Az elektronikus közszolgáltatásról szóló törvény PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator
2010. január 14. csütörtök, 12:10
 

KIVONAT



2009. évi LX. törvény

az elektronikus közszolgáltatásról

Az Országgyűlés az állam szolgáltató jellegének erősítése, az állampolgárok, a gazdasági élet szereplői és a civil szervezetek információs közszolgáltatásokkal való ellátásának biztosítása, a gyorsabb, hatékonyabb közigazgatási és közszolgáltatási ügyintézés lehetővé tétele, valamint a nyilvánosság és társadalmi kontroll követelményének hatékonyabb érvényesítése érdekében az alábbi törvényt alkotja:

I. Fejezet

ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

A törvény hatálya

1. § Ez a törvény határozza meg

a) a központi elektronikus szolgáltató rendszer útján nyújtott elektronikus közszolgáltatások igénybevételének rendjét, használatának feltételeit,

b) az elektronikus közszolgáltatásokat nyújtó, az a) pont szerinti szolgáltatásokban e törvény rendelkezései szerint közreműködő, illetőleg a szolgáltatás gyakorlásához előírt hatósági feladatot ellátó szervek és személyek jogait és kötelezettségeit és

c) az elektronikus közszolgáltatásokat igénybevevő természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli szervezetek jogait és kötelezettségeit.

Értelmező rendelkezések

2. § E törvény alkalmazásában:

a) azonosítás: olyan szolgáltatás, amelynek eredményeként az azonosítást igénylő a feladatának ellátásához szükséges biztonsággal - egy harmadik személy vagy saját maga által - bizonyosságot szerez, hogy az azonosítás alanya megegyezik az azonosítást kérő által állított személlyel, és amelynek eredménye egy kellő biztonságú, a személy azonosítására egyértelműen alkalmas információ közlése, illetve megerősítése;

b) autorizáció (feljogosítás): azonosításra épülő szolgáltatás, melynek eredményeként az egyértelműen azonosított személyhez (eszközhöz) eljárási, hozzáférési vagy más jogosultságokat állapítanak meg;

c) elektronikus tárhely: az ügyfélkapu használója számára biztosított, személyes ügyintézéshez rendelkezésre álló tárhely;

d) értesítési tárhely: a központi rendszer által biztosított elektronikus tárhelynek az ügyfélkapu használója számára érkező iratok elhelyezésére és rövid távú megőrzésére szolgáló része;

e) hivatali kapu: központi rendszer azon pontja, amelyen keresztül a csatlakozott szervezet hozzáfér a központi rendszer által részére biztosított szolgáltatásokhoz;

f) közigazgatási hatóság: a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény alapján hatósági tevékenységet végző, illetve szolgáltatást nyújtó szerv vagy személy;

g) közösségi hozzáférési pont: a központi rendszer által nyújtott szolgáltatások igénybevételi lehetőségét a saját internet-hozzáféréssel nem rendelkezők számára elérhetővé tevő, és az ügyintézés támogatását biztosító hely;

h) központi elektronikus szolgáltató rendszer - központi rendszer: az elektronikus közszolgáltatások nyújtását, illetve igénybevételét támogató központi informatikai és kommunikációs rendszerek együttese;

i) központi rendszer cím: az ügyfélkapuval rendelkező számára a központi rendszeren belüli elektronikus elérhetőségét lehetővé cím;

j) központi ügyfélszolgálat (ügyfélvonal): a központi rendszer részét képező elektronikus tájékoztatást és igény esetén ügyintézéshez elektronikus támogatást, ügyintézési szolgáltatást nyújtó, valamint a központi rendszer működésének igénybevevő oldali technikai támogatását biztosító több csatornán elérhető szolgáltatás;

k) közüzemi szolgáltatás: külön törvény alapján termékértékesítési vagy szolgáltatásnyújtási kötelezettség hatálya alá tartozó vállalkozás által e kötelezettség alapján nyújtott közszolgáltatás;

l) szervezeti postafiók: a hivatali kapuval rendelkező szervezet számára biztosított átmeneti elektronikus tárhely;

m) tartós tár: a központi rendszer részét képező elektronikus tárhelynek az ügyfélkapuval rendelkező személy iratainak hosszú távú megőrzését lehetővé része;

n) ügysegéd: az elektronikus közszolgáltatást igénybe vevő számára az elektronikus közszolgáltatás keretében történő ügyintézésben közreműködő, valamint az elektronikus közszolgáltatás műszaki-informatikai infrastruktúrájához kapcsolati lehetőséget vagy szakmai-informatikai segítséget nyújtó, képviseletre csak külön meghatalmazás alapján jogosult személy.

3. § (1) Elektronikus közszolgáltatás az e törvény által szabályozott módon, törvényben elektronikus úton nyújtott szolgáltatások biztosítására kötelezettek, illetőleg elektronikus úton szolgáltatást nyújtó egyéb szervezetek hatósági vagy egyéb tevékenységének, hatósági nyilvántartásból történő adatszolgáltatásának, a központi elektronikus szolgáltató rendszer (a továbbiakban: központi rendszer) igénybevételével, elektronikus úton történő végzése.

(2) A központi rendszer minden szolgáltatása elektronikus közszolgáltatásnak minősül.

(3) Az elektronikus közszolgáltatások bárki számára elérhetőek.

Az elektronikus közszolgáltatás alapelvei

4. § (1) Az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezetek a szolgáltatás nyújtása során biztosítják:

a) az ügyintézési folyamatok átláthatóságát,

b) a közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatok megismerhetőségét és a személyes, illetve a jogszabályokban védeni rendelt egyéb adatok védelmét,

c) az informatikai biztonságot, ideértve az elektronikus irat sértetlenségének, megváltoztathatatlanságának biztosítását, az erre szolgáló elektronikus aláírási technológia alkalmazhatóságát,

d) az informatikai rendszerekkel való együttműködés követelményeinek érvényesülését,

e) az üzemeltetés folytonosságát,

f) az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítését.

(2) A központi rendszeren továbbított adatokból személyi profil (felhasználói szokások elemzése, közvetlen személyes adatokhoz és érdemi ügyadatokhoz való hozzáférés) nem képezhető. Ennek betartását a központi rendszer üzemeltetője technikai megoldással biztosítja.

(3) Az elektronikus közszolgáltatások fejlesztése során biztosítani kell, hogy költségvetési vagy EU forrásokból létrehozott szoftverek, eljárási rendek, illetve más immateriális javak korlátlan felhasználási jogával az állam rendelkezzen, és a fejlesztések eredményei minden közigazgatási és közfeladatot ellátó szerv számára külön térítés nélkül hozzáférhetőek legyenek.

(4) Az elektronikus közszolgáltatások működésének elősegítése a közigazgatás minden szervének, illetve minden elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezetnek kötelezettsége, amely kötelezettséget az e törvényben meghatározott követelményeknek megfelelően, egymással együttműködve, összehangoltan kötelesek megvalósítani.

5. § (1) Az elektronikus közszolgáltatások nyilvános és tájékoztató jellegű szolgáltatásainak elérése, valamint a közérdekű adatok elektronikus hozzáférhetővé tétele nem korlátozható, az igénybevevő előzetes azonosításához nem köthető.

(2) Külön jogszabály az elektronikus közszolgáltatás igénybevételét az igénybevevő előzetes azonosításához kötheti.