvényt, és ennek részeként a közérdek igényérvényesítési
jogosultság szabályait is. A perben a közérdek igényérvényesítés jogosultja azt kifogásolta,
hogy az alperes egyik elvi éllel megfogalmazott tézisében általánosságban kizárta a
vallástanári és teológiai képzésb
l a homoszexualitásukat megél
, vagy azt kinyilvánító
személyeket.
A Háttér Társaságnak a Legfels
bb Bíróság által is elfogadott álláspontja szerint a közérdek
igényérvényesítésre jogosultnak a perbeli legitimációjához igazolnia kell, hogy alapító
okiratában (alapszabályában) a céljai közt szerepel annak a hátrányos helyzet csoportnak a
társadalmi esélyegyenl
ségének el
segítése vagy a csoport emberi és állampolgári jogainak
védelme, amely csoport nevében a keresetet megindítja. Bizonyítania kell továbbá, hogy az
általa „képviselt” csoport olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely az emberi személyiség
lényegi vonásának tekinthet
. Ezen túlmen
en – a közérdek igényérvényesítéshez való jog
szempontjából - elég pusztán azt állítania (arra hivatkoznia), hogy annak a csoportnak,
amelynek érdekében fellép, az egyenl
bánásmódhoz való joga sérült: azaz az absztrakt
jogsértésre való hivatkozás megalapozza a perbeli legitimációt. Amennyiben az igény
érvényesít
jét
l ennél többet várna el a bíróság, az az Ebktv.-ben körülírt, különös bizonyítási
rendszer sérelméhez vezetne: a hátrány bekövetkeztének bizonyítása ugyanis már az osztott
bizonyítási kötelezettség részmozzanatát jelentené, így ett
l nem lehet a perindítási
jogosultságot függ
vé tenni.
A Legfels
bb Bíróság ugyanebben az ítéletében fejtette ki, hogy a szexuális irányultság az
emberi személyiség lényegi vonásának tekinthet
. Az Európai Unió Bizottsága szerint az ügy
abból a szempontból is jelent
s, hogy a szexuális irányultsággal kapcsolatos eseteket
közérdek kérdéssé tette a közérdek kereset el
terjeszthet
sége okán.213
211 Lásd az Ebktv. 3. § (e) pontját.
212 Lásd a Legfels
bb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság Pfv. IV. 20678/2005/5. számú ítélete, hozzáférhet
:
Fundamentum, 2005/3., 100-104. oldal. Lásd még: Legfels
bb Bíróság EBH 2005. 1216. és BH. 2006. 14.
213 Lásd részletesebben: Egyenl
ség és megkülönböztetés-mentesség (Foglalkoztatási és szociális ügyek). Az
Európai Bizottság éves jelentése, 2005; Hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos bírósági esetek, 19.oldal.
99
A második magyar közérdek igényérvényesítési perben, amelyet az Esélyt a Hátrányos
Helyzet Gyerekeknek Alapítvány indított Miskolc Város Önkormányzata ellen214, az etnikai
származást ismerte el a bíróság az emberi személyiség lényegi vonásnak, ugyanakkor a
„hátrányos helyzet” álláspontja szerint nem tartozik ide még akkor sem, ha „a családi
körülmények, illetve a szociális háttér hosszútávon valamilyen formában az ember
személyiségére kihatással lehet”215, így erre nem is lehet közérdek igényérvényesítést
alapítani. Ezen eljárásban is elegend
nek találta a bíróság a már korábbiakban leírtak
bizonyítását a perbeli legitimációhoz, ugyanakkor a kereset – nem joger
sen – elutasításra
került.
Az etnikai származás és a szexuális irányultság mellett nyilvánvalóan a valamely nemhez
tartozás, a faji hovatartozás, a b
rszín, a nemzetiség, az anyaság vagy apaság, az életkor, a
nemi identitás, a fogyatékos állapot, a vallási és világnézeti meggy
z
dés feltétlenül az
emberi személyiség lényegi vonásának tekinthet
, de bizonyos helyzetekben akár az
egészségi állapot is lehet ilyen. Minden olyan tulajdonság, helyzet vagy állapot ide sorolható,
amelynek jellegzetességei vagy hatása alapvet
en és lényegileg befolyásolja az egyén világról
és önmagáról alkotott képét.
Habár az Ebktv. lehet
séget ad az Egyenl
Bánásmód Hatóságnak és az ügyésznek is ilyen
jelleg perek megindítására, ez idáig ilyen eljárásokra nem került még sor. A jogszabály
értelmezése során felvet
dött annak a lehet
sége is, hogy az ilyen jelleg igényt akár az
Egyenl
Bánásmód Hatóság el
tt is lehetne érvényesíteni, ezzel kapcsolatban jogalkotói
lépések is történtek.
A hazai bírói gyakorlat eddig szerencsére nem különösebben gördített akadályokat a
közérdek igényérvényesítés elé, tehát a jogintézményt igyekezett életben tartani. A
jogszabály értelmezésekor kérdésként vet
dhet fel, vajon miként érintheti a jogsértés
„személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját.” Mit tekintünk nagyobb
csoportnak, és hogyan lehetséges az, hogy a jogsértés az egyéni sérelem szintjére nem
fordítható meg?
A közérdek igényérvényesítést lehet
sége elméletileg akkor sem kizárt, ha van ugyan
konkrét sértett az ügyben, és akár vállalja az egyéni fellépést, akár nem, de bizonyos, hogy a
jogsért
rendelkezés más személyeket is érint, és a személyek csoportja nyílt, annak minden
tagja egyedileg nem beazonosítható személy. A „nagyobb csoport” létszáma ugyanakkor nem
meghatározható, hiszen amennyiben ismert lenne a csoport létszáma, valószínleg ismert
lenne a csoportot alkotó személyek azonossága is, így ez a körülmény eleve megnehezíthetné
az ilyen jelleg igényérvényesítést.
A gyakorlatban úgy tnik, hogy a közérdek igényérvényesítés leginkább a quasi norma
jelleg kirekeszt
rendelkezésekhez216 lesz kapcsolható, továbbá a szegregáció217 bizonyos
Hozzáférhet

például.:http://europa.eu.int/comm/employment_social/fundamental_rights/pdf/pubst/annualrep05_hu.pdf
214 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 13. P. 21660/2005/16. szám alatti ítélete. Az ítélet a kézirat lezárásának
id
pontjában a felperes fellebbezése folytán nem emelkedett joger
re. Az ítéletet rendelkezésre bocsátotta az Esélyt a
Hátrányos Helyzet Gyerekeknek Alapítvány.
215 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ítéletének indokolása 8. oldal.
216 Lásd a Károli Gáspár Református egyetem ügyében született ítéletet. A Károli Gáspár Református Egyetem
egy deklarációval kizárta a homoszexuális életet él
vagy azt propagáló személyeket a vallástanári és teológiai
képzésb
l.
100
eseteiben alkalmazható. Habár gyakorlat hiányában nehezen megjósolható, de nem kizárt,
hogy a zaklatás és a megtorlás eseteiben is alkalmazásra kerüljön a jöv
ben.
A jogi szabályozás neuralgikus pontja a kártérítési igény érvényesítése. A törvényhely
egyértelmen utal arra, hogy a közérdek igényérvényesítés esetén helye lehet kártérítési
igény el
terjesztésének is. Ugyanakkor a kártérítés megítéléséhez - legyen szó akár vagyoni,
akár nem vagyoni kárról, a kár összegszerségét minden estben az igény érvényesít
jének
kellene bizonyítania. Nehezen képzelhet
el, hogy a pontosan meg nem határozható több
személyt ért sérelem mértéke miként lesz összegszersíthet
. Valószín, hogy a bírói
gyakorlat nem fog tudni mit kezdeni ezzel a szankcióval, viszont nem zárható ki, hogy pont az
ilyen perek hatására feléled az eleddig viszonylag ritkán alkalmazott közérdek célra
kiszabható bírság intézménye. A Ptk. vonatkozó rendelkezései szerint: ha a kártérítés címén
megítélhet
összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a
jogsért
re közérdek célra fordítható bírságot is kiszabhat. A kártérítési igény sikeres
érvényesítéséhez a felperesnek bizonyítani a kell a kár bekövetkeztén túlmen
en annak
összegszerségét is, amely pontosan meg nem határozható számú sérelmet szenvedett
személy esetén gyakorlatilag elképzelhetetlen. Egy korábbi, nem az egyenl
bánásmód
követelményének megsértése miatti közérdek igényérvényesítési ügyben a Legfels
bb
Bíróság felülvizsgálati eljárásában arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tisztességtelen
piaci magatartás okán indult közérdek igényérvényesítésben a bíróság csak az erre
vonatkozó jogszabályban kifejezetten megemlített szankciókat alkalmazhatja, kártérítést
pedig az erre való törvényi utalás hiánya mellett azért sem ítélhet meg, mert a károsult
személye nem ismert.218 Úgy tnik, hogy az ilyen keresetlevelek fogalmazásakor - kártérítési
igény el
terjesztése esetén nem mell
zhet
a közérdek bírság kiszabására tett indítvány sem,
ha valóban hatékony szankciót kívánunk a jogsért
vel szemben alkalmazni.
Ehhez kapcsolódó az a rendelkezés is, amely szerint az ilyen perekben megállapított
kártérítési összeg vagy közérdek bírság a központi költségvetést illeti meg. Egyrészt a
jogalkotó maga is számol a közérdek célra fordítható bírság alkalmazásával, másrész a
kell
en nem szabatos törvényszöveg megnehezítheti az igényérvényesítést: ismervén a
bíróságok gyakorlatát, valószín, hogy egy ilyen, bizonytalan helyre befizetend
reparatív
vagy represszív szankcióval egyáltalán fognak érdemben foglalkozni: a bíróságok a
könnyebben indokolható határozatot, döntést szokták meghozni.
Az egyenl
bánásmóddal kapcsolatos közérdek igényérvényesítés további jogi
sajátosságainak kimunkálása a bírói gyakorlatra, illetve az igény érvényesítésére jogosult
szervezetekre vár.
217 Ebktv. 10. § (2) bekezdése: jogellenes elkülönítésnek min
sül az a magatartás, amely a 8. §-ban
meghatározott tulajdonságai alapján egyes személyeket vagy személyek csoportját másoktól - tárgyilagos
mérlegelés szerinti ésszer indok nélkül - elkülönít.
218 A Legfels
bb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint az ún. közérdek keresetindítás esetén
([az azóta hatályon kívül helyezet], a Tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI.
törvény: Tpt. 31. § (1) bek.), az ilyen keresetindításra feljogosított kérelme alapján a bíróság csak a Tpt. 31. § (3)
bekezdésében tételesen felsorolt szankciók viselésére kötelezheti a jogsért
t, kártérítés fizetésére azonban nem,
mert a károsult személye nem ismert. Az a károsult viszont, aki az ún. közérdek keresetindítás folytán igénye
teljes kielégítését nem érte el, a Tpt. 31. §-ának (4) bekezdése alapján a jogsért
vel szemben más igényét - így a
kártérítési igényét is - a polgári jog szabályai szerint érvényesítheti. Ebben a perben egy adott fogyasztó kára és a
jogsért
Tpt. által szankcionált magatartása közötti okozati összefüggés már vizsgálható és esetleg
megállapítható. Legfels
bb Bíróság eseti döntése, részlet az indokolásból, közzétéve: BH. 1995/359. szám alatt.
101
Foglalkoztatás
21. § Az egyenl bánásmód követelményének sérelmét jelenti különösen, ha a
munkáltató a munkavállalóval szemben közvetlen vagy közvetett hátrányos
megkülönböztetést alkalmaz, különösen a következ rendelkezések meghatározásakor,
valamint azok alkalmazásakor:
a) a munkához való hozzájutásban, különösen nyilvános álláshirdetésben, a munkára
való felvételben, az alkalmazási feltételekben;
b) a foglalkoztatási jogviszony vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony
létesítését megelz, azt elsegít eljárással összefügg rendelkezésben;
c) a foglalkoztatási jogviszony vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony
létesítésében és megszüntetésében;
d) a munkavégzést megelzen vagy annak folyamán végzett képzéssel kapcsolatosan;
e) a munkafeltételek megállapításában és biztosításában;
f) a foglalkoztatási jogviszony vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján
járó juttatások, így különösen a munkabér megállapításában és biztosításában;
g) a tagsággal vagy részvétellel kapcsolatban a munkavállalók szervezeteiben;
h) az elmeneteli rendszerben;
i) a kártérítési, valamint a fegyelmi felelsség érvényesítése során.
Az Indokolás szerint e szakasz „tartalmazza azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyek
gyakorlása során a munkáltatók a leggyakrabban megsértik az egyenl
bánásmód elvét. A
szakasz példálózóan sorolja fel azokat a foglalkoztatáshoz köt
d
eseteket, amelyeknél a
törvény különleges védelmet kíván nyújtani a hátrányos megkülönböztetéssel szemben.”
A felsorolás példálózó jelleg. Tekintettel arra, hogy az 5. § d) pontja a foglalkoztatási
jogviszony és a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony mellett az ezekkel közvetlenül
összefügg
jogviszonyokra is kiterjeszti az Ebktv.-t, valójában nem a 21. § konstituálja az
egyenl
bánásmód követelményének megsértésével szembeni védelmet a szakaszban felsorolt
esetekre, ugyanakkor útmutatást jelent a jogalkalmazó számára, hiszen egyértelmvé teszi
bizonyos jogviszonyok vonatkozásában, hogy azokat a foglalkoztatási és a munkavégzésre
irányuló egyéb jogviszonyokkal összefügg
nek tekinti.
Érdekes ebb
l a szempontból például a szakasz a) pontja, amely e körbe sorolja a nyilvános
álláshirdetéseket is, amelyek a Pp. 349. § (2) bekezdésének értelmében – a munkakeres

jelentkezése nélkül önmagukban – nem képezhetik munkaügyi per tárgyát.
22. § Nem jelenti az egyenl bánásmód követelményének megsértését
a) a munka jellege vagy természete alapján indokolt, az alkalmazásnál számba vehet
minden lényeges és jogszer feltételre alapított arányos megkülönböztetés,
b) a vallási vagy más világnézeti meggyzdésen, illetve nemzeti vagy etnikai
hovatartozáson alapuló, a szervezet jellegét alapveten meghatározó szellemiségbl
közvetlenül adódó, az adott foglalkozási tevékenység tartalma vagy természete miatt
indokolt, arányos és valós foglalkoztatási követelményen alapuló megkülönböztetés.
A 22. § a munka világában érvényesíthet
specifikus kimentési okokat tartalmazza.219 A
szakasz elemzésekor az els
dleges kérdés, hogy miként viszonyulnak az ágazat-specifikus
kimentési okok a 7. § (2) bekezdésében foglalt általános kimentési okhoz: alkalmazhatók-e
219 A kimentési rendszerr
l lásd a 7. § (2) bekezdéséhez fzött kommentárban írottakat.
102
egymás mellett, vagy a lex specialis derogat legi generali elv alapján a munkaügyi
diszkriminációval kapcsolatos eljárások esetén kizárt az általános kimentési okra való
hivatkozás.
Álláspontunk szerint ez utóbbi megközelítés a helyes, amennyiben ugyanis az általános
kimentési okot a speciális kimentési ok mellett érvényesíthet
kiegészít
szabálynak
tekintjük, úgy a speciális szabály léte valójában szükségtelen. Ha ugyanis a egyenl

bánásmód követelményét megsért
személy kimentheti az általa alkalmazott különbségtételt a
tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerség igen egyszer, és alacsony küszöböt jelent
tesztje
alapján, miért próbálná meg azt a lényegesen nehezebben igazolható tényt bizonyítani, hogy
magatartása a munka jellege vagy természete alapján indokolt, az alkalmazásnál számba
vehet
minden lényeges és jogszer feltételre alapítottan arányosnak tekinthet
? Ennek
bizonyítása sokkal több tényez
figyelembe vételét teszi szükségessé, tehát feltehet
en
valamennyi munkáltató az általános kimentési okra alapozna, amely esetben a speciális
kimentési ok teljesen feleslegessé válna, a rendelkezés kiüresedne.
Ennek megfelel
en tehát amennyiben az 5. és 21. §-okban meghatározott jogviszonyok
vonatkozásában indul eljárás az egyenl
bánásmód követelményének megsértése miatt, az
alperes (vagy eljárás alá vont személy) nem hivatkozhat a 7. § (2) bekezdésében foglalt
kimentési okra, csak a 22. §-ban foglalt okok valamelyikére.
22. § a) pont
Ez a kimentési ok az irányelvekben „valódi és dönt
foglalkoztatási követelmény” néven
megjelen
kimentési lehet
ség megfelel
je. Amint azt a 7. § (2) bekezdéséhez fzött
kommentárban jeleztük, az irányelvek szerint a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az az
eltér
bánásmód, amely valamely védett tulajdonságon alapul, nem jelent megkülönböztetést,
amennyiben a vonatkozó konkrét foglalkozási tevékenység természetéb
l vagy végzésének a
körülményeib
l adódóan ez a tulajdonság valódi és dönt
foglalkoztatási követelménynek
számít, feltéve, hogy a cél jogszer és a követelmény arányos. Amint látjuk, az irányelvek
mindhárom feltétele (munka természetéb
l adódó követelmény, jogszerség, arányosság)
megjelenik a 22. § a) pontjában foglalt kimentési okban, így az a közösségi jogi
követelményeknek megfelel.
22. § b) pont
Hasonló módon a közösségi szabályozással összhangban lév
nek tekinthet
a 22. § b) pontja,
amely lehet
vé teszi, hogy a vallásos szellemiség, illetve a nemzeti vagy etnikai
kisebbségekhez kapcsolódó szervezetek az általuk foglalkoztatott személyek esetében vallási
vagy más világnézeti meggy
z
désen, illetve nemzeti vagy etnikai hovatartozáson alapuló
különbségtételt alkalmazzanak. Erre azonban csak akkor van lehet
ség, ha a szervezet által
megkövetelt vallás vagy más világnézet, illetve nemzeti vagy etnikai hovatartozás az adott
foglalkozási tevékenység tartalma vagy természete miatt indokolt, arányos és valós
foglalkoztatási követelménynek min
sül.
Ez azt jelenti, hogy míg egy egyházi iskola értelemszeren megkövetelheti a hittan-tanártól,
hogy az adott vallás híve legyen, addig egy takarítón
alkalmazását nem lehet arra
hivatkozással megtagadni, hogy más egyház tanításait követi. E két véglet közötti esetekben
(történelemtanár vagy tornatanár) a joggyakorlatnak kell kialakítania, mi tekinthet
indokolt,
arányos és valós követelménynek.
103
Fontos megjegyezni, hogy a 22. § b) pontja nem teszi lehet
vé, hogy egy vallásos
szellemiség intézmény a vallástól eltér
más védett tulajdonság, (pl. nem, etnikai
hovatartozás, szexuális orientáció) vagy egy etnikai kisebbséghez kapcsolódó intézmény a
nemzeti vagy etnikai hovatartozástól eltér
tulajdonság (pl. vallás, nem, vagyoni helyzet)
alapján tegyen különbséget az alkalmazottai között.
Tekintettel azonban arra, hogy egyes vallásokban bizonyos, az Ebktv. által védett
tulajdonságok megítélése (pl. nem, szexuális orientáció) er
sen problematikus, rendkívül
nagy körültekintéssel kell vizsgálni azokat az eseteket, amelyekben egy vallási jelleg
intézmény az egyházi tanításokra hivatkozva nem vallási alapon zár ki személyeket a
foglalkoztatásból. Ilyen esetekben azonban nem a 22. § b) pont, hanem ugyanezen szakasz a)
pontja alapján kell megvizsgálni, hogy a megkülönböztetés (például az, hogy egy egyházi
iskola elutasítja egy homoszexuális, de magát egyébként a homoszexualitást el nem fogadó
vallás követ
jének valló tanár jelentkezését) arányos és indokolt-e a munka jellege vagy
természete alapján.
23. § Törvény, törvény felhatalmazása alapján kormányrendelet, illetve kollektív
szerzdés a munkavállalók meghatározott körére - a foglalkoztatási jogviszonnyal vagy
a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonnyal összefüggésben - elnyben részesítési
kötelezettséget írhat el.
A 23. § voltaképpen az el
nyben részesítés 11. §-ban foglalt intézményének a munka világára
való konkretizálása, bár már az Mt. Eredeti, 1992-es szövegében is szerepelt ehhez hasonló
rendelkezés. A hatályos szabályozás – maga az Mt. is – számos ilyen rendelkezést tartalmaz:
példaként említhet
k a felmondással szembeni védelem egyes esetei (lásd az Mt. 90. §-át).
Ebben a vonatkozásban szükséges megemlíteni a magyar szabályozás egyik jelent
s
hiányosságát: egy olyan területet, ahol a közösségi szabályozás alapján szükséges lenne
el
nyben részesítési kötelezettséget el
írni, ám az hiányzik a magyar jogrendszerb
l.
A Foglalkoztatási Keretirányelv 5. cikke, amely „A fogyatékos személyek igényeihez való
ésszer alkalmazkodás” címet viseli, a következ
ket mondja ki: „Az egyenl
bánásmód
elvének a fogyatékos személyekkel kapcsolatban történ
végrehajtása céljából ésszer
intézkedéseket kell bevezetni. Ez azt jelenti, hogy a munkaadóknak meg kell tenniük a
megfelel
és az adott esetben szükséges intézkedéseket, hogy a fogyatékos személy számára
lehet
vé váljon a munkához jutás, a munkában való részvétel, az el
menetel, az át- vagy
továbbképzés, kivéve ha az ilyen intézkedés aránytalanul nagy terhet ró a munkaadóra. Ezt a
terhet nem lehet aránytalanul nagynak tekinteni, amennyiben az adott tagállam fogyatékosügyi
politikájának intézkedései ezt kielégít
en ellensúlyozzák.”
Egy példával illusztrálva: egy kerekesszéket használó személy jelentkezik egy adminisztratív
asszisztensi állásra. A munkavégzés helye a negyedik emeleten található, de nincs lift. Ha a
munkáltatónak a földszinten is vannak irodái, a munkáltatónak a fogyatékos személyek
igényeihez való ésszer alkalmazkodás kötelezettsége alapján úgy kell szerveznie a munkát,
hogy az adminisztratív asszisztens munkáját a földszinten végezhesse. Ha azonban a
munkáltatónak csak a negyedik emeleten vannak irodái, és az épületben nincs lift, akkor nem
lehetséges (aránytalan teherrel nem járó) ésszer intézkedést tennie az ilyen személy
alkalmazása érdekében.
104
A fogyatékos személyek igényeihez való ésszer alkalmazkodás követelményének a magyar
jog nem felel meg, hiszen a hatályos szabályozás szerint a munkáltatónak alapesetben csak a
már foglalkoztatott és a foglalkoztatás közben megváltozott munkaképesség munkavállaló
további foglalkoztatásáról kell gondoskodnia,220 a már fogyatékkal él
személy munkához
jutása érdekében intézkedési kötelezettsége nincs. S
t, a munkáltató még fenti kötelezettség
alól is mentesül amennyiben mködési körén belül a megváltozott munkaképesség dolgozót
igazolható körülmény miatt foglalkoztatni nem tudja.221
A magyar jogszabályok alapján tehát a fenti példa kerekes székes panaszosa nem (vagy csak
az egyenl
bánásmód követelményének nagyon kiterjeszt
értelmezésével) indíthat eljárást a
jelentkezését elutasító munkáltatóval szemben, míg a közösségi jog alapján a munkáltató
alkalmazkodási kötelezettsége (és ennél fogva az elutasítás diszkriminatív jellege) egyértelm
volna. Tekintettel azonban a 7. § (2) bekezdéséhez fzött kommentárban foglaltakra, a
közvetlen hatály és a közösségi jog els
bbségének elve alapján a magyar bíróságok és
hatóságok el
tt is felhívható a Foglalkoztatási Keretirányelv át nem ültetett, de a
hatályosuláshoz kell
pontossággal megfogalmazott 5. cikke, és azt a magyar szerveknek a
jogvita eldöntése során alkalmazniuk kell.
Szociális biztonság és egészségügy
24. § Az egyenl bánásmód követelményét a szociális biztonsággal összefüggésben
érvényesíteni kell különösen
a) a társadalombiztosítási rendszerekbl finanszírozott, valamint
b) a szociális, illetve gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni, valamint személyes
gondoskodást nyújtó ellátások igénylése és biztosítása során.
Az Ebktv. ágazati szabályai olyan területeket szabályoznak, ahol az egyenl
bánásmód
követelményének megtartása különösen nagy súllyal esik latba. Maga a törvény miniszteri
indokolása is azzal magyarázza ezt a szociális biztonság szektorális szabályozása
tekintetében, hogy „az elmúlt években több olyan eset is napvilágra került, amikor egyes
személyek valamely tulajdonságuk, hovatartozásuk alapján kerültek hátrányosabb helyzetbe a
szociális és egészségügyi ellátás igénybevételes során”. Ilyen esetek lehetnek, amikor a
szociális ellátást igénybe venni kívánó személyt vagy személyeket alacsonyabb színvonalú
ellátásban részesítenek, vagy egyenesen elzárják
ket az ellátás igénybevételét
l, de az
egyenl
bánásmód követelményének megsértését jelentheti az is, ha a valamely tulajdonság,
tipikusan etnikai hovatartozás alapján egységes csoportot alkotó személyeket adott
intézményen belül elkülönítetten kezelnek. Ez utóbbi körülményt vizsgálta a nemzeti és
etnikai kisebbségi jogok országgylési biztosa egy kórház esetében is, a szegregációt viszont
nem állapította meg. Az eset azonban rávilágított arra, amire jogvéd
szervezetek már
korábban is felhívták a figyelmet, nevezetesen, hogy egyes csoportokhoz tartozó személyek
más egészségügyi szolgáltatásban részesülnek, esetenként pedig a többségi csoporthoz tartozó
személyekt
l elkülönítetten helyezik el
ket.
24.§ a)
A törvény kimondja, hogy az egyenl
bánásmód követelményét „érvényesíteni kell” a
szociális biztonsággal összefüggésben, ami az egyenl
bánásmód követelményének
220 Lásd: 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet a megváltozott munkaképesség dolgozók
foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról, 1. §
221 Uo.
105
megtartásához képest valamilyen többletet jelent, hiszen az érvényesítés azt jelenti, hogy az
egyenl
bánásmód követelményét (azaz a diszkrimináció-mentes környezetet) érvényre kell
juttatni, meg kell valósítani. Ez – adott helyzetben – a fennálló, diszkriminatív állapotok
elszámolását is jelenti (például ha egy adott segélyezési forma nyújtása során
diszkriminatívan jártak el).
Az egyenl
bánásmód követelményét érvényesíteni kell a szociális biztonsággal
összefüggésben a társadalombiztosítási rendszerekb
l finanszírozott ellátások igénylése és
biztosítása során. E szerint sem közvetlen, sem közvetett hátrányos megkülönböztetés nem
sújthat senkit akkor, amikor valamely ellátási formát kíván igényelni, továbbá annak nyújtása,
biztosítása során sem. E körben a közvetlen hátrányos megkülönböztetés kisebb
valószínséggel következik be, azonban el
fordulhat, hogy valamilyen, látszólag neutrális
rendelkezés alapvet
en nagyobb arányban hoz hátrányos helyzetbe egy adott csoportot.
A társadalombiztosítás a társadalombiztosításról szóló törvény értelmében: természetes
személyeket felölel
kockázatközösség, aminek alapelvei a biztosítási elv, a társadalmi
szolidaritás és a tulajdonjog alkotmányos keretek közötti korlátozása222. A
társadalombiztosítási ellátások igénybevétele körében a Tbj. eleve differenciál, ugyanis az
igénybevételi jogosultságot – bizonyos kivételekt
l eltekintve – a járulékfizetési kötelezettség
alapozza meg, illetve a pénzbeli társadalombiztosítási ellátások a biztosítottak
járulékfizetésének alapjául szolgáló jövedelmével arányosak223.
A társadalombiztosítási ellátások a Tbj. 14. §-a alapján az egészségbiztosítás és a
nyugdíjbiztosítás keretében vehet
k igénybe. El
bbiek körébe tartoznak az egészségügyi
szolgáltatások224, pénzbeli ellátások (terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj,
táppénz), baleseti ellátások (baleseti egészségügyi szolgáltatás, baleseti táppénz, baleseti
járadék), továbbá a nyugdíjbiztosítási szolgáltatások: a saját jogú (öregségi, rokkantsági és
baleseti rokkantsági), és a hozzátartozói (özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szül
i nyugdíj, baleseti
hozzátartozói) nyugellátások.
Az Ebktv. e bekezdéséhez kapcsolódóan született a Legfels
bb Bíróság
Mfvk.IV.10.448/2005/3. sz. ítélete. A kereset lényege az volt, hogy a felperes – jóllehet 50%-
os munkaképesség csökkenése munkaviszonya megsznését követ
en következett be –
rendszeres szociális járadék iránti igényt nyújtott be, hivatkozva a 8/1983 (IV.29.) Eüm-PM
együttes rendeletre, ami szerint a munkaviszonyban nem álló, elhelyezkedni nem tudó
csökkent munkaképesség dolgozók (ha a csökkenés a munkaviszony alatt következett be)
pénzbeli ellátásban részesíthet
k. Igényét elutasították, az ez ellen benyújtott keresetnek a
megyei munkaügyi bíróság helyt adott. Keresetében az Ebktv. 1. és 24. §-ára is hivatkozott. A
Legfels
bb Bíróság felülvizsgálati eljárásban azonban az ítéletet hatályon kívül helyezte és
kifejtette, hogy – tekintettel arra, hogy a munkaképesség csökkenés a munkaviszony
megsznését követ
en következett be – a rendszeres szociális járadék megállapításának
feltételei a 8/1983 (IV.29.) Eüm-PM együttes rendeletben rögzítettek. Ebb
l következ
en „az
esélyegyenl
ségre hivatkozással e feltételek fennálltának vizsgálatától eltekinteni nem lehet,
azok hiányában az ellátásra jogosultság a foglakoztatási nehézségekre hivatkozással sem
állapítható meg”.
222 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, 2.§ (1)-(2)
bekezdései, továbbiakban (Tbj.).
223 Tbj. 2. § (3) bekezdés
224 Ezekre az Ebktv. 25.§-ánál térünk ki.
106
24. § b)
A szociális és gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni, valamint a személyes gondoskodást
nyújtó ellátások igénylése és biztosítása során szintén érvényesíteni kell az egyenl
bánásmód
követelményét.
Kiemelt területe az Ebktv.-nek a (szociális) segélyezéssel kapcsolatban is az egyenl

bánásmód követelményének biztosítása, tekintettel arra, hogy a segélyt igényl
k túlnyomó
része valamely védett tulajdonsággal (Ebktv. 8. §) rendelkez
személy.
A szociális ellátások lehetnek pénzbeli, illetve természetben nyújtott szolgáltatások, továbbá
személyes gondoskodást nyújtó ellátások.225 Ez utóbbiak alapvet
kötelezettje az állam és az
önkormányzatok. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások legtipikusabb formái az
étkeztetés és a házi segítségnyújtás.226 Megjegyzend
, hogy a szociális igazgatásról szóló
törvény kifejezetten tartalmazza az egyenl
bánásmód követelménye megtartásának
kötelezettségét.227
A gyermekvédelem körében szintén alapvet
en pénzbeli és természetbeli ellátásokat
említhetünk: el
bbi körbe tartozik a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, vagy a
gyermektartásdíj megel
legezése, míg természetbeli ellátási forma a tankönyv vagy
tanszertámogatás.
Az Ebktv. miniszteri indokolása is kiemeli, hogy az egyenl
bánásmód elvét mind az állami,
mind a magán, illetve az önkéntes és kötelez
szociális ellátórendszerekben és eljárásokban
érvényesíteni kell.
25. § (1) Az egyenl bánásmód követelményét az egészségügyi ellátással összefüggésben
érvényesíteni kell különösen az egészségügyi szolgáltatásnyújtás, ezen belül
a) a betegségmegelz programokban és a szrvizsgálatokon való részvétel,
b) a gyógyító-megelz ellátás,
c) a tartózkodás céljára szolgáló helyiségek használata,
d) az élelmezési és egyéb szükségletek kielégítése
Az Ebktv. e szakasza szerint az egyenl
bánásmód követelményét az egészségügyi ellátással
összefüggésben is érvényesíteni kell. E generális szabály alapján valamennyi az Eütv.-ben
illetve a kötelez
egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényben228 meghatározott ellátási
forma tekintetében érvényre kell juttatni az egyenl
bánásmód követelményét. Figyelembe
véve az Ebktv. 1. §-át, ez alapvet
en azt jelenti, hogy az egészségügyi ellátások során
mindenkivel szemben azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos
mérték figyelembevételével kell eljárni mind a magán, mind a kötelez
ellátások során
nyújtott szolgáltatások tekintetében.
A törvény az általános szabály mellett példálózva említ meg speciális területeket az
egészségügyi szolgáltatásnyújtással kapcsolatban, amelyekben különösen érvényesíteni kell
az egyenl
bánásmód követelményét. Ilyenek a betegségmegel
z
programokban és a
szr
vizsgálatokon való részvétel, a gyógyító-megel
z
ellátás, és a tartózkodás céljára
szolgáló helyiségek használata, valamint az élelmezési és egyéb szükségletek kielégítése.
Különösen fontos, hogy senkit ne érjen indokolatlan és önkényes megkülönböztetés valamely
tulajdonsága alapján ezen szolgáltatásokkal kapcsolatban – itt különös tekintettel az
225 Ezen ellátások alapvet
formáit az Szoctv. tartalmazza.
226 További formáit a Szoctv. 57. §-a sorolja fel.
227Szoctv. 94/E.§ (2) bekezdés
228 1997. évi LXXXIII. törvény
107
egészségügyi állapotra, fogyatékosságra, a kisebbséghez tartozásra és a vagyoni helyzet
szerinti különbségtételre gondolunk.
25. (2) Törvény, illetleg törvény felhatalmazása alapján kormányrendelet e törvény
rendelkezéseivel összhangban az egészségi állapot vagy fogyatékosság, illetve a 8. §-ban
meghatározott tulajdonság alapján a társadalom egyes csoportjai részére a szociális és
az egészségügyi ellátórendszer keretein belül többletjuttatásokat állapíthat meg.
E szakasz el
nyben részesítési lehet
ségr
l rendelkezik. E klauzula alapvet
célja a meglév

hátrányok kiküszöbölése, kompenzációja. Mindezt az Ebktv. rendelkezéseivel összhangban
van lehet
ség megtenni. A többletjuttatás azokat a hátrányokat igyekszik kiküszöbölni,
amelyek az adott csoportot helyzetéb
l fakadóan sújtják – ilyen többletjuttatás lehet például,
ha bizonyos jövedelemszint alatt él
k részére a szr
vizsgálatot közvetlen
lakókörnyezetükben biztosítják. Ez utóbbi lehet
ségr
l egyébként az Eütv. kifejezetten
említést tesz,229 amikor ún. célzott szr
vizsgálatokról tesz említést. A célzott szr
vizsgálat
bizonyos kockázati tényez
k alapján veszélyeztetettnek min
sített csoport esetében
folytatható le. Például amennyiben egy romatelepen él
k körében magas a dohányzók aránya,
magas a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenved
k aránya (mindkét megállapítás
felméréseken alapszik), és vagyoni helyzetük ne teszi lehet
vé, hogy a legközelebbi olyan
településre elutazzanak, ahol szr
vizsgálatokat végeznek, akkor indokolt lehet jogszabályban
normatív módon többletjuttatásokban részesíteni az érintett csoportot. Adott helyzetben
ugyanilyen jelleg többletjuttatás akár egy egész település részére biztosítható, tekintettel
arra, hogy a településr
l a legközelebbi olyan városba eljutni, ahol szr
vizsgálaton részt
lehet venni, a közlekedési nehézségek miatt nehézkes. Az Ebktv. kiemelten utal az
egészségügyi állapotra és a fogyatékosságra, mint olyan védett tulajdonságokra, amellyel
rendelkez
személyek és ezek csoportjai vonatkozásában fokozottan indokolt az el
nyben
részesítés.
Vissza kell utalnunk az Ebktv. 11. §-ához, amely szerint nem min
sül az egyenl
bánásmód
követelménye megsértésének az a rendelkezés, ami egy kifejezetten megjelölt társadalmi
csoport tárgyilagos értékelésén alapuló esélyegyenl
tlenségének felszámolására irányul, ha az
törvényen vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeleten alapszik, és
határozott id
re vagy határozott feltétel bekövetkeztéig szól.
A szociális biztonsággal kapcsolatos többletjuttatásokat szintén csak törvény, vagy ilyen
jogszabály felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet állapíthat meg. E jogszabályban
kifejezetten meg kell jelölni azt a társadalmi csoportot, aminek esélyegyenl
tlensége
felszámolását tzi ki célul a rendelkezés. Az esélyegyenl
tlenség megállapítása nem alapulhat
feltételezésen, illetve önkényesen sem jelölhet
meg az a csoport, amelynek
esélyegyenl
tlensége felszámolására irányul az intézkedés. Az el
nyben részesítést alkalmazó
rendelkezést megel
z
en az adott társadalmi csoport esélyegyenl
tlenségét „tárgyilagos
értékelés” alapján kell felmérni. Ez alapulhat szociológiai és egyéb tudományos kutatásokon
és felméréseken, statisztikai adatokon, de akár az adott csoport érdekeit véd
társadalmi
szervezet megalapozott észrevételein is, amennyiben a kutatási, statisztikai vagy egyéb adatok
és az azokból levont következtetések, megállapítások objektivitásához nem fér kétség.
Az Ebktv. 11. § (2) bekezdés további garanciákat biztosít az el
nyben részesítés alkalmazása
esetére, amint kimondja, hogy az el
nyben részesítésr
l szóló rendelkezés nem sérthet
alapvet
jogot, nem biztosíthat feltétlen el
nyt és nem zárhatja ki az egyéni szempontok
mérlegelését. Az alapvet
jog korlátozásának tilalma közvetetten az Alkotmányból folyó
229 Eütv. 82. §
108
általános érvény tilalom, ami jelen esetben azt jelenti, hogy még a tárgyilagos értékelésen
alapuló esélyegyenl
tlenség felszámolása vagy csökkentése sem járhat azzal a
következménnyel, hogy más személyek alapjogai ez által csorbulnak vagy sérülnek. Alapvet

kívánalom azonban, hogy az el
nyben részesítés semmiképpen ne „önkényes preferenciát”
valósítson meg. A feltétlen el
ny biztosításának tilalma az önkényes és ésszertlen döntés elé
állít korlátot. Ez a tilalom szorosan összefügg az egyéni szempontok figyelembe vételére
vonatkozó törvényi el
írással.
Lakhatás
26. § (1) Az egyenl bánásmód követelményének megsértését jelenti különösen a 8. §-ban
meghatározott tulajdonságok szerint egyes személyeket
a) közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetéssel sújtani a lakhatást segít
állami vagy önkormányzati támogatások, kedvezmények vagy kamattámogatás
nyújtásával kapcsolatosan,
b) hátrányos helyzetbe hozni az állami vagy önkormányzati tulajdonú lakások és építési
telkek értékesítése vagy bérbeadása feltételeinek meghatározása során.
(2) A használatbavételi és egyéb építési hatósági engedély kiadásának megtagadása,
illetve feltételhez kötése sem közvetlenül, sem közvetve nem alapulhat a 8. §-ban
meghatározott tulajdonságokon.
(3) A lakáshoz jutási feltételek meghatározása nem irányulhat arra, hogy a 8. §-ban
meghatározott tulajdonságok szerint egyes csoportok valamely településen, illetve
településrészen mesterségesen, nem a csoport önkéntes elhatározása alapján
elkülönüljenek.
Az Ebktv. kiemelt területként utal a lakhatásra, amely területen az egyenl
bánásmód
követelményét szintén meg kell tartani.
Külön tilalmazza ezért, hogy egyes, védett tulajdonsággal rendelkez
személyeket akár
közvetlen, akár közvetett módon érjen diszkrimináció a lakhatással kapcsolatosan, ezen belül
az azt segít
állami és önkormányzati támogatások, kedvezmények vagy kamattámogatás
nyújtásával kapcsolatosan. Itt els
sorban a (hitelintézeti) ügyintézés során el
forduló
hátrányos megkülönböztetés kizárására utal az Ebktv., jóllehet ezen túlmutatóan tilos a
támogatások feltételeinek olyan módon való meghatározása is, ami közvetlenül, de
gyakorlatilag inkább közvetve hátrányos helyzetbe hoz egy adott csoportot, vagy az ahhoz
tartozó személyeket.
A támogatások nyújtása során azonban sokkal inkább közvetlen kapcsolatba kerül az ügyfél,
aki a támogatást igényli, illetve az a hitelintézet, aki a támogatás biztosítását, folyósítását
bonyolítja.230 E jogviszony során példának okáért nem kerülhet sor arra, hogy valamely
nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozók részére nem vagy csak korlátozott mértékben
adnak információt, esetleg kifejezetten téves tájékoztatással látják el
ket a lakhatással
összefügg
támogatásokkal kapcsolatban, és ennek eredményeképpen az adott csoporthoz
tartozó személyek a támogatáshoz nem férnek hozzá.
A kedvezmények leggyakoribb formája egyébként a lakásépítési vagy – vásárlási
kedvezmény, fiatalok otthonteremtési támogatása, a kamattámogatások több formája, illetve a
települési önkormányzatok részére, valamint utóbbiak részér
l nyújtható támogatások.
230 A 12/2001. (I.31.) Korm. rendelet 24 .§ (1) bekezdése szerint a lakáscélú támogatások nyújtását és
folyósítását a hitelintézetek végzik.
109
A törvény tilalmazza továbbá, hogy állami vagy önkormányzati tulajdonú lakások és építési
telkek értékesítése, illet
leg bérbeadása feltételeinek meghatározása során egyes, védett
tulajdonsággal rendelkez
személyeket hátrányos helyzetbe hozzanak. E törvényhely
szövegének fogalmazásából látjuk, hogy az Ebktv. ez utóbbi körben a közvetett
diszkrimináció veszélyével számol els
sorban (amellett, hogy természetesen az egyenl

bánásmód bármilyen formában való megsértése e téren tilalmazott): az állami vagy
önkormányzati tulajdonban lév
ingatlanok értékesítését, bérbeadását általában normatív
módon meghatározott feltételekkel valósítják meg. Amennyiben e normatív rendelkezések
olyan (látszólag semleges) feltételeket is tartalmaznak, amelyeknek alapvet
en nem
szükségszeren kellene megfelelnie a jelentkez
knek ahhoz, hogy az adott ingatlant
megvásárolják vagy bérbe vegyék, és ennek következtében egy pontosan behatárolható,
védett tulajdonságokkal rendelkez
csoporthoz tartozó személyek – más, velük
összehasonlítható helyzetben lév
csoporthoz vagy személyekhez képest – lényegesen
nagyobb arányban kerülnek hátrányba, akkor a közvetett diszkrimináció megállapítható. Ilyen
feltétel lehet például a fels
fokú iskolai végzettség, mint alapkövetelmény el
írása egy adott
ingatlan bérbe vételéhez: amennyiben egy adott csoportot (akik védett tulajdonsága például a
vagyoni helyzet) ez által úgy ér hátrány, hogy e feltétel híján egyébként az egyéb
feltételeknek megfelelnének, akkor a közvetett hátrányos megkülönböztetés megvalósult.
A szakasz további tilalmat is felállít, nevezetesen a használatbavételi és egyéb építési hatósági
engedély kiadása körében. A használatbavételi és más építési hatósági engedélyekr
l az Étv.
rendelkezik.
Az építési hatósági engedélyek kiadásakor a hatósági jogkör gyakorlója különböz

feltételeket szabhat, az adott engedélyköteles építkezés vagy átalakítás sajátosságaira
tekintettel. Bizonyos esetekben az engedély kiadását meg lehet, vagy meg kell tagadni, olyan
feltételek fennállása mellett, amelyek miatt az engedély kiadása jogszabályba ütközne, illetve
más személy, személyek jogát vagy jogos érdekét sértené, vagy veszélyeztetné. Az Ebktv.
azonban e körben generális jelleggel tiltja meg, hogy akár az engedély kiadásának
megtagadására, akár az engedély kiadására, feltételhez kötésére közvetlenül vagy közvetve az
Ebktv. 8.§-ában meghatározott tulajdonsággal összefüggésben kerüljön sor. Más
megközelítésben azt mondhatjuk, hogy az engedélyezési eljárásban az adott engedélyköteles
tevékenységgel közvetlenül összefügg
ésszer indok szükséges az engedély kiadásának
megtagadása vagy feltételhez kötése jogszerségéhez.
A szakasz utolsó bekezdése a hátrányos megkülönböztetés további formájára, a jogellenes
elkülönítésre utal, azonban nem elkülönítésr
l, hanem elkülönülésr
l beszél. Ez alapján az
Ebktv. tiltja a lakáshoz jutási feltételek olyan módon való meghatározását, ami alapján egyes
védett tulajdonságokkal rendelkez
csoportok egy adott településen vagy településrészen
belül mesterségesen elkülönülnek. Ezt els
sorban a település drágábban és olcsóbban
értékesíthet
telkekre, ingatlanokra történ
felosztásával, kettéosztásával lehet megvalósítani.
A törvényi tilalom része, hogy a mesterséges elkülönülés a csoport tagjainak szándékán kívül
valósuljon meg, azaz abban az esetben, ha egyes személyek vagy e személyek csoportja
önként, kényszer nélkül kíván a település egy különálló részén élni anélkül, hogy ez a helyzet
bizonyos lakáshoz jutási feltételek diszkriminatív meghatározásán alapult volna, az nem
min
síthet
az egyenl
bánásmód követelménye megsértésének.
110
Oktatás és képzés
27. § (1) Az egyenl bánásmód követelménye kiterjed minden olyan nevelésre,
oktatásra, képzésre,
a) amely államilag jóváhagyott vagy elírt követelmények alapján folyik, vagy
b) amelynek megszervezéséhez az állam
ba) közvetlen normatív költségvetési támogatást nyújt, vagy
bb) közvetve - így különösen közterhek elengedése, elszámolása vagy adójóváírás
útján - hozzájárul (a továbbiakban együtt: oktatás).
A törvény az oktatás területén minden olyan jogviszonyban alkalmazandó, amelyhez
költségvetési támogatást használnak fel, illetve amelynek állami jóváhagyás, vagy szervezés a
feltétele. E szerint csak a nem akkreditált képzést nyújtó, állami támogatás nélkül mköd

tanfolyamok, illetve önképz
körök képeznek kivételt az ágazat-specifikus szabályok esetén.
Fontos azonban figyelembe venni, hogy az egyenl
bánásmód követelménye olyan
alkotmányos jog, amely például a polgári jog személyiségi jogi rendelkezésein keresztül is
érvényesíthet
k, s ezek hatálya bármely típusú oktatásra kiterjed.
27. § (2) Az egyenl bánásmód követelményét az (1) bekezdésben meghatározott
oktatással összefüggésben érvényesíteni kell különösen
a) az oktatásba történ bekapcsolódás feltételeinek meghatározása, a felvételi
kérelmek elbírálása,
b) az oktatás követelményeinek megállapítása és a követelménytámasztás,
c) a teljesítmények értékelése,
d) az oktatáshoz kapcsolódó szolgáltatások biztosítása és igénybevétele,
e) az oktatással összefügg juttatásokhoz való hozzáférés,
f) a kollégiumi elhelyezés és ellátás,
g) az oktatásban megszerezhet tanúsítványok, bizonyítványok, oklevelek kiadása,
h) a pályaválasztási tanácsadáshoz való hozzáférés, valamint
i) az oktatásban való részvétellel összefügg jogviszony megszüntetése során.
A 27. § (2) bekezdésében található felsorolás nem kimerít
, csupán példálózó jelleg.
Természetesen az oktatás területén más formában el
forduló diszkrimináció is jogellenes.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak jelent
ségét, hogy a Közokt. tv. értelmében általános
iskola els
osztályába kerüléskor felvételi vizsgát nem lehet tartani. Ugyancsak az oktatásba
történ
bekapcsolódás körében lényeges, hogy vannak olyan el
nyben részesít
rendelkezései
a Közokt. tv-nek, amelyek alapján bizonyos csoportok – így például a hátrányos helyzet
gyermekek, tanulók – az óvodai és kollégiumi elhelyezés tekintetében nemcsak hogy nem
felvételiztethet
k, hanem akiknek a felvétele kötelez
.
Az oktatás követelményeinek megállapítása és a követelménytámasztás körében lényeges
annak vizsgálata, hogy megfelel
ek-e például a felzárkóztató, nyelvi tagozatos, vagy a
tehetséggondozó osztályokba járó gyermekek felé támasztott követelmények, s hogy azok
milyen mértékben érik el a kívánt pedagógiai célt – valóban megvalósul-e a felzárkóztatás,
stb., ugyanez igaz a teljesítmények értékelésére.
Az oktatáshoz kapcsolódó szolgáltatások nem csupán olyan szakszolgáltatásokat érintenek,
mint például a logopédiai, vagy iskola pszichológusi, hanem az iskolán belül elérhet

könyvtár és számítógépes ellátást is. Az oktatással számos juttatás, így például az ingyenes
vagy kedvezményes tankönyv- és tanszer ellátás is együtt jár. Ennek elosztása számos esetben
111
központi el
irányzat alapján az iskolák diszkrecionális joga. Végül, a fegyelmi eljárási rend
különböz
tanulók esetén való eltér
alkalmazása a tanulói jogviszony megszüntetése kapcsán
szintén hátrányos megkülönböztetéshez vezethet.
A 27. § (2) bekezdéséhez képest az UNESCO tvr.231 4. cikkének b, pontjával összhangban
speciális ágazati szabályt fogalmaz meg a Közokt. tv. 4/A § (2) bekezdése. El
bbi kimondja,
hogy „minden azonos fokozatú nyilvános tanintézetben azonos színvonalú oktatást és az
oktatás min
sége tekintetében egyenl
feltételeket kell biztosítani”. Az utóbbi
megfogalmazásában „az egyenl
bánásmód követelménye alapján a közoktatásban minden
gyermeknek, tanulónak joga, hogy vele összehasonlítható helyzetben lev
más személyekkel
azonos feltételek szerint részesüljön velük azonos színvonalú ellátásban”.
27. § (3) Az egyenl bánásmód követelményének megsértését jelenti különösen
valamely személy vagy csoport
a) jogellenes elkülönítése egy oktatási intézményben, illetve az azon belül
létrehozott tagozatban, osztályban vagy csoportban,
b) olyan nevelésre, oktatásra való korlátozása, olyan nevelési, oktatási rendszer
vagy intézmény létesítése, fenntartása, amelynek színvonala nem éri el a kiadott
szakmai követelményekben meghatározottakat, illetve nem felel meg a szakmai
szabályoknak, és mindezek következtében nem biztosítja a tanulmányok
folytatásához, az állami vizsgák letételéhez szükséges, az általában elvárható
felkészítés és felkészülés lehetségét.
(4) Az oktatási intézményekben nem mködhetnek olyan szakkörök, diákkörök és
egyéb tanulói, hallgatói, szüli vagy más szervezetek, amelyek célja más személyek
vagy csoportok lejáratása, megbélyegzése vagy kirekesztése.
28. § (1) Nem sérti az egyenl bánásmód követelményét, ha az oktatást csak az
egyik nembeli tanulók részére szervezik meg, feltéve, hogy az oktatásban való
részvétel önkéntes, továbbá emiatt az oktatásban résztvevket semmilyen hátrány
nem éri.
(2) Nem sérti az egyenl bánásmód követelményét, ha
a) közoktatási intézményben a szülk kezdeményezésére és önkéntes választása
szerint,
b) felsoktatási intézményben a hallgatók önkéntes részvétele alapján
olyan vallási vagy más világnézeti meggyzdésen alapuló, továbbá kisebbségi
vagy nemzetiségi oktatást szerveznek, amelynek célja vagy tanrendje indokolja
elkülönült osztályok vagy csoportok alakítását; feltéve, hogy emiatt az oktatásban
résztvevket semmilyen hátrány nem éri, továbbá ha az oktatás megfelel az állam
által jóváhagyott, államilag elírt, illetve államilag támogatott követelményeknek.
(3) A 27. § (2) bekezdésének a) pontjától a nyelvi vagy kulturális önazonosság
megrzését szolgáló, illetve egyházi, kisebbségi vagy nemzetiségi oktatási
intézmény tekintetében jogszabály eltéren rendelkezhet.
Mint a szegregáció tárgyalásakor hangsúlyoztuk, a cigány gyerekek iskolai szegregációja a
mai magyar társadalom egyik akut problémája, amely veszélyezteti az ország hosszabb távú
gazdasági versenyképességét is. Erre a helyzetre adott jogalkotói válasz a 27. § (3) bekezdése.
Az oktatásban el
forduló hátrányos megkülönböztetés fajtáit – így a szegregációt is - az
231 1964. évi 11. törvényerej rendelettel kihirdetett, az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni
küzdelemr
l szóló UNESCO egyezmény, továbbiakban: UNESCO tvr.
112
UNESCO tvr. tiltja, s a törvény fenti rendelkezései ezzel a normával kompatibilisek. Az
UNESCO tvr. 1. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:
1. A jelen egyezmény szempontjából a „megkülönböztetés” kifejezés alatt értend
a fajon,
b
rszínen, nemen, nyelven, valláson, politikai vagy bármilyen egyéb véleményen,
nemzetiségi vagy társadalmi származáson, vagyoni helyzeten vagy születésen alapuló minden
olyan különbségtétel, kizárás, korlátozás, vagy kedvezés, amelynek célja vagy következménye
az oktatás terén való egyenl
elbánás megszüntetése vagy akadályozása, nevezetesen:
a) valamely személy vagy csoport kizárása az oktatás bármely fajtájában vagy fokozatában
való részvételb
l;
b) valamely személynek vagy csoportnak alacsonyabb színvonalú oktatásra való
korlátozása;
c) bizonyos személyek vagy csoportok részére külön oktatási rendszerek vagy intézetek
létesítése vagy fenntartása, a jelen egyezmény 2. cikkében foglalt rendelkezések
fenntartásával, vagy
d) valamely személynek vagy csoportnak az emberi méltósággal össze nem egyeztethet

helyzetbe való juttatása.
2. A jelen egyezmény szempontjából az „oktatás” szó az oktatás összes fajtáira és
fokozataira vonatkozik, és kiterjed az oktatásban való részvétel lehet
ségére, az oktatás
színvonalára és min
ségére, valamint a tanulmányok folytatásának feltételeire.
Ahogy a kisebbségi biztos rámutat, noha „az egyezmény nem használja a szegregáció
fogalmát, a ’kizárás’, ’korlátozás’, a ’külön oktatási rendszerek fenntartása és létesítése’
egyértelmen a jogellenes elkülönítést tiltja”. Emellett elengedhetetlen annak hangsúlyozása,
hogy a Faji és a N
i tvr-hez hasonlóan az UNESCO tvr. nem csupán akkor tekint egy, a
törvény rendelkezés fogalmának megfeleltethet
különbségtételt, kizárást, korlátozást, vagy
kedvezést megkülönböztetésnek, ha annak célja az egyenl
bánásmód megszüntetése, hanem
akkor is, ha annak következménye az egyenl
tlen bánásmód.
Az UNESCO tvr. irányadó a szegregáció 10. § (2) bekezdésében foglalt definíciójának az
oktatás területén való értelmezésénél annyiban is, hogy nem csupán valamely aktív
magatartást (’megszüntetés’), hanem a passzív, esetleg mulasztásban megnyilvánuló
magatartást (’akadályozás’) is relevánsnak tekinti az oktatásügyi megkülönböztetés
szempontjából.
Az UNESCO tvr. 2. cikke nyújt a jogalkalmazónak támpontot annak mérlegelése során, hogy
mikor állhat fenn a törvény 10. § (2) bekezdésében foglalt szegregáció specifikus, illetve a 7.
§ (2) bekezdésében foglalt, az oktatás területén el
forduló diszkrimináció más formáira
vonatkozó általános kimentés lehet
sége. E szerint nem tekintend
megkülönböztetésnek, ha
lehet
vé teszik
a) külön oktatási rendszerek vagy intézetek létesítését vagy fenntartását a két nembeli
tanulók számára, ha ezek a rendszerek vagy intézetek az oktatásban való részvételre egyenl

lehet
ségeket nyújtanak, azonos fokú képesítést nyert tanszemélyzettel, valamint azonos
min
ség iskolai helyiségekkel és felszereléssel rendelkeznek, és azonos vagy egyenl
érték
tanulmányi program elvégzését teszik lehet
vé;
b) vallási vagy nyelvi okokból olyan külön rendszerek vagy intézetek létesítését vagy
fenntartását, amelyek a tanulók szülei vagy törvényes gyámjuk kívánságának megfelel

oktatást nyújtanak, amennyiben az ilyen rendszerekben való részvétel, illetve ezen intézetek
látogatása szabadon választható, és az itt nyújtott oktatás összhangban áll az illetékes
113
hatóságok által esetleg el
írt vagy elfogadott normákkal, különösen az azonos fokozatú
oktatás tekintetében;
c) magán tanintézetek létesítését vagy fenntartását, amennyiben ezeknek az intézeteknek
nem az a céljuk, hogy bármely csoport kizárását biztosítsák, hanem az, hogy a közhatóságok
által nyújtott oktatási lehet
ségeket b
vítsék, ha ugyanakkor mködésük megfelel ennek a
célkitzésnek, és ha az általuk nyújtott oktatás összhangban áll az illetékes hatóságok által
esetleg el
írt vagy elfogadott normákkal, különösen az azonos fokú oktatás tekintetében.
Az elkülönített és az alacsonyabb színvonalú oktatásra való korlátozás tilos. Mint a kisebbségi
biztos hangsúlyozza, „bizonyos jellemz
k (nem, vallás, világnézet) alapján azonban jogszer
lehet a tanulók bizonyos csoportja részére szervezett oktatás”. Az
gondolatmenete alapján
tárjuk fel, hogyan határolható el a kisebbségi jogok körébe tartozó, külön kisebbségi oktatás
az iskolai szegregációtól.
A nemzetközi dokumentumok illetve a magyar szabályozás is a Brown I. ügyben hozott
ítéletnek logikájára épül. Az afro-amerikaiak iskolai szegregációjával kapcsolatos Brown I.
ügyben232 az Amerikai Egyesült Államok Legfels
bb Bírósága rámutatott, hogy vannak olyan
megfoghatatlan tényez
k (intangible considerations), amelyek miatt a „hasonló korú és
képesség” fehér és színes b
r diákoknak „csupán a faji hovatartozásuk miatti elkülönítése a
közösségen belüli státuszukkal kapcsolatban olyan kisebbségi érzést generál, amely elméjüket
és szívüket soha többé nem orvosolható módon befolyásolhatja”. Az Amerikai Legfels
bb
Bíróság megállapította, hogy az elkülönítést úgy lehet értelmezni, hogy az a színes b
r
diákok alacsonyabb rendségét fejezi ki. „Az alacsonyabb rendség pedig hatással van a
gyermek tanulási motivációjára.” Az elkülönített oktatás még abban az esetben is jogellenes,
ha teljes mértékben azonos feltételek biztosításával történik. A magyar jog egyetlen esetben ad
lehet
séget a származáson alapuló elkülönített oktatásra: a kisebbségi oktatás esetében.
A kisebbségi oktatásra a Nek..tv. VI. fejezetében foglaltak irányadóak. Az elkülönített oktatás
tehát akkor jogszer, ha a Nek. tv.-ben meghatározott módon és céllal, valamint az Ebktv.-ben
foglaltaknak megfelel
en jön létre. A kisebbségi oktatás három lényeges ponton különbözik a
szegregációtól: az önkéntességben, az elkülönítés céljában, valamint az azonos min
ség
biztosításában.
Az UNESCO tvr. felsorolja a jogszer elkülönülés formái között, hogy vallási, nyelvi okokból
lehet külön oktatási intézményeket fenntartani, ha azok a szül
k kívánságának megfelel

oktatást nyújtanak, s az Ebktv. ágazat-specifikus kimentési lehet
séget ad a 28. §-ban a
jogszeren létrehozott kisebbségi oktatás esetén. Az önkéntesség követelményét rögzíti e
rendelkezés is, melyet a Nek. tv. 43. § (2) bekezdése értelmében az biztosít, hogy a kisebbségi
oktatásban való részvétel a gyermek szül
jének vagy gyámjának döntése alapján történik,
illetve a 14. életévét betöltött gyermeket e döntésbe be kell vonni.
Egy döntés csak akkor lehet önkéntes, ha megfelel
információk ismeretében születik. Nem
nevezhetjük önkéntesnek azt a döntést, melyet a döntés következményeinek ismerete nélkül
hoznak, ezért az ilyen típusú kimentési bizonyításnál kiemelt jelent
sége van annak, hogy
bizonyított-e: a döntést megfelel
információk rendelkezésre bocsátása után hozták, s hogy az
információt szolgáltató az adott helyzetben általában elvárható módon járt-e el.
232 (Brown c. Board of Education (Iskolaszék) 347 U.S.483 (1954), 1954. május 17-i ítélet.
http://www.nationalcenter.org/brown.html)
114
Míg a kisebbségi oktatás esetében a kulturális hagyományok, a nyelv meg
rzése a cél.
Jogellenes szegregáció esetén ez a cél nem bizonyítható. Releváns, hogy a kisebbségi oktatás
valószerségére alapozó kimentési bizonyítás során az eljárás alá vontnak a rendelkezése
célját kell bizonyítania. A Faji tvr. értelmében szintén hátrányos megkülönböztetésnek
min
sül
spontán szegregáció esetében egy migrációs folyamat következményeként alakul ki
a szociológiailag és sokszor etnikailag is homogén lakóközösség, illetve a jobb módúak
elköltözését nemcsak a romló munka- és infrastrukturális körülmények, hanem a hátrányos
helyzet lakók számának növekedése is motiválja.
A különbség harmadik összetev
je, hogy a kulturális értékek meg
rzése nem eredményezi az
oktatás színvonalának csökkenését. Csupán a megfelel
információk birtokában, önkéntesen
választott, mások kizárására nem irányuló és azt nem is eredményez
, mások részére rosszabb
körülményeket létre nem hozó elkülönülés esetén nem jogellenes az elkülönítés.
Gyakran el
fordul azonban, hogy gyerekek elkülönítése nem kisebbségi oktatás keretében,
hanem egyéb pedagógiai célok alapján történik – egyrészt a Közokt. tv.-ben nevesített
módokon, másrészt pedig a pedagógusok döntése nyomán. E körben fontos megismételni,
hogy a szegregációnak nem csupán a tudatos, szándékos, célzott, hanem a közvetett formáját
is tiltják a hazai és nemzetközi jogszabályok. Amennyiben az elkülönítésnek „tárgyilagos
mérlegelés szerinti, ésszer oka van”, az nem jogellenes.
„A tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszer ok értelmezése során igen szigorúan és megszorító
módon kell eljárni, azaz vizsgálni kell, hogy fennáll-e az elkülönítésre (annak fenntartására)
nézve a faji származáshoz nem köt
d
, ésszer ok, hogy az elkülönítésre alapot adó jogszer
cél elérésével keletkez
el
ny arányban áll-e az okozott hátránnyal, hogy a legenyhébb
eszközhöz nyúlt-e az elkülönítéssel a fenntartó, illetve végs
soron azt, hogy elkerülhetetlen
volt-e az elkülönítés a cél elérése érdekében.
A fenti mérce alkalmazása tehát abban az esetben válik szükségessé, amikor a különböz

származású gyerekek elkülönítése nem kisebbségi oktatás keretében, hanem egyéb
indokokból, illetve egyéb körülmények eredményeképpen valósul meg. Amennyiben e
feltételeknek nem felel meg az elkülönítés, az abban az esetben is jogellenes, ha azonos
színvonalon, azonos személyi és tárgyi feltételek biztosításával valósul meg. Kisebbségi
oktatás okán történ
elkülönített oktatás esetén a fenti feltételek meglétét maga a jogi
szabályozás biztosítja, így ez esetben csupán a jogszabályokban meghatározott el
feltételek
vizsgálata szükséges, különös tekintettel az önkéntesség, a cél és az azonos színvonal
szempontjaira.”
29. § Törvény vagy törvény felhatalmazása alapján megalkotott kormányrendelet
az iskolarendszeren belüli, valamint az iskolarendszeren kívüli oktatásban részt
vevk meghatározott körére - az oktatással, képzéssel összefüggésben - elnyben
részesítési kötelezettséget írhat el.
Néhány intézkedés, mely az el
nyben részesítést szolgálja:
· óvodai elhelyezés kötelez
biztosítása 3 éves kortól halmozottan hátrányos
helyzet gyerekeknek – Közokt. tv. 65. § (2)
· ingyenes étkezés és tankönyv biztosítása – Közokt. tv. 118. § (5)
· a 2. szakképzettség megszerzése ingyenes – Közokt. tv. 114. § (2)
· szakmai feladatra térítési díj nem szedhet
– Közokt. tv. 117. § (2)
115
· részletes szabályozás nélkül, de nevesítésre került az ún. tanoda módszer,
amely a hátrányos helyzet tanulók iskolai sikerességét, továbbtanulását
támogatja – Közokt. tv. 95. § (1) m,
· 2 évig a kiemelt normatíva biztosítása a sajátos nevelési igénynek
(fogyatékosnak) min
sített tanulók normál tanterv oktatásba
visszahelyezése esetén
· a fels
oktatásba való bekerülés támogatása
· kiegészít
állami normatívával támogatott képesség-kibontakoztató és
integrációs felkészítés bevezetésének lehet
sége -11/1994. (VI. 8.) MKM
rendelet a nevelési-oktatási intézmények mködésér
l, 39/D. és 39/E. §
Romapedagógia – nem meger
sít
intézkedés
A roma és a nem roma hátrányos helyzet (szegény) gyerekek iskolai problémái több ponton
egyeznek, ám a cigányok iskolai sikertelenségéhez a faji illetve etnikai el
ítélet is hozzájárul.
Ezzel szemben elterjedt az a nézet, hogy a cigány gyerekek iskolai problémái részben az ún.
etnokulturális sajátosságaikkal magyarázhatók. A fels
oktatásban, a pedagógustovábbképzési
rendszerben számos „romapedagógiával” kapcsolatos kurzus fut. A
„romapedagógia” az ún. roma specifikumokat kívánja megragadni, és arra fogadóképessé
tenni az iskolát és a pedagógust. A gyerekek iskolai problémáit alapvet
en az etnokulturális
sajátosságok mentén gondolja megragadhatónak. Noha meger
sít
intézkedésnek tnik,
valójában a Nek. tv. 45. § (3) bekezdésében foglaltaknak felel meg, amely a nemzeti és
etnikai kisebbségek önazonosságának fenntartását szolgálja, és a némett
l az örményig
valamennyi elismert kisebbségre egyaránt vonatkozik. Havas Gábor kutatásai szerint (2001) a
gyakorlatban a romapedagógia az etnikai különbségeket, s magát a szegregációt er
sítette.
Cigány nyelv oktatás
A cigány gyerekek 10-15 százalékának nem magyar az anyanyelve. Magyar tanítási nyelv
óvodákban és általános iskolákban
k egyértelmen hátránnyal indulnak magyar anyanyelv
társaikhoz képest, ami vezethet ahhoz is, hogy fogyatékosként diagnosztizálják
ket. Noha a
Nek. tv. 42-46. §-ai alapján meg lehetne szervezni a cigány anyanyelvi oktatást is, ez jelenleg
pedagógus és taneszközök hiányában egy-két kivételt
l eltekintve lehetetlen. A meger
sít

intézkedés jogszabályi alapja megvan tehát, s számos nemzeti kisebbség esetében mködik, a
cigányok esetében azonban 98%-ban nem valósul meg.
Áruk forgalma és szolgáltatások igénybevétele
30. § (1) Az egyenl bánásmód követelményének megsértését jelenti különösen - a 8. §-
ban meghatározott tulajdonság alapján az ügyfélforgalom számára nyitva álló
helyiségben, így különösen a vendéglátó-ipari, kereskedelmi, valamint a mveldés és a
szórakozás céljára létrehozott intézményekben -
a) megtagadni vagy mellzni szolgáltatások nyújtását vagy áru forgalmazását,
b) az adott helyen rendelkezésre álló szolgáltatásoktól, illetve áruktól eltér minségben
szolgáltatást nyújtani, illetve árut forgalmazni,
c) olyan feliratot vagy jelzést elhelyezni, amely azon következtetés levonását teszi
lehetvé, hogy az ott nyújtott szolgáltatásból vagy áruforgalmazásból valakit vagy
valakiket kizárnak.
(2) A 8. §-ban meghatározott tulajdonságok alapján meghatározható csoport tagjai
részére létrehozott, a hagyományápolás, a kulturális és az önazonosság fenntartását
116
szolgáló, a szkebb közönség számára nyitva álló létesítménybe a belépés korlátozható,
tagsághoz, illetleg külön feltételekhez köthet.
(3) A (2) bekezdés szerinti korlátozásnak ki kell tnnie a létesítmény elnevezésébl, a
szolgáltatás igénybevételének körülményeibl; az nem történhet az adott csoporthoz
nem tartozó személyekkel szemben megalázó, illetleg a becsület csorbítására alkalmas
módon, továbbá nem adhat alkalmat a joggal való visszaélésre.
A törvény 5. § b) pontja szerint a törvény hatálya kiterjed arra is, aki az ügyfélforgalom
számára nyitva álló helyiségeiben szolgáltatást nyújt vagy árut forgalmaz. Az egyenl

bánásmód kötelezettségének megtartása egyaránt vonatkozik mind az állami, mind a
magánszervezetek által mködtetett, üzemeltetett üzlethelyiségekre is. Az Ebktv. azonban a
hatály kiterjesztésén túlmen
en az ágazati szabályoknál is részletesen foglalkozik az áruk
forgalmazásával és a szolgáltatások igénybevételével. Ennek els
dleges indoka az a
tapasztalat, miszerint gyakori egyes védett tulajdonságokkal rendelkez
személyek irányába
bizonyos szolgáltatások megtagadása. Például ingatlanközvetít
nem ad ki lakáscímeket roma
származású személynek.233 Szórakozóhelyen a kiszolgálás vagy egyenesen a belépés
megtagadása (akár arra való hivatkozással is, hogy zártkör rendezvényt tartanak, azonban
kizárólag például a roma származásúakat nem engedik be, mások beléphetnek). El
fordulhat
az is, hogy jól látható módon jelzi a tulajdonos vagy üzemeltet
, hogy melyik az a
„vendégkör”, akik kiszolgálását eleve megtagadják. (ha a szórakozóhelyen például olyan tábla
lenne kifüggesztve, amelyen a „Cigányokat nem szolgálunk ki” felirat szerepel).
A 30. § példálózva sorolja fel azokat a tipikus magatartásokat, amelyek sértik az egyenl

bánásmód követelményét. Mindegyik magatartásnak közös feltétele, hogy a törvény 8. §-ában
felsorolt tulajdonság alapján történik a diszkrimináció az ügyfélforgalom számára nyitva álló
helyiségben. Utóbbi olyan széles kört ölel fel, hogy annak még közelít
felsorolása is
lehetetlen, így a törvény kiemeli azt a tipikus intézménytípust, ahol a leggyakrabban fordulhat
el
a megkülönböztetett bánásmód: ilyen a vendéglátó-ipari és kereskedelmi célra, továbbá a
mvel
dés és szórakozás céljára létrehozott intézmény.
Az egyenl
bánásmódot sért
magatartások közül szintén csak a legjellemz
bbeket emeli ki a
törvény, azaz – tekintettel a különösen szóra – más magatartásokkal is megvalósulhat a
hátrányos megkülönböztetés.
Hátrányos megkülönböztetésnek min
sül áru forgalmazását vagy szolgáltatás nyújtását
megtagadni vagy mell
zni a védett tulajdonság alapján. A már említett példa szerint a vendég
pusztán roma származása miatt nem részesül kiszolgálásban – ezzel közvetlen hátrányos
megkülönböztetés valósul meg, etnikai kisebbséghez tartozás alapján.
Az Ebktv. hatályba lépését megel
z
jogi környezetben is indultak bírósági és hatósági
eljárások szolgáltatás igénybevételének megtagadása miatt. Az EBH 2002. 625. számú eseti
döntésben a joger
s ítélet megállapította, hogy az I. r. alperes keretében mködik a II. rend
alperes mint egyéni vállalkozó által üzemeltetett diszkó, ahová az alkalmazottak 2000. április
1-jén nyitvatartási id
ben a felpereseket cigány származásuk miatt nem engedték be, ezzel a
felpereseket hátrányosan megkülönböztették. Az ítélet ellen a II. rend alperes nyújtott be
felülvizsgálati kérelmet. Arra hivatkozással, hogy a joger
s ítélet a bizonyítékok téves
mérlegelése révén állapította meg a hátrányos megkülönböztetést, ugyanis a perben
bizonyítást nem nyert az a körülmény, hogy a diszkóba csak klubtagok léphetnek be, nem
233 A példák csak szemléltetésül szolgálnak.
117
valósít meg hátrányos megkülönböztetést. A Legfels
bb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban
megállapította, hogy a felperesek nem azt sérelmezték, hogy tagsági viszony vagy meghívás
hiányában
ket nem engedték be, hanem azt, hogy a bejutást olyan feltételhez kötötték,
amelynek teljesítését népcsoporthoz való tartozás szerint biztosították az érdekl
d
knek. A
felpereseket tehát cigány származásuk miatt megkülönböztették, így a joger
s ítélet
megállapításai, illetve a kártérítési felel
sség megállapítása minden tekintetben helytálló
(Pfv.IV.21269/2001.)
A Legfels
bb Bíróság egy másik ügyben is lényeges megállapításokat tett a kiszolgálás
megtagadása körében. Az I-II. rend felperesek azért indítottak keresetet, mert lakóhelyükön
az egyetlen nyilvános söröz
tulajdonosa a roma származású személyek kiszolgálását, így
felperesekét is több ízben megtagadta. Ez okból kérték, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az
alperes (aki a söröz
üzemeltet
je) megsértette személyhez fz
d
jogaikat,
ket hátrányosan
megkülönböztette. Az els
fokú bíróság megállapította, hogy az alperes megsértette I. és II.
rend felperes személyhez fz
d
jogait, alperest a további jogsértést
l eltiltotta, és 100.000
forint közérdek bírságot szabott ki alperessel szemben, tekintettel arra, hogy az alperes a
szakmai szabályokat megsértve, indokolatlanul tagadta meg a felperesek kiszolgálását, ezzel

ket hátrányosan megkülönböztette. A másodfokú bíróság az ítéletet részben megváltoztatva a
II. rend felperes keresetét elutasította és mell
zte a közérdek bírság kiszabását.
Indokolásában kifejtette, hogy a II. rend felperes esetében a jogsértés nem nyert bizonyítást,
a II.. felperes bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, míg az I. rend felperes esetében
az alperes nem bizonyította, hogy indokoltan és alapos okból tagadta meg a kiszolgálását.
A Legfels
bb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban megállapította, hogy a joger
s ítélet részben
jogszabálysért
, ugyanis a közérdek bírság kiszabása nem mell
zhet
az ügyben.
Ugyanis a kiszolgálásnak az adott személy származásán alapuló megtagadása a Legfels
bb
Bíróság álláspontja szerint: „A per adatai igazolták, hogy az alperes az I. rend felperessel
szemben konkrétan, de a perben nem álló más személyekkel szemben általánosságban is roma
származásuk miatt hátrányos megkülönböztetést alkalmazott. A nyilvános helyen, tehát mások
el
tt ismételten tanúsított diszkrimináció az emberi méltóságot különösen súlyosa sérti, mert
azzal, hogy a minden embert megillet
jogegyenl
séget figyelmen kívül hagyja, egyúttal a
sérelmet szenvedett fél (I. rend felperes) önbizalmát is jelent
sen csorbítja.
(Pfv.IV.20.822/2001/4.)
Hozzá kell tennünk, hogy az Ebktv. természetesen az ágazati szabályok körében, így az áruk
forgalmazása tekintetében is lehet
séget biztosít arra, hogy a feltételezetten hátrányos
megkülönböztetést alkalmazó személy igazolja, hogy eljárása nem sértette az egyenl

bánásmód követelményét. Ennek keretében bizonyíthatja, hogy az illet
személy kiszolgálását
azért tagadták meg, mert például min
síthetetlen módon viselkedett, ittas volt, sértegette a
személyzetet, olyan magatartást tanúsított, ami nélkülözhetetlenné tette a helyiségb
l való
távozásra felszólítását – adott helyzetben ez a körülmény arra vezethet, miszerint az egyenl

bánásmód követelményét nem sérti a személy kiszolgálásának visszautasítása. E körben
azonban nyomatékosan hangsúlyozni kell: a bizonyítás körében minden esetben az adott
szituáció minden elemére nagy körültekintéssel kell figyelnie az eljáró hatóságnak, kizárva
annak a lehet
ségét, hogy az (akár bírósági, akár hatósági) eljárás alá vont személy e
körülményre hivatkozva mentesüljön a felel
sségre vonás alól. Továbbá, tekintettel arra, hogy
mindig az adott jogviszony keretében kell vizsgálni az egyenl
bánásmód megtartását, az a
körülmény, hogy adott személy kiszolgálását megtagadták, a személy viselkedése miatt nem
vezethet arra, hogy ugyanabban a helyiségben (tipikusan vendéglátó-ipari egység vagy
118
szórakozóhely) a továbbiakban kizárólag e korábbi magatartása miatt tagadják meg a
kiszolgálását (amennyiben más körülmény nem merül fel a megtagadás indokaként).
Az el
bbiekhez köt
d
en érdemes egy jogeset lényegét ismertetni. A roma származású
felperesek annak megállapítását kérték, miszerint az alperes roma származásuk miatt nem
engedte be
ket az általa üzemeltetett vendéglátó-ipari létesítménybe, diszkóba. Keresetükben
felhívták az Ebktv. 8. és 19. § (1) bekezdését is. A felperesek két ízben próbáltak bejutni a
szórakozóhelyre, els
alkalommal arra hivatkozással tagadták meg belépésüket, miszerint
ittasak és nem is törzsvendégek. A következ
, néhány hónappal kés
bbi alkalommal
úgynevezett tesztelési eljárás keretében is próbálkoztak bejutni, azonban ekkor sem engedték
be
ket, ekkor már kizárólag a törzsvendégi min
ségük hiányára utalva, más magyarázat
nélkül. Ez utóbbi alkalommal a nem roma tesztel
k gond és bármilyen törzskártya nélkül
bejutottak a helyiségbe.
Az els
fokú bíróság 1.P21.752/2004/26. számú ítéletében megállapította, hogy alperes a fenti
magatartásával megsértette az egyenl
bánásmód követelményét. Az alperes abbéli
védekezése körében, hogy felpereseket els
alkalommal ittasságuk miatt nem engedte be a
diszkóba, a bíróság – az eset körülményeit és a nyilatkozatokat egybevetve – azt a
megállapítást tette, miszerint az csak a „belépés megtagadásának ürügye volt és nem ésszer
oka”, ezért (tekintettel arra is, hogy a felperesek ittassága sem nyert bizonyítást)
nyilvánvalóan cigány származásuk miatt nem mehettek be a diszkóba. A második alkalommal
pedig egyszeren eltessékelték
ket a bejárattól, azonban a törzskártya hiányára hivatkozás
nem ésszer és nem okszer indok – f
leg akkor, ha a törzsvendég-rendszer egyebekben nem
is mködik a diszkóban.
Az ügyben másodfokon eljárt Debreceni Ítél
tábla azonban gyökeresen másképp látta az
ügyet és a keresetet elutasította. Leszögezte: „[…] ha a felperesek ittassága tekintetében
esetleg tévedett is az alperes, abból nem következik, hogy a felperesekkel szemben etnikai
hovatartozásuk miatt alkalmazott diszkriminációt. A per során az alperes bizonyította, hogy
helyénvaló volt a felperesekkel szemben alkalmazott intézkedése, még akkor is, ha azt esetleg
tévesen tételezte fel, hogy a felperesek [az els
alkalommal] ittasak voltak”. Az Ítél
tábla a
második perbeli alkalom tekintetében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a törzsvendégi
státusz hiányára hivatkozás „nyilvánvalóan nem valós, ez ürügy, de logikailag ebb
l sem
következik az az els
fokú bíróság által megállapított tény, hogy a be nem engedésük oka
roma származásuk lett volna”. Ugyanakkor egyetértett azon felperesi állásponttal, hogy abból
a tényb
l, hogy az alperes számos romát lát vendégül a diszkóban, nem következik, hogy
konkrét esetben nem alkalmazhatott volna hátrányos megkülönböztetést (Debreceni Ítél
tábla,
Pf.II.20.513/2005/4.)
A Legfels
bb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a joger
s ítéletet részben megváltoztatva
arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperes az els
esetben nem, azonban a második
alkalommal jogsért
módon járt el (Pfv.IV.20.323/2006.)
Az EBH hasonló tényállás mellett egyértelmen bizonyítottnak látta az egyenl
bánásmód
megsértését: a tényállás szerint a roma származású kérelmez
t és két társát a szórakozóhelyre
nem engedték be, tekintettel arra, hogy nincs tagsági igazolványuk. A bizonyítási eljárásban
megállapítható volt, hogy a szórakozóhelyen nem mködik tagsági rendszer, és a fenti
id
pontban többen is beléptek a szórakozóhelyre bármiféle tagsági kártya nélkül. A Hatóság e
tényállás alapján megállapította az egyenl
bánásmód követelményének megsértését, továbbá
az eljárás alá vontat a jogsért
magatartás továbbfolytatásától eltiltotta, egyúttal elrendelte a
119
jogsértést megállapító joger
s és végrehajtható határozatának 30 napra történ
nyilvánosságra
hozatalát a Hatóság honlapján (EBH/ 58 /2006.).
Az Ebktv. tiltja azt is, ha a védett tulajdonság alapján az adott, ügyfélforgalom számára nyitva
álló helyiségben a rendelkezésre álló szolgáltatásoktól, illetve áruktól eltér
min
ségben
szolgáltatást nyújtani vagy árut forgalmazni. Közvetlen hátrányos megkülönböztetés valósul
meg, ha valaki – valamely védett tulajdonsága alapján – eltér
, gyengébb min
ség
szolgáltatás nyújtásában részesül, vagy rosszabb min
ség árut adnak el neki.
Az eltér
min
ség tulajdonképpen a jobb min
ség áru forgalmazását, magasabb színvonalú
szolgáltatás nyújtását is magában foglalhatja, ha ezekhez kizárólag néhány személy juthat
hozzá, azaz nem mindenki, aki az adott helyiségben vásárol vagy rendel meg szolgáltatást. A
szakasz valódi értelme szerint azonban ez utóbbi esetben akkor valósul meg hátrányos
megkülönböztetés, ha a magasabb min
ség kiszolgálásból kimaradókat egyébként hátrány
éri: akkor ugyanis, ha egyébként a „standard” min
ség, egységes kiszolgáláshoz mindenki
hozzáfér, akkor egyesek magasabb színvonalú kiszolgálása valódi hátrányt nem okoz. Ehhez
kapcsolódó törvényi el
írás, amely szerint „tilos a vásárlót jogosulatlanul el
nyben részesíteni
vagy hátránnyal sújtani, a vásárlótól külön juttatást vagy más el
nyt kérni, követelni, illetve a
vásárló el
nyben részesítéséért külön juttatást elfogadni.234
Az egyenl
bánásmód követelménye megsértésének speciális esete továbbá, ha az
ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben olyan feliratot vagy jelzést helyeznek el,
amib
l nyilvánvalóan levonható az a következtetés, miszerint az ott nyújtott szolgáltatásból
vagy áruforgalmazásból valakit vagy valakiket kizárnak. E magatartásnak is rendkívül széles
megvalósulási köre lehet, de az eddigi példák nyomvonalán haladva ilyen tiltott magatartás
az, ha a mindenki számára nyitva álló szórakozóhely vagy presszó bejáratánál vagy az
üzlethelyiségben jól látható helyen „Cigányokat nem szolgálunk ki” feliratú táblát helyeznek
el. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvéd
Iroda ügyében235 a község presszójának
tulajdonosa egy listát helyezett el a bejárati ajtó melletti üvegablakban a következ
felirattal:
„Többszöri rendbontás miatt, az alábbi személyek NEM látogathatják a vendéglátó egységet.”
Az ezt követ
felsorolás kizárólag roma származású személyeket tartalmazott, akik
sérelmezték, hogy nevük egy ilyen jelleg táblán szerepel, ráadásul olyan személyek nevét a
tulajdonos nem tüntette fel, akik nem romák voltak, de szintúgy érintettek voltak a listán
hivatkozott atrocitásban.
A törvényhely további (2) bekezdése egyfajta eltérési (mentesülési) lehet
séget biztosít a
szolgáltatások nyújtása, áruk forgalmazása körében tilalmazott magatartások tekintetében.
Lehet
séget biztosít ugyanis arra, hogy bizonyos esetekben megtagadható legyen egy adott
helyiségbe a belépés – ez azonban nem történhet az ügyfélforgalom számára nyitva álló
helyiségben, kizárólag a szkebb közönség számára belépést biztosító üzlethelyiségben.
Ebb
l következ
en ilyen esetben egyértelmen és nyilvánvalóan jelezni kell, ha a belépés
nem mindenki számára adott: a törvény következ
bekezdése olyan garanciális szabályokat
állít fel erre az esetre, ami azt hivatott biztosítani, hogy ne lehessen visszaélni a korlátozás
lehet
ségével. E szerint a korlátozásnak ki kell tnnie a létesítmény elnevezéséb
l, egyébként
pedig a szolgáltatás igénybevételének körülményeib
l. Ugyanis ha a korlátozás egyáltalán
nem nyilvánvaló, mi több, az adott létesítményt igénybe veheti bárki, egyes védett
tulajdonságú személyek kivételével, akkor ez a magatartás hátrányos megkülönböztetést
valósít meg.
234 1978. évi II. törvény a belkereskedelemr
l 25. § (2) bekezdés
235 Lásd: Fehér Füzet 2001. S. Presszó esetleírás, www.neki.hu
120
A szkebb közönség a törvény alapján a 8. §-ban meghatározott tulajdonságok alapján
meghatározható csoportot jelenti els
sorban (illetve azokat, akik a létesítményt használhatják
e csoport engedélyével). E szerint nem határozható meg, hogy kik lehetnek-e csoport tagjai,
egyéb helyzet szerinti tulajdonság alapján pedig szinte bárki. A csoport tagjai által létrehozott
létesítménynek azonban vannak bizonyos egyéb feltételei, annak a hagyományápolást, a
kulturális és az önazonosság fenntartását szolgáló létesítménynek kell lennie. Ezek a
kritériumok lényegében szkebbre szabják annak lehet
ségét, hogy bárki létesítsen ilyen
klubot vagy egyesületet (a formáját természetesen nem határozza meg a törvény), hiszen az
említett feltételeknek szintén ki kell tnniük a társaság (kör, egylet, egyesület, stb.)
célkitzéseib
l, tipikusan a létesít
okiratból, vagy egyéb olyan dokumentumból, ami a
társaság mködését és céljait világosan és érthet
en tartalmazza. Az Ebktv. nem utal rá, de
nyilvánvaló, hogy más jogszabály is állíthat fel e körben korlátokat, például az egyesülési
jogról szóló törvény.236
Amennyiben a létrehozott létesítménybe csak korlátozott számú vendég léphet be, akkor ezt a
célt többnyire tagsági igazolvánnyal vagy egyéb olyan módon, bizonyos feltételek
bevezetésével lehet elérni, ami a vendégek számára nyilvánvalóvá teszi, hogy a belépés nem
mindenki számára lehetséges. Ez utóbbi korlátozott feltételeknek, magának a korlátozásnak ki
kell tnnie a létesítmény elnevezéséb
l, a szolgáltatás nyújtásának, valamint igénybevételének
körülményeib
l – azaz nyilvánvalónak kell lennie, hogy nem egy adott csoport vagy adott
személyek kirekesztésére szolgálnak. A korlátozás továbbá nem valósíthat meg
becsületsértést, nem történhet megalázó módon, és nem valósíthat meg joggal való
visszaélést. Utóbbi körülményre jó példák a már ismertetett jogesetek, amelyek szerint a
sérelmet szenvedettek szórakozóhelyre belépését a tagsági kártya, vagy tagsági viszony
hiányára utalva tagadták meg, a kés
bbi bizonyítási eljárásban azonban egyértelmen
tisztázódott, hogy e hivatkozás minden alapot nélkülöz.
236 1989. évi II. törvény